Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-04 / 34. szám
1997. február 4., kedd Baranyai Tükör Dlmántúli Napló 5 Pályázat közmunkákra A város a Dél-Zselic Területfejlesztési Társulással és a Baranya Megyei Terület- fejlesztési Tanáccsal felvette a kapcsolatot, hogy közmunkaként vízkár-elhárításra húsz munkanélkülit foglalkoztathasson. SZIGETVÁR A Város Önkormányzati Képviselő-testülete csütörtöki ülésén jónéhány napirendi pontot időhiány miatt már nem tudott megtárgyalni, ezért tegnap délelőtt folytatták a vitát. A képviselő-testület eldöntötte: a város pályázatot nyújt be közmunkaprogram keretében végzendő belterületi vízkár-elhárítási és meder-karbantartási munkákra. Ha elnyerik ezt a lehetőséget, fellélegezhet a város, mert bár a program indításához szükséges dologi költségeket, az egyhavi munkabért és annak terheit kénytelen megelőlegezni a támogatás folyósításáig, cserébe viszont az igencsak nyomasztó belvizes gondjaitól, legalább is annak nagy részétől szabadulhat meg Szigetvár. Húsz munka- nélküli foglalkoztatásáról és hatmillió forintról van szó. A testület egyebek között arról is döntött, hogy a Szigetvár Város Önkormányzata Időskorúak Ápoló Otthona és Gondozási Központja a Szigetvári Városi Kórház alapító igazgató-főorvosának tisztelegve július 1-jétől dr. Raksá- nyi Árpád Gondozási Központ néven tevékenykedhessen tovább. B. M. L. Jókedv félévkor Bukások és esküdözések A félévi értesítők kiosztásának lázában ég a héten hatvanezer baranyai általános és középiskolás. A félévnek január 31-én vége lett, s a gyerekek mától vihetik haza az ellenőrzőjüket a megye közel 130 alsó- és középfokú oktatási intézményében. A pécsi Fehérhegyi Általános Iskolában tegnap 420 diák kaphatta kézhez az ellenőrző könyvet. A többség tartotta a színvonalat, de sajnos, kiemelkedően nem lett jobb az átlag a korábbiaknál. A nem tagozatos nyolcadik osztályosoknál például, ahogyan osztályfőnökük elmondta, több bukás is esett, ezzel párhuzamosan pedig nagy ígérgetésekre, esküdözésekre is sor került. A hanyatló átlagoknak sokszor oka, hogy a gyermek, nem ritkán a szülő nem tartja fontosnak a tanulást, mert úgy érzi, nincs értéke a tudásnak. Az általános iskola beindulásának első féléve zárult le a Református Gimnáziumban Pécsett. Baka Sára igazgatónő így látja:-Az elsőseink nagyon jól teljesítettek. A második és harmadik osztályokban, ahová más iskolákból kerültek a gyerekek, a felkészültség változó volt, itt a szintentar- tásra helyeztük a hangsúlyt. Az 50 alsós már megkapta a félévi értesítőjét, a 135 gimnazista azonban péntekig még izgulhat egy keveset. A félévi jegy többnyire csak jelzés diáknak és szülőnek, mi az, amin javítani kell. Nagyobb tétje csak a középiskolába jelentkezők vagy a felvételizők eredményeinek van. H. I. Gy. Szelektív papírgyűjtés Pécsett 1996-ban Résztvevők (fő) Papírmennyiség (t) Résztvevő intézmények száma | Gyűjtőedények száma Bölcsőde Óvoda Ált. ísk. Középisk. Hivatal fflási. Bölcsőde Óvoda Ált. isk. Középisk. Hivatal Szorgalmas intézmények A Környezetünkért Alapítvány tavaly 87 tonna papírt gyűjtött Pécsett. A MEH-nek viszont gondjai vannak az értékesítéssel. A pécsi alapítvány azzal a céllal indította akcióját, hogy a gyermekeket és a felnőtteket is rászoktassa arra, hogy az újrahasznosítható anyagokat ne dobják a szemétbe. A gyűjtést - jelenleg is - oktatási- és közintézményekben végzik. A leadással nem kell bajlódni, a kihelyezett gyűjtőedényeket hetente ürítik, és regisztrálják az elszállított mennyiséget is, tájékoztatta lapunkat Ge- rentsér Gábor (képünkön), az alapítvány illetékese. Á kilók után később papírvásárlási utalványok járnak. Az alapítvány programjához folyamatosan csatlakoznak hivatalok, intézmények cégek. Gondokkal küszködik azonban a MÉH által szervezett papírgyűjtés Pécsett. Jelenleg csak egy helyen, a Dél-Magyarországi MÉH Vállalat telephelyén vesznek át hullámpapírt (4 Ft/kg) és indigó mentes vegyes papírt (1 Ft/kg). A felvásárolt hulladék évek óta az udvarban áll, ugyanis a papírgyárak nem veszik át a korábban szerződésben rögzített mennyiséget sem. S. Cs. A MATÁV titkosított titka A tudakozó- szolgálatot kezelő hölgyek eddig is mélyen hallgattak a titkos előfizetők számáról, de a titkosítás csak az idei évkezdettől teljes. Korábban ugyanis egyazon városon belül saját készülékünkre meghívathattuk a titkos állomást - persze, anélkül, hogy a számot kiadták volna. Az új adatvédelmi törvény elvárásainak engedelmeskedve a MATÁV most megszüntette ezt a lehetőséget - tudtuk meg Boda Péter szolgáltatási igazgatóhelyettestől (képünkön). A személyiségi jog törvényben deklarált tisztelete csak részben indokolja a változást. A szigorítás mellett szólt néhány kellemetlen tapasztalat, ugyanis a korábbi gyakorlat olykor visszaélésre adott alkalmat. A titkosított számú előfizetőkkel üzenet révén is megkísérelhettük felvenni a kapcsolatot, de az üzenet-közvetítést januártól szintén száműzték a távközlési profilból. Jó hír: a titkosítás már egyetlen fillérünkbe sem kerül. Sőt, ha elmulasztjuk postázni a hozzájárulási nyilatkozatot, akkor számkódunk automatikusan a titkos adatállományba kerül. Rövidesen indul a cég hangposta-szolgálata is. Tröszt E. Csak a régi CASCO drágul Bár több helyen napvilágot látott a gépjárművek CASCO biztosításának harminc százalékos emeléséről szóló hír, a pécsi biztosítótársaságok idáig nem módosították tarifáikat. S jóllehet, a mai gazdasági helyzetben senki sem mer hosszútávú jóslásokba bocsátkozni, a városban a legtöbb autót számontartó Hungária Biztosító Rt. illetékese arról tájékoztatta lapunkat: cége az idei új biztosításokat a tavalyihoz képest változatlan tarifával köti majd meg. Más a helyzet azonban a már meglévő szerződésekkel. Mint azt Dr. Krasso- vich Márta (képünkön), a Hungária Biztosító Rt. Baranya Megyei Igazgatóságának helyettes vezetője (képünkön) elmondta: a régi CASCO-kat folyamatosan „karbantartják”, azaz biztosításkötésük évfordulóján ügyfeleiket átlagosan húsz és harminc százalék közötti díjemelési javaslattal keresik meg. Ha az autótulajdonos nem akar a korábbiaknál mélyebben a zsebébe nyúlni, akkor sem kell felmondani biztosítását. Választhatja azt a megoldást is, hogy a régi áron hosszabbítja meg az így magasabb önrészt tartalmazó szerződését. A Hungáriánál egyébként havi 1381 forintot fizetnek a legalacsonyabb összegért biztosított járgányért, s 56 ezret szurkolnak le a legdrágábbért. Kőhalmi A. Hírcsatorna Munkaügyről leszere- lőknek. A leszerelő katonák csaknem fele munka- nélküliként hagyja ott a sereget. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ kiemelt programként kezeli azoknak a fiataloknak a tájékoztatását, akik állás nélkül szerelnek le. Az érintettek a számukra érdekes munkajogi szabályzókról, a munkanélkülieknek adható támogatásokról, illetve a munkaerő-piaci helyzetüket javító képzési formákról kapnak tájékoztatást a program keretében. (k) Gázbekötés. Szászvár az év végéig vezetékes gázt kap. A kivitelezés májusban kezdődik. Eddig csaknem 400 telektulajdonos társult, ami a porták 45 százalékát jelenti. A befizetendő ösz- szeg portánként 90 000 forint. (cs) Német dalosok. Vókány- ban mintegy harmincán német nemzetiségi énekkart alapítottak. A dalos közösség Szántóné Tomkó Sarolta szakmai irányításával tartja nyílt foglalkozásait a művelődési házban. (cs) Közösségi ház lett. Geresdlakon az önkormányzat a tsz utódjától, egy mező- gazdasági szövetkezettől megvásárolta a volt éttermet, ahol most már zavartalanul folyhat a gyermek- és a szociális étkeztetés, a nap többi órájában pedig közösségi házként működhet, (cs) Tolvajfogás. Hosszúhe- tényben, az egyik portára tolvajok hatoltak be, akiket a tulajdonos és családtagjai hosszas üldözés és keresés után elfogtak, majd átadták őket a rendőröknek. A sikeres tettenérés után néhány gazda őrjárat alakítását tervezi. (cs) Lelőtték a kutyát. A hét végén Pécsett, a Laufer- csárda melletti Várdai-tel- ken lelőtték a kölykeire is vigyázó házőrző komondort. Az állat kerítésen belül volt, a lövést távolról adhatták le. A lőtt seb tényét az állatkórházi vizsgálat is megerősítette. A tulajdonos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. (cs) Az olvasóterem látogatható. A szászvári könyvtár kazánja megrongálódott, de most gázzal fűtenek, így nem zárt be a 30 ezer kötetes létesítmény, látogatható az olvasóterem is. (cs) Mezőgazdasági termelők tiltakozása A miniszterelnöknek, a földművelésügyi és a pénzügyminiszternek hétfőn postázta követelését az a közelmúltban Kiskőrösön alakult bizottság, amelyet a mezőgazdasági termelőket sújtó új adózási és társadalombiztosítási előírások elleni tiltakozás hívott életre. Elégedetlenségüknek először a bortermelők adtak hangot, azonban az új rendelkezések nemcsak a borászokra hátrányosak, ezért csatlakoztak hozzájuk más ágazatokhoz tartozó mezőgazdasági termelők is. A termelők elszántak. Ha nem helyezik napokon belül hatályon kívül az általuk kifogásolt jogszabályokat, február 14-én figyelmeztető demonstrációt tartanak. Mit rejt magában a kincstár? Az önkormányzatnak nem az a célja, hogy a közalkalmazottak egy hétig pénz nélkül éljenek. Ezért hajlandó engedményekre a későbbre időzített bérkifizetések ügyében. PÉCS Pécs önkormányzata azt tervezi, hogy a közalkalmazottak bérét nem a hónap elején, hanem tizedikén fizeti ki. Ez azt jelentené, hogy évente legalább 10-11 millió forint többletbevételhez jutna a város a folyószámláján elhelyezett 200 millió forint kamatai után. Az eljárás ellen intézményvezetők és szakszervezetek tiltakoztak. A Pedagógusok Szak- szervezetének véleményét szombati számunkban közöltük. Pilaszanovich Iván, a gazdasági iroda vezetője (képünkön) elképzelhetőnek tartja, hogy az érintettek fizetéselőleget kapjanak abban a hónapban, amikor bevezetik a rendszert. Túl nagy terhet jelentene ugyanis a közalkalmazottaknak, ha egy héttel később jutnának bérükhöz. A fizetéselőleget pedig féléven keresztül kellene visszafizetni. De az is megoldás lehet, hogy ha havonta egy-egy nappal kerül hátrébb a kifizetés időpontja, így félév alatt érnék el a tizedikéi bérfizetést. A későbbi fizetésről szóló elképzelést az a határozati javaslat tartalmazza, amit február 6-án kívánnak a közgyűlés elé beteijeszteni. Ebben szerepel az önkormányzati kincstár létrehozása is, ami szabályozná az önkormányzati intézmények gazdálkodását. Eszerint az államháztartásból származó pénzeket nem az intézmények kezelnék, hanem átkerülnének az önkormányzat folyószámlájára. Innen az intézmények időarányosan kérhetnék le a szükséges támogatást. Az eljárás fő célja, hogy az önkormányzat mindegyik intézménye megőrizhesse fizetőképességét. U. G. f. 1