Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-18 / 315. szám

6 Dünántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1996. november 18., hétfő Versmondóverseny Városi versmondó verseny volt Pécsett, az Ágoston Téri Általá­nos Iskolában. A különböző korcsoportok győztesei: Bischof Bernadett (Egyetem Utcai Álta­lános Iskola), Körösi Petra (Má­tyás Király Utcai Általános Is­kola), Lakatos Edina (Ágoston Téri Általános Iskola). Gáborné Radó Éva igazgató Várjuk a vonatot... Ez év november elsején „kilé­pett” a sínről a 38027-es számú személyvonat Feked után. Ezért a Bátaszék-Pécs vonalon a vo­natok 1-3 órás késéssel közle­kednek. A vonattal rendszere­sen munkába járók bosszan­kodnak, mert nincs semmi tájé­koztatás, hogy mikor várhatók a 20 km/óra sebességgel „ro­hanó” vonatok. A megvett drága vasúti bérletünkön kívül nincs annyi pénzünk, hogy kifi­zessük a befelé utat arra az egyetlen volán-buszra, ami reggel jön Pécsre. A MÁV nem tett az elmúlt napokban semmi olyan intézkedést, amivel az utasokat megtartaná és az el­várható minimális szolgáltatást, ami a 6 200 forintos bérletért járna biztosítaná. Nem lenne jó a vasútnak, ha a pálya helyreállításáig vonat­pótló buszt állítana be? így a 3- 4 órás út 1-1,5 órára csökken­hetne. Nem beszélve arról, hogy délután 18 óra helyett 19 órára érünk haza. A nagy vo­natkésést a 38027-es számú vonatnál, a 38030-as számú tel­jesen üres ellenvonat (egy teljes MD szerelvény) okozza. Itt állunk a hajnali órákban fázva, órák hosszat Fekeden és váijuk a vonatot, mivel más le­hetőségünk nincs. Sajnos velünk senki nem tö­rődik és azt sem ajánlotta fel a MÁV, hogy a buszköltséget megtéríti. Kérjük a MÁV sür­gős intézkedését. Gyimesi Zoltánná és utastársai Véradók A Vöröskereszt Magyaregregyi Szervezete Dunai Antalné tit­kár vezetésével ismét véradásra hívta a község lakóit. Szeret­nénk hagyománnyá tenni a fél- évenkénti véradást. Az itt el­végzett általános orvosi vizsgá­lat mindenki számára hasznos. Május 22-én - az iskolai egész­ségnevelési nap keretében -51- en adtak vért, most legutóbb harmincnyolcán adtak vért, hogy segítsenek a rászorulók­nak. A szomszéd községből, Kárászról is többen eljöttek. Tavasszal ismét találkozunk! - köszöntek el a Komlói Véradó Állomás dolgozói. Szabóné Sabacz Ágnes Magyaregregy Pécsett, az Építők útján napok óta levélkupacokba botlanak a lakók. A levágott galy- lyak, összegyűjtött levelek elszállítására várnak, de vélhetően hiába, mivel az illetékesek felé jelzett kérések egyelőre süket fülekre találtak. fotó: müller andrea Megszépítették a művész sírját Örömmel láttam, hogy Ge­bauer Ernő festőművész sír­ját halottak napjára gondos kezek megtisztították, széppé tették. Közel 25 éve nincs élő hoz­zátartozója, azóta olyan álla­potba került, hogy már a betű­iket sem lehetett elolvasni. Saj­nos a sok év alatt a sírkeret is megrongálódott és félő, hogy a síremlék is előbb-utóbb le fog dőlni. Kérem, azért emlékez­zünk rá, hiszen ő alapította Pé­csett az első Festőiskolát. Fres­kóiban még ma is gyönyörköd­hetünk. Igaz, nevét utca őrzi, de talán több lenne ennél, ha végső nyughelyét nem engednénk át az enyészetnek. A művész egyik tisztelője Vélemények a pótfűtésről Sokadmagammal megle­pődve vettük kézbe a no­vemberi fűtés-melegvíz számlát, melyen szeptember havi pótfűtés címén kb. 10 napi fűtési költséget számí­tott fel a Távfűtő Kft. Eddig ugyanis azt sulykolták az illetékesek, hogy a szezonon kívüli hőszolgáltatást csak a la­kóközösségek külön kérésére teljesítik. A kertvárosi ügyfél- szolgálatnál ugyan felvilágosí­tottak, hogy egy önkormányzati rendelkezés jogot ad a hőszol­gáltatónak max. 15 napi elő-, vagy utófutés elvégzésére. Az említett időszakban azonban a ház lakói és ismerőseim egybe­hangzó véleménye szerint ez nem valósult meg, hacsak a fű­téscsövek - és nem a radiátorok - alig észlelhető, rövid ideig tartó langyosodása nem tekint­hető annak. Ezért elfogadhatat­lan az az eljárás, hogy a fo­gyasztó csak az utólagos számla, és nem a lakás megfe­lelő hőmérséklete alapján sze­rez tudomást a szolgáltatás megtörténtéről, kizárva min­den, időben megtehető rekla­mációt. Ha már a gőzturbinás villa­mosenergia-termelő üzem hul­ladékhőjét is kazántelepi tarifá­val számolják, kifacsart logiká­val alátámasztott készenléti dí­jat szednek egész évben, ha ál­landóan csak a költségekről és nem az indokolt költségekről - beszélnek, legalább ne terhel­nék tovább a teljesen kiszolgál­tatott fogyasztókat, ellenben a jogosulatlanul felszámított díjat visszatérítenék. Ehhez személy szerint ragaszkodom is! Fekete László Pécs, Littke út 4. A pótfutésről idézem a 95. év 62. Önk. rend. és a 94. évi 33. sz. Önk. rend. egységes szerke­zetét összefoglalva, össze­gyúrva. A hivatkozott „gyurma”, vagy Önk. rendelet 7. §. 3 pontja: ”A szolgáltató jogosult az átalánydíjas Fogyasztók részére a fűtési idényen kívül is évi max. 15 napon keresztül pótfu- tést teljesíteni -amennyiben a meteorológiai szolgálat által előrejelzett időjárási viszonyok szükségessé teszik - és ennek díját a Fogyasztónak kiszám­lázni. A pótfűtés díja nem ha­ladhatja meg a mindenkori ér­vényes hődíj 80%-át. Mit mond a pótfűtésről a 129/1991. (X.15.) Kormány rendelet: 6. §. (2) bek. „Az (1) bekezdésben említett fűtési szolgáltatás esetében az év szeptember 15 és október 15 napja, valamint a következő év április 15 és május 15 napja kö­zötti időben (pótfűtési időszak­ban) is lehet fűteni, ha azt a fo­gyasztói központból ellátott fo­gyasztók igénylik és arra vo­natkozólag megbízottjuk a táv- hőszolgáltatóval megállapodik. A fűtés naponkénti időtarta­mára és mértékére ebben az esetben is az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell al­kalmazni.” Mikor a két rendeletet egy­másután elolvastam sok kérdés fogalmazódott meg bennem, amelyekre választ kerestem. Melyik rendelet az igazi? Az önkormányzati, vagy a kor­mányrendelet? Hogyan meri a Kft. mint szolgáltató kényszerí­teni a vevőt, mint fogyasztót olyan szolgáltatás elfogadására, megfizetésére, amelyet nem kért? Energiaszűkös helyzetben nyitott ablak mellett kell-e köz­területet fűteni?, Ki határozza meg az „előrejelzett időjárási viszonyokat”, amelyek indo­kolttá teszik a pótlűtést? Ki je­lezte a pótfűtés szükségességét? Ki alkotta ezt a csodálatos Ón­kormányzati rendeletet a nem kért, de ránk, fogyasztókra kényszerített pótfűtésről? (nády) Jogi tanácsadó H. T. pécsi, Nagy Á. komlói, valamint Papp K. mohácsi olvasóink az iránt érdeklőd­nek, hogy egy évre hány nap szabadság illeti meg őket. Az 1992. július 1. napján életbelépett rendelkezések a szabadság mértékét a korábbi­aktól eltérő módon szabályoz­ták. Az 1992. évi XXII. tör­vény (Munka Törvénykönyve) 130. §-a szerint a munkavál­laló minden munkaviszonyban töltött naptári évben rendes szabadság illeti meg, amely alap- és pótszabadságból áll. Áz alapszabadság mértéke húsz munkanap. A húsz mun­kanap szabadság a munkavál­laló: aJ 25. életévétől 21; bJ 28. életévétől 22; cJ 31. élet­évétől 23; dJ 33. életévétől 24; e./ 35. életévétől 25; U 37. életévétől 26; gJ 39. élet­évétől 27; hJ 41. életévétől 28; iJ 43. életévétől 29; jJ 45. életévétől 30 munkanapra emelkedik. A részletezésből egyértel­műen megállapítható, hogy a szabadság az új szabályozás szerint az életkorhoz kötődik. Nagy Á. szigetvári olva­sónk rokkantsági nyugdíjas. Szeptemberben töltötte be a 60. életévét. Kérdése: a kor­határ betöltése miatt jár-e „több pénz”, vagy csak az évi százalékos emelésre jogo­sult? A nyugdíjak emeléséről szóló legutóbbi jogszabályokat - 175/1995. (XII. 27) és 81/1996. (VI. 7.) Korm.sz. rendelet - átnézve sem talál­tunk olyan előírást, mely lehe­tővé tenné, hogy az öregségi korhatár betöltése miatt a rok­kantsági nyugdíj összegét fel­emeljék. Mindkét jogszabály tételesen felsorolja, hogy mely ellátások milyen százalékos arányban emelhetők. Azt is kimondják, hogy az emelés a nyugdíjas részére csak egy jogcímen jár. Az olvasó által említett esetre nem találtunk előírást. Ennélfogva marad az „évi szá­zalékos emelés.” N. T. azt kérdezi, hogy mikor van helye a kitaga­dásnak. Polgári törvénykönyvünk szerint kitagadásnak van he­lye, ha a kötelesrészre jogosult aJ az örökhagyó után örök­lésre érdemtelen lenne; bi az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el; c J az örökhagyó egyenesági ro­konainak, vagy házastársának életére tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el; dJ az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kö­telezettséget súlyosan megsér­tette; eJ erkölcstelen életmódot folytat; f./ jogerősen ötévi, vagy azt meghaladó szabad­ságvesztésre ítélték. Házastársát, az örökhagyó házastársi kötelezettséget dur­ván sértő magatartása miatt is kitagadhatja. A kitagadás érvénytelen, ha okát az örökhagyó végintéz­kedése előtt megbocsátotta, utólagos megbocsátással pedig a végintézkedése visszavonása nélkül is hatálytalanná válik. Ha a kitagadás érvénytelen, az örökösnek kötelesrészre van igénye. Az utólagos meg­bocsátással hatálytalanná váló kitagadás esetében az örökös az általános szabályok szerint örököl. S. Á. FILM Park: Hetedik (fsz: Brad Pitt, Morgan Freeman - f4, hn6, 8). Apolló: A fiiggetlenség napja (fsz: Bill Pullman, Jeff Goldblum, szink. akciófilm - f3, n6). Csoda­bogár (Fsz: John Travolta, Kyra Sedgwick - 8). -f5) Apolló klub: Párizsi randevúk (rend: Eric Rohmer - f4, f6, f8). Uránia: A bölcsek kövére (fsz: Eddie Murphy, Jade Pinkett, szink. vígjáték - f4, hnó, 8). Mohács: Ments meg, uram (6, 8). Siklós: Hárman párban (7). Szigetvár: Mintamókus (7). HANGVERSENY Szigetvár, Filmszínház: Ifjúsági bérlet I. hang­versenyei “Magyar zene a honfoglalástól napja­inkig” (9, 10.30 és 12 órakor). RADIO KOSSUTH RÁDIÓ óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reg­geli krónika Benne: 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.30 Szonda 9.05 Napközben 11.05 Török Erzsébet rádiófelvétele­iből 11.35 Macskakő Ponyva 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál Gye­rekekről - felnőtteknek 13.20 Korálok az evan­gélikus énekeskönyvből 13.30 Az evangélikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenki­nek Kamarazenekarok felvételeiből 14.35 Be­szélni nehéz! 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.05 Tudósfórum - élő­ben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tud­nivalók 16.25 Művészek műhelyében Csengery Adrienne operaénekes 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A magyar népzene és népköltészet hete Ez az utazólevelem 20.05 Kap­csoljuk a 22-es stúdiót 20.30 Határok nélkül 21.05 Filmpremier Részletek a Hetes szám (Seven) című film zenéjéből 21.25 Parlamenti folyosó 22.00 Késő esti krónika 22.30 K-vonal 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó 23.05 Lemezmúze­um URH-ADÓN 6.55 Körzeti magazinok 15.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 Nem­zetiségi műsorok 21.00- 22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00- 23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Hírek. Időjárás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.30 Hírek. Időjárás 7.45 Sportreggel Gólon in­nen, csőrién túl... 8.00 Petőfi-délelőtt Közélet, kultúra, sport, tudományjáték 9.55 Manapság... (jegyzet) 11.20 „Szép a világ” Gondolatok Lehár Ferenctől és Lehár Ferencről 12.00 Nótakalen­dárium 12.50 Korkérdés Irodalom, művészet, tudomány- és technikatörténet 13.00 Hírek. Idő­járás 13.03 Manapság... (ism.) 13.08 Állomás- kereső 13.15 Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A Rádió kívánságműsora 14.30 Értékes percek - játék a Mezőbankból 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután a Mágnes csapatával 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Rockújság 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Hoppá! Régi nóták, groteszk riportok, archív csemegék 21.50 10 éve halt meg Máriássy Judit Hétfő este mindenkinek (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája 0.15 Éj­szaka (Petőfi urh) 0.15- 1.00 Szent Lajos király hídja 1.04 Segítség! Hangtámasz - rászoru­lóknak 2.04- 3.00 Dallamról dallamra 3.04­4.00 Évszázadok muzsikájából 4.04- 4.20 Ver­bunkosok, csárdások PÉCSI RÁDIÓ 5.55 Hajnaltól reggelig. Bejelentkezés, rövid hí­rek, meteorológia. 6.00 Kossuth krónika, átvétel. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.23 Regionális lap­szemle. 6.30 A nagyvilág hírei, országos lap­szemle. 6.38 Közlekedési információk, sport. 6.45 A régió hírei. 6.52 A nap témája. 7.00 Kossuth krónika, átvétel. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.23 Regionális lapszemle. 7.30 A nagyvilág hírei, országos lapszemle. 7.38 Közle­kedési információk, sport. 7.45 A régió hírei. 7.52 A nap témája. 8.00 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok, interjúk. 9.00 Műsorzárás. 12-től 19.30-ig csak a 873 Khz-es Kh adón. 12.00 Szerb nyelvű műsor.13.30 Horvát nyelvű műsor. 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora. 18.00 Re­gionális német nyelvű műsor. 19.30 A MR. né­met nyelvű műsora Pécsről. 20.00 A MR. horvát nyelvű műsora Pécsről. 20.30 A MR. szerb nyel­vű műsora Pécsről. DRÁVA RÁDIÓ 6.00 Adásnyitó szignál - beköszöntés. 6.10 Idő­járás, napindító. 6.20 Útmfrom 6.30, 13.30, 16.30 BBC híradó. 6.40 Névnap-köszöntő. 6.50 Útinform, orvosmeteorológia. 7.00 Hírek, időjá­rás. 7.10 Lapszemle. 7.20 Útinform. 7.30 Regi­onális híradó, időjárás. 7.40 Naptár (születés-ha­lál - évfordulók). 7.50 Sportpercek, útinform. 8.00 Hírek, időjárás, sport. 8.10 Naptár (esemé­nyek). 8.20 Útinform. 8.30 Gazdasági hírek. 8.40 Kultúrális ajánló. 8.50 Útinform. 9.00 Hírek, időjárás. 9.10 Publicisztika. 9.20 Útinform, idő­járás, orvosmeteorológia. 9.30 Programajánló. 9.35 Zenei összeállítás. 10.00 Hírek, időjárás. 10.30 Sporthírek. 11.00 Hírek, időjárás. 12.00 Hírek, időjárás, sport. 12.10 Hangújság. 12.30 Napi gazdaság. 12.40 Kulturális ajánlat. 12.50 Útinform, orvosmeteorológia. 13.00 Hírek, idő­járás. 13.05 Tenkes magazin, ism. 14.00,15.00, 16.00 Hírek, időjárás. 14.30 Rock-klasszikusok. 15.15 Tőzsdehírek. 16.15 Programajánló. 17.15 Sportmozaik. 17.30 Regionális rádió és tv-mű- sorok. 17.50 Hírösszefoglaló, időjárás. 18.00 Műsorzárás. ZENGŐ-FORDAN RÁDIÓ 6.00 Reggeli ébresztő. 8.50 Krónika. 9.00 Exlusive. 9.50,10.50,11.50,12.50,13.50,14.50, 15.50 Hírek, időjárás. 10.05,11.05,13.05,15.05, 16.05 Közlekedési információk. 14.00 Szinti magazin. 16.50 Krónika. 17.00 The Best ajánló­műsor. TELEVÍZIÓ TV1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Sportakadémia (francia tévéfilmsorozat) A pró­batétel 24' 9.35 Tízórai Benne: 10.50 Hírek. Időjárás 11.00 Walt Disney bemutatja 59' (ismét­lés) 12.00 Déli harangszó Hírek. Időjárás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 12.55 Húsz Szü­letésnapi műsor Szegedről 14.10 Patrin - Üze­net - Vorba Cigánymagazin 14.35 Nasa obrazovka Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsorismertetés 15.10 Repeta 50' Benne: 15.20 Hálószoba 15.25 Tanuljunk tanulni 15.30 Rendeljen színházat! 15.40 Klipszövegferdítő 15.45 Matek 16.00 Hí­rek. Időjárás 16.05 Repeta (folytatás) Benne: 16.05 T-sokk 16.10 Matek 16.30 Vidéki Anglia (angol ismeretterjesztő filmsorozat) APevensey- síkság márciusban 26' 17.00 Pásztortűz 17.15 Zenelánc 17.30 Ombudsnő 18.00 „Engedjétek hozzám!” A hitről gyerekeknek 18.10 Csellen­gők Segélyvonal: 269-5550 18.15 Üzlet 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Jurosik (szlovák rajzfilmsorozat) Jurosik és a vízimanó 19.15 Klip-mix 19.30 Híradó (Feliratozva is!) Időjárás 20.05 MC - Magyarok cselekedetei 20.20 Jóóóóó reggelt, Taszár! avagy itt van Amerika Gálvölgyi János műsora 20.55 Vers mindenkinek Berzsenyi Dániel: Búcsúzás Kemenesaljától 21.00 Világsztárok az Operában Gálaműsor - 1. rész 25' 21.25 Panoráma (Feliratozva is!) 22.00 A fehér lovag (svéd tévéfilmsorozat) 4/3. rész: Egy félelmet nem ismerő ember 59' 23.00 Szó van róla Aktuális politikai műsor 23.50 Híradó 24.00 BBC-híradó TV2 13.55 Műsorajánlat 14.00 Parlamenti Napló Ri­portműsor 15.00 Közvetítés a Parlament üléséről 17.00 Műsorajánlat 17.05 Légi fuvarosok (tévé- filmsorozat) 13/11. rész: A titkos recept 50' 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 TH Tudományos híradó (Feliratozva is) 18.45 Telesport 15' 19.00 Sportműsor 120' 21.00 Hír­adó 21.10 Kék percek A legfrissebb rendőrségi hírek 21.15 Telemázli 21.45 Múzsa Kulturális hírműsor 22.00 Objektív Háttérműsor hírekről, eseményekről 22.25 Időjárás. Kenó 22.35 Lap­zárta 22.40 Unokáink is látni fogják Osskó Judit műsora 23.10 .. .Ad Astra! Szűcs Marianna port­ré 23.40 MC - Magyarok Cselekedetei (ismétlés) TV3 16.30 Műsorajánlat 16.40 Rock and roll babyk (amerikai film) 90' 18.25 Horgászbuli (ism.) 18.50 Zürichi páncélterem (német sorozat) Posta Messinából 19.50 Gillette World Sport Special 20.25 Negyedóra sport... 20.45 Háromszög hír­adó 21.00 A galamb röpte (amerikai film) 90' 22.45 Napi profit 23.00 Negyedóra sport... DUNA TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó Lapo­zó 12.20 Heti Hírmondó (ism.) 13.20 Emlékké­pek - Régi híradók (ism.) 13.35 Postabontás - Levélváltás (ism.) 13.55 Kicsoda a micsoda (ism.) 14.25 Cimbora - Tallózó (ism.) 15.10 Az arabok - Élő történelem (angol ismeretterjesztő film, ism.) 10/5. rész: A szavak hatalma 51' 16.00 Harmónia (ism.) 16.30 Dunatáj Ökológiai magazin (ism.) 17.05 Héléne és a fiúk (francia tévéfilmsorozat) 155. rész: A büntetés 17.30 Orángután Zsófi kalandjai: Zsófi és az illemtan 8' Wimpole falu: A vasút 5' Gurul az alma: Erdei dallamok 6' 17.55 Műsorismertetés 18.00 Hír­adó 18.15 Jagoda (horvát film) 69' 19.30 Haza Zambiába (dokumentumfilm) 4/3. rész 30' 20.05 Mű-terem-tés Képzőművészeti magazin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Aki magyar, velünk tart (dokumentum­film) 2/2. rész 68' 22.35 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (francia filmsorozat) Az újra felfedezett Duna 4/2. rész: Nagy Károly álma 48' 23.25 Utassy József: Pohárköszöntő Elmondja: Hegedűs D. Géza PÉCSI VTV 14.10 Centromédia Elektronikus Tv újság. 15.10 SPORT TV. 16.10 Kisasszony. Brazil sorozat. 19-20. rész. 17.10 Moliere: Képzelt beteg. Sz: Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Csákányi László. 18.40 Aktuális stúdió. 18.57 Reklám. 19.00 Pécs Ma - aktuális hírműsor. Időjárásjelentés, ANTSZ információk. 19.20 Tájoló aktuális. 19.26 Centromédia hírei. 19.30 A HÉTFŐ NAPJA - magazinműsor játékokkal. 20.40 Jó Estét Pécs! 21.00 Az utol§ó törvényenkívüli. Amerikai wes­tern. Fsz: Mickey Rourke. 22.35 Aktuális stúdió + Pécs Ma (ism.) 23.25 Centromédia Elektroni­kus Tv újság. 23.55 Műsorzárás. MECSEK MAGAZIN (Csak a megye kábelrendszerén) 19.00 Műsorismertetés. Képes Tv újság. 19.05 Spenót - gyermekműsor. 19.20 Agrárium - a falu Tv-je nemcsak falusiaknak. 19.45 Ökumené. Az egyházak üzenete. 19.55 BSN negyedóra: Izlan­di vulkán, India, Orvéi állatfarmja, A táguló uni­verzum, Birmingham motorshow, Indiai ételek fesztiválja. 20.10 Tájoló - gazdasági magazin. 20.40 A halál nem válogat. Amerikai thriller. 2. rész. Fsz: John Savage. 21.40 GT - autós műsor. 22.10 Az egészség kapujában - egészség maga­zin. 22.30 Sziréna - bűnügyi magazin. 22.50 Műsorzárás. BARANYA TV (Ma csak Pécs kábelrendszerein) 19.00 Műsorismertetés. 19.05 Montázs. Családi szolgáltató magazinműsor. 19.40 És most lefényképezkedünk... - Bencze Attila mai vendé­gei a Dinamix Kölykök, Kapronczay József tánc­tanár. (A műsor végén rendhagyó stáblista!) 20.10 Travel Point utazási magazin. II. rész. 20.25 Hőr hírek. 20.45 Sport TV. Déldunántúli rangadó az NB n. nyugati csoportjában - DDGáz-Kaposcukor. Az AMC Rallye Team év­záró futama. Női kosárlabda BEK: Valenciennes Orchies - PVSK-Dália. PMFC-Titán - Debrecen, labdarúgó NB I. Folytatódik a női kézilabda bajnokság: Paec Falcotrade - Miskolc. Enduro Motorsport. Folytatódik a férfi kosárlabda siker- sorozat: Matáv SE - Balatel. 21.50 DJ Bobo koncert. II. rész. 22.55 ARRI TEXT Képújság. 10-es CSATORNA Baranya TV Produkció 18.00-19.00-ig Hírek, időjárás, aktualitások. Vendégünk Burgmann György, a Baranya Me­gyei Apeh igazgató helyettese. Gyermekeink vé­delmében: kötelező lesz a gyermekülés haszná­lata a gépkocsikban, a rendőrség képviselője beszél e témáról. Klipkívánságok, telefonos já­ték, hívható telefonszám: 233-709. HBO 16.30 Superman legújabb kalandjai - Lois és Clark (amerikai sorozat) 17.30 Zebra kutatóbázis (amerikai film) 140' Fsz.: Rock Hudson, Ernest Borgnine, Patrick McGoohan, Jim Brown 20.00 Mennyi? 30! (komédiashow) 38' 20.40 Mr. Wonderful (amerikai vígjáték) 96' Fsz.: Matt Dillon, Annabella Sciorra, Mary Louise Parker, William Hurt 22.20 Véres kéz (amerikai thriller) 99' Fsz.: Martin Sheen, Ally Walker 24.00 Sze­relmi csatározások: Ez már túlzás (amerikai film) 87' *

Next

/
Thumbnails
Contents