Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-12 / 279. szám
6 Diinántuli Napló Kultúra - Művelődés 1996. október 12., szombat A színház, a zene és a kocsma-választék Egyetemisták a pécsi „kultúrdzsungelben” Pécset épp oly gyakran jellemzik a kultúra városaként, mint egyetemi városként. Kérdés azonban, hogy az itt tanuló majd' tízezer egyetemista miként használja ki az adódó kulturális lehetőségeket, ismeri-e egyáltalán az aktuális kulturális kínálatot. Erről kérdeztünk néhány pécsi egyetemistát. Bükkösi Zoltán (JPTE- Természettudományi Kar):- A város zenei kínálata véleményem szerint megfelelő. Kiállításokból is megtalálom az engem érdeklő eseményeket. Egyedül a színházzal van némi gondom, úgy érzem, az egyetemisták nem kimondottan operettek iránt érdeklődnének, sokkal fontosabbnak tartanám a kamaraszínházi előadásokat. Ez az oka annak is, hogy nem veszek bérletet a Nemzetibe, nem olyan a kínálata, hogy igényeimet kielégítse. P. O. (JPTE-Bölcsészettu- dományi Kar, történész):-Bizonyára osztatlanul élvezném a pécsi kultúrát - ha lenne rá pénzem. Vendler Balázs (a JPTE-TTK Hallgatói Önkormányzatának kulturális ügyvivője):- Igencsak negatív tapasztalataim vannak a pécsi egyetemisták kultúrával való kapcsolatairól. Azt mondják, ők, mi vagyunk a jövő, de ha elkészítenénk egy felmérést az egyetemisták körében, meglepődve tapasztalnánk, hogy a többség a színházat is csak úgy ismeri, mint azt a nagy, sárga épületet a McDonalds-hoz közel. Nem ismerik a galériákat, azt sem tudják, hol van a Liszt terem. Ugyanakkor állítom: Pécs nem szolgálja ki az egyetemisták igényeit. Hiányzik a kulturális management, gyenge a különböző programok egyetemi reklámja. Sokat változna a helyzet, ha a pécsi kultúra szervezői az egyetem falain belül is aktivizálnák magukat. K. G. (JPTE-BTK, történelem):- Megtalálni mindent a városban, de a választék nem túl nagy. Kevés a mozi, a Huszá- rik Mozi az egyetlen, ahol van miből választani. Könnyűzenei koncertekből mindent megtalálni. A pécsi színház nem az én ízlésemhez szabott. Én nem operettekre, operákra járok, én szeretem a klasszikusokat, az abszurdot, így a Harmadik Színház jobban kielégíti az igényeimet. A múzeumok elég jók, persze, több időszaki kiállítás is érkezhetne a városba. Az, hogy az egyetemisták többsége nem látogatja ezeket a helyeket, nem a város hibája. Csak annyit jelent, hogy jó itt a kocsma-választék is... Bugya Titusz (JPTE-TTK):- Kulturális életét, adottságait tekintve Pécs pontosan ugyan olyan, mint az összes többi hasonló méretű város - ugyanakkor kevesebbet nyújt az egyetemistáknak. Ez annak köszönhető, hogy nincs Egyetemi Klub. Az egyes egyetemi karok ízlése is meglehetősen különböző. Mind a város, mind a különböző egyetemi karok szempontjából hasznos lenne az Egyetemi Klub léte, hiszen az nem csupán integrálódna a város kulturális életébe, de a karokat is összehozná, s bevezetné az egyetemistákat a város kínálatába. Kitűnő példa erre a Huszárik Mozi, ami választéka, igényessége folytán kitűnően integrálódott, holott kimondottan egyetemi intézmény. Az Apolló Klubmozi ugyanakkor nem nyújtja ugyanazt, s amit nyújt, azt is nagyságrendekkel drágábban teszi. Az Egyetemi Klub fontossága tehát abban is állna, hogy összekötné, összehozná az egyetemista réteget a várossal. Közvetítő szerepét véleményem szerint semmi sem pótolhatja, közreműködésével az egyszeri egyetemista is otthonosabban mozogna a város rendezvényein. Vinter Miklós (ének-zene, karvezetés):-A város zenei kínálata kielégítő, de a jó koncertek igen drágák. A városi rendezvények szétszórlak, managementjük igen gyenge. A Művészeti Karon éppen ezért dolgozunk egy kiadványon, mely összefoglalná a pécsi kulturális lehetőségeket. Nagy probléma az is, hogy nincs Pécsett egy valamire való előadóterem - a Liszt Terem kicsi, régi; a Dóm kitűnő lenne, de az a baj, hogy jellege miatt csupán meghatározott rendezvényeknek adhat otthont; a Művészetek Háza is túl kicsi; a színház pedig nem az igazi erre a célra. Érdemes lenne megoldást találni erre a problémára. Valóban jellemzi az embereket egy bizonyos szintű érdektelenség, nem partnerek például a kortárs művészet befogadására - ez azonban az oktatási rendszer hibája is. Arra kell a jövőben rászoktatni a diákokat, hogy ne XIX. századi felfogásban próbálják értelmezni a kortárs művészeteket, legyen szó zenéről, vagy akár képzőművészetről. Lipovszky Lél Keve (JPTE- Művészeti Kar, rajz szak):-A város időszakos és állandó kiállításai megfelelőek, elégedett vagyok a választékkal. Nem azt mondom ezzel, hogy elégedetlenkednék, ha színesebb lenne a paletta. Szomorú viszont a nagy múzeumok elhanyagoltsága. Jó lenne, ha a város több figyelemmel kísérné iskolánk tevékenységét. Biztos vagyok benne, hogy országos szinten is egyre nagyobb a jelentősége ennek az intézménynek, ezért is megérné jobban együttműködnünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk kiállítani. A lehetőség így is adott, ha nem is olyan frekventált helyeken. Krajczár Károly (orvos- tanhallgató, POTE):- Egyetemistaként elégedett vagyok a rendezvények minőségével, mennyiségével. Ez első sorban az egyetemi rendezvényeknek köszönhető. A városi programokról már más a véleményem. Igen rossz a marketingjük, s ennek is köszönhető, hogy nem szerzünk tudomást róluk időben. Persze, vannak színvonalas műsorok. A pécsi színházat nem szeretem, Kaposvárra járok, ha tehetem. Talán több klasz- szikus darabot lenne érdemes játszani, s többet használni erre a célra a Kamarát, ahova - szerintem - az egyetemisták is szívesebben járnának. Kincse Sz. Ö. Kikapcsolódásra, beszélgetésre gyakran ad otthont az egyetem aulája fotó: Müller a. Jelen lenni Ausztriában Beszélgetés a Collegium Hungaricumról A bécsi Hollandstrasse 4. egy csúnyácska, ötemeletes kockaalakú betonház. Az először ideérkezőt kicsit meglepi, hogy itt székel a híres Collegium Hun- garicum, vagyis az Európában működő négy magyar kultúrintézet egyik legfontosabbika. Fényi Tibor igazgató, aki 1995 szeptembere óta áll a ház élén, a CH történetét röviden felelevenítve a székház sorsáról is szót ejt:- A Monarchia szétesése után Klébersberg Kúnó kultuszminiszter fontosnak tartotta, hogy az egyharmadára zsugorodott Magyarország mindennek ellenére jelen legyen Európában. Ezért Berlinben, Rómában, Párizsban és Bécsben hoztak létre magyar kultúrintézetet, a bécsit voltaképp másodikként. Olyan, ma már klasszikusnak számító tudósok tanulhattak itt, mint Bibó István vagy Kosáry Domokos, hogy a fő látogatónak számító történészeket említsem, de természetesen számos író, festő, egyéb művész is élvezte hosz- szabb-rövidebb ideig a Collegium vendégszeretetét az eredeti épületben, a még Mária Terézia korában épült csodálatos Trauzon-palotában. Az intézet az Anschluss-ig működött, évi 15-58 ösztöndíjas jöhetett egy vagy két szemeszterre. 1945 után azonban a magyar állam nem küldött tovább fiatal tudósokat, így a palota feleslegessé vált, mígnem Marosán György utasítására eladták. Mikor aztán mégis úgy gondolták, hogy azért nem ártana Bécsben egy, a magyar kultúrát népszerűsítő intézmény, akkor épült ez a ház, természetesen szocreál szellemben.-Miképpen működik ma a Collegium?- A működést mindig a küldő ország finanszírozza. Természetesen az otthoni nehéz gazdasági feltételeket mi is megérezzük, de talán még így is sikerül elérni, hogy 1997-ben komoly rekonstrukció kezdődjön. Jelenleg 550 négyzetméteren, 10 főállású és 2 részfoglalkoztatású munkatárssal dolgozunk. A Magyar Ösztöndíjbizottság a jelentkezőkből évente egyszer választ ki 10-13 főt, hogy itt kutathasson, nagyrészt történészeket. Az ösztöndíjak 1-3 hónaposak. Szeretném elérni, hogy a kiküldetés időtartama inkább 2-3 hónap legyen, mert ha valaki idejön egy hónapra, akkor az első hete eltelik tájékozódással, az utolsó vásárlással, és alig marad két hete a komoly munkára. Pedig főleg az 1919 előtti történészi kutatásokat - szinte minden témában - érdemes kiegészíteni bécsi levéltárakban való vizsgálódással; de igaz ez a művészettörténészek, orvosok, írók munkájára is.- Felfogható a CH kultúr- házként is?- Igen. Esetünkben a hegy megy Mohamedhez, vagyis próbáljuk a magyar kultúrát itt Ausztriában menedzselni, a piacképes művészeket bemutatni, népszerűsíteni. Épp ezért elzárkóznunk sem szabad, ki kell mennünk az osztrákok közé, minél gyakrabban, minél érdekesebb programokkal. A Városháza kiállítótermében szeptember a magyar millenniumról rendeztünk kiállítást, ami számukra azért érdekes, mert ugyan Ausztria idén ünnepli 1000 éves fennállását, megmutathattuk nekik, milyen volt a magyar millennium a K. u. K. keretében. 1956 negyvenedik évfordulójának tiszteletére pedig magánkézben lévő fotó- és filmemlékekből rendezünk kiállítást. Tudjuk, hogy az országból távozók először Ausztriában kellett, hogy tájékozódjanak, sokan menekülttáborba kerültek, mások családoknál nyertek befogadást. Ezek az emlékek nagyrészt még feltérképezetlenek. M. K. Nyílt hét a könyvtárban Több érdekes esemény is a Baranya Megyei Könyvtárba csábíthatja az olvasókat október 14-e és 19-e között. Hétfőn a beiratkozási és kölcsönzési díjakból 50 százalékos engedményt adnak. Kedden délelőtt a Művészetek Házában nyílik meg a rendezvénysorozat, ahol 9 órától történeti konferencia is kezdődik. Szerdán a könyvtárban egész nap vetélkedők, bemutatók, ismertetők lesznek, 9 órakor pedig megnyílik a „Régiségek és ritkaságok a Baranya Megyei Könyvtárban” című kiállítás. 10 órától a Művészetek Házában településtörténeti konferencia indul. Csütörtökön ugyanitt a keddi történeti konferencia folytatódik 10- től, míg 18 órakor az újvidéki Fórum Kiadó munkatársai lesznek a vendégek. Egész héten megtekinthető a zeneműtárban a kotta- és a hanglemez kiállítás. Végig tart az „amnesztia-hét” is, 14-e és 19-e között ugyanis nem számítanak fel késedelmi díjat az elfelejtett, de most mégis visszahozott könyvekért. Futnak a képek filmjegyzet Az elektromos konzervnyitó Merre megy velünk a vonat? Irvine Welsh a kortárs skót irodalom egyik legismertebb alakja. Rendszerint a társadalmon kívül vagy annak perifériáján élő emberekről ír, alvilági figurákról, bűnözőkről, futball- huligánokról, narkósokról. Stílusa nyers, szókimondó, helyenként kifejezetten durva. Trainspotting című könyve kábítószeres fiatalok szörnyű kal- lódásáról, emberi lét alatti vegetálásáról szól. Eddig háromszázötvenezer példányt adtak el. belőle. A belőle készült film pedig telt házakkal megy világszerte. Ami nem azt jelenti, hogy remekmű. De kegyetlen realizmusával eltalált egy provokatív szólamot, amelynek érdes hangzásában izgalmasan egyesül a szereplőkkel kapcsolatos ítélkezés és részvét. A film, azt hiszem, egy kicsit a regénynél is jobb, mert a rendező, Danny Boyle képi fantáziája igen szemléletesen, de túlzások nélkül adja vissza a drogos szereplők rémálmait, miközben valódi környezetükről is megdöbbentően hiteles képet fest. A történetszövés groteszk, helyenként a burleszk határát súroló fekete humora is mintha erőteljesebben érvényesülne a vásznon, mint a nyomtatott lapokon. Sajnos, a film világlátása, a regényéhez hasonlóan, legalábbis számomra, egyoldalú, értékrendje problematikus. Trainspotting... A címben rejlő szójátékot magyarul nem lehet visszaadni. „Vonatfigyelők”? Ez látszana a legmegfelelőbb magyar szónak, de az eredeti utal a kábítószeres eksztázisra is, a drog hatására átélt mámoros, sokszor végzetes „utazásra”, amelyből gyakran nincs visszatérés. A film főszereplője, s egyben a történet narrátora, Mark Renton, aki, úgy tűnik, mégis képes leszállni a i vonatról, hogy aztán bejelentse: „Olyan leszek, mint akárki más: a munka, a család, a rohadt nagyképernyős tévé, a mosógép, a kocsi, a cédé és az elektromos konzervnyitó ...” Hol is szállt le? Leszállt egyáltalán? És eljön majd a nap, mondja, amikor meghal. De arról nem szól, vajon addig hányszor fog eszébe jutni az a csecsemő, akinek, kábulatban fekvő társaival együtt, gondatlanságból a halálát okozta. Ez egyébként a film legfelkavaróbb jelenete. A meredten fekvő kicsiny test, az ocsúdó arcok, az anya szörnyű visítása. Mindez arra figyelmeztet, hogy a heroin és az elektromos konzervnyitó helyett talán más értékek jegyében is lehetne élni. A helyzet ebből a szempontból egészen reménytelennek látszana, ha ez a film, in- femális világa, s bizonyára torzító perspektívája dacára, nem lenne olyan pontosan megszerkesztett, arányos és átgondolt, mint amilyen. Ez a precíz kiegyensúlyozottság pedig, ha úgy tetszik: fegyelem, az én értelmezésem szerint nem pusztán formai tényező, hanem igen határozott kritikája is annak a világnak, azoknak a hősöknek, amit, akiket a kamera bemutat. Ezért becsülöm ezt a filmét. Nagy Imre r í
