Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-28 / 353. szám
1996. december 28., szombat Kultúra - Művelődés Dtinántúli Napló 7 Pirogránit és mázas porcelán vegyestechnikájú padlóvázák a Pécsi Galériában látható kiállításról FOTÓ: TÓTH Mindig magasabban a mérce J. Móker Zsuzsa keramikus 1996-ról- Nagyon szép szám a 96-os - mondja J. Móker Zsuzsa kerámiaművész, mikor a lassan eltelő esztendőről kérdezem.- Valamiképp benne van a jing-jang jel, a férfi-nő kapcsolat, a végtelenség és a folyamatosság is. Szóval számomra valamiképp a 96, az 1996-os év is fontos volt, és eképp is készültem rá. Hála istennek, nem is csalódtam, mert a fő célom, hogy néhány évi magány után visszatérjek a szakmai vérkeringésbe, sikerült. Egyéni megrendelésre készítettem két cserépkályhát, és több kiállításon is szerepeltem, a DeFormán, a Kerámia Biennálén, az Ezredvégen, és mindennek tetejébe decemberben a férjemmel közös önálló kiállításunk nyílt. Szeretném, ha 1997 se lenne csöndesebb!-Milyennek látja ma egy keramikus helyzetét Magyar- országon?- Természetesen tudomásul kell venni, milyen politikai, gazdasági, társadalmi körülmények között élünk, de ez csak az érem egyik oldala. Nem jelentheti, hogy szakmai-emberi méltóságát bárki is feladja. Tény, hogy csak a megrendelés jelent biztos pénz, és ebből kevés van. De az is biztos, hogy az úgymond saját kedvtelésre végzett munka az, ami meghozza a szakmai továbbfejlődést, mert a mércét mindig magasabbra kell tenni! M. K. Amikor épp nem ír, akkor olvas Három éve nyugdíjban, mégsem „nyugszik” Szita László adatom legyen, mert így, ha az - Mik a közvetlen ezután kö- egyiknél lankad a lelkesedé- vetkező feladatok? sem, akkor bele tudom vetni - 1997-ben lesz zentai csata magam a másikba; ez tán a 300. évfordulója, ami azért Szita László majd’ negyedszázadon át vezette a Baranya Megyei Levéltárat, mígnem 60 évesen nyugdíjazták 1993-ban. Azóta eltelt három év, de mint az eredmények mutatják, korántsem nyugalomban.-Egykori kollégáim folyamatosan foglalkoztatnak - mondja mosolyogva pécsi lakásának dolgozószobájában, aminek falait könyvek, dobozok és dossziék borítják be padlótól mennyezetig. - Aktív koromban sose volt ennyi tudományos megbízásom, mint manapság. Az utóbbi néhány évben sorra jelentek meg monográfiáim: a „Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században”, „A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete”, valamint a „Kőrös-Maros vidéke a visszafoglaló háborúk viharában”, mely egyben a nagydoktori disszertációm előzetese is volt. Ez utóbbi munka 800 kéziratoldalt tesz ki, és egy rövidített változata jelent meg, a sikeres akadémiai védésem után „A török kiűzése a Kőrös- Maros közéről” címmel. Tehát ez a „nyugdíjas” három évem nem megállás volt, sokkal inkább felpörgés. Rendületlenül dolgozom, amikor épp nem írok valamit, akkor olvasok, tanulmányozom a szakirodalmat, próbálom utolérni magam.- Gondolom, mindezek a művek több éves kutatómunka gyümölcsei. Miképp indul el egy-egy téma felé, hogyan dolgozza fel őket?-Ha körbenéz, látja ezt a 250 dobozt, amiben a következő 30 évben megírandó munkák forrásanyagai rejtőznek: eredeti dokumentumok fénymásolatai, fordítások, jegyzetek. Mindig is azon voltam, hogy egyszerre több felszisztematikus munka rovására megy, de pszichésen sose kerülök stresszbe. Ugyanakkor tudom, hogy a megbízókkal, kiadókkal szemben korrektnek kell lenni, ezért szigorúan tartom a határidőket. Ami a téma- választást illeti, felkéréseknek teszek eleget, hiszen egy történész-levéltáros nem engedheti meg magának, hogy az asztalfióknak dolgozzon. De motivál a személyes érdeklődés is. Pl. Beremend történetének megírásában azért vettem részt, mert érdekelt, hogy ez a szerbek, so- kacok, németek, magyarok, zsidók, örmények és görög kereskedők által lakott település miféle etnikai integrációt élt át a törökkor utántól a kiegyezésig. Érdekes, hogy gazdaságilag a német-szerb vonal érlelődött ki, míg kulturálisan a magyarok és a sokacok. fontos, mert Magyarország ezzel az ütközettel szabadult fel a török alól. „A legnagyobb győzelem” címmel készül egy monográfia német francia, olasz, horvát szakemberek közreműködésével - ezt szerkesztem, írok bele. Az önkormányzat megrendelésére készül Siklós város monográfiája is, ebbe az 1686-1849-ig tartó fejezetet írom, különös tekintettel a helyi cigányság bevándorlására, akik nem kupecked- tek, hanem szabályos jobbágytelepülést alakítottak ki, és teljes mértékben úgy éltek és dolgoztak, mint a parasztok. Vajon miért?- Ez a munka egy óriási keresztrejtvény - szögezi le végül Szita László. - Annak jó, aki tudja, mit is akar megtalálni a történelmi folyamatokban! M. K. - Fotó: Tóth Jövőre újabb művei látnak napvilágot fotó: Tóth l. Zsákutca és szívsebészet Sárosi István író, orvos, egyetemi adjunktus. 1984-ben mutatták be első drámáját, Az áldozatot. A Zsákutca című tévéjátékát több országban is sikerrel vetítették. Most Horvátországban jelennek meg horvát nyelven drámái.- Két könyvem vár megjelenésre, az egyik, egy novel- láskötet a Pannónia Kiadó gondozásában a jövő évi könyvhétre kerül a boltokba. A Horvátországban kiadás alatt állóban két drámám, a Rákfene és a Húszmilliomodik év jelenik meg jövőre.- Fordították már idegen nyelvre valamelyik művét?-Ezek az elsők. Hogy milyen minőségűek, nem tudom, de az igazán izgalmas az lenne, ha találkoznék velük színpadon, természetesen erre is van esély.- Készül-e új darab?- Jézus perújrafelvétele kapcsán írok egy keresztényzsidó párbeszédről szóló színpadi művet, s folytatok tárgyalásokat egy izraeli műfordítóval. Az első változattal már elkészültem. Két másik darabom pedig magyar színpadra vár. Az egyik, egy gimnáziumban játszódó komédia a Pécsi Nemzeti Színház számára írtam, de még nem kaptam érdemi választ. A másik, amelyik Elbert Jánosról szól, a Tháliában került volna színre, de közben megszűnt az intézmény.- Vannak még új magyar drámák?- Kevés jó darab születik, s azokat is nehezen adják elő, hiszen a bevétel a fontos, azt pedig többnyire operettel és musicallel lehet biztosítani.- Milyen tervek foglalkoztatják?- A hazai szívsebészet körül zajló ismert problémák színre vitelét tervezem, amely voltaképpen korrajz mai állapota- inkról. Cs. L. Kaposvári vendégjáték Lehár Ferenc nagysikerű operettjét, a Luxemburg grófját adja elő a Pécsi Nemzeti Színházban a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A tegnapi előadás után után ma este 7 órakor ismét találkozhat a közönség a vendégművészekkel, köztük a főbb szerepeket alakító Sáfár Mónikával, Molnár Piroskával, Lux Ádámmal, Kocsis Pállal, Varga Zsuzsával, Bezerédy Zoltánnal. Az előadást Ascher Tamás rendezte, a zenekart Hevesi András vezényli. Salzburgban maradnak a Filharmonikusok A Bécsi Filharmonikusok rájöttek, hogy nem tudnak elszakadni Salzburgtól, ezért hosz- szas tárgyalások után megállapodtak a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetésével, hogy 2001- ig meghosszabbítják jövőre lejáró szerződésüket. Hónapok óta rossz a viszony a bécsi zenekar és a salzburgi vezetés között, elsősorban Gerard Mortier főintendánssal nem jönnek ki a filharmonikusok. A világhírű zenészek úgy érzik: Salzburgban csak kihasználják és nem becsülik meg őket eléggé. A most aláírt új szerződésben ezért kikötötték, hogy évente legalább négy opera Jár nekik”, és kizárólag velük egyeztetve, de maximum kilenc operai fellépésre kötelezhetők. A jövő évi programban az szerepelt, hogy csak A varázsfuvolát 12-szer kell eljátszaniuk. A nagyobb megbecsülésük érdekében a világhírű Wiener Philharmoniker zenekar azt is kialkudta, hogy az Ünnepi Játékok minden kiadványában, programfüzetében grafikailag is középpontba állítsák őket, s egy- egy produkciót velük reklámozzanak. Sikerült megegyezni egy jelentős művészeti kérdésben is: a mostani megállapodás szerint a zenekarra nem lehet rákényszeríteni egyetlen karmestert sem, s a zenészeknek csak akkor kell az adott dirigens alatt játszaniuk, ha személyével ők is és Mortier is egyet ért. A bécsiek ezzel elérték, hogy jövőre A varázsfuvolát nem Christoph von Dohnányi vezényli Salzburgban. Megfigyelők szerint ez a megállapodás egyértelműen a bécsi zenekar győzelme. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban feltételezhető, hogy a felek csak fegyverszünetet kötöttek, s a harc már jövőre folytatódik, mert a salzburgiak nem törődnek bele (vélt vagy valós) jogaik csorbításába. A holttest mint politikai fegyver Az igazi Evita Karácsonykor mutatták be az Evita Peron életéről szóló „Madonna-film”-et, amelynek már a forgatása is a botrány lehetőségeivel volt néha terhes. Ennek az okát sokan abban a konfliktusban látták, mely az Argentínában ma is szentként tisztelt Evita személyisége, emléke és az alakját filmen megtestesítő, hírhedt popsztár - Madonna - között fennáll. Az egykori argentin köztársasági elnök, Juan Domingo Peron (1895-1974) felesége, Evita földi kálváriája lényegében akkor kezdődött, amikor a rákbetegsége már az utolsó stádiumába lépett. Az asszony megpróbálta lebeszélni a férjét arról, hogy a testét halála után - bebalzsamoztassa. A szegény nép körében bálványként tisztelt feleség bebalzsamoztatásá- val azonban Peron elsősorban a maga rendszerét, a később hírhedtté vált peronizmust akarta „bebalzsamozva” megörökíteni. Ehhez a művelethez megnyerte magának Pedro Ara spanyol patológust, aki mintegy három éves szenvedélyes munkával elvégezte a balzsamozást. Amikor 1955-ben egy katonai junta Perontól átvette a hatalmat, a hóbortos spanyol patoló- gus munkáját leállították, aki azonban - Evita holttestét megmentendő - három(!) viaszkópiát készített a tetemről azzal a céllal, hogy az esetleges rablókat megtéveszthesse. A valódi tetem, amely 1955ig a peronista Szakszervezeti Szövetség központi épületében volt felravatalozva, később a Palermo városrész egyik mozijának vetítővászna mögé került. Amikor ez a rejtekhely nem lett biztonságos, Evita holttestét teherautón Buenos Aires egyik katonai raktárába szállították. Később Eduardo Arancíbia őrnagy átvette a tetemet és a háza egyik hátsó szobájában rejtette el. Az őrnagy terhes felesége azonban rábukkant a titok nyomára, ám a katonák úgy döntöttek, hogy Evitát titokban elviszik a Buenos Aires melletti Monte Grande temetőjébe. A koporsót szállító kocsi azonban a szállítmánnyal a Katonai Titkosszolgálat épületéhez kanyarodott. Evitát 1957-ben titokban Olaszországba szállították át hajón; 14 évig pihent Milánóban - Maria Maggi de Ma- jistra álnéven. Az egykori férj - az Argentínából Spanyolországba menekült diktátor - 1971-ben átszál- líttatja a tetemet Milánóból Madridba. A bebalzsamozott Evita az exférj házának ebédlőjében lett felravatalozva. Később Peron magántitkára különféle spiritiszta hókuszpókuszok révén megpróbálta Evita lelkét „átültetni” Peron immár harmadik(!) feleségébe - abba a Maria Estela (Isabe- lita) Peronba, aki a Cervantes Színház balett-táncosnői posztjától - Peron halálát (1974) követően - az államelnöki posztig meg sem állt. A spanyolországi száműzetéséből 1973-ban Argentínába visszatért és újra elnökké választott Peronnal „hazajött” Buenos Airesbe a felejthetetlen Evita is, aki az elnök rezidenciában (Olivos) kapott helyet. Ám a végleges nyughelyére csak 2 év múlva került. Az a katonai junta, amelyik 1976-ban Peron özvegye (Isabel) ellen puccsot hajtott végre, attól félt, hogy a baloldali, Peron-ellenes gerillák kezébe került Evita. Éppen ezért a La Recoleta nevű temetőbe mentették át Evitát, ahová az argentínai gazdagok szoktak temetkezni. „Szent Evita” krimibe illő holttestének a feltalálása azonban egy más szálon is futott. Carlos Moori König - Argentína bonni katonai attaséja - ugyanis St. Pauliban (Németország) vélte megtalálni Evita Peron bebalzsamozott holttestét, és onnan akarta azt - Hamburgon át - Argentínába szállíttatni még 1957-ben. Ám ez a „szép holttest” az igazi egyik kópiájának bizonyult cáíipán. Az igazi Evita örök álmát ma is a La Recoleta temetőben alussza - egy több méter mély kripta hármas acélfedele alatt. Tisztelői, akik főleg a szegénynegyedekből kerülnek ki, elárasztják a sírját és környékét a tisztelet és a szeretet virágaival - no meg a szentképeikkel.. Mert Argentínában sok psalád házi oltárán Jézus képe mellett ott található Evita Peron fotója is. Az argentin nyomortelepek lakói számára bizonyára jobban hiányzik ma is a „Szent Evita”, mint azoknak, akiknél a külsőségek mögött a legfontosabb hiányzik: a szellemi-morális kötődés igazi tartalma. A Der Spiegel nyomán: Hajzer Lajos l
