Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-16 / 343. szám
1996. december 16., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Pécsváradi körkép Gázfáklya Mecseknádasdon - Megérkezett a vezetékes gáz Mecseknádasdra. Négyszáznál is több család otthonába és a falu intézményeibe kötötték be a vezetéket a DDGáz közreműködésével. A gázlángot a település központjában rendezett rövid ünnepségen Bischof Ádám, a község polgármestere gyújtotta meg. fotó: laufer László Fitt Kupa Teremlabdarúgó tornát szervez a hosszúhetényi sportegyesület helyi csapatok számára december 28-án és január 4-én. Jelentkezni 6 fős csapatokkal lehet december 27-ig a Taverna sörözőben, illetve Bocz Gábor szervezőnél. Nevezési díj 2000 forint csapatonként. Ugyancsak teremlabdarúgó tornát szerveznek a pécsváradi sportcsarnokban 29-én és 30-án. Jelentkezni lehet 12 fős csapatokkal a 465- 230-as telefonon. Karácsonyi hangversenyek December 22-én 15 órakor a helyi moziban tartja hagyományos karácsonyi hangversenyét a hosszúhetényi ifjúsági zenekar. A karácsony hangulatát idéző művek mellett az együttes idei új műsorából mutat be ízelítőt. A műsorban közreműködnek a zenekar szólistái és az iskola néhány versmondója. A belépődíj önkéntes, a bevételt a zenekar fenntartására fordítja a zenekar támogatására létrejött alapítvány. Napirenden a vízdíj A hosszúhetényi önkormányzat ma tartandó testületi ülésén megtárgyalja azt a javaslatot, miszerint módosítani kell néhány helyen a jövő évi költség- vetést. Előterjesztés hangzik el az adatvédelmi rendeletről, az 1997-es vízdíjakról, az óvodavezetői és fogorvosi pályázatokról. Csuhébábkészítés A csuhébábkészítés mesterfogására karja megtanítani az érdeklődőket Bozóné Sárközi Márta. A Pécsváradi Művelődési Házban ma délután 14 órakor kezdődő karácsonyi játszóházra elsősorban a fiatalokat várják, de azok részvételét is szívesen veszik a rendezők, akik az ünnepi díszítést ilyen alkotásokkal akarják emlékezetessé tenni. Véradás és véradók elismerése A Vöröskereszt országos kongresszusán 1987-ben arról döntöttek, hogy minden évben november 27-ét véradók napjává nyilvánítják. Ennek keretében adományozzák az elismerő okleveleket és jutalmakat a többszörös véradóknak. Pécsvára- don a múlt héten került sor véradásra, ami jó eredménnyel zárult. Míg a tavasz folyamán mindössze 54 fő vett részt, addig december elején 103 véradó jelentkezett és 42 liter vért tudott átadni Pécsvárad vöröskeresztes szervezete a véradó állomásnak. Itt nyújtották át ünnepélyes keretek között 17 véradónak az emléklapot és jutalmat a 10, 20 és a 40-szeres véradóknak, ezzel is megköszönve a betegek iránti segítségüket. Ugyancsak a múlt héten Mecseknádasdon emlékeztek meg a többszörös véradókról, ahol szintén Ancsin Pálné körzeti vöröskereszt vezető nyújtotta át 22 főnek az elismeréseket. Külön köszönték meg az 50-szeres véradónak, Schramm Józsefnek példaadó emberi magatartását és humanizmusát. S. L. Rendezték a kábelrendszert A város informáltsága szempontjából fontos szerepe van a helyi kábeltelevíziós rendszernek. A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen döntés született arról, hogy január elsejétől Füri Ferenc vállalkozó működteti majd a rendszert. Nem is akárhogyan, mert a testület meghatározta, hogy a vállalkozónak a műsorkészítés során mit kell figyelembe vennie. A város rendelkezésre bocsátotta a tulajdonában lévő stúdiót, a berendezéseket. Az egész napon át sugárzó műsorban sok mindent végre kell hajtania a vállalkozónak. A hét minden napján képújságot kell sugározniuk, a hét egy napján a Baranya valamint a Mecsek Tv műsorát kell közvetítenie. Minden páros héten a pécsváradi városi tévé, a páratlanokon az előző heti műsort kell megismételniük. Ez jelenleg a hét három napján egész estét betöltő folyamatos televízió műsort jelent majd, amely később legfeljebb egy estével bővülhet, alkalmanként élő adással. A vállalkozó a képújságot (Pécsvárad- Text) az önkormányzattal korábban megkötött a szerződés alapján működteti, ez azonban annyiban módosul, hogy a polgármesteri hivatal a továbbiakban külön nem fizet az itt elhelyezett hirdetésekért. A városi tévét is ez a társaság működteti, ám erre is szólnak előírások. Tartalmaznia kell gyerekműsort, sportot, filmet, híradót, esetenként élő adást is, A híradó műsor szerkesztője mindenkor az önkormányzat által megválasztott személy, aki független a hálózatot működtető vállalkozótól. A felvételek utómunkálatait a szerkesztő útmutatása alapján a vállalkozó köteles elvégezni. A szerkesztőt az önkormányzat fizeti. Érezzék magukat jól a polgárok a városban Minőségi változás lesz a beruházásokban Nem történt világmegváltás a választások óta eltelt két évben, Kakas Sándor polgármester nem is erre büszke, hanem arra, hogy amit annak idején ígértek, az mostanra időarányosan teljesült is. A jövőben sem terveznek nagyobb beruházást, szavai szerint arra törekszenek, hogy a polgárok jól érezzék magukat a városban, az idelátogatók pedig tiszta, rendezett településsel találkozzanak. A város első embere rutinos államigazgatási szakember lévén nem is ment volna bele a választások idején olyan ígérgetésekbe, amelyeket nem tudott volna megvalósítani. Még az előző ciklusból voltak áthúzódó fejlesztések, Zengővár- konyba megépítették az porta- lanitot utat, amelyet még 1994- ben kezdtek el. Ugyancsak abban az évben indult, de csak 1995-ben fejeződött be az általános iskola tetőtér beépítése, valamint sportkör öltözőjének felépítése is. Feladatukat már az első ön- kormányzati ülésen úgy határozták meg, a város elismertségének fejlesztése érdekében már csak olyan nagyberuházást finanszíroznak, amely a jövőt is szolgálja, vagvis nemcsak a mának szól. így döntöttek a sportcsarnok felépítéséről, kölcsönt még 1997-ben vissza tudják fizetni mégpedig a gázrészvények árából. Ebben az évben a már említett sportcsarnokon kívül a város csinosítására fordították a legnagyobb figyelmet. Rendszeresen karbantartották a parkokat, a kijelölt helyekre fákat ültettek, a városhoz tartozó Szilágy- és Csokoládépuszta is vezetékes vizet kapott, a beruházást az Agrover-rel közösen finanszírozták. A munkanélküliség nem jelentős a városban, általában el tudnak helyezkedni az emberek - már aki dolgozni is akar. A közhasznú munkákon túl a törekvés az, hogy új munkahelyeket is teremtsenek. A polgármester egy összejövetelen tapasztalhatta, a vállalkozók is szeretnék bővíteni tevékenységüket, csak hát a terület megvételére, az infrastuktúra kiépítésére nemigen jut pénzük. Éppen ezért azt szeretnék, ha a város abban segítené a munkahely teremtést, hogy a termelés bővítésének feltételeit biztosítaná. Ez vonatkozik az idegenforgalmi beruházásokra is, hiszen köztudott, hogy Pécsvárad a jövőben igencsak számítanak a turizmusból származó bevételekre. Kakas Sándor szerint az elképzelésekhez partnerek voltak A közelmúltban szépült meg a városháza is amelyet az idén adtak át, bár még nem teljesen kihasznált, de abban bíznak, hogy az idők folyamán fejlődik a sportélet, s akkor már rangos, sok nézőt vonzó mérkőzéseket lehet majd játszani a csarnokban. Igaz, ez sokba került (118 millióba), a pénz egy részét hitelbe vették fel, de ha minden jól megy, a FOTÓ: LAUFER L. a testület tagjai is. Nem „Bólogató Jánosok” ülnek a testületi rendezvényeken, kritizálnak, javaslatokat tesznek, terveket kiegészítenek - vagyis olyan „csapat” állt itt össze a választások után, amely nem hatalom megtartását tekinti elsőrendű feladatának, hanem a város érdekeit. Stabilizált húspiacra számít az Agrover Rt. Minőséggel a vevőkért Stabil piaci helyzetre számít az elkövetkező évben a pécsváradi Agrover Rt. A teljes húsipari vertikumot kiépítő, a valamikori Pécsi Állami Gazdaságból önállósult ágazat az elmúlt években arra törekedett, hogy a sertéshús termékeit Dél-dunántúlon értékesítse. Ez olyannyira jól sikerült, hogy ma már nincsenek eladási gondjaik, a jövőben is stabil vevőkörre számíthatnak. Mint azt dr. Andrics Antal elnök-vezérigazgató kifejtette, már a kezdet kezdetén úgy döntöttek, hogy ebben az ágazatban a teljes vertikumot „uralják”, vagyis a takarmánytermeléstől kezdve a feldolgozott termékig mindent maguk állítanak elő. Ezzel az volt a cél, hogy az egyes tevékenységi köröknek fizetett árréseket megtakarítsák, vagyis minden termelői fázisban a vállalkozáson belül maradjon a haszon. A vezérigazgató szerint az elkövetkező évben sem lesz gond a termékeik elhelyezésével, ugyanis a pécsi vevőkör - amelyben többek között a Fema, a Konzum, a Mecsek Füszért szerepel - továbbra is igényli a tőkehúst, a helyi ízekkel készült töltelékárukat. Hiába volna a jelenlegi mennyiségnél nagyobb igény, a termelői kapacitásuk csak a jelenlegi mennyiség előállítására elegendő. A sertéstelep vagy vágóhíd kapacitás bővítése nem is időszerű a jelenlegi jövedelmezőségi, piaci viszonyok között. A vállalkozás sikeres működése lehetővé teszi a folyamatos beruházást is, de ennek célja nem a termelési volumen növelése, hanem a hatékonysági mutatók javítása, a termelési költségek csökkentése. A vezérigazgató megfogalmazása szerint a nyereség csak arra elegendő, hogy a vállalkozást működtessék, beruházásra pillanatnyilag nem jut pénz. Nekünk nem abból kellene megélnünk - mondja dr. Andrics Antal -, hogy húsüzemünk van. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az alapanyag termelés biztonságát garantálja, megvédi a vállalkozást az élőállat piac szeszélyeitől. Ugyanakkor a vágóhíd üzemeltetése nagy gondot jelent, hiszen nagymértékben növekedett a belföldi kínálat. De nem is a nagy húsipari cégek jelentik a konkurenciát, hanem az illegális, államilag ellenőrizhetetlen vágóhidak elterjedése. Ebben kellene rendet teremteni mondja az elnök -, s akkor mi is tisztábban látnánk, mennyit kell termelnünk. B. G. Pécsvárad 51 Kossuth Lu. 31. TeL/fax: (72)465-123 11 % % !i % % % % Nagyüzem a szilágyi feldog ozóban fotó: laufer A fejlődő Hidas Ez az év is jól végződik, mondhatják Hidas község lakói. A fejlődés újabb szakaszához érkezett a 2400 lakosú település. 1992 óta nem sikerült pénzhez jutni a szennyvíz csatorna megépítésére. Többször megismételt pályázat útján most elnyerték a hálózat kiépítéséhez szükséges pénzügyi összeget Óbánya községgel közösen, így már a napokban arról döntenek, hogy több vállalkozó közül - versenytárgyalás útján - melyik kivitelező végezze a munkát. Az ajánlat megtétele után a munkálatokat mielőbb megkezdhetik. Hidas és Óbánya szennyvizét a me- cseknádasdi víztisztító műhöz csatlakoztatják, melynek bővítésére is rendelkezésre áll a megfelelő fedezet. Valóban jó évet zárunk - mondja Vajda Pétemé polgármester -, ugyanis december elején a gázfáklya vörös fénye hirdette a településen, hogy az önerőből épült földgázvezeték elkészült. A családonként befizetett 95 ezer forintból ön- kormányzati közműfejlesztésként 15 százalék visszatérítést kapnak a családok. Jóleső érzéssel mondja a polgármester, hogy a település ivóvízhálózattal rendelkezik, nemrégiben kötötték be a távhívásos telefont, a járdákra, útakra is költöttek, de a jövő évre is tartalékoltak az utak további építéséhez és javításához. Sántha László < J