Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-18 / 315. szám
1996. november 18., hétfő Hazai Körkép Dhnántúli Napló 7 Szombat esti Xénia-láz. Egy esztendeje hangzott föl először a Tv2-n a 160 részesre tervezett ifjúsági sci-fi sorozat első epizódjának főcímzenéje. Szombaton a stáb hatalmas születésnapi partit rendezett, ahol a fűm zenéjének alkotógárdája és előadói megkapták az Aranylemezt. Képünkön Szombathy Gyula, Sörös Sándor és a tinisztárok. fotó: feb/diósi Elsőként a fejformát, utolsóként a füleket reprodukálják így készült a robbantó fantomképe A hét végén ismét kézigránát robbant a főváros egyik mulatója előtt. Személyi sérülés nem történt. Ezúttal azonban az ismeretlen tettes nem egészen ismeretlen: az elkövető a gránát eldobása után futásnak eredt, ám a járókelők utánaeredtek, s bár elcsípniük nem sikerült, a mellékelt személyleírást adták. Hogy e rajz mennyire segíti majd a nyomozók munkáját, azt ma még nem lehet tudni, de egy biztos: általában sokat javít a nyomozás esélyein - mondja Vörös Károly százados, a rendőrség bűnügytechnikusa.-A fantomképhez a szemtanúktól részletes leírást kéA keresett robbantó rünk. Elmondásuk alapján elsőként a fejformát alakítjuk ki. Rögzítjük a legjellegzetesebb vonásokat, például az illető magas homlokú, vagy kiugró a pofacsontja.- A szemről és a szemöldökről is részletes képet próbálunk alkotni: mélyen ülőnek vagy kiugrónak, egymáshoz közelinek vagy távolinak látták az illető szemeit a tanúk. A szemöldök vastagsága és formája szintén sokat segíthet az azonosításban.- Az orr és környéke külön „fejezet”, mint ahogyan a száj, annak vastagsága, nagysága és íve is. Az arc alsó részén főként az áll jellegzetességeire figyelünk: hegyes, karakteres- e, vagy csapott. Végül megrajzoljuk a fülek méretét, s azt hogy elállóak-e vagy koponyához simulóak.-ky Az idén befejeződik a csata az önkormányzatokkal A végeladás nyilvános lesz Csiha Judit attól tart, hogy a privatizáció hátralevő szakasza sem lesz mentes a botrányoktól. A gyanakvást csökkentendő minden ez utáni privatizációs döntést a legszélesebb nyilvánosság elé tárnak - ígérte a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter. Szombati sajtó- tájékoztatóján elmondta: a hazai privatizáció háromnegyede befejeződött, s várhatóan jövő év őszére véget ér a teljes ma- gánítási folyamát. Azt követően a tartósan állami tulajdonban maradó vagyon működtetéséről kell majd gondoskodnia egy kincstári típusú, vagy egy nemzeti holding típusú szervezetnek. Ennek formájáról majd a parlament dönt, de Csiha Judit szerint mindenképpen meg kell őrizni, s hasznosítani szükséges azt a szellemi-szakmai bázist, amely az elmúlt 6-7 esztendőben a privatizációs szervezetben kialakult. A miniszter ígéretet tett arra, hogy az év végéig befejeződik a „csata” az önkormányzatok és az ÁPV Rt. között. A kormány 4-5 éve görgetett adóssághalom tetején ül, ám komolyan elszánt arra, hogy az önkormányzatoknak járó pénzt kifizeti. Ennek ütemezésére november végéig előterjesztés készül és a kifizetésre garancia a módosított idei, s a jövő évre tervezett költségvetés is - mondotta Csiha Judit. Miss Uni-verse Hungary ’97. Az idei országos szépségverseny Salgótarjánban rendezett döntőjén a debreceni Kecán Ildikó (középen) bizonyult a legszebbnek. Második a gyöngyösi Tóth Angelika (balra), harmadik pedig a kirgiz származású, veszprémi Csősz Ájszulu lett. fotó: nmh/rigó t. A rejtély még megoldatlan A nyomozás vezetője a Farkas Helga-ügyről Felháborító és a nyomozás szempontjából mindenképpen káros dolgot művelnek azok, akik a minap felröppentették a sajtóban a hírt: a rendőrséget egy állítólagos tanú a sok évvel ezelőtt elrabolt Farkas Helga tetemének nyomára vezette - mondta érdeklődésünkre a nyomozás irányítója. Kovács Lajos alezredestől megtudtuk: nincs semmiféle sírnyom, semmiféle holttest, semmiféle kihantolás - sajnos. Ha lenne, ő vemé dobra először, hiszen akkor már valóban nagyon gyorsan megoldódna a Helga-rejtély. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk az ügyön, vagy hogy ne bíznánk a nyomozás sikerében. Folynak a tanúkihallgatások, viszonylag apró, de biztos lépésekkel, sziszifuszi munka árán haladunk a cél felé.- Nagy kár - véli a nyomozás vezetője -, hogy egyes szenzációhajhász lapok saját rémálmuk vagy rögeszméjük miatt teljességgel valótlan hírekkel ámítják olvasóikat, s azt hiszik, hogy ha a hangzatos cím után tesznek egy kérdőjelet, akkor már minden rendben van, nem kacsa a felröppentett álhír.- Kifejezetten sért ez a módszer, már csak azért is, mert a Helga-ügy szívügyem — mondta az alezredes, aki megígérte, hogy a nyomozás hiteles fejleményeiről hamarosan tájékoztatja olvasóinkat. (takács) Élen Százhalombatta, „poros nyomában” Dunaújváros, Miskolc és Tatabánya Nagykanizsa: a lég jó mindhalálig Füstmentes nap volt tegnap - ám ha minden dohányos letette volna a cigarettát, az enyhe novemberi légből akkor is bőven kerülnek egészségre káros anyagok tüdőnkbe. Mert hazánk - füstmentes nap ide vagy oda - a levegő szennyezettségét tekintve csak az európai középmezőnyben foglal helyet.- A jó levegő kémiai összetételét nehéz volna meghatározni, mert több száz komponenst kellene fölsorolni - mondja Szabó Ottó, a környezetvédelmi tárca helyettes főosztályvezetője. - Köznapi használatra elég annyi, hogy ott egészséges a levegő, ahol nincs a közelben autósztráda, nagyobb üzem vagy más szennyező forrás. Nálunk jelenleg a tiszta levegő legnagyobb ellensége a talajközeli ózonkoncentráció, amely légzőszervi megbetegedéseket okozhat. Ádáz ellensége tüdőnknek, környezetünknek az erőművekből kirajzó kén-dioxid, továbbá a nitrogén-dioxid és a szénmonoxid is, amelyet a nagyvárosi közlekedés „termel”. Nem kevésbé ártalmasak azonban a porfelhők, amelyek a homokos talajú régiókban rendszeres és hívatlan vendégek. Hazánk levegőtérképén Százhalombatta a legsötétebb folt, ott a legszennyezettebb a levegő. Nem sokkal marad el tőle Dunaújváros, Miskolc, Tatabánya és Ajka sem. A porszennyeződésben Kecskemét az éllovas. Az ország legtisztább levegőjű városa Nagykanizsa. Kontinensünkön a lég mi-, nőségét tekintve a középmezőnybe tartozunk. Nem vigasz, de tény: Athénban például sokkal rosszabb a levegő, mint a legfüstösebb magyar településen. Szalóky Eszter Virágot Erzsébetnek, de mennyiért? Árban a pálma viszi el a pálmát, népszerűségben a szegfű Holnap Erzsébet napja lesz. Összesen 453 028 asszony és leány ünnepli névnapját országszerte. Mához egy hétre pedig több mint 280 ezer Katalint köszöntenek majd föl szeretteik. A következő napokban tehát kétszer is „virágvásárnap” lesz. A legolcsóbb és legkelendőbb vágott virág a szegfű, amelynek szála a boltokban átlag 100 forint. A legnépszerűbb és legismertebb virágok közül a rózsa 200-400 forintért, a liliomféle 350-950, a gerbera 200-250, a frézia 160-200, az írisz 200, míg a dobozos orchidea 350-400 forint. Persze ahhoz, hogy csokrunk legyen, még korántsem elég a virág: zöld dísz, kártya, gyurma, vagy fababa, celofán, vagy krepp-papír és színes szalag is dukál. A díszítő páfrány szála 50, a hagyományos zöld 60, míg a fehér, romantikus hatást keltő rezgő szintén 60 forintba kerül. A selyempapír ingyenes, a celofánért azonban — mérettől függően - 40-80 forintot, a divatból éppen kifelé menő színes kreppért pedig 50-100 forintot is elkérnek. Sokan ajándékoznak cserepes virágot, mert ez mutató- sabb egy szál virágnál, de olcsóbb, mintha csokrot vennénk. Áruk 300-1100 forint között mozog. Ebbe a csoportba tartozik a ciklámen és az ibolya. A zöldnövények ára is meglehetősen változó. Az olcsóbbakat már 1000-2000 forintért megvehetjük, de a nagyobb, egzotikus fajtákért tízezreket kémek. A jukka, a bonsai, illetve a nagyobb pálmák 20-30 ezer forintba kerülnek. A szárazvirágok már régóta kedvelt ajándékok, mert sokáig kellemes díszei a lakásnak. A szerényebb kivitelezé- sűek 500-1000, míg a szebb kidolgozásúak 1000-6000 forintba is belekerülnek. Ami a virágküldés vagy - ajándékozás illemtanát illeti: nálunk még tartja magát az a sok évtizedes szabály, hogy 3, 5,7,9, azaz páratlan számú virágszálból kötött csokorral kell az ünnepeiteket felkö- szönteni. Ha a csokor tíznél több szálból áll, a szabály már nem érvényes, lehet páros is, páratlan is a „viráglétszám”. Ami a színdivatot illeti: a piros ez évben is a szívünkhöz legközelebb álló Erzsébetek, Katalinok jussa, s a fehér is „örökzöld”. A különböző kompozíciókban azonban most a piros-lila virágegyütteseké az elsőbbség. - tér Bőséges a választék, de világpiaci szintűek a virágpiaci árak FOTÓ: FEB/KALLUS Munkában a talárosok. Az Alkotmánybíróság hétfőn és kedden teljes ülést tart. Megvitatja egyebek közt, hogy köte- lezhetők-e díjazás nélküli túlmunkára a köztisztviselők, továbbá hogy alkotmányellenes-e az egészségügyi ellátási kötelezettségről és területi finanszírozásról szóló törvény. Együttélés. A zsidó kultúra része a magyar, illetve az európai kultúra egészének, és ezért megőrzése valamennyiünk feladata - fejtette ki Glatz Ferenc, az Akadémia elnöke azon a tegnap kezdődött tanácskozáson, amelyet a Magyar Holocaust Emlékalapítvány rendezett „1100 éves együttélés - A magyar és a magyarországi zsidóság a haza és a fejlődés szolgálatában” címmel. Göncz Árpád államfő levélben üdvözölte az eszmecsere résztvevőit. Start a második helyről. A Független Kisgazdapárt a KDNP-t természetes szövetségesének tartja, míg a többi, jelenleg ellenzékben lévő parlamenti pártot lehetséges partnerének tekinti - jelentette ki Torgyán József a hét végén tartott sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint a közvélemény- kutatók hiába említik első helyen az FKGP támogatottságát, az MSZP előnyben van a mögötte felsorakozó tőkével, a médiákkal, illetve kapcsolat- rendszerével. Ezért a második helyről indulva kell majd a kisgazdáknak a választási győzelmet megszerezniük. Orbán az ellenzékről. A ’94-es választási kudarc után gyakorlatilag mélypontra jutott az ellenzék, ám mára kezd magára találni. Egyelőre azonban egyik párt sem elég erős ahhoz, hogy önállóan kormányzóképes legyen, ezért az összefogás létkérdés - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy politikai fórumon. Családi tragédia. Székesfehérvárott, a Sóstó lakótelep 9. alatti romos épületben építési és tüzelőanyag után kutatott egy család. Az egyik fal és az épület középszerkezete rájuk omlott. A 44 éves Petrovics Sándor, a 6 éves Csík Ilona, az 5 éves Csík Szandra és a 3 éves Dankó Dóra az omladék alatt lelte halálát, további két felnőtt és egy gyermek könnyű sérülést szenvedett. A befektetők 100 millió forint értékű részvényt jegyeztek le a Rizikó Factory részvénykibocsátásának első hetében. A november 22-ig tartó jegyzési időszak végén a részvénytársaságot alapító Bankár csoport - saját 25 millió forintos befektetésével együtt - közel 300 millió forintos jegyzésre számít.