Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-02 / 269. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. október 2., szerda Elszórtan záporok ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A keddi meleg, nyárias idő után ma változás kezdődik időjárásunkban. Nyugat, északnyugat felől hidegfront közeledik felénk, amely ma délután a nyugati megyékben már záporokat is okoz. Keleten legnagyobbrészt még marad a meleg idő, de néha ott is megnövekszik a felhőzet. Eső ebben a térségben még nem valószínű. A szél csak a Dunántúlon fordul északnyu­gatira, de egyelőre még nem erősödik meg. Északnyugaton kissé gyengül a nappali felmelegedés. A csúcshő­mérséklet 19,24 fok között valószínű. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Délután hidegfront éri el a térség nyugati részét. Eleinte még kisüt a nap, majd lassan növekszik a felhőzet. Elszórtan zápor is előfordulhat. Kissé gyengül a nappali felmelegedés. A mai csúcshőmérséklet kissé elmarad a tegnapitól: 18, 23 fok között várható. Holnap kissé hűvösebb idő lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 19 Paks: Siófok: 18 Pécs: Szekszárd: 23 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 22 20 21 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 14 Velencei-tó: 13 Tisza-tó: 13 Fertő-tó: 14 Tisza: 10-13 Duna: 12-13 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 25-35 Velencei-tó: 20-30 Fertő-tó: 20-30 Paks: 20-40 Pécs: 20-30 Mohács: 20-30 35-50 20-40 20-35 20-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A délutáni órákig az ország legnagyobb részén melegfronti hatás várható, délutántól nyugaton már hidegfronti hatás kezdődik. A fronttevékenység miatt nő a balesetek kialakulásának veszélye. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc __________________Ma _________________ Szeretette l köszöntjük névnapjuk alkalmából Petra nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.41, nyugszik 18.25 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-ás számon hívható: dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi ügyeletes riporter 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Szalai Kornélia A mohácsi csata - Több évtizedes gyűjtőmunkája eredményét tartja kezében Kiss Béla, mohácsi nyugdíjas történelem tanár. Napvilágot láthatott végre az olyan kuta­tásokra alapozott hipotéziseit is tartalmazó könyv (pl: a csata helyszíne, II. Lajos halálának körülményei), melyek annak idején nem fértek össze a hivatalos história tanítás­sal: a történész szerzőt egy időre még a sátorhelyi emlék­parkból is kitiltották. A mű, mely méltó formában a mohá­csi Mayer Nyomdában jelent meg, Kuti István polgármester előszavával kerül az olvasóhoz. fotó: tóth László Röviden Az őrangyal — A Petra név görög alapszavának értelme: kő, kemény. Mai névnap még: Örs, Tamás. Az egyház ma em­lékezik az őrangyalokra. A hit szerint Isten minden ember mellé őrző angyalt állított, aki­nek a benső intéseit illik kö­vetni. Szolgáltatás — Traffipax: ma Siklós, Pécs. Vízállás: a Duna Mohácsnál 510 cm, apadó, vízhő 12,1, a Dráva Barcsnál 96 cm, áradó, 15,5, Drávasza- bolcs 190 cm, apadó, 15,7 fok. Kibővítette elnökségét az MDNP Pécsi Szervezete. Az új elnökségi tagok: dr. Esküdt Béla, Hegedűs Tamás, dr. Kézdi Balázs. A szervezet iro­dája a Koller utca 7-ben műkö­dik, ahol tanácsadó ügyelet van 16-tól 18 óráig. Tel.: 212-040. Somogy megye mutatkozik be a pécsi Házak c. építészeti lap új számában. Témák: Kapos­vár, a balatoni építészet, a fo- nyódi hegytető, Balatonkeresz- túr, a somogyvári Bencés Apát­ság, a Somsich-, vagy Szász­kúria. A szám szerkesztője dr. Huzik Veronika. A kiugrási kísérletről, Horthy Miklós 1944. október 15-i proklamációjáról emlékeztek meg tegnap a pécsi Helyőrségi Klubban a HOHE tagjai Felcser László elnökletével. Az elő­adást dr. Páva István történész tartotta. Tőkés László erdélyi püspök­kel kialakított kapcsolatáról tar­tott beszámolót tegnap Berényi István amatőr költő a pécsi Tí­már utcai Otthonban. A pécsi utazó vitte azt a levelet a püs­pöknek, amelyet 260 vajdasági menekült magyar írt alá tilta­kozva a néphadseregbe történő behívások miatt. Udvari tornaterem készült el Pécsett, a Miasszonyunk Kano­nokrend Nővérei óvodájában. Avató és szentelő október 4-én 16 órakor Mayer Mihály püs­pökjelenlétében. A 48-as szabadságharc tiszte­letére emléktáblát avat pénte­ken 15.30-kor a Pécs-fehérhe- gyi Iskola Hársfa úti udvarán, a kopjafán az 52. számú Majtényi József Hagyományőrző csapat. Fájó szívvel tudatom, hogy NAGY JÁNOSNÉ ócsárdi lakos temetése ok­tóber másodikán 15 óra­kor lesz az ócsárdi teme­tőben. Gyászoló fia (Min) Rekordsúlyú pontyot fogott a Majlátpusztai-tavon Vári Ró­bert villányi horgász. A 32 éve létező horgászhelyen ez az ed­digi rekord. Súly: 18,2 kg, hossz: 81, kerület 80 cm. A férfi egyedül fárasztott 35 per­cen át a partról, csalija vaníliás kukorica volt. Tanulási képességfejlesztő kurzusokat propagál a szentlő­rinci megjelenésű Emberneve­lés c. országos pedagógiai lap szerkesztősége. Érdeklődés Somogyi Antal szerkesztőnél. A gázbekötés kapcsán a köz­hangulat puskaporos Fazekas- bodán, mert a lapunkhoz is for­dulók azt hiszik, hogy mindent elintéz helyettük az önkor­mányzat. A panaszkodók úgy vélik, hogy becsapták őket ígé­retekkel, s a faluvezetés felelős azért, hogy nem várt, magas áfa terheli az utcáról történő bekö­tést a portára. Vagy a képvise­lők dolga, hogy a kátolyi, pécsi, hosszúhetényi vezetékbekötők­től számon kérjék a lemaradást. A polgármesterasszony el­mondta, hogy a bekötés a por­tára már a lakástulajdonos fel­adata. Nem kértek senkitől többletpénzt, sőt adtak a lakók­nak helyi-önkormányzati és ál­lami támogatást. Gondosko- dóan figyeltek az idősekre és a magányosokra. Szerinte csak 8­Új helyre költözött a Megyei Diabétesz Szövetség Kovács József elnök vezetésével. A ta­nácsadó nyílt foglalkozások helyszíne és ideje a Rákóczi úti Nyugdíjas Központ hétfőn és szerdán 8-tól 11 óráig. Támogatókat keres a Hérosz Megyei Szervezete új, Pécs környéki állatmenhely kialakí­tása végett. Adományokat gyűjt pl. a Nagy Jenő és a Bajcsy Zs. utcai díszhalas bolt. Érdeklődni lehet Szalai István titkárnál, a telefon: 441-703. 10 család elégedetlenkedik; azok, akik ugyanígy duzzogtak a víz és a telefon bekötésekor, aztán a végén megnyugodtak. Úgy véli, divat a szolgáltatási gondok ürügyén egyfajta ellen- zékieskedő pózt felvenni. Má­sodszori kérdésünkre újból ke­ményen állítja, hogy nem a fa­Két Lotti — A 3-as 26 630, a 2-es 486 Ft. Nyerőszámok: 57, 59, 65 és 16, 38, 60. Az elszegényedett kistelepülé­sek megmentéséért demonstrá­ció lesz október 5-én a főváros­ban, amelyre busz indul Pécs­ről. Jelentkezés az MDF-iro- dákban. Erdei iskolákban tanultak a természettel ismerkedve a bi- csérdi, bodai, aranyosgadányi iskolások, így Terecsenypusz- tán, valamint Fehérkúton. luvezetés kötelessége megszer­vezni a portai bekötéseket, el­lenőrizni az alvállalkozókat pl. a határidő-betartása végett. A szerelők nyugodtan dolgoznak, egy, vagy két nap alatt végez­nek egy bekötéssel. A polgárok bosszúsak, indulataikat elöljá­róinkon vezetik le. Csuti J. Közlemények Képzés indul kosárfonásból, teknővájásból a pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesületben. A Képek a Dráva mente élő­világából c. kiállítást Pécsett, a Papnövelde utcai Múzeumban meghosszabbították. A Meszesi Nyugdíjas Szak- szervezetnél befizetett hagyma és fokhagyma holnap 10 órától vehető át. A Szigetvári Takarékszövet­kezet Takarékszelvényének a kamatmértéke a VDN leg­utóbbi számában rosszul jelent meg. Helyesen: szeptember ló­tól 3 hónapra 20 %. Az Eggersdorf bei Graz nagyközség delegációja vasár­nap Mihály-napi szentmisén vett részt Kétújfaluban. A Kozármislenyi-tón csak pénteken lesz napijegyes hor­gászat. Rendezvények Cserkésztábortűz-estet vezet ma 17 órától dr. Siptár László Kővágószőlősön. Indulás 16 órakor a pécsi Köztársaság tér­ről. Mozgássérültek gyógyúszá- sát tartják ma 14 órától a pécsi Bánki Donát úti Iskolában. A munkaproblémákról tart előadást Tóth Csaba ma 20.15- től a pécsi Dianetika Központ­ban. Dr. Lusztig Péter fogadóó­rája holnap 17 órakor kezdődik Pécsett, a Dobó u-i Bányász Kulturális Szövetségben. A Pécsszabolcsi Bányász Szakszervezet taggyűlése hol­nap 16 órakor lesz a Komlói ú-i Közösségi Házban. A pécsi Vörös Tűz Egész­ségcentrumban holnap ingye­nes bemutató lesz. Témák: élénkítők, fogyasztás, gyulla­dásgátlók. A bekötést mindenki maga intézi Idén számos falu gyarapodott gázvezetékkel fotó: Müller a. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház. Bal­eseti sebészet: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiát­riai betegek felvételét a Pszi­chiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Sze­mészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. (Munkácsy M. u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és a városkörnyék felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőin­tézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Mozsonyi gyógyszertár Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Ja­nus Pannonius u. 6. sz. alatt. 9.30-11.30-ig belgyógyászat, ultrahang, 13-14-ig nőgyógyá­szat, onkológia, 14-16-ig bel­gyógyászat, sebészet, 16-17-ig belgyógyászat, pszichológia, 17-18-ig reumatológia. Segélyezés ügyben minden kedden 9-15 óra között az Apaffy u. 101. sz. alatti „Gond­viselés” házban fogadjuk a rá­szorulókat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Bem u. 5. I. 111. Konzum Iro­daház. T.: 212-277/17 m. Fél­fogadás: 11-13-ig. Galenus Egészségügyi Szol­gálat rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, mentő rendelés éjjel-nappal: 410-376. Alkoholbeteg Gondozó Pécs, Edison u. 23. Naponta 7.00- 15.00 óráig. Tel.: 315-413.

Next

/
Thumbnails
Contents