Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)

1996-09-21 / 258. szám

8 Dunántúli Napló Oktatás - Tudomány 1996. szeptember 21., szombat Bauer Miklós, a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorának tanévnyitó beszéde / Élesedő hazai és nemzetközi versenyben Tisztelt Hallgatóim! Kiemelt figyelemmel és sze­retettel köszöntőm az első éve­seket. Önök (képletesen) most lépnek át először az egyetem kapuján. Tagjai lesznek egy nagy közösségnek, mellyel kia­lakuló kapcsolatuk, reméljük, egy életre szól. Itt kemény munka vár önökre, melynek eredménye, az orvosi illetőleg főiskolai diploma most bizo­nyára elérhetetlen messzeség­ben levőnek látszik. Hat vagy négy év hosszú idő, de hama­rabb röppen el, mint gondolják. Nagyon szeretném, ha majd visszatekintenek erre az időre, a kemény munka emlékére néz­hetnek vissza és élvezhetik majd ennek a munkának a gyümölcsét, a tényleges tudást. Kívánom, hogy a tanulás mel­lett érjék önöket nagyon kelle­mes, maradandó élmények, él­vezzék a diákélet semmivel sem összehasonlítható örömét. Két irányzat harca Az évadnyitó tradicionálisan alkalmat ad az egyetem min­denkori vezetésének, hogy te­vékenységéről beszámoljon, vázolja az egyetem helyzetét és kilátásait. Egyetemünk fő tevékeny­sége az oktatás. Ez kemény munkát jelent, mind a hallga­tóknak, mind az oktatóknak egyaránt. Ezt a magától érte­tődő tényt azért szeretném e he­lyütt is hangsúlyozni, mert nyilvánvaló, hogy az élesedő hazai és nemzetközi verseny­ben csak az eddiginél jobb, ma­gasabb szintű és fegyelmezet­tebb munkával tudunk helyt­állni. Egyetemünk szervezeti éle­tében jelentős változás követ­kezett be, Kelényi rektor úr és munkatársai által megindított kezdeményezés gyümölcse ez évben érett be, főiskolai képzé­sünk kari rangra emelkedett. Ez természetesen az egyetemi struktúra átalakítását követelte, mely lényegében simán lezaj­lott. Tisztelettel üdvözlöm az Orvoskar megválasztott dékán­ját, Sümegi Balázs professzor urat, valamint a Főiskolai Kar megválasztott. főigazgatóját, Buda József tanár urat és kívá­nok tevékenységükhöz sok si­kert. Igen jelentős esemény az új felsőoktatási törvény megjele­nése és hatálybalépése. Előké­szítése, megvitatása nagyon sok munkát és energiát igényelt. Nem állíthatom, hogy az orvos- egyetemek speciális helyzete különlegesebb méltánylást nyert volna. Alapvetően két irányzat har­cát lehetett kitapintani az elő­készítő munkák során. Az egyik irányzat a nagy, sok karú universitasok kialakítását tartja helyesnek, amely biztosítja szervezetileg a különböző tu­dományágak kooperációját és a gazdaságos működést. A másik irányzat szerint a klasszikus universitasokat meghaladta az idő és bizonyos tudományágak olyannyira kiterebélyesedtek, hogy önállósodásuk természe­tes folyamat lett, így a század elején leváltak a műszaki tu­dományok. A biológiai, orvos­egészségügyi és agrártudomá­nyok most jutottak el erre a pontra, tehát nem egyesítésük, hanem éppen különállásuk tá­mogatandó. A törvény az elsőnek említett irányzatot támogatja, de az is látható, hogy a törvényt szer­kesztők és megszavazok tuda­tában voltak az orvos- és agrár­egyetemek speciális problémá­inak, ami a 116-os paragrafus­ban öltött testet és ami a tör­vény végrehajtása során fog még egy-két problémát okozni. Mindenesetre a 3-as § 1. pontja így szól: „Egyetem ab­ban az esetben létesíthető, il­letve működhet, ha több tudo­mányterületen, és tudományte­rületenként több tudományág­ban, valamint több szakon ké­pes és alkalmas” egyetemi szintű képzésre, ami magyarul azt jelenti, hogy a POTE jelen formájában 98. december 31-én meg fog szűnni létezni, hacsak a 3. § feltételeit nem tudja telje­síteni. Három lehetőség Három lehetőség kínálkozik: Teljesíteni a 3. § feltételeit. Kari struktúrában egyesülni egy másik egyetemmel. Egye­temi szövetséget létrehozni. A feltételek teljesítése elmé­letileg nem kizárt, lényegében másik tudományterületen tör­ténő egyetemi szintű képzés megindítása a kívánalom. Le­gyen szabad erre még röviden visszatérnem. Ami egy másik egyetemmel történő egyesülést illeti, plauzi­bilis, hogy a partner a Janus Pannonius Tudományegyetem. Intenzív ezirányú tárgyalásso­rozat után állunk, de mint a las­san már elcsépelt mondás ál­lítja, az ördög a részletekben rejlik. Nyíltan meg kell monda- nom.hogy az egyesülés gyakor­lati végrehajtásáról szóló véle­ményeinket ezideig nem sike­rült egyeztetnünk. A jelen helyzetben úgy érzé­kelem, hogy egyetemünk köz­véleménye és tanácsa a kari struktúra azonnali kialakítását korainak tartja és olyan megol­dás felé hajlik, amely lehetővé teszi a szövetség létrehozását. Kétségtelen, hogy a szövetség a törvény szerint is csak két évig tartó átmeneti forma, de mégis lehetőséget nyújt az együttmű­ködés tényleges gyakorlati módjának kidolgozására egy rugalmasabbnak tűnő struktú­rában, így pszichológiailag és emocionálisan vonzóbb. Viszont függetlenül az integ­rációs tárgyalások pillanatnyi állásától, fokozni kell minden­nemű, már eddig is a gyakor­latban létező együttműködést a környező egyetemekkel az ok­tatásban. Realizálni kell a már szintén régóta létező, de sür­gető körülmények hiánya miatt meg nem valósított elképzelé­seket új képzési formák indítá­sáról a Janus Pannonius Tudo­mányegyetemmel, illetve a Pannon Agráregyetemmel kö­zösen. A mai körülmények kö­zött tudományos és oktatási ka­pacitásunkat 100 százalékosan ki nem használni több mint bűn, hiba lenne. Sok munkát adott Óriási munkát jelentett és je­lent, noha ez egyetemünk köz­véleménye előtt nem volt kie­melten nyilvánvaló, az egye­temi akkreditáció megszerzé­sének előkészítése, bár a tan­székek némi ízelítőt kaptak be­lőle a kérdőív-özön kitöltése­kor, továbbá a kari és egyetemi tanácsok tagjai a megszavazás alkalmából. Ad hoc akkreditációs irodát kellett felállítanunk Szekeres prorektor asszony vezetésével Ember prorektor úr, Buda tanár úr, Sümegi dékán úr támogatá­sával, Killár kollega úr fáradha­tatlan munkájának köszönhe­tően az anyag összeállt. Legyen szabad ezért nekik és nem emlí­tett lelkes munkatársaiknak e helyen is köszönetemet kife­jeznem. Nagyon sok munkát adott és ad az ágylétszámleépítések ügye. Horváth prorektor úr és Ferenci gazdasági főigazgató úr rettentő sokat fáradozott már ebben az ügyben. A munkába friss erőként lépett be Mózsik megbízott prodekan úr és fára­dozásaiknak, melyekért ez alka­lommal is szeretném köszöne­temet kifejezni egyetemünk nevében, továbbá az objektív helyzetnek köszönhetően egye­temünk gyakorlatilag ágyvesz­teség nélkül nézhet a végleges egyeztető tárgyalások elé, mu­tatván, hogy gyógyító intézete­ink teljesítőképességük felső határán dolgoznak hosszú idő óta. Tartós alulfinanszírozottsá­gunk a magyarázata annak, hogy az oktatás bevezetésre ke­rülő normatív finanszírozása tu­lajdonképpen nem hoz válto­zást a nekünk juttatandó össze­get illetően, legalább is az ed­digi tervek szerint, eltérően az eddig jobban dotált egyetemek­től. Sok szó esett adósságunkról. Itt egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos gyógyító tevé­kenységeinket akkor is folytat­tuk a betegek ellátásának érde­kében, amikor azokról kiderült, hogy a tényleges költségeket az Országos Egészségügyi Pénztár nem fedezi, más szavakkal az OEP-el kötött szerződésünk és egyáltalán az egész finanszíro­zási rendszer előnytelen, bizo­nyos pontokon egyszerűen ne­vetséges volt. Ráadásul az OEP a korrekcióra vonatkozó ígére­teit nem tartotta be. Mára a helyzet sokat javult, eladósodá­sunk megállt, de a felhalmozó­dott adósságunkat görgetjük magunk előtt és fizetjük a ké­sedelmi kamatot egyébként is kevés pénzünkből. A helyzet rendezésére folyamatosan erő­feszítést teszünk. Nehézségeink vannak to­vábbra is a mindennapi munká­ban nélkülözhetetlen kézi mű­szerek beszerzésében, noha egy évközi 5 milliós gyorssegély könnyített a helyzeten. Minden fórumon hangsú­lyozzuk, ezért itt is megemlí­tem, hogy a legkomolyabb el­maradásunk az onkoradiológia területén mutatkozik. Az or­szágban már 4 lineáris gyorsító működik, a mi rendelkezé­sünkre viszont csak egy kobalt ágyú áll, amellyel nem lehet a sajnos egyre növekvő számú besugárzásra váró beteget el­látni. A Népjóléti Minisztérium programot indított az orvos- egyetemek lineáris gyorsítóval történő ellátására, Debrecen azonban megelőz . bennünket Bauer Miklós a POTE rektora FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ ebben (is), bár náluk is a készü­lék beállítása csak jövőre vár­ható. Ennek következtében mi előreláthatóan csak két év múlva kerülünk sorra, ilyen hosszú ideig azonban a helyzet nem látszik tarthatónak. Kedvező körülmények Minden nehézségünk elle­nére kedvező körülményekről is beszámolhatok. Sikerült na­gyértékű modern ultrahang ké­szüléket beszereznünk. Megkezdődött a Művese Ál­lomás bérlete fejében egy új klinika épület építése, amely a II. Belklinika elhelyezését fogja szolgálni. Megkezdődött a Hematoló­giai Centrum kívánalmait ki­elégítő átalakítás. Több éves huza-vona után megoldottuk az egyetemi nyomda elhelyezését, így a gé­pek rövidesen dolgozhatnak. Új lendületet vett a Trauma­tológiai Centrum ügye. A há­rom érintett tárca miniszterei aláírták a szándéknyilatkozatot, és a népjóléti miniszter úr igen jelentős anyagi támogatást nyújtott a szükséges bővítés megkezdésére. Megkezdődött a Szívcent­rum létesítésének újabb üteme, a 400 ágyas Klinikához csatla­kozóan. Ennek elkészülte után következik majd a 400 ágyas Klinika most már évtizede ese­dékes rekonstrukciója. Sajnos a II. sz. Klinikai tömb állagában a rekonstrukciós tervek elké­szülte óta olyan nagyfokú rom­lás következett be, hogy a ter­vezett puffer kapacitás kérdését újra kell gondolnunk. Nem vallunk szégyent Mindezek javítják munkánk feltételeit, vagy újabb lehetősé­geket nyitnak.meg, ami örven­detes, hiszen eddigi tevékeny­ségünkkel sem vallunk szé­gyent. Nagy örömmel említem, hogy külső, tőlünk független ér­tékelés szerint a POTE tudo­mányos teljesítménye az ország orvosegyetemei között az első, legalább is a vizsgált paraméte­rek szerint. Úgy gondolom, hogy gyó­gyító tevékenységünk is állja az összehasonlítást hazánkban és - minden technikai nehézsé­günk ellenére - bizonyos vo­natkozásban a világ bár­mely gyógyító intézményével, noha a gyógyító munka minő­ségének mérése nagyon prob­lematikus. Azt szeretném, ha oktató munkánk is kiállna minden összehasonlítást, ha ennek ki­dolgoznák az elfogadható mé­rési módszereit. Ezzel visszajutottam az első gondolatomhoz. Kérek min­denkitől fegyelmezett, kemény munkát és bízván abban, hogy ennek fontosságával minden oktatónk és hallgatónk egyetért, kívánok sok sikert és szép eredményeket. Héthatár Új külpolitikai műsor a Duna Televízión Héthatár címmel új külpolitikai műsort indít szeptember 24-től a Duna Televízió. A negyvenperces adások keddenként, 19 óra 25 perctől jelentkeznek majd, ismétlésü­ket aznap a késő esti film után vetítik - tájékoztatta a Duna TV sajtóirodája az MTI-t. A háttérelemző műsor a hét utódállamban élő, kisebbségbe jutott magyarság sajátos társa­dalmi, szellemi, műveltségi gondjaival foglalkozik majd, il­letve keresi a kialakult konflik­tusok kezelésének módjait. A műsor készítői fontosnak tart­ják, hogy előítélet nélkül mu­tassák be a román, ukrán, szlo­vák, vagy szerb műveltség és közélet reprezentatív képvise­lőit is. Gipsz Jakab K i is az a Gipsz Jakab? Ő a magyar átlagpolgár, aki mindenkit helyettesít úgy, hogy az igazi személy háttér­ben maradhat. Széles a skála. Van aki mindig titkolja nevét, van aki szívesen venné, ha vi­lággá kürtölnék, de csak azt mondják: Gipsz Jakab. Zömé­ben jelentéktelen személyek alteregói. „Ki nyitotta meg az ünnep­séget, - a miniszter? - Az, egy szürke kis egér, valami Gipsz Jakab.”- „Meséld el, kik voltak az Operabálon - világnagyságok?- „Hát volt egy-kettő, de zömében csupa Gipsz Jakab tip-lábolt! „És képzeld öregem, bejön a szobába egy ilyen Gipsz Jakab Bumunyapusztáról és azt ál­lítja magáról, hogy ő is elvállal két-három miniszterséget, mint Suchmann Tamás. Hogy mer ilyet állítani!” Egy autó parkol teljesen szabálytalanul a forgalommal szemben, elzárva az utat. Áll­hatna szabályosan is a saját ol­dalán, mert van hely. Alul, fe­lül várakozó autók. Tanakodás a szabálytalankodó autóban. „Odébb húzódjunk?” - Minek - szól a másik - csupa Gipsz Jakab. Hadd várjanak.” Úgy gondolom, ennyi példa elegendő, hogy értékítéletünk­ben a fentiek nagy táborát egy kézlegyintéssel elintézzük. De van egy réteg, amelyik nem sértődik meg, ha nem nevez­zük nevén. Sőt...! Itt vannak például az olajszőkítők. Evek óta csak beszélnek róluk, de van-e aki a képernyőn látott akár egyet is közülük, termé­szetesen névvel együtt. Nincs arcuk, nincs nevük. Napjaihk- ban az Állami Számvevőszék (amit az Alkotmánybírósággal együtt igen nagyra becsülök) firtatja néhány pénzintézet mil­liárdos szabálytalanságát, kö­vetelve a személyek felelős­ségre vonását, ami természete­sen nehezen megy név nélkül. A pörbölyi kisgyermekek tra­gédiáját az ország már el is fe­lejtette, mert új szerencsétlen­ségekben szomorkodik amiatt, hogy ellopják a vasúti sorom­pókat biztosító berendezése­ket. Mutassanak már végre egy személyt, aki rendszeresen el­viszi a rézkábeleket, aki össze­töri, festékkel befújja az irány­jelző táblákat, aki szétrombolja a gyermekjátszótér játékait, a telefonfülkéket. Csupa Gipsz Jakab . . . pardon, G. J. - mert a személyiség védelmét tör­vény biztosítja. Más. Művészet. A város szívében szobor díszeleg. Fül­tanúja vagyok két pécsi Tüke beszélgetésének. „Te, kit ábrá­zol ez a szobor? - Hát, ... feje az nincs, akkor csak egy mi­niszter lehet (természetesen távol- külföldi). És a lába kö­zött az az öntözőcső? Való­színű, azt jelzi, hogy férfiú. De akkor ott valami más alkat­résznek is kellene lenni - pél­dául két golyócskának. - Biz­tosan a megszorító intézkedé­sek miatt erre már nem tellett pénz - így a válasz. - És miért pont ide tették? - Hát hova te­gyék? - Lánygimnázium elé? Mégis kit vagy mit ábrázol? - Kit, mit . . . Hát Gipsz Jaka­bot” - volt a válasz. Nem hall­gattam tovább ezt a földhözra­gadt, művészietlen társalgást és leültem a Színház tér előtt lévő padra, ahol városunk ide­genforgalmi nevezetességei - három torzonborz részeg kol­dus szokott ülni. Most üres volt, állítólag Unokatestvérvá­rosi Torzonborz Fesztiválon tartózkodnak külföldön. Néze­gettem az ötösével cikkázó, hangtalanul suhanó biciklistá­kat, milyen egyesen robognak el a kis totyogó, galambokat kergető apróságok és szintén totyogó nagyszülők között. Alig-alig löknek fel valakit, és azoknak sem vérzik nagyon az orruk. Jobb lenne, ha IFOR tankok járnának, az berreg, zö­rög - meg lehet hallani, hajön. G ondolatsorom végére az kívánkozik, hogy a sok­fajta Gipsz Jakab között mi vagyunk a legtöbben, - a jelen­téktelen, gürcölő átlagpolgá­rok, akik mindent lenyelnek, mindent eltűrnek. Közös a ne­vünk, s ha nem lenne TÁJ kár­tyánk és számunk, meg sem tudnának különböztetni ben­nünket. Olyanok lennénk, mint a hangyák. Egyéniség nélküli senkik, akiket a láthatatlan Nagy Gipsz Jakab irányít. Vigyázzunk a TÁJ kár­tyánkra! Dr. Szalai István í i i ff

Next

/
Thumbnails
Contents