Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-16 / 343. szám

1996. december 16., hétfő Hazai Körkép Dtinántúli Napló 7 Fortuna jótékony volt. A Kongresszusi Központban szombaton gyermekkarácsonyt rendeztek az ország külön­böző régióiból érkezett, mintegy ezer kisiskolásnak. A gá­laműsorban - amelyen balesete óta először Halász Judit is megjelent - a Szerencsejáték Rt. 7,5 millió forintot adomá­nyozott a hátrányos helyzetű, értelmi fogyatékos, gyengén látó gyerekeket nevelő otthonoknak, iskoláknak, óvodák­nak, alapítványoknak. - fotó: feb/hatlaczki balázs Több mint ezermilliárd forint jut jövőre az önkormányzatoknak Pénzük nem tart lépést az inflációval Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnökségi ülésén elhangzott, hogy Németországban az építkezések felét a magánszféra, a másik felét az állam, s ez utóbbinak 75 szá­zalékát az önkormányzatok megrendelésére kezdik meg. Az Európai Unió csaknem valamennyi országában ez a helyzet. — Sajnos, mi még nem tartunk itt - mondta Kara Pál bel­ügyminisztériumi helyettes ál­lamtitkár, aki az önkormány­zatok építési, bemházási fej­lesztéseinek 1977. évi lehető­ségeiről tartott előadást. Kara Pál szerint az idén várhatóan több mint 950 mil­liárd forint lesz az önkor­mányzatok kiadása. Jövőre át­lépik az ezermilliárdos bűvös határt, bár a költségvetési elő­irányzat aligha tud lépést tar­tani az inflációval, hiszen mindössze 13 százalékkal nö­vekszik. Nem jobb a helyzet a fel­halmozási és tőke jellegű ki­adásokat illetően sem. Az idei tervben csaknem 20 milliárd szerepelt, amit 121 milliárdra „teljesítettek”. A jövőre elő­irányzott összeg 132 milliárd forint, ami az ideinél több, de az eredetileg erre a célra szánt összegnél mégis jóval kevesebb. A helyettes államtitkár le­szögezte: az önkormányzatok fejlesztési céljaira jövőre is a címzett és céltámogatások szolgálnak majd. E téren sem tart lépést az inflációval a tá­mogatások bővülése, mert az idei 34 milliárddal szemben jövőre csak 39 milliárd forint szerepel ebben a rovatban. A kormány a címzett támo­gatásokkal elsősorban kétféle „ügyet” kíván preferálni. Részben egyes oktatási intéz­mények bővítését szeretnék támogatni, mint például a Da- bas-Sáriban, ahol ketté kell vá­lasztani az iskolát, részben a szociális otthonok rekonstruk­cióját, mert ezekre korábban pénz híján nem fordítottak kellő figyelmet. Koós Tamás Táborzárás Nagyatádon A délszláv háború éveiben mintegy 75 ezer menekült ér­kezett Magyarországra ebből a térségből. Mára közülük alig ötezren maradtak ha­zánkban. Többek között ezzel indokolta a Belügyminiszté­rium a nagyatádi menekült- tábor végleges bezárását. Szombaton az utolsó menekült is elhagyta a nagyatádi tábort, ahol 1991. augusztus végétől mostanáig összesen mintegy 15 ezer embernek adtak átmeneti­leg szállást. Az eseményen részt vett Kuncze Gábor bel­ügyminiszter is, aki a táborbú­csúztatót egyfelől örömteli ün­nepnek nevezte. Azt jelenti, hogy azok, akiket befogadtak, visszatérhettek szülőföldjükre, vagy egy harmadik országban találtak új otthonra. Másfelől viszont csaknem száz dolgozó­nak szomorú esemény a tábor­zárás, hiszen megszűnt a mun­kahelyük. Az átköltöztetések befejezé­sével a hét végére 620-ra emel­kedett a debreceni menekülttá­borban lakók száma, közöttük 140 a gyermek. A táborban sa­ját óvoda foglalkoztatja a legki­sebbeket, egy 80 személyes ál­talános iskola mellett megkez­dődött a tanulás a középiskolai csoportban is. Zökkenőmentes volt a nagy­atádi tábor elme-szociális rész­legének áttelepítése is: a 32 be­teg és a 18 szociális gondozott folyamatos orvosi ellátást kap Debrecenben. Säte Kortárs Művészeti Múzeum. Új kulturális intéz­ménnyel gazdagodott az ország. A millecentenárium évé­ben másodszor avattak múzeumot a fővárosban. A Kortárs Művészeti Múzeumot szombaton nyitotta meg Magyar Bá­lint kultuszminiszter a Budavári Palota A épületében. A mostani kapunyitáshoz nagyban hozzájárult a Ludwig-gyűj- temény budapesti „letelepedése”. Az alapgyűjtemény ado­mányozóinak nevét tábla őrzi a bejáratnál. fotó: feb A kérdés az: lesz-e keresztényi könyörületesség a KDNP-ben? Giczy György, a programozó Továbbra is Giczy György a Kereszténydemokrata Nép­párt elnöke. Erről a párt hét végén összehívott országos választmányi ülésén döntöt­tek, de a viharok még min­dig nem ültek el a KDNP háza táján. A választmány ugyanis felszó­lította Isépy Tamás frakcióve­zetőt, hogy tisztségéről azon­nali hatállyal mondjon le. A választmány e mellett írásban megkérte a frakció tagjait, ha Isépy nem tenne eleget a fel­szólításnak, a képviselőcso­port nyújtson be bizalmatlan- sági indítványt a frakcióvezető ellen. A választáson ugyan megje­lent 24 Latorcai-párti választ­mányi tag is, de amint az el­nökválasztás került napi­rendre, kivonultak az üléste­remből. Latorcai János, aki meg sem jelent a tanácskozá­son, lapunknak kijelentette:-Nem fogadom el hivata­losnak a testület hétvégi hatá­rozatait. Az alapszabály ugyanis nem tette lehetővé a tisztújítási kérdések megvita­tását.-Ön a KDNP választmá­nyának elnöke, ám a választ­mány gyakorlatilag „kicsú­szott” ön alól. Marad-e ilyen körülmények közt a pártban ?- A kereszténydemokrácia sikeréért mindent megteszek a továbbiakban is. Mindaddig nem távozom önként a KDNP-ből, amíg a saját érték­rendemnek és lelkiismeretem­nek megfelelően tevékeny- kedhetem a pártban. Giczy György pártelnök a megválasztását követően le­szögezte, reálisan csak azok A régi-új elnök számíthatnak vezető pozíciók­ra a KDNP-ben, akik az általa meghirdetett programmal ké­pesek és hajlandóak azono­sulni. Kérdésünkre, hogy ez jelent-e alapvető személycse­réket, az elnök annyit mon­dott: ez elkerülhetetlen. Hoz­zátette:-Mi nem kívánunk senkit kizárni a pártból, de hogy egy kisebbségben lévő csoport ho­gyan dönt, ezt én nem tudha­tom. ők választanak: mennek vagy maradnak. De erről a vá­lasztmány előtt nyilvánosan kell színt vallaniuk. Isépy Tamás munkatár­sunknak kijelentette: nem haj­landó lemondani tisztségéről, megvárja a bíróság döntését arról, hogy legitim volt-e a vá­lasztmány összehívása vagy sem? Ennek ismeretében akár önmaga ellen is benyújtja a bizalmatlansági indítványt, de önként ő sem lép ki a pártból. A KDNP-ben a vihar nem ült el. Lezsák Sándor, az MDF elnöke szerint Giczy prog­ramja megvalósítható, s a vá­lasztásokon közös sikereket remél. Torgyán József példaér­tékűnek nevezte azt, amit a KDNP a hét végén megvalósí­tott. Az elnöknek sok sikert kívánt. Orbán Viktor, a Fi- desz-MPP vezetője viszont úgy véli, hogy a KDNP-ben dúló feszültségek megnehezí­tik az ellenzéki együttműkö­dést. Szalóky Eszter Akik szerint győzött az igazság fotók: feb/kallus györgy Januári áremelések. Még folynak a tarifaegyeztetések a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium valamint a Pénzügyminisztérium között a jövő évi árváltozásokról. Várhatóan 18 százalékkal drá­gul a vasúti személyszállítás, 20 százalékkal az áruszállítás. A víz- és csatornadíjakért 24 százalékkal kell többet fizetni, a helyi telefonhívások 31 száza­lékkal drágulnak. A mobil táv­közlési díjak legfeljebb 23,3 százalékkal emelkedhetnek. A helyközi autóbuszjáratok 18-23, a postai szolgáltatások 22,5 százalékkal drágulnak. Vállalkozásbarát MDF. A mai társadalomra a rendetlen­ség, a nyugtalanság, a bizalmat­lanság légköre jellemző, az át­gondolatlan adópolitika miatt vállalkozók tömegei mennek tönkre. Az MDF e középosztály politikai érdekeit igyekszik képviselni a vállalkozói tagozat megalakításával, mondta De­meter Ervin, a párt parlamenti frakciójának vezetője a tagozat szombati nagygyűlése után. Nagydíj a püspöknek. A Ki­sebbségi Etnikumok és Nemze­tek Nemzetközi Központja (CIEMEN) nagydíját idén Tő­kés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kapta a romániai magyar nem­zeti közösség érdekében kifej­tett tevékenységéért. Tőkés ki­jelentette: azért is örül a nyu­gat-európai díjnak, mert a kol­lektív jogokért, a kisebbségi au­tonómiáért folyó küzdelemben eddig a magyar kormány részé­ről is inkább elmarasztalást ka­pott, mint elismerést. Megmntik a barlangászt. A barlangi mentők vasárnap reg­gel a felszínre hozták a Balato- nederics határában levő bar­langban balesetet szenvedett Újhelyi Ildikót, aki szombaton zuhant a mélybe, s eltörte a lá­bát. A 17 éves lányt a veszp­rémi kórházba szállították. 30 éves a MOTESZ. A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége alapí­tásának 30. évfordulója alkal­mából 81 tagtársasága, tag­egyesülete részvételével kétna­pos fórumot szerveztek, ame­lyen az orvostudomány legfon­tosabb kérdéseit vitatták meg. Kökény Mihály népjóléti mi­niszter ígéretet tett arra, hogy a tárca továbbra is támaszkodik a civil szervezet munkájára és igénybe veszi tapasztalatait. Hírünk a világban. A Ma­gyar Feltalálók Egyesületének szombati közgyűlésén átadták azokat a díjakat, amelyeket a hazai találmányok az elmúlt évben külföldön nyertek. A magyar feltalálók három konti­nens hat városában 55 díjat nyertek. Előzetes a karácsonyi meglepetésekről A legtöbben ruhát, kozmetikumot vagy illatszert fogunk adni és kapni A Modus közvélemény-kutató intézet megkérdezte hon­fitársainkat: kiknek és milyen értékben vásárolnak ajándékot karácsonyra. A felmérésből kiderül, hogy át­lagosan 13 ezer forintot fogunk költeni - bár szívünk szerint ennek négy és félszereséből szeretnénk ajándé­kozni. De annyi pénzünk nincs... A közvélemény-kutatók egyebek közt arra kerestek választ, hogy az idén mi­képpen készül egy „átlag­polgár” a karácsony meg­ünneplésére. Mint a felmérésből kide­rült, az idén átlagosan hét személyt kívánunk meg­lepni kisebb vagy nagyobb ajándékkal. A legtöbbünk­nél öt felnőtt és három gye­rek neve szerepel a meg- ajándékozandók listáján. A megkérdezettek negyede felnőttnek, harmada pedig gyereknek nem vesz aján­dékot az idén. Aránylag drágább aján­dékot - 6000 forintnál érté­kesebb portékát - csak a la­kosság egyharmada tud megengedni magának, s ők is kizárólag úgy, hogy cse­rébe kevesebb személyt ajándékoznak meg. Hat-hét helyett csupán négy csoma­got készítenek. Kisebb ér­tékű ajándékot csaknem mindenki szándékozik venni ez évben. Az a kétharmados több­ség, amelyiknek nem telik drága ajándékra, átlagosan csak 1384 forintot kíván költeni egy-egy rokona vagy ismerőse megörven- deztetésére, bár megjegy­zendő, hogy ők e kisebb ajándékokkal többeknek szereznek majd szép perce­ket az idén. A felnőtteknek szánt meglepetések sorában min­den kategóriában magasan vezet a ruhanemű, majd a kozmetikumok, illatszerek következnek. A gyerekek­nél is a második helyen áll­nak a praktikus ruhák - a korábban is vezető - játé­kok után. Úgy látszik, vidéken gyorsabb az elszegényedés, mint a fővárosban. A buda­pesti megkérdezettek 15 ezer forintnál valamivel többet szánnak bevásár­lásra. Ez az érték a falvak­ban a legalacsonyabb, ott körülbelül 11 500 forinttal lesz laposabb egy-egy aján­dékozó pénztárcája. Ám a felmérést végzők az átlagszámításokból ki­hagyták azt a csaknem 20 százaléknyi honfitársunkat, akiknek egyáltalán nincs miből, vagy nincs kit meg­ajándékozniuk. S ha igaz, hogy adni legalább olyan nagy öröm, mint kapni, ak­kor ők a szeretet idei ünne­pén aligha lehetnek felhőt­lenül boldogok. Egyébként, mint mindig és mindenhol, itt és most a mi vágyaink is messze a le­hetőségeink előtt szállnak. Szívük szerint a megkérde­zettek legalább 50 ezer fo­rintot kőkénének az idei ka­rácsonyra. Ebből a pénzből már futná szebb és drágább ajándékokra a válaszolók 56 százalékának, többfélére 25 százalékának. S akik te­hetnék - a kérdezettek 22 százaléka - több hozzátar­tozójának szerezne örömet. T.J. A gyermekeknek vásárolni kívánt ajándékok játék ruhanemű könyv műszaki cikk egyéb tartós fogyasztási cikk kultórális cikk (kazetta, lemez) kozmetikum, illatszer pénz, értékpapír édesség ékszer egyéb 0% 10% 20% 30% 40% 50% ■nagyobb értékű ESkiscbb értékű ajándék _________ajándék_____ b i

Next

/
Thumbnails
Contents