Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-27 / 85. szám

6 Dünántuli Napló Gazdasági Tükör 1997. március 27., csütörtök Vidékre tart az OK Magyar Kesztyű Folyamatos munkaerőgondokkal küzd a magyar-német vállalat Pécsi beruházásai után fokozatosan vidékre helyezi át fejlesz­tési irányait az OK Magyar Kesztyű Közös Vállalat. A siklósi után ebben az esztendőben már Mohácson is üzemet nyitott a cég, és április első napjaiban a legújabb dombóvári egység is megkezdi folyamatos termelését. A jelenleg már több mint 500 dolgozót alkalmazó cég a me­gye legnagyobb foglalkoztatói­nak sorába lépett. A vidéki üzemek belépése kapcsán ro­hamosan növekedett a létszám, Siklóson például már több mint 100-an dolgoznak az OK üze­mében.- Éppen ezekben a napokban ünnepeljük a vállalat megalaku­lásának ötödik évfordulóját. Annak idején arra tettünk ígére­tet, hogy az ötödik évben 5-700 közötti létszámot szeretnénk foglalkoztatni. A minimális tervet már sikerült elérni, de idén szeretnénk tovább bővíteni a kollektívát és a cég kapacitá­sát is - mondta dr. Síkfői Kata­lin igazgató. Az OK üzemeiben az elmúlt esztendőben mintegy 520 ezer pár kesztyű készült el. A cég árbevétele 800 millió, adózás utáni nyeresége 50 millió forint volt.- Tervezett kapacitás bővíté­sünknek csak állandó munka­erő-gondjaink szabnak gátat. A megrendelés-állományunk tel­jesítése érdekében folyamatos a létszámfelvétel, sőt, a tavaly megindult szakképzés mellett a munkaügyi és a regionális képző központtal közösen kesz­tyűs szakmai átképző tanfo­lyamok indítását is tervezzük rövidesen. Amennyiben nem sikerül a kívánt kapacitást a ba­ranyai üzemekben elérni, úgy idén is fokozott hangsúlyt kap tevékenységünkben a szerb, román, lengyel és bolgár bér­munka - számolt be az idei el­képzelésekről dr. Síkfői Kata­lin. Az igazgatónő arról is tájé­koztatott, hogy a cég fejleszté­sei a jövőben fokozottan vi­dékre irányulnak. Ezt egyrészt a pécsi utánpótlás hiánya okozza, másrészt az a tapaszta­lat, hogy a kisebb településeken felvett állomány munkamorálja és mentalitása lényegesen jobb a megyeszékhelyinél. K. E. Az elsőnek elindított pécsi üzemet is bővítették tavaly FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Röviden Megszűnik a Privinfo. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. döntése alapján megszűnik a Heti Privinfo újság, illetve az azt kiadó Privinfo Lapkiadó Kft. A hetente megjelenő lap a honi privatizáció idő­szerű híreit juttatta el az ér­deklődőkhöz, és figyelem­mel kísérte a magyar magá­nosítás folyamatát. A köz­ponti privatizációs szervezet a jövőben az ÁPV Rt. Köz­lemények című új kiad­ványban tájékoztatja az ér­deklődőket a privatizáció híreiről. (k) Közgazdász vándorgyű­lés. A Magyar Közgazda- sági Társaság idén tavasszal április 24-26-án tartja éves vándorgyűlését Nagykani­zsán. Fő témája az EU-csat­lakozás lesz. Ä résztvevők a nyitó plenáris ülést köve­tően öt szekcióban foglal­koznak a magyar gazdaság- politika, a pénzügyek-pénz- intézetek, az élelmiszergaz­daság, a vállalkozások és a területfejlesztés kérdéskö­rével. (k) Eredménytelen bank­tender. A meghívott hat cég közül egy sem adott be ajánlatot a Mezőbank Rt. privatizációs tanácsadói pá­lyázatán, ugyanakkor a ta­nácsadói munka elvégzésére már több társaság is jelent­kezett a pénzügyminisztéri­umnál. A tárca azt szeretné, ha a bank privatizációja az eredménytelen pályázat el­lenére sem szenvedne kése­delmet, ezért rövidesen el­döntik, hogy a tanácsadók közül kit bíznak meg az ér­tékesítés előkészítésével, (k) Pályázati lehetőségek kutatásra, fejlesztésre Tízmillió forint erejéig, külön pályázat keretében vissza nem térítendő támogatást nyújt az Országos Műszak- Fejlesztési Bizottság az idén is a kutatóknak, akik az EU IV. Kutatási és Technológiai Fejlesztési Keretprogramjá­ból nyernek el támogatást. A közösség 1998-ig tartó IV. jelzett programja a telemati­kai és informatikai, vagyis közigazgatási, közlekedési, szállítási, könyvtárügyi terü­leteket felölelő alkalmazáso­kat támogatja. A pályázatokat április 15-ig kell benyújtani. Az OMFB közzé tette azt a pályázati felhívást, amelyben- immár nem EU-projektként- információs és kommuniká­ciós tervezeteket támogatna. A pályázók a központi mű­szaki-fejlesztési alapprogram elkülönített 850 millió forin­tos keretéből kaphatnak - a projektköltség 50%-ig, ma­ximum 40 millió forintig ter­jedő - támogatást. A pályá­zathoz csatolni kell a fejlesz­tés befejezése utáni, legalább kétéves időszakra szóló üzleti tervet is. A kapott támogatás 40%-át két részletben kell visszatéríteni. A termékek és a szolgáltatások eladásából az OMFB-t részesedés is megil­leti. Nem kaphatnak támoga­tást azok, akik az OMFB-nek, a tb-nek, az adóhivatalnak, il­letve a vámszerveknek tar­toznak. A pályázatokat április 21-ig kell benyújtani az OMFB-hez. Kaszás E. Húsbolt maradt a húsbolt Hosszas egyeztetéseket kö­vetően a Délhús Rt. igazga­tósága elfogadta az ez évi béremelés mértékét. A szak- szervezet és a cég vezetői 15 százalékos bérnövelésben állapodtak meg. A szakszervezet ugyan 22 százalékot akart elérni, de vé­gül a vállalati érdekeket is fi­gyelembe véve elfogadta a 15 százalékos emelést. Egyes munkakörökben viszont 18 százalék lesz bérnövelés, ezt olyan területeken alkalmaz­zák (például a húsraktárban), ahol az évek folyamán nagy béraránytalanságok alakultak ki. Sárvári Elemér szakszer­vezeti elnök szerint a cégve­zetőktől ígértet kaptak arra, hogy a norma- és technoló­giai módosításokkal tovább javítják a bérviszonyokat. A húsipari cég egyébként profiltisztítást is végrehajtott. Döntés értelmében a tulajdo­nában lévő kiskereskedelmi hálózatot ezentúl francise- rendszerben működteti. Az üzleteket bérbe adják vállal­kozóknak, akik csak a Délhús termékeit árusíthatják. A pé­csi belváros egyedüli hús­boltja, a Király utcai, amely tavaly október óta zárva tar­tott, s amelyről sokan úgy tud­ták, játékteremmé alakítják át, felújítva éppen a hét elején nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt. B. G. Most már én is megengedhetem magamnak a mobiltelefont. Ennek egyszerre három oka is van! 1. Itt az új, egyedülálló díjcsomag, a SZERVUSZ!, amelynek havi díja csak 1900 Ft + áfa! 2. SZERVUSZ! előfizetőként sokkal olcsóbban (nettó 25 Ft/perc) telefonálhatok délután négy és reggel nyolc óra között munkanapokon is - munkaszüneti napokon egész nap! 3. Barátságos áron tudtam készüléket is venni, mert az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es mobiltelefonok ára új WESTEL 900 előfizetéssel most csak 19.900 Ft + áfa! Amíg a készlet tart! (A készülékek tetszőleges díjcsomaggal megvásárolhatók.) Mostantól tehát bármikor beszélhetünk! Kell ehhez még valamit hozzátenni!? 16 ÓRÁTÓL, 16 ÓRÁIM ÁT SOKKAL OLCSÓBBAN TELEFONÁLHAT! A további feltételekről érdeklődjön az üzletekben, telefonon 06-30/30-30-30, 06-30/800-000, 265-90-90, vagy interneten http:// www.westel900.hu WESTEL Rádiótelefon Kft.: Pécs, Rákóczi u. 19. tel.: 06-72/225-111. 06-30/346-900 Fotex: Pécs, Irgalmasok útja 26. tel.: 06-72/319-625 ’Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható!

Next

/
Thumbnails
Contents