Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-27 / 85. szám
1997. március 27., csütörtök Hitélet Dhnántúli Napló 7 Emlékeztető A pécsi Bazilikában csütörtökön este 6 órakor püspöki szentmise lesz az Utolsó vacsora emlékére. Nagypénteken ugyancsak este 6 órakor Jézus halála áll a szertartás középpontjában. Nagyszombaton a húsvéti vigilia este 9 órakor kezdődik, és előreláthatólag egynegyed 12-kor indul a feltámadási körmenet. Húsvétva- sámap 11 órakor kezdődik a püspöki nagymise. A belvárosi templomban csütörtök este 6 órakor lesz a szentmise. Pénteken 3 órakor keresztúti ájtatosságot tartanak a Kálvárián. Nagyszombaton 20 órakor kezdődik a húsvéti vigilia, a körmenetet fél 10 órára tervezik. A Temetőkápolnában nagyszombaton fél 5 órakor lesz a feltámadási szertartás és a körmenet. A Pálosoknál nagycsütörtökön 6 órakor kezdődik a szertartás, fél 9-kor a szerzetesek zsolozsmája hangzik el, majd egész éjszaka szentségimádás következik. Szombaton este 10 órakor kezdődik a húsvéti vigilia, majd a feltámadási körmenet. Kertvárosban 18 órakor lesz a vigilia a körmenettel. Véménden a hagyomány szerint húsvétvasámap hajnali 5 órakor a temetőbe vonul a falu népe és a fúvószenekar kíséretében végigjárják a stációkat. Az Ágoston téri plébánia a II. János Pál pápa által meghirdetett jubileumi évre (2000) való felkészülés jegyében, a Pécsi Egyházmegye zsinati előkészületeinek lelki háttereként húsvéttól megszervezi az imafélórákat folyamatos szent- ségimádással reggeltől estig. Tisztújítás. A bencés öregdiákok szövetségének pécsi csoportja március 22-én tisztújító közgyűlést tartott. Két hároméves ciklus elteltével leköszönt posztjáról dr. Adamovics Károly elnök. A tagság a következő időszakra Hábel Jánost választotta meg elnöknek. A kertvárosi református templomban húsvétvasámap 19 órakor Gerhard Schenk ad orgonahangversenyt. Georg Muf- fat: Passacaglia g-moll; Dietrich Buxtehude: Canticum „Te Deum landamus”; Johann Sebastian Bach: C-dúr prelúdium és fúga, „Nun danket alle Gott”; Carl Philipp E. Bach: a-moll szonáta; Felix Mendelssohn-Bartholdy: c-moll prelúdium és fúga. Önkéntes adományokat a Pécsi Református Gimnázium céljaira köszönettel vesznek. Új lépcső vezet a pécsi Kálváriához Jóleső érzéssel írjuk eme (reméljük) utolsó tudósítást abban a hosszú sorban, ami 1975 május 15-én a „ Pusztuló Kár- vária-domb ” c. írásunkkal kezdődött. Akkor valóban reménytelenül kilátástalan volt a helyzet, s éveknek kellett eltelniük, míg végre létrejött a Kálvária Alapítvány, s megindult a nagyszabású helyreállítás. A középkori előzmények után 1817-ben készült el Abel József takácsmester kezdeményezésére és hatékony támogatásával Pécs e jelentékeny műemlékegyüttese. A 20. századvégi felújítás befejezéséről 1994 szeptember 9-én „Kálvária ’94 - új történet kezdődik” címmel számolhattunk be, köszöntve ezzel a másnapi újraszentelést. Egyetlen „szépséghiba” maradt csupán, amire már nem futotta az anyagiakból: a felvezető lépcső méltatlan volt a kapun belüli megújult világhoz. Az idei húsvétra ez is elkészült, s ez lett a pont a mondat végén. Az ide tartozó előzményekről csak annyit, hogy 1975 októberében a Dunántúli Napló kezdeményezésére az akkori Mechlabor Edison-brigádja társadalmi munkában rendet teremtett a falon kívüli parkosított területen, egy évvel később pedig az akkori BEV egy kőművesbrigádja a támfalakat és a fedlapokat tette rendbe. Mára már minden más itt. A Hunyadi út felől felvezető enyhén emelkedő sétányon, amelyen soha nem volt tisztességes burkolat, most műkőlapokból készült díszburkolat van, s vezet a középső lépcsősor előteréig. A széles lépcsők is vadonatúj műkőből készültek. Az előzők elbontásakor derült ki, miért ment szét az egész: nem volt a lépcsőknek semmilyen alapjuk, sőt a lépcsők szélére építették rá a szélső támfalakat is. Az újjáépített támfalak most már a saját lábukon állnak, s a lépcső- zetet is tisztes alap tartja. A feljárat jobboldalán hajdan aprócska lakóház volt, s évtizedek óta is már csak a romok romjait láthattuk. Ezen az oldalon történt a legnagyobb változás: új, alacsony támfalak épültek, s egy kellemes pihenőpad is, ahonnan a szemközti városfal fölé ágaskodó városképben gyönyörködhetünk. Ami még hátra van: a szükséges helyekre ez után került korlát, ám az Ókeresztény Mauzóleum esetén okulva egyszerű festett vascsőből. Ezt a munkát is a Kálvária felújítását tervező Erős Zoltán tervezte, a földmunkát, a betonalapozást az ENTECO Bt. végezte, a műköves munkák kivitelezője a szederkényi ProfilMax Kft. volt. A munka 6,5 millió forintba került, ebből 5 milliót az IKIM-től pályázaton nyert el a Kálvária Alapítvány. Nem kerülhetjük el viszont, hogy végezetül ne ejtsünk szót a Hunyadi útról felvezető díszlépcsősor állapotáról. Évekkel ezelőtt is szóvá tettük számos lépcsőelem tönkrementét. Ezeket utóbb kicserélték. Ám ^az idei kemény fagyok ismét ki tettek magukért: egész lépcsősorok mentek teljesen tönkre, a járókelő sűrű fejcsó- válással halad a lépcsőkön felvagy lefelé, s az még külön bosszantja, hogy mindeddig senkinek nem volt arra gondja, hogy a téli törmeléket - fölöttébb sok van belőle! - eltávolítsák. Hársfai István A lépcsősor egyházi tulajdonú felső részén már befejeződött a felújítás, de az alsó traktusra is ráférne... fotö: Tóth A munkáé az elsőbbség Az egyház szemben áll a kapitalizmus szándékaival: a munka elsőbbségét hirdeti a tőkével szemben - jelentette ki II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő az idén a szerdai általános kihallgatás keretében emlékezett meg a munka védőszentje, Szent József napjáról. Az egyház feladata az, hogy az emberi méltóságot és az embernek a munkához való jogát hirdesse, s felemelje szavát, ha ezek csorbát szenvednek. Mindig az emberi tevékenység az elsődleges, míg a tőke - mint a termelési eszközök összessége - csak a termelési folyamat eszköze. Az egyház társadalmi tanításának elvei elítélik az emberi tevékenység bármilyen formában történő elidegenítését, s ez különösen időszerű ma, amikor milliókat sújt a munkanélküliség súlyos problémája - hangsúlyozta a pápa.- Ä munkához való jog jelenti az emberi méltóság korunknak megfelelő garanciáját. Méltó munka nélkül az ember nem rendelkezik az egyéni és társadalmi fejlődéséhez szükséges elegendő feltételekkel - fogalmazott II. János Pál.- Az egyház arra figyelmezteti azokat, akik a technika uralmát kívánják hirdetni, s ezzel az embert árucikké, termelési eszközzé alacsonyítják, hogy a munka alanya továbbra is az ember, mert a Teremtő tervében a munka van az emberért és nem az ember van a munkáért. Krizma Ma 9 órakor olajszentelés lesz a Székesegyházban, húsvéthétfőn 10 órakor új templomot szentel Kozár- mislenyben Mayer Mihály megyés püspök. A szertartás keretében krizmával keresztet rajzol a 12 apostol emlékére a templom falára. Mi is az a krizma? - kérdeztük Kaurek Róbert vegyészmérnököt.- Vegytiszta olívaolaj és balzsam keveréke. A háború alatt és az utána következő évtizedekben, amikor nem tudtunk olívaolajat behozni, különlegesen tisztított napraforgó olajat használtunk. A balzsam a Balsanum pe- rivianum nevű fa terméke. Gyógyhatású. Válaszd az életet! Amikor Mózes kihirdeti a népnek az Isten által kínált szövetséget, az élet és a halál lehetőségét tárja eléjük és ajánlja, válasszák az életet. Az embernek azonban nehezére esik a következetesség, mert hite, reménye, szeretete törékeny. A lélek készségének és a test erőtlenségének kettőssége feszít mindnyájunkat. Kilátástalanságaink ellenére mégsem esünk kétségbe, mert Jézus személyében teljességre jutott az ember, őt nem tudta maga alá gyűrni a halál, őbenne a kereszt és a sír valósága ellenére győzött az élet. S ezt a győzelmet kívánja megosztani mindazokkal, akik mellé állnak, s ígér számukra közös trónt és asztalközösséget s azt, hogy gyengeségünkben fog megmutatkozni az ő ereje, s aki közösségben marad Vele, annak örök élete van, - tehát nem lesz, hanem van. Minket már 2000 év tévedései és példamutatásai segítenek eligazodni a Krisztushoz tartozás valódiságának ismérvei között. Szomorúan látjuk, ma is van olyan megtéveszthető, önmaga és az igazság iránt igénytelen ember, aki odaültethető a holt Jézus sírjához, és elvállalja a történelem legnevetségesebb szolgálatát. Fájdalmas, hogy az általuk megtapasztalt feltámadás sem a helyes irányba mozdítja őket, még most sem látják, merre van a megoldás, s az Élő helyett idegen elöljárókhoz szaladnak segítségért. S kapnak helyette látszatmegoldást. A hűséges asszonyok reggeli igyekezetét nem az ésszerűség vezérelte. Ennek az ész fölé emelkedő bátorságuknak és ráhagyatko- zásuknak köszönhették, hogy ők lehettek a föltámadás első hírnökei. Tudtak a sírt elzáró kőtömbről, de bíztak a me gfog hatatlanban. A mai félelem-, önzés-, elvilágiasodás- és törvényszegés formátumú zárókő szintén elhengeríttetett, s már nem akadályozza, hogy rátaláljunk az Örökké Élőre. Ez húsvét ajándéka. Bár néha úgy tűnik, azon fáradozunk, hogy visszavigyünk belőle kavicsokat, hátha eltorlaszolhatjuk velük embertársaink életútját. Ez azonban a sötétségnek és a halálnak agonizáló próbálkozása, ahogy szí Ambrus mondja: „ütvén a pusztuló halál csak maga vesztét nyögheti”, így - bár bőrünkön tapasztaljuk korunk katasztrófáit - tudjuk, hogy húsvét fénye beragyogja a legsötétebb kétségeinket is és új színekben tárja elénk a jelenben felépülő jövőt. Nekünk, akik Jézusban az életünkre rátaláltunk, akkor is tisztul a kép és könnyű az élet, ha „segítséggel” vagy anélkül gyakran elesünk. Az Isten belénk sugárzó szeretete elég fényt és erőt nyújt számunkra ahhoz, hogy föléje emelkedjünk az elbukva maradás vagy a bosszúállás csábításának. Mert a kereszténység nemcsak szó, elhatározás és templomba járás, hanem életünkkel kimondott feltétlen „ igen ” Krisztusra. Garadnay Balázs Nagyhét és húsvét Egyházzenei program A pécsi Bazilikában a következő művek hangzanak el a Palestrina kórus előadásában. Nagycsütörtök, 18 óra: Gregorián: Nos autem, Palestrina: M. Aetema Christi, Palestrina: Miserere (részlet), Mettenleit- ner: Mandatum novum, Lassus: Dextera Domini, Glatt: Lauda Sion, Haller: Pange lingua, Lassus: Responsorium. Nagypéntek, 18 óra: Gallus: Ecce quomodo moritur, Palestrina: Miserere (részlet), F. Su- riano: Passióturbák, Viadana: Adoramus te Christe, Victoria: Popule meus, Asola: Christus factus est, Byrd: Ave verum corpus, Roselli: Adoramus te Christe, Mozart: Ave verum corpus, Glatt: Lauda Sion, M. Haydn: Tenebrae factae sunt. Nagyszombat, 21 óra: Goller: Missa B. M. V. de Loreto. Ti forrásvizek, Gregorián: Vidi aquam, Viadana: Laetatus sum, Zsoltárok (9 könyörgés után), Zachariis: Benedictus, Alleluja, Aichinger: Regina coeli, Händel: Halleluja. Húsvétvasámap, 11 óra: Griesbacher: Missa Godehardi, Gregorián: Victimae Pascali, Zachariis: Benedictus, Alleluja, Palestrina: Haec dies, Händel: * Halleluja. Húsvéthétfő, 11 óra: Palestrina: Missa Brevis, Zachariis: Benedictus, Alleluja, Palestrina: Angelus Domini. A Bárdos kórus húsvétvasár- nap 8 órakor a Székesegyházban előadja - tekintettel az évfordulóra - Schubert: G-dur miséjét zenekari kísérettel. Vezényel: Uzsalyné Pécsi Rita. A Jubilate kórus húsvéthétfőn tartja hagyományos hangversenyét a Belvárosi templomban délután fél 5 órakor. Vezényel: Dobosné Harmat Ildikó. Gergely Ferenc orgonaművész ad hangversenyt április 1- jén este 7 órakor,a Bazilikában. A Liszt-díjas kiváló művész a Nagy Szent Gergely Lovagrend tagja, a pesti Ferences templom orgonistája, a Zeneakadémia nyugalmazott tanára. Használd szabadságodat! Magyarul ezzel a címmel jelent meg P. Henri Boulad S. J. könyve (Szegletkő Kiadó). Sokan úgy gondolják, hogy akkor szabadok, ha bármikor bármit megtehetnek, ha nincsenek elkötelezve semminek és senkinek. Főleg a mai világ diktálja ezt, amikor a fiatalok már a házasságban sem kívánják elkötelezni magukat egymásnak. Többek között ezt a témát magyarázza az április végén Pécsre érkező Boulad atya, amikor azt mondja: „Az IGÉN szabadsága: az elkötelezettség.” Állandóan választanunk kell, életünket a kezünkbe kell vennünk és döntések által irányítani. Életünk ezen folyamatban önmagunk állandó munká- lása. „Szabadnak lenni annyi, mint önmagámmá válni.” Ha elkötelezem valaminek vagy valakinek magamat, pont akkor leszek szabad. Választottam, döntöttem, és ettől kezdve, erre leszek szabad. Minél fegyelmezetlenebből él valaki, annál kevésbé szabad. „Egyedül csak a választás teszi szabaddá az embert.” Mindannyian szabad lénynek vagyunk teremtve. „Az ember hivatása az, hogy szabad legyen!” Ez a választás, szabadság összefügg az áldozattal és a szeretettel. „A szabadság önmagában nem elegendő érték, nem cél, hanem csak eszköz, ahhoz kell, hogy igazán tudjunk szeretni.” Végül pedig, hogy az Isteni Szabadság előképe minden szabadságnak, és Isten a végtelen szabad Lény, aki elkötelezte magát a teremtésben, a megtestesülésben, a megváltásban. Kovács Bernadett Megújul a Szentháromság-szobor Pécs főterén, ,a Széchenyi téren áprilisban folytatódnak a Szentháromság-szobor felújítási munkálatai. Május végéig elkészül a Szt. Rókus- és Szt. Sebestyén-szobrok felújítása - ezt a nagylelkű adakozók tavalyi adományai teszik lehetővé. A legnagyobb költségigényű feladat az emlékműoszlop és az azon elhelyezett szobrok és díszek felújítása - ez reményeink szerint az idei pécsi napokra készülne el. Erre a munkaszakaszra a város ön- kormányzata biztosítja a pénzügyi fedezetet. Az emlékművet eredetileg kerítés övezte, „utódjának” megtervezése és elkészítése a munka negyedik üteme lenne, az anyagi fedezetet adományokból kívánjuk összegyűjteni. Szükséges lenne a megújuló Szentháromság-szobor környékének rendbetétele is. Városunk lakói közül eddig többen segítették a felújítási munkákat, amikor a Pécsi Szentháromság-szobor Megmentéséért Közalapítványnak a Postabanknál vezetett 025- 10103 számú számlájára befizették adományukat. Bizalommal fordulunk idén is városunk polgáraihoz, a vállalkozókhoz, a különféle közösségekhez, intézményekhez, kérve, hogy egyéni vagy a gyűjtött adományaikkal segítsék a föntebb vázolt célok mielőbbi megvalósulását. Dr. Kövecs Ferenc kuratóriumi elnök