Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-16 / 313. szám
1996. november 16., szombat Kultúra - Művelődés Dtinántúli Napló 7 Egy nagy vállalkozás: Mahler IX. szimfóniája Egyetlen nagyszabású mű, Mahler IX.szimfóniája szerepelt a Pécsi Szimfonikus Zenekar hétfői koncertjén. A kompozíció rendkívüli terjedelme - négy tételnyi zene több mint hetven percben az állóképességet, folyamatos koncentrálást illető hatalmas igények és persze, ezernyi technikai nehézség készteti óvatosságra a mindenkori interpretátort. Nem csoda, hogy Pécsnél nagyobb városok koncertéletében sem gyakori e szimfónia műsorra tűzése, ha viszont sor kerül rá, az elég alapos referenciát jelent az adott gárda felkészültségéről, színvonaláról, nemkülönben a karmester képességeiről, hiszen már az óriási apparátus hangzásarányainak kialakítása is rendkívüli feladat, nem is beszélve a formálásról, a nagyívű folyamatok kézben tartásáról. Ez a karmester esetünkben Howard Williams volt. Mostani visszatérése a pécsi pódiumra, na meg a zenekar eme nagy vállalkozása a POTE aulájában megszokottnál lényegesen nagyobb érdeklődést keltett igazi teltház előtt csendült fel a szimfónia. Mahler zenéje sokakat taszít, de a jelek szerint még többeket vonz - kicsit magunkra, saját válság-érzeteinkre ismerünk e zene által közvetített világképben: a múlttól való fájó elszakadás, a korábban biztosnak hitt értékrend összeomlása, az ismeretlentől való félelem adja minden pillanátának alapélményét. Mintha otthonunk, eddigi életünk romjai között sétálgatva a megmaradt töredékekből kellene erőt merítenünk: ez hol heroikus küzdelemre, hol groteszkba hajló (ön)iróniára, hol pedig egy illúziókból és emlékekből épített világba menekülésre késztet - míg csak a végső búcsú és megsemmisülés katarzisa nem hoz feloldódást. A Mahler zenéje iránti kereslet az utóbbi két évtizedben hihetetlenül megnőtt világszerte - nem véletlenül. Ez az előadás a maga helyén és köreiben nagy tett volt: nyilván nem állja az összehasonlítást a világ legjobb zenekarainak interpretációival, de aurája, szelleme, lelke volt. Williams a tőle megszokott maximális komolysággal és gazdag fantáziával nyúlt a partitúrához, és ha voltak is mozzanatok, melyekben számomra nem volt dramaturgiája teljesen meggyőző (például a zárótétel élén- kebb területeinek megformálásában, az átmenetek kialakításában), nem vitás, hogy avatott, érzékeny és szuggesztív tolmá- csolója volt a IX. szimfóniának is - máig emlékezetes korábbi Mahler-dirigálásaihoz méltóan. A zenekarnak komoly lelki terhet jelentett a friss produkciónak, a mű felismert nagyságának, valamint a helyszíni CD-felvételnek egyidejűsége: az akarás, a tét sokáig bizonyos feszélyezettséggel járt, ami gátolta például a harmadik tétel ritmikájának precizitását, kihe- gyezettségét. Összességében így is professzionista kivitelezést hallottunk, s a zárótétel anyagának előlegzett felbukkanásától kezdve mind felszaba- dultabb, mind magabiztosabb zenélést, végül igazi feloldódást a befejezés gyönyörűségében. Gönczy László Várnai Ferenc megtalált „édene” Két maradandó értékű ajándékot kapott élete 60. esztendejében a jeles pécsi zenepedagógus, zeneszerző, népzenekutató és -tudós, dr. Várnai Ferenc, aki a magyar fűvószenei mozgalomnak is megbecsült alakja. A Horváthertelenden született sokoldalú muzsikust ugyanis kórusoknak írt kompozícióiból egy szerzői esttel köszöntik ma Mezőtúron, majd november 22-én Pécsváradon, emellett pedig egy reprezentatív CD-n is helyet kaptak népzenegyűjteményei. Az „Elveszett Éden” című, a történelmi Magyarország területéről, valamint Moldvából és Bukovinából válogatott archív népzenei felvételeket tartalmazó dupla CD-n - amely szintén most jelent meg az ETNO- FON kiadónál - a legnagyobb terjedelmű és mennyiségű népzenei gyűjtést is dr. Várnai Ferenc mondhatja magáénak. A dunántúli magyar, horvát és német hangszeres és énekes felvételek mellett a régiónkba áttelepült bukovinai székelyek népzenéjét is tartalmazó gyűjtései közül ugyanis 13 kapott helyet az összesen 62 számot tartalmazó CD-lemezen. A csaknem félórányi muzsika így még a Magyar Rádió budapesti, győri és pécsi stúdióinak a lemezen szereplő felvételeinek mennyiségét is meghaladja. Dr.Várnai Ferenc népzene- gyűjtő és -kutató munkája ezzel a CD-vel is országosan kiemelkedő elismerést kapott. Mellette azonban ne feledkezzünk meg a magyarországi szerb népzenegyűjtés révén a lemezen szereplő két régióbeli kollégáról, Vizin Antusról és Szabó Zoltánról sem. Várnai Ferenc népzenegyűjtői tevékenysége is jubilál idén, hiszen már 40 éve járja a falvakat, városokat a még fellelhető ősi, „édeni” zenei anyagok felvételéért. Ezekből az elmúlt négy évtizedben a Magyar Rádió országos és pécsi, körzeti adásaiban is rendszeresen közzétett felvételekből egy régió népzenei képe rajzolódik ki a lemezen, az elmúlt negyedszázadból válogatva. Ha technikailag nem is mindig a legtökéletesebbek - miként a CD többi régi anyagai - ezek a felvételek, aki még szeretné megismerni akár itthon, akár határainkon túl ezt az egykori és immár talán tényleg „Elveszett Éden”-t, annak feltétlen érdemes meghallgatnia őket. Hiszen a népzenével aktívan foglalkozók ismereteit és tudását is bővítő zenei élményeket nyújtanak az Elveszett Éden és azon belül is Várnai Ferenc sokszínű és sok helyszínű felvételei. Az egerági rezesbanda jókedvű együttmuzsikálása éppúgy emlékezetes marad, mint a szentlőrinci „cimbalomhangzású” kapkodós citerazenekar, vagy a kémes-szaporcai banda zenélése, hogy a pécsi horvát és a villányi német asszonykórusról se feledkezzünk meg. Kiválóak a Várnai Ferenc által megörökített hangszeres szólisták is - a tótújfalui dudás Gadányi Pál, a mecseknádasdi gombos- harmonikás Wohlschein Ferenc, az egyházaskozári furu- lyás Illés Dávid és a „Ki mit tud?”-ból ismert „Silladrit” játszó Fazekas Vilmos, a Bács megyei Garán élő furulyás. A leginkább feledhetetlen élményeket azonban a Bukovinai részben hallható népdalokat éneklő „adatközlők” jelentik. Ha valaki „csak” a sásdi Antal Luca néni, vagy a szintén 99 éve született mekényesi Farkas Ilona vagy a sombereki Illés Veronika énekét hallja a lemezről, már biztosan ráismer arra az Édenre, melyet dr. Várnai Ferenc megtalált és megőrzött mindannyiunk számára. (Sorozatszerkesztő Kiss Ferenc.) Kovács Attila Vidákovics Antal december elsejétől a Pécsi Horvát Színház igazgatója A La Manchától A vén kecske óvodájáig Vidákovics Antal jól ismert alakja Pécs város művészeti életének. A Baranya Tánc- együttes művészeti vezetőjeként aratott idehaza és külföldön együttesével sikereket a magyarországi horvátok táncainak színpadra állításával. Elsőként indított Pécsett táncházat, szervezett kóló tábort, s részt vett számos magyar és európai színházi produkció létrehozásában. A Pécsi Nyári Színház, majd a Pécsi Kisszínház egyik vezetőjeként komoly érdemei voltak a Nemzetközi Néptáncfesztivál létrehozásában, majd a közelmúltban a magyarországi professzionális horvát színház megteremtésében. Vidákovics Antalt ez év december elsejétől a város közgyűlése kinevezte a Pécsi Horvát Színház igazgatójává.-Nem ment könnyen ez a kinevezés.- Az Országos Horvát Ön- kormányzat saját parlamenti ülésén egyhangúlag szavazott rám, mint akit az igazgatói posztra ajánl, de a város egy ideig húzódozott ettől.- Az igazgatói cím hoz-e valamiféle változást a színház életében?-Nem, hiszen, bár többen is segítettek, de a színházat szakmailag eddig is én vezettem. Már csak azért is, mert a segítők közül voltaképpen senki sem igazi színházi szakember. Változást egyébként az hozhat a színház életében, hogy a magyar és a horvát kulturális miniszter szeptember elején Zágrábban megegyezett abban, hogy a horvát színház a jövőben a többi magyar színházhoz hasonlóan automatikusan jut majd pénzhez. Ez felváltaná az eddigi gyakorlatot, mely szerint nekünk pályázni kellett ahhoz, hogy működni tudjunk. Az ebből fakadó bizonytalanság volt az oka annak, hogy nem színházi évadra, hanem naptári évre tudtunk csak tervezni.- Mennyi pénz jut évente?- Erre az évre tizenötmilliót kaptunk. A következő évben az általunk kidolgozott költségvetés évi harminc milliót irányoz elő. Ebben öt színész alkalmazása is benne foglaltatik, mert nem képzelhető el a működés egy biztos mag nélkül, hiszen ellenkező esetben kiszolgáltatottá válunk az anyaszínházaknak, melyek vagy el tudják engedni színészeiket vagy nem. Az öt színész köré csoportosulna az a húsz főnyi társaság, akik a Baranya Táncegyüttes tagjai.- Mit lehetne még finanszírozni a harmincból?- A ház fenntartását, az utazó színház költségeit mert Bácskától Győr-Sopro- nig élnek elszórtan horvátok, akiknek játszani fogunk -, s a műszakot, az adminisztrációt. Egyébként a harmincmillión túl, a ház felújításához, kisebb mértékű átalakításához is szükségünk lesz pénzre. Ehhez Horvátország felajánlott már egy bizonyos összeget.- Az intézménynek van egyéb tevékenysége is.- Nyitottak vagyunk, amelynek bizonyítéka az eredményesen működő Csoport Horda Galéria, vagy például a következő héten megjelenő könyv a mi kiadásunkban, amely magyar nyelvű kortárs horvát drámákat tartalmaz. S nemcsak szlogen, hogy a híd szerepét szeretnénk betölteni a magyar és a horvát kultúra között.- Mik a jövő tervei?- Most november 26-án lesz a La Mancha lovagja című musical bemutatója Ha- lásztóth Péter rendezésében. Jövőre, a régi nyári színházak szellemében szeretnénk Uhrik Dórával modem táncestet rendezni, bemutatjuk a Torzó kávéház című darabot Gállos Orsolya fordításában, két nyelven. Balikó. Tamás rendezi, s a két színház közös produkciójaként tervezzük előadni a Dr. Freud és az ő páciense című darabot két nyelven, aztán egy magyarországi horvát szerző művét mutatjuk be, A nyulat, valamint Krics- kovics Antal segítségével egy mesejátékot gyerekeknek és felnőtteknek. Tervezzük egy Sárosi dráma horvát nyelvű előadását is.- Külföldi programok?- Szeretnénk a jelentősebb horvát színházi fesztiválokon részt venni, elsősorban Split és Zágráb jöhet szóba. Előtte azonban januárban Stuttgartba utazunk előadni A vén kecske óvodáját az ott élő horvátok- nak. Cseri László Az állami népi együttes bemutatója Új programot mutat be a fennállásának 45. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes november 25-én este a Thália Színházban. Serfőző Sándor igazgató pénteken sajtótájékoztató keretében elmondta: a Virágozzál cédrusfa levelem című Mihályi Gábor Harangozó-díjas koreográfus által színapdra állított műsor a tavaly meghirdetett koreográfiái pályázat egyik díjnyertese. A program első része télbúcsúztató-tavaszköszöntő táncok, valamint szóló és páros produkciók segítségével népi hagyományokat, illetve Erdély régies tánckincsét kelti életre. A műsor második felében többek között a cigányság énekei és táncai elevenednek meg. Mindemellett a bemutatón a hagyományos körcsárdás leányka- rikázó és verbunk is szerepel. Serfőző Sándor bejelentette: 1997-től a Magyar Állami Operaház az Állami Hangverseny- zenekar és a Magyar Állami Kórus, a Nemzeti Színház, valamint a Műcsarnok mellett a Magyar Állami Népi Együttes is a művelődési minisztérium által fenntartott, kiemelt alapintézménnyé válik. Ez azért nagy jelentőségű, mert az együttest az elmúlt években megkísérelték más társulatokba beolvasztani - tette hozzá az igazgató. Két mese Virág hintája Akár hiszitek, akár nem, mindjárt a tető alá valaki egy lefelé fordított, ütött-kopott bádogfürdőkádat madzagolt fel. A kis kád mögé meg egy régi, elhasznált tv-antennát csúsztatott be. Balról tőle, hosszában egy rövid, elkorhadt létrát támasztottak az alsó cserepeknek. Alatta két kályha. A jobboldalin, az ütött-kopott gázkályhán egy rozsdás tepsi, tele szárazra sápadt, porladó vöröshagymával. A baloldalin, ami egykor olajkályha lehetett, egy valaha sötétzöldnek látszó, de mostanra szürkére kopott láda áll. Miféle láda ez? Ütazásra való lenne? Nem inkább egy katonáé volt valaha? Nem lehet tudni. Oldalán mindenesetre jól kivehető, fekete betűk: Gé- derlak. A kályha előtt, a láda alatt sárga papírdoboz, nájlonzsákkal letakarva. Valami biztos van a dobozban. Esetleg üres. Ez a valószínűbb. Alatta két krumplisrekesz. Az egyikben mintha krumpli is lenne. De ezzel is csak az lehet a helyzet, mint a papírdobozzal. Ahol mindez: fürdőkád, tv- antenna, létra, gázkályha, tepsi hagymával, és még sok minden látható, akár hiszitek, akár nem, bizony nem más, mint egy volt disznóól. Elhagyatva, és kitisztítva, kisöpörve, most már jószagúan. Az elhagyott disznóól közepén a fürdőkádtól, tv-antennától, korhadt létrától, és más holmiktól körülvéve egy kis hinta, az aprócska - de itt a legnagyobb - gerendára függesztve. Ezen szokott hintázni a szomszédék kislánya, Virág, aki gyakorta jön ide, a vénséges vén Amálka nénihez, aki mindig örül neki, és akitől nincs alkalom, hogy ne kapna valami finomat. Aztán megy a maga birodalmába, ahol mindig jó hűs van. Most még nincs itt, de bármikor jöhet. Hajön, szőke haja világít a lugas és a virágágyások rózsái között. A hinta előtt egy kibelezett ébresztőóra hever. Az óra mellett egy műanyag játékbaba rózsaszín karja. Mögöttük, fölöttük ott áll és vár a hinta. Virág hintája. Nyuszi úr, 50 m. Nyuszi úr, Nyuszi úr 50 m„ olvasom a sárga ház falán a sárga táblát, piros betűkkel. Nyuszi úr, 50 m„ szóval megtaláltalak! Mindennap erre járok, ezek között az esőáztatta, napszántotta kis házak között, s egyik nap fölfedezem a táblát. Tudod, nem messze lakom innen, az autók közé szorult, fehérfalu kis házban, ott, ahol a zöld ablak előtt egész nyáron piros muskátli virít, s ilyenkor, ősz elején, szürkéskék füst száll az illatos kéményből az imbolyogva ereszkedő ég felé. Tudom én, persze, Nyuszi úr 50 m„ hogy arra a táblára eredetileg az volt írva: Nyuszi túri 50 m„ és hogy valaki lekaparta a felesleges betűket és átalakította így: Nyuszi úr, 50 m. Tudom én, pont én ne tudnám, aki minden nap erre járok, hogy ez így igaz, mert így történt. Deltát mit számít az? Mit számít ez ahhoz, hogy én most, Nyuszi úr 50 m. tudom hol vagy, pontosan ott, ahol innen az 50 m. van. Igaz, nem láttalak még, de előbb-utóbb összeszedem magam, és elindulok afelé a bizonyos 50 m. felé. és megtalállak, ez egy elintézett kérdés. Hiába bujdokoltál eddig előlem, hiába ravaszkodtál velem, hiába, hogy eddig nem láttalak sosem, ebből elég volt, most már te is vársz engem oda, innen 50 m-re, ahogy meg van írva. Megcsípem a grabanco- dat, ugribugri, és ... és én nem is tudom, mit csinálunk mi együtt, Nyuszi úr 50 m ... Képzeld el pl. milyen jó lesz együtt az erdőben, a napos domboldalon, a zsendülő vetésben ... Az biztos pl., hogy versenyt fogunk futni, hogy sípolunk, énekelünk, nagyokat kúrjogatunk csak úgy bele a szélbe, fára mászunk, fészket szedünk, belevetjük magunkat az összes folyókba, forrásvizet iszunk a tenyerünkből, labdázunk, gombát szedünk, halat fogunk, füttyögünk a madaraknak, a tóba nézünk és szamárfület mutatunk magunknak, óvatosan elkerüljük a rókacsapásokat, nézzük a szitakötőket, és ha elfáradtunk, erdőszélen, patakparton hanyattvetjük magunkat a nefelejcsek közé. És éjjel édesdeden alszunk, ezután mindig, pj. halálunk órájáig. Legszívesebben kiáltoznám az utcán, hogy Nyuszi úr 50 m„ Nyuszi úr 50 m! De csak megyek csendesen, pont úgy, mint akárki, dolgaim vannak, feltűnés nélkül. De legalább érzem, hogy rettenetesen boldog vagyok, hogy szinte szétfeszít a boldogság, ugye érted ezt, pont 50 méterre innen, pont ott, Nyuszi úr, 50 m„ Nyuszi úr 50 m., hát ennyi azért ugye kell néha, a fene egye meg a világot, bánom is én. G. Tóth Károly
