Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-02 / 269. szám
1996. október 2., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Fiatal képzőművészek a Pécsi Dómmúzeumban A Pécsi Művészeti Szakközép- iskola és a JPTE Művészeti Kar hallgatóinak első közös tárlata nyílt meg tegnap délelőtt Pécsett, a Dómmúzeumban, melyet Reiner Ágoston, a MATÁV pécsi igazgatója nyitott meg. A közös kiállításon való részvételre, melyen festők, szobrászok, alkalmazott grafikusok, fotósok mutatkoztak be, a szakközépiskola in. és IV. éves tanulói, az egyetem III., IV. és V. éves hallgatói pályázhattak. A pályamunkákat a két oktatási intézmény tanáraiból álló zsűri bírálta el. A kiállító művészek közül pedig öt-öt alkotó támogatásban részesült, mely pénzdíjak a tanulmányukhoz szükséges anyagok és eszközök megvásárlására fordíthatók. A pályadíjakat a MATÁV Rt. Pécsi Igazgatósága biztosítja. Mindez annak a négyoldalú megállapodásnak a keretében történt, mely a szak- középiskola, a Művészeti Kar, a Dómmúzeum Alapítvány és a MATÁV között jött létre hagyományteremtő kezdeményezésként, abban a reményben, hogy tehetséges fiatalok kiállítási lehetőséghez jutnak. A MATÁV az elmúlt időszakban már a kultúra több területén - komolyzene, képzőművészet, szépirodalom - nyújtott komoly támogatást. Cs. L. Negyven évig nem lesz csőtörés a Siklósi úton Október közepére visszaáll a forgalmi rend A szép épületek egyedi hangulatot loptak a belváros szívébe fotó: Müller Andrea Harminc éve város: Szigetvár Hetek óta hatalmas munkagödrök tátonganak Pécsett a Siklósi úton. Ha kissé lassan is, de folyik a közműrekonstrukció, pedig a közelmúlt esős időjárása akadályozta a munkát. Az elmúlt években többször tapasztaltunk csőtöréseket, amikor a kiömlő víz elárasztotta az úttestet, nehezítette a közlekedést, és a közeli házakat is veszélyeztette. A Pécsi Vízmű Rt.-től Kozma István elmondta, hogy kettős, gáz- és vízvezetékrekonstrukciót végeznek. A Tüskésréti úttól a Verseny utcáig a DDGáz Rt. csőbehúzással már kiépítette az új gázvezetéket. A vízművesek a Táncsics és Lomb utca közötti szakasz elkészülte után most a Táncsics utcai kereszteződésnél dolgoznak. A közel húsz éves 400 mines pvc csővezeték többször meghibásodott, főleg a Táncsics és Béke utcák között. (Folytatás az 1. oldalról)- Fontos esemény a szívcentrum munkacsoportjának ez az állomás, orvosoknak, nővéreknek, technikusoknak és a kiegészítő személyzetnek egyaránt, akik együttes munkájukkal biztosítják a műtétek sikerét és a betegek felgyógyulását - mondotta a professzor úr. A Pécsett megműtött szívbetegek 70 százaléka dohányzott. Az előidéző okok között vannak változtathatóak és változ- tathatatlanok. Ez utóbbihoz tartoznak a genetikai problémák, a nem kérdése. A férfiak veszéEgy-egy csőtöréskor 2-4 millió forint kár keletkezett. Kiderült, hogy a létesítésekor még korszerűnek ítélt pvc cső a közlekedés okozta dinamikus hatásokat nem bírta. Ezért a főútvonalon nem lehetett tovább várni a rekonstrukcióval. Az újonnan beépített, 40 év garanciával bíró KPE 350 Dimes csöveket a régi tokos kötéssel szemben hegesztéssel kötik össze. A közműkereszteződések, csapadékcsatornák hátráltatták a munkát, de esőben sem lehetett hegeszteni. A Pécsi Vízmű Rt. ígéri, hogy a csőszerelőmunkával október 7-re végeznek, és az aszfaltozást a DDGáz Rt.-vei két szakaszban, az Árpád-hídi felüljárótól a Pécsi vízig, illetve a Pécsi víztől a Lomb utcáig október 15-re elkészítik. Ezután visszaáll a forgalmi rend, és újra bekapcsolják a forgalom- irányító lámpákat. R. Gy. lyeztetettebbek. Változtatható a táplálkozás, bár költségesebb, míg a dohányzás megszüntetése lenne a könnyebb, de kémiai függőséget hoz létre. így válik káros szenvedéllyé.- Tapasztalataink szerint korábban kellene kivizsgálni az embereket. Jó lenne elérni, hogy már az első szívpanaszok, koszorúérgörcs után induljon meg a terheléses kivizsgálási folyamat. Az orvos adjon tiszta utasítást a betegnek a dohányzás terén - tanácsolta a csendes jubileumon dr. Korompai Ferenc professzor. Rozvány Gy. A krónika hosszan sorolja mennyi mindennel gazdagodott 30 éve Szigetvár község, s mennyire készült a Zrínyi Emlékünnepségre, hogy méltó módon emlékezzen a hősi várvédelem 400. évfordulójára. A gyors fejlődésnek is köszönhetően Szigetvár 1966. október 1- ével városi rangot kapott. Tegnap kellemes, napfényes időben ünnepelte Szigetvár várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. A három évtized előtti lelkesedésből most sincs hiány, de hol van már az akkori rohamléptéku fejlődés? S hol (Folytatás az 1. oldalról) Ilyenek például az orvosi agrárszakok. Mindkét rektornak az a véleménye, hogy az új szakok indításának engedélyeztetéséhez és előkészítéséhez szinte azonnal hozzá kell látni. A két egyetem ugyanis hihetetlenül nagy szellemi energiákat egyesít. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 180 kandidátus akadémiai doktor, illetve akadémikus dolgozik. A Pannon Agrártudományi Egyetem kötelékében pedig a tudományosan minősítettek száma meghaladja a 130-at. Együttesen képesek olyan nagy gazdasági és elméleti jelentőségű határterületi témák művelésére, oktatására és kutatására, amelyek Magyarországon, sőt nemzetközileg is fehér foltnak számítanak. Új közös képzési formákra nyílik lehetőség, s lehetővé válik nagy értékű orvosi-biológiai és mezőgazdasági kutatásokra egyaránt használható műszerek gazdaságos beszerzése és üzemeltetése. az ezreknek még nem is oly rég munkát adó konzervgyár, cipőgyár, Mezőgép? Ma a munka- nélküliség nyomaszt, s teszi mind nehezebbé és többszörösen is hátrányos helyzetűvé a város, a környéke és az itt élők életét. Mind többen szorulnak szociális segélyre, s a város amúgy is hiánnyal küzdő költségvetése mind nehezebb feladatokkal kénytelen nap mint nap megbirkózni, s egyre több, aki önhibáján kívül képtelen fizetni lakbért, fűtést. Tegnap, ha szerényen is, de a 30-as szám jegyében ünnepelt a A sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek az egyetemek karainak dékánjai is, elhangzott: ezeket az előnyöket egyetemi szövetség nélkül is ki lehetne használni, de a szakegyetemek két év múlva megszűnnek, ezért szükség van a szövetségre. A Felsőoktatási Törvény ugyanis azt szabja az egyetem létéül, hogy legalább két tudományterületen több karon biztosítsa a képzést, beleértve a tudósképzést is. A szövetségben mind a két egyetem megtartja eddigi önállóságát. Ugyanígy nevét, karait, de két év elteltével a kari struktúra átalakítására tesznek javaslatot. Az integráció végleges szervezeti formáját ma még megjósolni sem lehet. A Pannon Agrártudományi Egyetem - mivel széttagolt - karainak nagy - benne gazdasági - önállóságot adott. Ezt a gyakorlatot ezentúl is követni kívánják az új szervezeti szabályzat keretei között. A két egyetem feladatainál fogva nagyon komoly gyakorváros: általános iskolások labdarúgó villámtornájával, a Kaposvári Honvéd Zenekar térzenéjével, a Vigadóban a 30 év 30 kép fotókiállítás megnyitásával és a Zeneiskola növendékeinek hangversenyével. Az utódokra is gondolva reményeik 30 facsemetéjét ültették el a turbéki templomnál a város és intézményeinek vezetői, vállalkozók. Remélik: ahogy nőnek, erősödnek a csemeték, úgy fejlődhet, gazdagodhat tovább a lakóinak munkát, megélhetést adó város, Szigetvár is. lati ismeretekkel vértezi fel hallgatóit. A gyakorlati bázisokért - mondták a rektorok -, nekik mindig harcolni kellett, ezért nehezen tartják beilleszt- hetőnek egyetemüket egy társadalomtudományi képzésbe. Ez a szövetség viszont lehetővé teszi azt, hogy a szaktárcák - mint a Mezőgazdasági-, a Népjóléti-, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium - támogassa az oktatást, s helyébe kivételes lehetőségeket kínál, hogy ezeknek a minisztériumoknak a speciális igényeit kielégítse. Ázt is elmondták az egyetemi vezetők, hogy a hallgatók óriási lelkesedéssel fogadták az ötletet. Az ötezer hallgatót oktató egyetemi szövetség ezután alakítja meg szövetségi szenátusát és választja meg a szövetségi elnököt. A szenátus elnöki tisztét a szövetséget alkotó egyetemek rektorai éves váltásban látják el. A szövetségi elnököt pedig pályázat útján választják ki. Kádár Béla pécsi telefonos fóruma Kádár Béla, volt külgazdasági miniszter ma Pécsre érkezik, s a délelőtti sajtótájékoztatója után az elmúlt két év kormányzati tevékenységét értékeli a Városi Televízióban. A beszélgetés idején 20 óra 20 perctől várja a nézők kérdéseit az MDF Baranya megyei országgyűlési képviselője és Józsa Márta műsorvezető. A beszélgetés témája még a szerveződő polgári koalíció, az MDF október 5-i tüntetése a kormány politikája ellen, valamint az MDF és a többi ellenzéki párt viszonya. Az adás előtt, 16.30-kor az MDF Apáca utcai irodájában megalakul az MDF vállalkozói tagozata, az alakuló ülésen dr. Kádár Béla tart előadást. Müller Péter Pécsett A Sziámi Zenei Társulat és Müller Péter lép fel ma este hétkor Pécsett, az Ifjúsági Házban. Az „Egy vagy egy se” című zenés szerzői est hetven percben próbálja megfogni azt a rövid időtartamot, amíg a kivégzőosztag puskáiból eléri a halálraítéltet a gyilkos puskagolyó. Szoborkiállítás Divattervező fantáziájával ruhákba öltöztetett szobrokat és „kővé dermedet” embereket bemutató szabadtéri fotókiállítást rendezett Pécsett nemrégiben Kálecz Rudolf pécsi fényképész. A remek fogadtatást nyert, rendhagyó bemutató alkotásai a hét végéig még megtekinthetők délutánonként a Barbakán várfal melletti barokk-pavilonban. Pécs és Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint a szeptember 30-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 16,5%, nitrogéndioxid 32,3,%, szénmonoxid 16%, szálló por 21,9%, ózon 20,4%. Komló adatai: kéndioxid 36,5%, nitrogéndioxid 18,0%, szálló por 16,1%, ózon 29,4%. Az előző napokhoz viszonyítva megemelkedett a kéndioxid mennyisége, rövid határidőre az egészségügyi normát is meghaladta. A századik szívműtét Pécsett B. M. L. Szövetségre lépett a PATE és a POTE A jövőben csak kamarai tagság alapján végezhető Magyarországon az építész-, belsőépítész-, terület és településrendező, táj és kertépítész, valamint műemlékvédelmi tervező tevékenység. Aki viszont tagja kíván lenni a kamarának, annak ez év október 14-ig le kell adnia a jelentkezési lapját - olvasható egy építészekhez szóló felhívásban. Hogy mindezek mögött mi áll, arról Weiler Árpád építésszel, a MÉSz-ÉK Dél-Dunántúli elnökével beszélgettünk.-A mostani kamara voltaképpen nem hivatalos?- Vajaimkor létezett a Magyar Építőművészek Szövetsége, amely átalakult MÉSZ- ÉK nevezetű szervezetté. Ez azonban törvényi felhatalmazás hiányában nem kamaraként, hanem egyesületként működött, bár kamarai alapszabáMegalakul a Baranya Megyei Építész Kamara lyokkal. Közben megszületett a törvény, melynek értelmében a létrejövő Magyar Építész Kamara megfelel az orvosi, jogi és a többi már működő kamarának.-A kamara először megyei szinten alakul meg?-A törvény úgy szól, hogy minden megye jogosult megszervezni a saját kamaráját. Október 14-ig kell visszaküldeni a jelentkezési lapokat, amelyen egyértelműen megállapítható, hogy milyen végzettség és szakmai gyakorlat alapján lehet valaki tag, bár most, első alkalommal nem vizsgáljuk a szakmai gyakorlat mértékét. Ezen túl be kell fizetni ötezer forint regisztrációs díjat.- Diploma birtokában nem lehet valaki automatikusan a Magyar Építész Kamara tagja?- Nem, különböző diplomákhoz különböző szakmai gyakorlat szükséges.-Milyen hátránnyal jár a kamarán kívüliség?- A kamarai tagság kötelező a szakma gyakorlásához. Aki tervezői jogosultsággal rendelkezik, és tervezési gyakorlatot kíván saját nevén folytatni, az kamarai tag kell, hogy legyen.- Milyen szankciókkal jár, ha valaki mégis tervez?- Aki nem tag, az eleve nem kap tervezési számot, annak nem lesz aláírási joga. Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért nem állampolgári joga a tervezés annak, aki megszerezte a diplomáját. Hasonló a helyzet, mint a jogi diploma esetében, hiszen az sok mindenre alkalmas, de ahhoz hogy ügyvéd lehessen valaki, kamarai tagnak kell lennie.- Mi történik a jelentkezések megtörténte után ?- Megszervezzük az első, alakuló taggyűlést, ahol megválasztjuk a vezetőséget, a bizottságokat. Az országos taggyűlésre pedig valószínűleg januárban kerül sor.- Végül is a kamara biztosíték arra, hogy ebben az országban nem tervezhet bárki.- Ez a garanciája annak, hogy valóban csak a szakemberek tervezzenek, de a kamara több ennél. Vitás, etikai kérdésekben is határoz, védi tagjait a kívülről jövő támadásokkal, méltánytalan tervezési folyamatokkal szemben. Cseri László A század elején alakult meg először építész kamara Pécsett is, mely biztosíték volt a jó színvonalú tervek megszületésére. A Munkácsy Mihály utcában álló, igen szép részletekkel bíró épület is ekkoriban született. fotó: Müller andrea 1 l I