Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-27 / 233. szám

1996. augusztus 27., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Olajra lépett, mert kevés a benzint?) Olyan rabló-pandúros filmet már láthattunk, melyben a gengszter, aki gépkocsival menekül, hiába nyomja a gázpedált: kifogyott a benzin, s a rendőrség már ott „vijjog” a nyomában. Hogy üzem­anyag hiányában a rendőr alatt mondja föl a szolgálatot az autó, legfeljebb egy vígjá­tékban képzelhető el. Vagy idehaza, a valóságban. Tény, hogy megkezdődtek a takarékossági intézkedések a rendőrség berkeiben is. A Baranya Megyei Rendőr-fő­kapitányság alezredese, Ja­kab János elmondta, meg kell gondolniuk az egyes állomá­soknak, hogy mire mennyit költenek, hiszen a működé­sükre szánt pénz reálértéke egyre csökken. A megszorítá­sok már korábban megkez­dődtek, de a legtöbb körzet­ben most kerül sor a benzin­kvóták felülvizsgálatára is. A korlátozás mennyire lesz drasztikus, a helyi parancs­nokságok döntésétől függ. Azaz, hogy mivel és milyen mértékben takarékoskodnak, hogy költségvetésükben ne legyen hiány, nem központi „ukáz” mondja ki. A szigorítások természete­sen nem mehetnek a közbiz­tonság rovására, hangsúlyozta Jakab János. (A címben sze­replő összefüggés beigazoló­dásától tehát még nem kell tartanunk.) Ha egy komoly bűncselekmény történik, a la­kosság továbbra is számíthat a rendőrség azonnali közben­járására. Kevésbé súlyos ese­teknél azonban némi késleke­dés előfordulhat. V. G. Szeptember 2-től: menetrendváltozás Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) A PT Rt. vezetőit több mint négyszáz aláírással - elsősor­ban orvosegyetemi dolgozók- levélben kérték, hogy a reg­geli csúcsidőben növeljék a buszok számát. Ezt megtet­ték, ennek megfelelően regge­lente három új M 55-ös járat viszi az utasokat Kertváros­ból, a Kürt utcáig. Két megál­lóhelyen, a Maiéter Pál utcá­ban, s a PÉTÁV székház előtt- a Kürt utca felé közlekedve- azonban nem állnak meg. Ez utóbbi megoldásnak az a célja, hogy akik az 1-es járat­tal is eljuthatnak a PÉTÁV megállóig, azok ne az M 55- ösre szánjanak fel, így csök­kenjen ezeken az autóbuszo­kon a zsúfoltság. A szeptember 2-tól életbe lépő új pécsi autóbuszmenet­rendről tájékoztató kiadványt jelentetett meg a PT Rt., amely sok, a tömegközleke­déssel kapcsolatos tudnivalót is tartalmaz. A könnyen átte­kinthető füzet valamennyi bérletpénztárnál és a végál­lomások forgalmi irodáiban is megvásárolható. Roszprim Nándor Kőkemény önbíráskodás Egy klubalapítást tervező pé­csi házaspár a múltban egy vállalkozót bízott meg a szük­séges építési, kivitelezési munkák elvégzésével. Miután azonban a férj és feleség kap­csolata váláshoz vezetett, némi követelésük maradt a vállalkozóval szemben. A hölgy új barátot ismert meg, akinek elmondta, hogy a fent említett vállalkozó egy­millió forint körüli összeggel tartozik neki. A rendőrséggel már többször összeütközésbe került új barát nem is késle­kedett sokáig, kezébe vette az ügyek intézését. A múlt hét csütörtökén egy cimborájával a pécsi Konzum Irodaházban kereste fel a vé­gelszámolást elmulasztó fér­fit, s miután a nyomaték ked­véért kést szegezett a nyaká­hoz, közölte, hogy másnap visszajönnek a pénzért. A megfenyegetett úr haj­landóságot mutatott a fize­tésre, ám úgy gondolta, hogy nem árt, ha biztonsági őrt szerződtet maga mellé. Pénteken délelőtt az önje­lölt adósságbehajtó berontott az irodába és azonnal a biz­tonsági őrrel került összetű­zésbe. A személyi védelmet ellátó férfinak jól irányzott ütéssel szilánkosra törte az álkapcsát. A zajra az irodaház bizton­sági őrei is a terembe rohan­tak. Sikerült lefogniuk a har­cias férfit, majd átadták a rendőröknek. Balog N. Szépül a pécsi belváros - Fényben úszik majd a közeljövőben a pécsi Citrom utca és környéke. A tervek szerint nemcsak lámpákkal, de új díszburkolattal és lépcsővel is gazda­godik a terület. Jelenleg a Pécsi Mélyépítő és Szolgáltató Kft. dolgozói a várfal mentén a tér- világítási kábelfektetésen dolgoznak. fotó: müller andrea Eltűnt levél is hagyhat nyomot A tengerparti vakációk napsu­garas hetei alatt nemcsak bő­rünk hófehérségét veszíthetjük - ez olykor a pálma árnyékából címzett képeslappal, levéllel is megesik. Hazatérve azután kí­nos a magyarázkodás - a csaló­dott barát vagy „feledékeny sé- günkre”, vagy a postára úgyis elejt egy megjegyzést. Az eltévedt küldemények té­rítője az esetek túlnyomó több­ségében bizony a pontatlan vagy a hamis címzés - tudtuk meg Schmidt Imrétől, a Magyar Posta Rt. pécsi, 1. számú pos­tája kézbesítő osztályvezetőjé­től, A sajtok helyett levelekre szálló „postaholló” csőrére, va­gyis számlájára legfeljebb ha tízezreléke írható az iromá­nyok, iratok, utalványok és cso­magok eltűnésének. Ha bekö­vetkezik, példaként ajánlott le­véllel, a szolgáltató a díj húsz­szorosát téríti a károsultnak. Előfordul azonban, hogy a kéz­besítés kétszeri sikertelen kísér­lete után a - csak zárható - le­vélszekrényben hagyott ajánlott levél gazdája utóbb letagadja a kellemetlen tartalmú borítékot - mondván: semmit sem írt alá. Ez rossz vicc, sőt fölösleges trükk, hiszen aligha enyhít - például - az igazságszolgáltatás erején. A szolgáltató a hibájá­ból elveszett csomag feltünte­tett értékét ugyancsak megfi­zeti. A belső kezelés mulasztá­sakor, bár elvétve akad rá pél­da, kutatják a hibás láncszemet. Az országhatárokon ki-be nem lépett küldeményt is lelkiisme­retesen keresik, ha feladója, címzettje tudakozványban kéri. Egy ma már ötvenes férfivel történt még kölyökkorában: a német nagynéni levelében elő­legezett négy narancsból hár­mat időközben almává vará­zsoltak. A háború utáni évekből kiragadott példa ma nemigen ismétlődhet meg. Ha ugyanis „utazás” közben megsérül a pakk csomagolása, a „baleseti” jegyzőkönyv elkészítésére a fe­lettest kell kérni. A legtöbb kriminalisztikai terhet a gondatlan címzéssel akasztjuk a postások nyakába. A címnyomozás évtizedes gya­korlatában a helyszíni nyomke­resés az első: a kézbesítők az esetek nagy részében már a helyszínen kiderítik - lakónév­sorból, közös képviselőtől vagy szomszédoktól - a pontos ada­tokat. Ha mégsem, segíthet a közös felolvasás: az összes kézbesítő előtt sorolják el az „elveszettek” nevét. Ä költözé­sekkel kapcsolatban különösen bevált módszer Pécsett naponta már 300(!) tételt ró a napindító listára. De könnyíthetnénk, ha a költözés titkát a kézbesítő vagy a hivatal, de a gyakran „író” ha­tóságok, cégek előtt is időben felfednénk. Ha minden igyeke­zet hiábavaló, a feladó veheti ismét kezébe az ismerős papí­rost. De ha az is „ismeretlen”, a címnyomozásra a fővárosi megőrző hivatal teszi a pontot. Ott 12 hónapig vár gazdájára a megkésett levél. Troszt E. Tiszta vizet öntünk a pohárba? Új pékség nyílik Bogádon - remélik a tulajdonosok - mivel az ÁNTSZ újabb vizsgálatot végzett, mert előzőleg kifogá­solta a vízminőséget. A mai eredmény szerint a víz jó, em­beri fogyasztásra alkalmas. A Tisztiorvosi Szolgálat sze­rint az első mérésnél tapasztalt (egyáltalán nem súlyos) szeny- nyezettség egyedi bekötési probléma miatt következett be, a vízvezetéket nem fertőtlení­tették. Az ivóvízben lévő sza­bad klór önmagában is képes tisztítani a csövet, így elegendő volt kb. 6 köbméter annak át­mosásához. Az ezután vett újabb mintát ellenőrizték most. Czár János, a falu polgár- mestere elmondta, hogy nem kellett volna a plusz 6 köbmé­tert átereszteni, mert az építke­zés kőművesmunkái során használt víz, már átmosta a csöveket. Egyébként is csak egy alig pár méteres szakaszról van szó, ehhez kevesebb víz is elég lett volna. így, ha nem a bekötőcsővel volt a gond, ak­kor, miként lehet, hogy egy ve­zetékrendszeren kétféle víz fo­lyik? - Én nem hiszem el a mé­rési eredményeket, hogy az át­mosott csőtől tisztább lett a víz. A faluban egyébként sem túl jó a víz minősége. Az ANTSZ rendszeres mintavételei szerint a víz jó, a Vízmű szerint is, s a többször látható fehér színt bu­borékok okozzák. Varga K. Pécs és Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézetének adatai sze­rint az augusztus 25-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jelle­mezték az egészségügyi ha­tárérték (100%) százaléká­ban: kéndioxid 16,4%, nit- rogéndioxid 21,1%, szén- monoxid 8%, szálló por 44,3%, ózon 33,1%. A vá­ros légterében igen rövid időre és mértékben az az egészségügyi határérték fölé emelkedett a kéndioxid és a szálló por átlagkoncentráci­ója, a talaj közeli ózon mennyisége pedig megköze­lítette azt. Ettől eltekintve a nap folyamán mennyiségük a légtérben szénmonoxid és a nitrogéndioxidhoz hason­lóan alacsony volt. Komló adatai: kéndioxid 3,4%, nit- rogéndioxid 11,5%, szálló por 19,7%, ózon 20%. Komló levegőminősége megfelelő volt. Pollen-jelentés Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézete pollenfigyelő szolgálatának mérései sze­rint az elmúlt héten a pol­lenkoncentráció folyamatos emelkedést mutatott. Az ag­resszív fűfélék és az útifű virágpora az alacsony kate­górián belül maradt, ami 1- től 10-ig terjedő pollenszá­mot jelent. A legveszélye­sebb gyomnövényünk, a parlagfű pollenkoncentráci­ója a 10 és 12 óra közötti időtartományban éri el a napi maximumot, amikor legkevésbé ajánlott tehát a szabadban tartózkodniuk az allergiával veszélyeztetet­teknek. Pénteken ebben a két órában 221 parlagfűpol­lent regisztráltak. Ha az idő­járás nem változik, a napi ossz szállópollen mennyiség mind nagyobb hányadát adja majd a parlagfűpollen. A múlt heti csúcs pénteken volt 1024 ossz pollenszám­mal, s ebből 848 parlagfű volt. Régi sírkövek a Tiszában A szegedi Manta Búvárklub munkatársai az elmúlt na­pokban 6-7, nagy valószínű­séggel több száz éves fából készült hajóelemet hoztak a felszínre a Tisza szegedi szakaszánál a folyóból. A búvárok nem kis feladatra vállalkoztak: elhatározták ugyanis, megkeresik azokat a római kori sírköveket, ame'- lyekkel a hajó háromszáz évvel ezelőtt elsüllyedt. Meggazdagodni az idén sem fognak a dinnye termelői, ezt már bizton állíthatjuk, minthogy a Lőrinc utáni hetekben a kilónkénti felvásárlási ár még 5 forint alá is leesett. Fel­vételünk a Vajszló melletti őstermelőkről készült, mielőtt egy nagyobb exportszállítmány mézédes dinnyét útnak indítottak volna. fotó: tóth László A „repülő villámhárító” nem szív vért Évszázadokkal ezelőtt az em­berek kiszögezték őket házuk kapujára, mert azt hitték, így elkerüli a porta a villámcsa­pást. Azóta már jobb villám­hárítókat is kifejlesztettek, s a denevérek megszabadulhattak ettől a kényelmetlen védő-sze­reptől. Csapataikat láthatjuk barlangokban, elhagyatottabb helyeken amint fejjel lefelé lógva alszanak vagy estén­ként, ha repkednek a Kertvá­rosban, a Mecseken.-Sokan megijednek ha la­kásukba téved egy ilyen, vá­rosi rovarcsemegére éhes re­pülő emlős, de félelemre semmi ok, hazánkban nem honosak a „vérszomjas” faj­ták. Kizárólag rovarokkal, lepkékkel táplálkoznak, s így nagyon hasznosak - mondja Wágner Géza zoológus. Csak babona a hajba kapaszkodó denevér, legfeljebb ha szűk barlangi járatban kíváncsisko­dunk súrolhatja a fejünk búb­ját az ijedt, menekülő rovar­evő. Ha már egy denevérrel vagyunk kénytelenek egy la­kásban maradni, hagyjuk nyitva az ablakot, így hamaro­san táplálékát keresve el­hagyja otthonunkat.- Magyarország is csatla­kozott a nemzetközi denevér­védelmi egyezményhez, melynek célja az állatállo­mány előfordulásának feltér­képezése, védelmének meg­szervezése - tájékoztat Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának irodave­zetője. Baranyában a hazánk­ban előforduló 26 fajból 21 képviselteti magát számos egyeddel. Ez a nagy mennyiség nyugaton elképzelhetetlen. Abaligeten 1992 óta nya­ranta szerveznek denevérgyű­rűző tábort, hogy megismer­hessék e kis emlősök vándor­lási szokásait. A ma záruló tá­borban az állatokat egyik szárnyízületükön látják el gyűrűvel, mert lábukról hamar lerágnák a jelzést. Este 7-től hajnalig az ország minden tá­járól érkezett fiatalok hálóval, s denevércsapdával fogják be az állatokat Závoczky Szabolcs és Szatyor Miklós útmutatásá­val. Idén az eddiginél is na­gyobb sikerrel végzik munká­jukat, egy éjjel néha 200 kis tűhegyes fogú rovarevő is gyűrűt kap. Varga Kinga

Next

/
Thumbnails
Contents