Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)

1996-09-21 / 258. szám

1996. szeptember 21., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 Egy könyv centenáriumára Száz éves a „szülőföldismeret” tankönyve Honfoglalásunk millenniumát emelkedett hangulatban és ran­gos teljesítményekkel ünne­pelte az ország. Számosán al­kottak maradandót Baranya és Pécs polgárai közül is. Voltak olyanok is, kik nagy-nagy elő­relátással, évekkel korábban megkezdték a készülődést. Kö­zös teljesítményük eredménye­ként született meg és látta meg a napvilágot Telegdi Armin pé­csi nyomdájában a Baranya múltja és jelenje című monog­ráfia, a helytörténeti kutatások­nak ma is gazdag kincsestára. Megszületésében a fő érdem Várady Ferencé, aki sikeres újságírói és szerkesztői pályája delelőjén (túl a Veréb Jankó című élclap megalapításán, két esztendővel a Pécsi Napló 1892-es létrehozása előtt) vál­lalta el 1890-ben a megye alle- véltámoki tisztét és tett javasla­tot egy a korábbiakat is megha­ladó, azokat új ismeretekkel ki­egészítő megyetörténet megírá­sára. Közben fáradhatatlanul szerkesztette a hetente hatszor megjelenő napilapot, töretlen lelkesedéssel képviselte a mo­nográfia éveken át itt-ott min­dig bukdácsoló ügyét, propa­gálta és szervezte megvalósulá­sát. A megyei közgyűlés által megszavazott - ám meglehető­sen kevésnek bizonyuló - hat­ezer forint mellé, azt kiegészí­tendő gyűjtőakciót szervezett a megye lakossága körében, melynek hozadéka - 2160 fo­rint - is hozzájárult ahhoz, hogy a millenniumra tervezett munka időben elkészülhessen. Mecé­nások után is kutatott, hiszen akkor sem ment a dolog más­ként, igyekezett megnyerni Ba­ranyának az ügyért nehezen mozduló tehetősebb polgárait, földbirtokosait,értelmi ságiéit. Ha kellett, a nyilvánosságot is igénybe vette az ügy érdeké­ben, közhírré téve a monográfia születésének nehézségeit. így történt ez 1896 decemberében is, amikor a monográfia első kötetén már javában dolgoztak a Telegdi nyomda munkásai, miközben még mindig kísértett a jelentős pénzügyi fedezethi­ány. Várady ekkor azon keser­gett a Pécsi Napló hasábjain, hogy a tervezettnél lényegesen nagyobb összeget felemésztő, mintegy 15 000 forintba kerülő vállalkozáshoz - mely a terve­zett egy helyett két vaskos kö­tetre nőtt -, a szükséges tőke mintegy harmada még mindig hiányzik. Ezúttal szavai nyitott fülekre találtak: Biedermann Rezső szentegáti földbirtokos - kinek felesége Bleichröder Elza grófnő is az ismert kultúra pár­tolók közé tartozott -, azonnal reagált a dologra és 1000 forin­tos támogatást küldött a munka folytatásához. A nagy vállalko­zás sikeréhez a megye hatszáz, a város száz és a lakosság 180 példányos megrendelése is nagy mértékben hozzájárult. így - a maihoz egy kicsit ha­sonló módon - valósult meg ez a jelenben is haszonnal forgat­ható kétkötetes monográfia, melynek érdekében Várady példamutató és tanulságos szervezőmunkát végzett. Mint szerkesztő élen járt a kutatá­sokban, maga is óriási anyagot gyűjtött össze, személyes ta­pasztalatok megszerzésére tö­rekedve négy hónap szabadsá­got kért és kapott, hogy bejár­hassa Baranya községeit. Nem utolsósorban kiváló szakem­bergárdát nyert meg az ügy számára. A tizenötfős „team”- ben a következőket találjuk: Ágh Timót, Bodonyi Nándor, Gerecze Péter, Jagics József, Kopcsányi Károly, Kovács Ist­ván, Kulcsár József, Mattya- sovszky Jakab, Pencz János, Schmidt Antal, Sebestyén Ádám, Sirisaka Andor, Som- sich Sándor, Tamay Károly és természetesen szerzőként is, Várady Ferenc. A mű minél szélesebb körök számára történő hozzáférhető tételére is ötletes megoldást ta­lált ki Várady: az egyes fejeze­teket először önálló füzetek formájában adta közre 1896- ban, hogy minél többen megvá­sárolhassák azokat. A megjelenés után Várady megelégedéssel konstatálhatta az országos sikert. Bár talán számára is legalább egyenér­tékű lehetett ezzel a helyi elis­merés: hiszen Baranya nép- és iskolai könyvtárainak polcaira került a könyv, a mohácsi kór­ház két példányt rendelt belőle, hogy „az intelligensebb bete­gek hasznos olvasmányául szolgáljon”, az egyik pécs-bá- nyatelepi pedagógus pedig azért kérte a kiadótól a monog­ráfia mindkét kötetét, hogy „Szülőföldismeret” címen ké­szülő munkájához adatgyűjté­séhez használhassa. A megyei tanfelügyelő pedig úgy rendel­kezett, hogy készíteni kell egy 8-10 íves rövidített változatot is a monográfiából, amit az elemi iskolákban kézikönyvként használhatnak a szülőföldisme- reti órákon. A megye és a város történe­tének hasonló szintézise azóta sem született meg. A „szülő­földismeretre” pedig ma sincs - vagy lenne - kevésbé szüksé­günk, mint a millennium idején. De sajnos, nem a tanrendek őr­zik ezt, hanem legfeljebb a tör­ténelmi emlékezet. Dr. Szirtes Gábor „A semmi építészete” Velencében Egy kétméteres makett A semmi építészetéről Az elmúlt vasárnap ünnepélyes keretek között nyűt meg a Nemzetközi Építészeti Bien- nálé Velencében. A rendez­vény, immár hatodik alkalom­mal, a szokásos képzőművé­szeti biennálék közti években kerül megrendezésre. Pinczehelyi Sándor pécsi képzőművész a megnyitó előtti napokban megtartott sajtóna­pokon járt Velencében, s tekin­tette meg az egymás után be­mutatásra kerülő pavilonokat. A magyar pavilonnak egyetlen kiállítója volt, mondja, a pécsi születésű, művészeti középis­koláit itt végző Bachman Gá­bor építész, akinek bemutató­jára, mely A semmi építészete címet viselte, óriási tömeg volt kíváncsi. S bár nem kapott pa­vilon-díjat és egyéni díjat, hi­szen azokat az idősebb generá­ció képviselőinek osztották életművükért, a szakértők igen nagy elismeréssel szóltak a rendkívüli műgonddal kivitele­zett munkák láttán. A teljesen átalakított magyar pavilonban három nagyméretű makettje valamint több festmé­nye és computergrafikája talál­ható vörös, szürke, fekete, fehér színvilággal. A pavilonban lát­ható még Fehér László egy képe, Rajk László CD-Romja, és hallható egy nagyon izgal­mas elektronikus zene, amelyet Kocsis Zoltán erre a kiállításra alkotott. Bachman kiállítását Magyar Bálint, művelődési és közokta­tási miniszter nyitotta meg, s beszédet mondott Beke László művészettörténész is, a Velen­cei Biennálé Magyar Nemzeti Biztosa. Beke László szerint Bachman nem azért nevezi immár húszesztendős munkás­Hagyni kell a régmúltat. Nem érted el, amit szerettél volna (valami hasonlót igen), elhagy­tad azt, amire ő akart rávenni. De látod hajlott alakját, amint a folyóparti töltés aszfaltjárdáján közeleg. Mindig letagadhatott volna tíz évet a korából. Most is. Pedig fél évvel korábban halt meg az anyád - több mint ötven évet éltek együtt. Jön egyedül, nem tudhatja, hogy húsz perce érkeztél vonattal, hogy meglátogasd. Ilyenkor szokott menni az előfizetéses ebédjéért. Mintha titokban filmet készítenél róla, szégyelled ezt a leskelődést. És bánod a megelőző harminc évet. Mintha egy kristálytöm­böt kalapáccsal szétvernek - szilánkok, törmelék. Meglát és megelevenedik a kiüresedett arc. „Tudtam, hogy jössz.” Nem vitatkozol vele, miként már évtizedek óta nem. Honnan is tudhatná, hiszen te sem tud­tad biztosan, hogy tudsz-e ságát „A semmi építészeté”- nek, mert valamiféle filozófiai, konceptuális elméletet vezérli, amelynek értelmében maga a semmi is lehet építészet, hanem azért, mert épületei provizóri­kus épületek voltak, alighogy elkészültek, már le is bontották őket. Hiszen a főiskola után a filmgyárban dolgozott, ahol a filmekhez tervezett épületeket forgatás után megsemmisítet­Árnyék jönni. „Amikor felébredtem” - mondja. Pedig neked is vannak ilyen ébredéseid, nem is mered mondani a családodnak, XX. századi férfi Kasszandrákra nem kíváncsi senki: S délutánra mindig bekövetkezik az, amire hajnalban gondoltál. Többnyire a rossz. A rossz sors médiumának is gondolhatnád magad, ha volna rá időd. Bár ezt is ki lehetne munkálni. Beültök valahova ebédelni - fél évben egyszer könnyű ez a nagyvonalúság. Ő a végén mindig elteszi a számlát, tudod, hogy otthon is megnézi, való­színűleg büszke rá, hogy a fia mennyit fizetett. A fia, akivel azokat a régi vitákat folytatta. Amiket higgadtan azóta sem beszéltetek meg, mert ismered annyira, hogy nem adná fel a dolgot. így viszont, hogy nem ték, és csak a filmben, a vetítés virtuális valóságában éltek to­vább. Pinczehelyi úgy gondolja, hogy Bachman munkája talán közelebb áll a képzőművészet­hez, mint a hagyományosnak mondott építészethez, de műve­iből mindenképpen ki lehet bontakoztatni a jövő építésze­tét. Cseri L. beszéltétek meg, tudod, belül ezerszer megbánta már akkori hajthatatlanságát, de az már nem fér bele a maga gondolta apaszerepbe, hogy bevallja. (Ézért mertél akár bocsánatot kérni a saját, immár felnőtt gye­rekeidtől, ha valamit otrombán csináltál. Vajon miért köny- nyebb szavakban kilökni ma­gunkból az alvadtvér-csomó- kat?) Az utolsó hónapokban a leg- váratlanabbul a halálról akart beszélni. Idegesen leintetted, mintha a nem beszéddel távol tartható is bármi. „De igen, be­szélni kell róla” - hajtogatta makacsul. Búcsúzáskor - pedig csak a vonathoz indultál - utá­nad szólt: „Azért ne felejtsetek el...” A szokás ilyenkor azt mondatná: „Már hogyan is te­hetnénk ...”, de fogadkozás helyett csak az a pocsék gyo- morsav-érzés tört fel... S azóta kísér egy hajlott ár­nyék. Marafkó László Az együttélés művészete A Pécsi Napok ideje alatt kerül sor arra a három órás programra, melyet Pilinszky András tart Pécsett, az Ifjú­sági Házban. „Az együttélés művészete” című, ma dél­után 3 órakor kezdődő előa­dás egy országos sorozat ré­sze. Téma a társas kapcsola­tok problémái, az önbiza­lom, az önbecsülés, a félel­mek kezelése. Bordalfesztivál A hét végén is folytatódnak az első pécsi nemzetközi Bordal Világfesztivál ese­ményei. Ma este a fellépő kórusok és előadók a Pécsi Nemzeti Színházban adnak gálaestet, 19 órai kezdettel. Holnap Baranya megye bor­termelő településein lépnek fel a vendégek, majd a Me­diterrán Ősz rendezvényso­rozat keretében a vasárnap délután fél 4-kor kezdődő „Szőlő és Bor Ünnepén” szerepelnek majd. Mediterrán ősz * A Mediterrán Ősz idei prog­ramjában ma Palkonyán lesz mustfokoló. Délelőtt a faluházban tartanak beszél­getést a borászatról, a szőlé­szet és a növényvédelem kérdéseiről, délben pedig megkezdődik a halászléfőző verseny. Délután mustot és újbort kóstolnak a szakér­tők. Ugyancsak szombaton lesz a bicsérdi szüreti felvo­nulás is. 10 órától kirakodó- vásár, majd 13 órától szüreti felvonulás várja az érdeklő­dőket, akik 14 órakor a vete­rán autók szerelmeseivel is találkozhatnak. A vasárnap a Szőlő és Bor Ünnepéé lesz Pécsett. 10 órától szüreti kézműves vásár lesz, dél­előtt néptáncegyüttesek ad­nak műsort a téren, majd 15 órától megkezdődik a már hagyományos szüreti felvo­nulás. A bordal világfeszti­vál résztvevőinek műsora után 19 órakor utcabál zárja a napot. Internet-szoba Új szolgáltatással jelentke­zik a Baranya Megyei Könyvtár. Szeptember 24- én 14 órakor nyűik meg itt az az Internet-szoba, mely a világhálózathoz való hozzá­férés lehetősége mellett bé­relhető számítógépeket is kínál szövegszerkesztő használatára, táblázatkeze­lésre, grafikus programok­hoz, adatbázis-kezeléshez. A megnyitó napján a szol­gáltatás térítésmentes. Futnak a képek filmjegyzet A számyatört hattyú „(...) semmit nem érzek, mi enyém volna, nincs én, elégté­telt sem, a főd lehetne illyen fórma, hogy gondoskodik a ne­hezkedés törvényének megbi- zonyításárul (...), minden vé­res, vérben vonyog elibém, értsd meg, elmúlt, elmúlt, hát elmúlt..., rózsa vérvirág szi- várkodik a mellyén, nyől föl­felé, terjed, gaz, nem!!!, a sze­relem nem múlhatik el soha, soha, soha!!!” Azért idézem Csokonai Lili „önéletírásának” egyik legfon­tosabb szakaszát, hagyományos szóval talán azt is mondhatnám, tetőpontját, hogy érzékeltes­sem: mi mindent nem képes, sajnos, visszaadni Esterházy Péter könyvéből a belőle ké­szült film. Nem csupán az a ba­jom, hogy a Tizenhét hattyúk ci­tált jelenetének helyén az Érzé­kek iskolája című Sólyom And- rás-filmben egy elszomorítóan, sőt mellbevágóan közönséges és semmitmondó mozgóképkli­sét látunk a felbőszült szerető­ről, amint éppen lepuffantja a hűtlen férfit. Éz csupán ízlésfi­cam. Súlyosabb hiba az, hogy a rendező (s nyomában a sze­repre igencsak éretlennek mu­tatkozó Gryllus Dorka) nyil­vánvalóan nem figyelt fel arra, hogy a felvillantott eseményen túl miről is szól ez a beszéd. Hogy itt valójában a beszélő is megsemmisül („nincs én”), hogy aztán, a férfi elutasító szavaira határozott tagadással válaszolva, s szerelmének ma- radandóságára rádöbbenve, e felismerésben újjá is teremtse önmagát. A felettébb kínos egybevetést más jelenetekre is kiterjeszthetném. Esterházy könyvének hőse maga a szöveg. Áz elbeszélő­hősnő személyiségét az ala- kuló-teremtődő textus hozza létre. „A szók nékem legerő­sebb támaszom”, mondja, de a szavak áradása ugyanakkor el is mossa a figura kontúrjait. Csokonai Lili beszéde ezért az identitás kereséséről való (valló) beszéd. Ez a keresés bi­zonyos fokig tagadhatatlanul eredményes, ere utal a prím­számok említése, ezek egyike a címben is szerepel, ám az idill pillanatában felsejlő beteljesü­lés ugyanakkor a személyiség börtönének is bizonyul. Ezt közli a mű utolsó előtti mon­data. „Se előre nem bírok nézni, se hátra.” A filmben ehelyett egy csu­pasz történetet kapunk, modo­ros stilizálással. Sólyom And­rást kétségkívül menti az a tény, hogy a Tizenhét hattyúk megfilmesítése, szerintem, elvi képtelenség. Nem lehet jól megcsinálni. Igaz, hagyomá­nyos történetmondás helyett a mozgókép radikális felszabadí­tásával talán többre lehetett volna menni. Csakhogy a film, fiatal művészet lévén, nem ren­delkezik azzal a barokk nyelvi tradícióval, amely Esterházy archaizálásának alapját képezi. Ezért is üt el annyira a látvány­tól Lázár Kati szép narrátor­szövege. „Üres hely hagyva.” Ez a re­gény legutolsó mondata. A megjelölt hely valóban üres. Nagy Imre „hüppögve ösmételgeté, hogy MIÉRT”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents