Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-16 / 313. szám
6 DUnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. november 16., szombat Vatai Éva: Esterházy Petra: EGY FÉRFI* Csorba Gvőző emlékszoba A Baranya Megyei Könyvtárban Csorba Győző emlékszobát avatnak november 21-én 16 órakor. Az ünnepélyes alkalomból dr. Kuru- csai Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke és Berták László költő mond beszédet. Közreműködik Moravetz Levente színművész és Szkladányi Péter fuvolaművész. A Művészetek Háza ajánlataiból Világhírű izraeli operaénekes ad koncertet november 18-án a pécsi Művészetek Házában. Yotam Cohen hangversenye 19 órakor kezdődik. 19-én 16 órakor a hollandiai Michiel Olden- kamp szaxofonozik. E napon este 6 órakor az Angliában élő Gömöri György költő lesz a Ház vendége, akivel P. Müller Péter irodalomtörténész beszélget. Ugyancsak ezen az estén, 19 órakor lép fel a „Fiatal tehetségek pódiumán” Gulyás Árpád, Czirják Zoltán és Tímár Judit is. 21-én 18 órától a 80 éve született Csorba Győző költőre emlékeznek tisztelői és a Jelenkor-em- lékszám szerzői. Horvát alkotók A Pécsi Horvát Színházban november 20-án 17 órakor a Horvát kortárs drámák című magyar nyelvű kötetet mutatja be Josip Pavicic professzor és Bükkösdi László főrendező. E napon 19 órakor megnyílik Dalibor Jel- vic képzőművész tárlata is. Vendég a Forma 1 Táncstúdió A zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör elnöke és a magyar köztársaság zágrábi nagykövetének meghívására utazik a pécsi Forma 1 táncstúdió a „Magyar Hét - Ady Napok” című nagyszabású rendezvénysorozatra, melyre november 22-e és 30-a között kerül sor. A Rovó Attila vezette stúdió az egyetlen pécsi meghívott. A hetet Ady Endre születésének évfordulója alkalmából reftdezik. A cél a szórványvidéki magyar kultúra ápolása, a magyar kultúra megismertetése és teijesztése a horvát és más ott élő nemzetiségeknél. A Forma 1 Táncstúdió egyébként nemrég járt már Horvátországban, ahol a Horvát Tánccsoportok 7. Találkozójának vendégei voltak. (1) Volt egy férfi. Gyűlölt. Itthagyott. Vagyis van ő még, csak felszívta a messzeség. „Szabadságra vágyom!” - pihegte kamaszcombomon. Kincskereső volt ő, de nem az a kisködmö- nös-fajta. Inkább csegevarásan elszánt, lelke mélyén naív, de résen állni kész. Tökös gerilla. A harcok szünetében gitározott, én terceltem hozzá. Rumot ittunk meg tequilát vékonyra szeletelt hagymakarikákkal. Csókja őserdőízű, feneke na- vajo-indiános. Néha elszívtuk a békepipát, néha feszes izmokkal és idegekkel lestük egymást. Nadrágját óriáskagylóra cserélte egy kubai halásszal. (Élete csereberéből állt: hol lángot cserélt lángért, hol egy marék hamut adott nekem - alkoholfokától függően: a biznisz az biznisz ...) Ha felvitt magához, ő volt az Osonó Farkas: „Evita, meg ne hallják, hogy itt vagy, leültetnek liliomtiprásért!” (mert néha átváltott ő európai terminológiára) Szerette a testemet, a lelkem- től irtózott, (mert csapdát sejtett) Hát egy napon ... tán csak csetamás tudná elmondani hogy és miért: lement gyufáért. .. magával vitte kék útlevelét, benne fényképét és a nevét... (Itt megjegyzendő, hogy a legszebb nevű férfi volt ő: UAAI ÓIÉ.) Hagyott nekem egy amalgámtömést a bal alsó hatosban, egy definiálhatatlan zsibbadó érzést, valamint 10 éven keresztül visszatérő álmokat. A legutóbbi költözésig őriztem tőle egy tucat levél-vallomást, amiket az amazonasi esők mostak ki a leikéből... Olyan áradás-féle a messzi távolból - ami már persze, nem árthatott nekem. Ja és a teljesség kedvéért: utálta Esterházyt. (2.)(. • •) (3) Volt egy férfi. Most gyűlöl. Majd megbékél, mert kénytelen lesz belátni, hogy nálamnál jobbat nem talál. Én abszolút nyerő vagyok nála: szenvedély a távolból. A köztünk feszülő 1600 km-nyi távolság biztos védelmet nyújt a lélek túlcsordulása ellen. Ő a Magányos Farkas. Ismerem (ismerem-is- merem) válása történetét, minden találkozásunkkor elmeséli. Az apéritif közben jönnek a jó évek, a digestif után az alkalmi szeretők (galacsinnyira töpörödve, álmosan és érdektelenül várom a kívülről ismert végkifejletet.) Hangja bársonyos (zsérarfi- lif-filipnoáré keverék) Keze érdes: maga építi házunkat. Rak bele mindent: mosogatót, parkettát, szívét-lelkét. Építés közben - olcsó irodalmi fogás - beleszeret művébe. Esténként beszélget a tégláival. Rövid és ritka eszmecseréink alatt a barbárság üli torát: tizennegyedik lajost a tizennegyedik századba helyezi, engem meg láthatóan a Pokolba kíván. „Hagyjuk - legyintek magamban -, mert különben honi esők alatt jó veled szerelmeskedni. (Jardin de Plantes, Parking de Roissy, motskos kis montmartre-i hotelek... stb.). Jó vele hallgatni, hogy érnek a paradicsomok a kertjében. Jól megvagyunk mi az év 3-4 hónapjában: mulatságos, ahogy hordozható színházát bütyköli, majd vásárokon játszik s én tányérozom. Viszont utálom, mikor évente pecsétes befogadói nyilatkozatot küld. Ilyenkor felhívom: doucement az álmokkal, itt valami tévedés van(une er- reur). Zavartan köhigcsél, s leteszi a telefont. Miért nem zakatolunk mi- soha szinkronban? (4) Van egy hapsi. Másé. Leverőén germános, szabályos, megfontolt. Persze, ez csak a látszat, (premiere impression). Először a lelkünk találkozott (ő láthatóan energiára áhítozott), aztán villámcsapás-szerűen a testünk is. Utána meg dzsim- ■ moriszon-klub, taxi hátsó ülése, pad a parkban tengerpart, tanári szoba, szállodai szoba, üres gyerekszoba, halottas szoba, szülőszoba ... szent isten, hova sodor a képzeletem??? Egy szó, mint száz: ahol ránkjött a Nagy Érzés. Melyik? Hát az, ami más, mint a házasság, családi pótlék, gyereknap, nászágy, családi ünnepek, kötelező együtt örülések, a gyerekek első lépése, közös nyaralás, orgazmus páros napokon. S néha ránkjött. Szerelmünk titkos. (TITKOS) Tabu a mai napig is. Ha elmondanám bárkinek, csalódna bennem. Nem is szólok hát. Őrizzük meg a germánokról, ami a köztudatban él! (lsd. előítélet) (5) Van egy férfi. Néha szeret. Néha meg nem is tudja, szeret- e. Hagyom, hadd döntsön (lsd. érzelmi demokrácia). Néha hideg jéghegy vagy bányató a maga szimbolikus rétegeivel. Akkor jó, ha férfi. Néha reggelenként hozzádugom a fenekem, hogy lehűtse, ő arrébb húzódik két centivel. (Ébredése bánatos mackó eszmélése, két órát is felemésztő magához térés!) Akkor megindul a szelíd héjatánc meg héjanász is van, visongás. Jó férfi, meleg, izmos. Olykor vágyom tüdőcsúcs lenni tüdőhólyagokkal, vagy egyéb teniszpályányira kiteríthető felület, hogy minél nagyobb részen érintkezhessek. Gyermekkorában bizonyára papírsárkány-eregetőnek készült (megfékezhet-é így vad szenvedélyemben?), s azóta - szabadidejében - ereget-visz- szahúz. Hébe-hóba ő is belefelejtkezik a kék égbe, s csodálattal adózik sárkánya ívének. De aztán zavart vigyorral visszahúzza: csak semmi ellágyulás! Ha nem férfi ő, vagy nő, vagy csecsemő (lsd. klimax, újszülött-teszt. Panaszkodik: fogazata, emésztése, rekeszizomtágulási amplitúdója aggodalommal tölti el. Ilyenkor vigasztalnám, becézgetném. Néha magamba nézek: valami tévedés lehet a dologban: mert én a karcsú, magas feketéket szeretem leginkább. Azokat, akik visszakézből hősök, badszpenszeresen magabiztosak, és jégtörővel döfik le az elemi ösztönt. „De hisz Ő is hős!” —' mondom magamban. Egy megkésett Lancelot. Kihúzott karddal véd a jégesőtől, sakkban tartja ellenségeimet. (Ellenségeink a vak ösztön és a kispolgári zsibbadás.) De született torrero is ő: élete faena (esetében a színház, amellyel ero- tius kapcsolatban van, mint én ővele.) Varázsló is ő: Óz/Merlin- hibrid. (Szakmai nyelven: mozgássá szelídíti a szavakat.) De szíve mint a kő. (jobb szeretem, mikor a farka az, és néha AZ.) Lelke mint a dzsungel: áthághatatlan. Néha fogom a ma- chetémet, hogy ösvényt vágják bele: izzadok, fújtatok. Ilyenkor lemondóan legyint: nincs kiút. Hát megadóan melléfekszem és eljátszom melle szőrzetével. Elment, már nem érinthetem. Volt egy férfi. Egy érzelmi- nincstelen. Hát csak menjen ... (6) Van egy férfi. Ezt senki sem hisz majd el nekem. Csak úgy mondom. Nem szeretek beszélni se róla. Na jó, hát legyen. Illata, mint az őszi Jura. Keze péklapát, teste szőrös, (már- már Tarzan-szerű.) Hangja lágy, felesége megtiltotta, hogy szóbaálljon velem. Mesélte, hogy kisfiú korában igen frusztrált volt, pszichiáterhez járt. Mikor megismertem, már nem. Romlatlansága megigé- zett. Itthon becsomagoltam a cuccaimat, követem életem Férfiját. Becsomagolt bőröndök, kibontatlan álmok: nem mertem megnézni, mi van belül. Álmomban még most is hallom a tehénbőgést. Tej. Tejcsokoládé. Kefir. Juharszörp. Juharvaj. Hársmézes palacsinta. Kecsketej. Magunk-sü- tötte kenyér. BIOBÓDULAT. Álljunk itt meg egy percre: biztos, hogy ezt nekem találták ki? Nem mertem kicsomagolni a cuccaimat (s az álmokat sem). Utazás vissza. „Mit nekem, te svájci Alpotoknak ... stb.” Hazatérés, kulcscsörgés, fejfájás. Ni csak, a mama újra itthon! ... Visszazökkenés a rendes kerékvágásba. Végül is nem történt semmi különös ... Legfeljebb az életem lett pár nappal rövidebb, mindegy, gyászoljon csak Ő! Volt egy férfi. Minek is hoztam szóba?.! . (7) Van egy férfi. Most vagy szeret, vagy már nem. Gyűlölni nem tud. Ez olyan megnyugtató. Szerintem furcsa szokásai vannak. Ha sütök valamit - flódnit kóser módra - megkérdi, nem tettem-e bele véletlenül zsírt. Ez a férfi láthatóan képtelen elfelejteni az Ősök Törvényeit. Nem tud lazítani. Gyanakvását néha gyöngédséggel leplezi: megborzolja a hajam és szelíden tekintget az ágy felé. Mert ő gyöngéd, mint egy 18. sz.-i költői irányzat! Ha meg tudom győzni, hogy nem követünk el bűnt (lsd. Mózes XLI. 416.), hanem csak egy jóízűt pajzán- kódunk, láthatóan megköny- nyebbül, s fél órára elfelejti a világ bajait. (= Arafat jaffai beszéde, Szarajevó. 13. sz-i orosz pogromok, a pápa javcei beszéde a fogamzásgátlás ellen .. . stb.) Ritkán szenvedélyes, de akkor nagyon, (lsd. faldöngető Kosos - kéjvágy) Félelmei orgazmusaival fordított arányban csökkennek. Néha felvetem a kérdést: nem hipokrita Ő? Leikéhez egyenes út vezet, aszfaltos, veszélytelen, nosztalgikus flórával szegélyezett. Szombatonként csak gyalog megyünk. Alkalmanként poros antikváriumokban plátóizunk. Néha hevesen megölel - érzem a felém lövellt vágy-hullámokat - aztán eltol magától csak azért, hogy rám nézhessen. Szeme halványkék. Ha belenézek, szelídülök (tekintetét igyekszem elkerülni). Születésnapomat soha nem felejti: telefon, virág, cukrászda .. . stb. Valahányszor kisodródik az életemből, ijedten néz rám: hol talál ő hasonló kaliberű lelki tusát, hiáftypótló intellektuális tobzódást? Egy éve már, hogy utoljára elváltunk. Azóta 3 könyve, 432 cikke jelent meg. Gondosan elolvasom valamennyit, pedig nem is mindig értem, (ennyivel tartozom neki!) így lendítem én előöre az emberiség kultúr-kerekét. . . (Remélem, benne leszek életrajzában Múzsák címszó alatt). Vagy ezt még ki kell érdemelnem egy jó kis ölelkezéssel? Hát legyen!!! (8) Van egy férfi. Nem gyűlöl, nem szeret. Tudja, hogy nálam érzelmekkel nem sokra megy. Valaha szeretett: meg is bánta. Jó férfi: farka izzó varázs. Tudom, mit tud. Ha hozzámnyúl, gyereket csinál, ha nem csinál, azzal vádolom, hogy impotens. Mióta készülök, hogy valami jó kis karácsonyi ajándékot adjak számára. Mindig húsvétkor jut eszembe. Ha megbánt, nem is akarta pedig. Egyszerűen más ritmusban él, mint én: ha tangót táncolok, ő keringőzik, ha csacsacsára váltok, ő épp elpilled. Nem tud követni. Ha jóízűen eszik, csámcso- gással vádolom, ha orgazmusa van, rápirítok, hogy megint elsiette. Ha virágot kapok egy hódolómtól, hervadáskor ő dobja ki. És néha még jó vele! Ha ránézek közös gyermekeinkre (szőke, kékszemű, álmodozó három kis fejecske), őt látom bennük. Ha elutazom, a naptárban bekarikázza a napot, ó az én menstruációs ciklusaim tudora. (Nem csak Marquez tudja, Ő is, öt évi házasság után havonta hányszor van havibaj ...) Ő naprakészen tudja, menynyibe kerül egy liter tej. Ha drága a tej, jól leszidom. Elvégre csak csiszolódjon, ha már hozzámjött!!! Ő kímél engem. Igyekszik a rossz híreket tetszetősen becsomagolni. Ettől persze, őrjöngök: minek néz engem? Reggel megveszi tejünk-ke- nyerünk: este megveti ágyunk. Mikor hazajövök, udvariasan megkérdi, hogy telt a napom. Válaszom neutrális. (Nem kezdek párbeszédet, csak- azértse.) Házasságunk döcög, gyermekeink derűsen tűrik. Ha már tűrhetetlen, elküldjük őket különböző táborokba (színjátszó, cserkész, nyelvi stb.) Együtt örülünk, ha megjönnek. Ez a férfi maga az antilírai állapot. De hát ki az a barom, aki hétköznapokból tud kirakni csoda-puzzle-t? Ha ő, hát Ő. Igyekszem nem észrevenni... * A Magyar Rádió pécsi stúdiója és a Pécsi Nemzeti Színház pályázatának nagydíjas novellája (Részletek) Futnak a képek Jegyzet Búcsú a szép vörösesszőkétől A francia film élő klasszikusának, Eric Rohmemek filmjeiben, mint tudjuk, sokat beszélnek. Új munkája, a Párizsi randevúk is ilyen: három epizódból áll, s mindhárom jelenetfüzért egy-egy hosszú dialógus alkotja. Pergő ritmusú eszmecsere, gondolatok, érzelmek és hangulatok játékos-tünékeny villódzása. A kamera viszont, miként a mesternél általában, rendkívül keveset mozog, inkább csak megáll és figyelmesen szemlélődik. Elfoglal valahol egy fix pontot, ezúttal valamelyik párizsi utcán vagy téren, nézi, amint megjelennek a szereplők, és rögzíti a viselkedésüket. A jellegzetes rohmeri szekondokban, a társalgási pozíció tárgyilagos félközeli képein. Ennyire esz- köztelenül persze csak az dolgozhat, akinek az istenek Jean Renoir és Robert Bresson mellett már kijelölték a helyét a Boldogok Szigetén. Az egyik jelenetben a szereplők megtekintik s értelmezik Picasso 1907- ben készült képét, az Anya és leányá-t. A festő itt már fölényesen bánik a színekkel, s tökéletesen ura lett a vonalnak, mondja az egyik hős, aki szintén művész. A felvétel nézőpontja, az elhangzott párbeszéd interpretációja kétségkívül ironikus. Mert Rohmer viszont, kilencven évvel a festmény elkészülte után, szinte minden vizuális eszközről lemondott. Nem ural semmit és senkit, a formálásnak úgyszólván egyáltalán nem adja tanújelét. Csak egyetlen pont maradt neki a térben, ahonnét figyeli az eseményeket. És látja, amint a hétköznapok folyamatában feloldódnak a helyzetek és szétporlanak az emberi viszonylatok. A rendező úgy viselkedik, mint egy fotográfus. Csak még érzéketlenebb és idegenszerűbb. Valójában tehát olyan, mint egy fényképezőgép. És a celluloidszalagon minden elmosódni látszik. A modem kor végén vagyunk, sőt utána immár, mikor végképp széttört és darabjaira hullott a kubisták geometrikus látomása. Minden viszonylagossá vált. Ezért Rohmer most elbúcsúzik Apollinaire csodás vörösesszőke nőjétől, a modernség jelképétől. Jean-Francois Lyotard szerint a posztmodem magatartást a bizonytalanságok kutatása jellemzi. A Párizsi randevúk ebből az aspektusból kétségkívül posztmodem film. Holott nagyon is klasszicizá- lónak látszik. Elannyira, hogy a keretjátékban, a régi francia filmekre emlékeztetőén, fellép egy utcai muzsikus s egy énekesnő, akik arról dalolnak, hogy íme, „így születnek a mesék, rózsaszínek, feketék ...” Rohmer objektivitása azonban ironikusan rácáfol a megidézett René Clair egykori érzelmességére. De mégis, a három hősnőt, Esthert és társait, szeretettel és rokonszenvvel szemléli a mester. A kamera stabil nézőpontja mellett ez a szelíd és nemes vonzalom az, ami a művészi ábrázolásmód biztos támpontjaként e kései remekműben még megmaradt. A mai és holnapi néző gazdag örökségeként. Nagy Imre Jelenet az egyik epizódból A
