Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-27 / 85. szám

1997. március 27., csütörtök Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 Mennyi is az annyi? PÉCS Az országgyűlésnek nincs eszköze arra, hogy felmérje, mennyi a valóságos költség- vetési igénye a területi ki­sebbségi önkormányzatok­nak. Ezért a jövőben is az országos nemzetiségi szer­vezetekre bízza a központi támogatások elosztását - hangoztatta tegnap Gellért Kis Gábor. A Parlament Emberi Jogi, Ki­sebbségi és Vallásügyi Bi­zottságának elnöke (képün­kön) elmondta: mivel alkot­mányellenes lenne regiszt­rálni, hogy egy településen hány kisebbséghez tartozó polgár él, normatívát közpon­tilag továbbra sem állapítanak meg. A pénzek szétosztásáért felelős országos szövetségek egyébként az idén 300 milliós támogatás sorsáról döntöttek, ami önkormányzatonként 450-500 ezer forintot jelent. A bizottsági elnök szintén a valóságos anyagi igények is­meretének hiányával magya­rázta, hogy a parlament a mi­nap három kisebbségi közala­pítvány - köztük a pécsi Gandhi - gazdálkodásának fe­lülvizsgálatára szólította fel az Állami Számvevőszéket. A kisebbségi törvény küszöbön- álló módosí­tásával kap­csolatban azt emelte ki, hogy annak végre tisz­táznia kell a kisebbségi önkormány­zatok jogál­lását és a területi önkormány­zatokhoz való viszonyát. Gellért Kis Gábor tegnapi pécsi látogatásán megismer­kedett a Gandhi Gimnázium­mal, előadást tartott a Janus Pannonius Tudományegye­temen, majd dr. Révész Mária alpolgármesterasszonynál ta­lálkozott a pécsi kisebbségi önkormányzatok vezetőivel. Kőhalmi A. Nyit a Mező Nyugdíjpénztár Baranyai kezdeményezés, országos siker Már több mint ötezer pénztártagot tudhat maga mögött a két éve pécsi székhellyel létrejött Mező Nyug­díjpénztár, amely országos küldöttköz­gyűlését tartotta szerdán a harkányi Agro Hotelben. A rendezvényre 110 munkáltató szervezet is delegálta képvise­lőjét. Ma már 250 önkéntes nyugdíjpénztár működik Ma­gyarországon. Ezek között az egyik legjelentősebb a Mező Nyugdíjpénztár, amely eddig 16 megyére terjesztette ki te­vékenységét. Mint Farkas István orszá­gos elnöktől (képünkön) meg­tudtuk, a küldöttek Harkány­ban a más ágazatok felé tör­ténő nyitás mellett tették le voksukat, vagyis a jövőben már nemcsak az agrárágazat­ban dolgozók belépésére számítanak. Balog N. Tojásöltöztetés - Nem mindennapi kiállítás várja a sásdi művelődési ház látogatóit. Sárvári Józsefné, a vázsno- kiak Cili nénije különböző korok meghatározó személyisé­geit (az egyiptomi fáraóktól Fa Nándorig) mintázta meg rendhagyó húsvéti tojásgyűjteményében. fotó: müller a. A jövedelempótló támogatásban részesülőkkel kapcsolatos kiadások Januártól rendszeres szociális segályre jogosult (fő) számukra havi 9850 Ft folyósítása összesen (millió Ft) Július 1-tól rendszeres szociális segélyt kap (fő) az önkormányzat számukra kifizet (millió Ft) 1 7334)0! 2 364 000 200 150 100 50 0 fő 185 20 30 m m Október Hót rendszeres segályre jogosult (fő) az ónkormányzat kiadása ekkor (mHlió Ft) A munkaügyi központnál három éve regisztráltak száma (fő) számukra a havonta biztosított segély összesen (millió Ft) Foglalkoztatják a segélyezetteket A jogszabály értelmében idén januártól rendszeres szociális segélyre jogosultak az aktív korú, de a jövedelempótló támoga­tás folyósításának időtartamát már kimerített személyek is. MOHÁCS Önkormányzati határozattal szabályozták, hogy ha a rend­szeres szociális segélyben ré­szesített személynek olyan in­gatlan vagyona van, amelyből az ellátása fedezhető, a kiutalt támogatás összegét hagyatéki teherként arra bejegyeztetik. E rendelkezésről tájékozódva az eddig rendszeres segélyt kérő 60 fő közül 40:en az igényüket visszavonták, így a 20 jogosult ellátása december 31-ig 2 mil­lió 364 ezer Ft-ba kerül a vá­rosnak. Év végéig várhatóan további 265 munkanélkülivel számolva 12.558.750 Ft-os ki­adással lehetne kalkulálni. Tekintettel arra, hogy a szo­ciális segély címén kifizetett pénzt a helyi költségvetésből kell biztosítani, a cél az, hogy a jövedelempótló támogatás le­járta előtt minél több embert újra munkába állítsanak. E nem kis feladat megszervezésére és irányítására három személyt al­kalmaznak Mohácson. Az 6 munkakörükhöz tartozik a júli­ustól 50, majd októbertől 185 ember számára olyan elfoglalt­ságot találni, amely a végzett­ségüknek leginkább megfelel, s a havi járandóságuk döntő há­nyadát a Munkaügyi Központ­tól, és a Munkaerőpiaci Alaptól igényeljék meg. Berta M. Beszélgetős állásbörze Itt legfőképpen tájékozódás folyik - mondja a helyi AIESEC képviselője, az állásbörze szervezője. Aztán hozzáteszi: felmé­réseik alapján a végzős hallgatók közül 15-20-an itt jutottak az egyetem elvégzése után megszerzett állásukhoz szükséges alap­vető információkhoz. Az egyik standnál nagy a tu­multus, az érdeklődő egyete­misták a multinacionális cég ajánlata iránt érdeklődnek. El­hangzanak itt a feltételek, meg a követelmények, de a fiatalok szinte egységesen arra kíván­csiak, kezdőként milyen jöve­delmet érhetnek el, s ezért mi­lyen feladatokat kell ellátniuk. Á cég képviselője természete­sen nem tesz ajánlatot, hiszen erre nincs is felhatalmazása, de azért elmondja, hogy a külön­féle beosztásban milyenek a fi­zetések, valamint a természet­beni juttatások. Elsősorban a multinacionális cégek érdek­lődnek az egyetemisták állás­börzéje iránt - mondja a ren­dezvényt szervező AIESEC (Közgazdászhallgatók Nem­zetközi Szervezete) képvise­lője, Virágos Norbert. Immár négy éve próbálkoznak a vég­zősök elhelyezkedési lehetősé­geit bővíteni, s nem is sikerte­lenül. Felméréseik szerint ugyanis átlagosan évente 15- 20-an itt találkoznak először jövendő munkaadójuk képvise­lőivel. Akkor csak a nevük ke­rült fel egy listára, s tájékozód­hattak a lehetőségekről, állásról szó sem esett. A baranyai nagy cégek min­den valószínűség szerint más módszerekkel oldják meg munkaerő-szükségletük kielé­gítését. A börzén a megyében tevékenykedő multinacionális cégek közül a tegnapi rendez­vényen csak egy képviseltette magát. Virágos Norbert szerint ez nem feltétlenül érdektelen­ségre utal, ugyanis a főváros­ban megrendezett egyetemi ál­lásbörzén valamennyien ott vannak. A cégeknek ott na­gyobb a „merítési” lehetősé­gük, s ebben talán igazuk is van, hiszen azon a találkozón nemcsak a baranyai egyetemis­ták vesznek részt. B. G. A bajban segíteni tudnak SZIGETVAR Annyi veszély leselkedik ránk, jó, ha a bajban segíteni tudunk másokon. A város és térsége kilenc általá­nos és két középiskolai csapata vetélkedett tegnap a területi Vö­röskereszt szervezésében a volt cipőgyárban. A tét: melyikük ismeri jobban az elsősegély nyúj­tást, kerékpárosként és segédmo­torosként a közlekedési szabá­lyokat, a tűzvédelmi és a polgári védelmi tudnivalókat. A korábbi iskolai elmélet és gyakorlati fel­készüléseken és vetélkedőkön is azt gyakorolták, hogy ha baj van, segítsenek. A közlekedési szabá­lyok ismerete ment a legkevésbé. Még annál is nehezebb volt a baleset bejelentése, hogy minél egyértelműbben közöljék a men­tők stb. ügyeletével: pontosan hol és mi történt, van-e életve­szély, hányán szorulnak azonnali mentésre. A kategóriák győzteseiként a kétújfaluiak, a szentlőrinciek, a szigetvári egészségügyi szakkö­zépiskolások, és a szentlászlóiak két csapattal is bejutottak az ápri­lis 24-i megyei versenyre. B. M. L. Államfői üzenet Pécsre Emil Constantinescu szemé­lyes üzenetet intézett a pécsi székhelyű Magyar-Román Baráti Társasághoz. A dr. Iglói Zoltán elnöknek cím­zett levélben a román ál­lamfő köszönetét mondott a jókívánságokért, amelyeket a pécsi alapítók küldtek megválasztása alkalmából és erkölcsi támogatásáról biztosította az 1988 óta mű­ködő Társaságot. „Öröm­mel tölt el minden olyan kezdeményezés, amely elő­segíti a román-magyar ba­rátság megszilárdulását, de úgy érzem: még inkább tá­mogatnom kell erkölcsileg egy olyan Társaságot, amelynek már hagyományai vannak ezen a téren - írta egyebek között az államel­nök. - Teljes szívemből hi­szek a román-magyar kap­csolatok szép jövőjében, amelynek alapja a kiegyen­súlyozottság, a jószomszéd­ság és a harmónia. ” Hírcsatorna Dedikálás. Baranya megye polgári védelmének 62 éves múltját tárta a látogatók elé az a kiállítás, amely március elsején, a Polgári Védelem Világnapján nyílott Pécsett a Széchenyi tér 9. szám alatt. A tárlat pénteken zárja be kapuit. Ebből az alka­lomból 14-től 15 óráig dr. Erdődy Gyula „Adatok a baranyai-pécsi polgári véde­lem történetéhez” című könyvét dedikálja a helyszí­nen. A könyv kereskedelmi forgalomban nem kap­ható. (fi Az első keresztelő. Zó­kon a két éve szentelt ká­polnában most vasárnap reggel nyolc órától először lesz keresztelő. A Nagy­család kislánya a Noémi, míg a Kóra-család kisfia a Norbert nevet veszi fel. (cs) Pincéket törtek fel. Ked­den Töttösön 25, az elmúlt napokban Zókon és Bodán csaknem 20 pincét törtek fel. Volt, ahol hordókat, bort és pálinkát vittek el a tolva­jok, másutt ablakokat és aj­tókat tettek tönkre, az élel­miszert szétszórták. (cs) Elmarad a beszélgetés. A Pécsi Akadémiai Bizottság székházába ma estére hirde­tett beszélgetés Toller Lá­szlóval és Kádár Bélával elmarad. (dz) Fásítók és ásítok SZENTLŐRINC A zöldterületek gondozásá­ban a város vezetése számít a lakosság közösségi mun­kájára - pedig a panelne­gyedben nagy a közöny. Ahol a családi házak találha­tók, a lakók a portájuk előtti közterületi részen rendben tartják a járdát, tisztítják az árkot, lekaszálják a füvet. Minderre nem kell felszólí­tani őket. A társasházak, a panelne­gyed és a középületek kör­nyékén, főként a kereske­delmi egységek szomszédsá­gában viszont szemetelnek a járókelők, virágágyásokat dúlnak fel, fákat törnek ki. Ezen a részen csaknem 130 ezer négyzetméter zöldterület állapotáért felel a Közüzemi Vállalat. A vállalat vezetője, Vidákovics Rudoljhé pesszi­mista a tekintetben, hogy az általuk kezelt zöld-övezet megóvásában sikerül-e együttműködni a polgárokkal. A vandalizmusra példaként említette, hogy az elültetett négy facsemete közül rend­szerint egy marad épségben. Gábor Tivadar, a lakásszö­vetkezet elnöke példaértékű­nek nevezte az Ifjúság, a Pé­csi, a Kodolányi és a Nefe­lejcs utca lépcsőházi lakóinak parkszépítő szokásait. Néhol a szemetet is összeszedik, és mind többen vállalják a kör­nyezet szépítését. Csuti J. Pénzügyi vizsgálatot kémek ság határozatára, amely szerint az önkormányzat megsértette a verseny tisztaságát, megkérdő­jelezte a biztosítási ügyletben közreműködő bróker üzleti semlegességét, valamint hogy az egyik pályázó utólag módo­sította pályázatát. Molnár Tamás, az önkor­mányzat költségvetési bizottsá­gának vezetője elmondta, a döntőbizottság azt is megállapí­totta összegzésképpen, hogy az eljárás néhány részletében va­lóban szabálytalanságok történ­tek, de a megkötött szerződést nem kell felbontani. A jogsértés tisztázása érdekében Molnár Tamás is támogatja a pénzügyi vizsgálat végrehajtását, hogy konkrétan megtudja, a döntés előkészítésekor milyen szem­pontokat nem vettek figye­lembe. B. G. A szabálytalan biztosítási döntés miatt a pécsi önkor­mányzat fideszes képviselői tételes pénzügyi vizsgálatot kérnek. A tegnapi tá­jékoztatón Nagy Csaba és Körömi At­tila (képün­kön) az ön- kormányzat FIDESZ- frakciójának tagjai jelentet­ték be, hogy a pécsi önkor­mányzat egységes vagyon-, fe­lelősség- és gépjármű biztosítás megkötésére kiírt közbeszer­zési eljárás törvénysértő lefoly­tatása miatt tételes pénzügyi vizsgálatot kémek. Hivatkoztak a Közbeszerzési Döntőbizott­AzJflmánW Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes:? 13. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel A nyertes előfizetőnk«* külön Is értesítjük. A i

Next

/
Thumbnails
Contents