Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)

1996-08-27 / 233. szám

6 Dünántúli Napló i Társadalom 1996. augusztus 27., kedd Ellenálló baktériumok A játszma első félidejében megszerzett egyértelmű veze­tést az ellenfél kiegyenlítette, s hamarosan ismét előnyben lesz, ami viszont milliók halálát okozhatja világszerte - ez a sommás megállapítása annak a londoni szakkonferenciának, amelyet az antibiotikumokkal szemben egyre ellenállóbb bak­tériumtörzsek megjelenésének szenteltek. A nemzetközi szimpóziumon elhangzott előadások szerint máris rengetegen - csak az amerikai kórházakban évente 14 ezren - halnak meg olyan betegségekben, amelyeket ru­tinszerűen alkalmazott orvos­ságok tíz évvel ezelőtt még né­hány nap alatt nyomtalanul meggyógyítottak. A hangsúly a rutinszerűségen van, a jelenség ugyanis éppen az antibiotiku­mok nyakló nélküli alkalmazá­sában gyökerezik. A szakértők megállapították, hogy az elmúlt ötven év gya­korlatilag félresikerült kísérlet­nek tekinthető: két nemzedék- nyi idő alatt több százmillió tonna antibiotikum árasztotta el a világot, s ez teljesen és visz- szafordíthatatlanul megváltoz­tatta az ember mikrobiológiai környezetét, csakhogy nem a kívánt módon. A kiirtani szánt baktériumok ugyanis szembe­fordultak a fenyegetéssel. A már legyőzöttnek vélt, tömeggyilkos fertőzések dia­dalmas visszatéréséért komoly felelősség terheli a fejlett világ orvosait, de betegeit is - véle­kedtek a szakértők, akik sze­rint az előbbiek túl könnyű kézzel írogatják fel szinte minden kórra az antibiotiku­mokat, az utóbbiak pedig fele­lőtlenül bánnak e gyógysze­rekkel. Az antibiotikumokat szedőknek több mint a fele visszaél az orvossággal, a tü­netek múltával azonnal abba­hagyja a szedést, lehetőséget adva a korán befejezett kúra túlélő baktériumainak az al­kalmazkodásra. Panelház előtti törzshelyek Melegben, hűvös időben is minden nap megszokott he­lyükön ülnek a pécs-kertvá- rosi, Nagy Imre úti tízemele­tes panelház előtti padokon. Van, aki kispárnát visz ma­gával. Mindannyian nyugdí­jasok. Ülnek az utcán, szemben velük a hétköznapi élet, a nyüzsgés, a forgalom, a zaj. Beszélgetnek, nézik a járóke­lőket.- Pontosan érkeztünk a bá­nyába, nem késhettünk, mert akkor már le sem szánhattunk volna - mondta Györkő Jó­zsef. Legtöbbjük nyugdíjas bá­nyász, akik nem felejtették el a széncsaták korát. Sorsuk akkor a munkában volt közös, most a nyugdíjas napjaikban. Együtt emlékez­nek István-aknára, Vasasra az uránbányára, a megbecsült, nehéz bányászéletre. Vállalták a veszélyt a jobb megélheté­sért, a családért, a gyerekekért, akik már nem követték apái­kat.- Aki nagyon akar az most is talál munkát, de sokak szá­mára kényelmesebb a munka- nélküli segélyből élni - teszi hozzá Lenger Lajos. Nézik az utcát, a buszra vá­rakozókat, a megérkezőket, és köszönnek az ismerősöknek. Velük is megbeszélik a napi híreket, a környéken történte­ket, de már nem szólnak bele a dolgok menetébe. Nyugdíja­sok.- Azok vagyunk, de nem el­tartottak, mint sokan gondol­ják. Megdolgoztunk a nyugdí­jért és időnként még mi is sze­retnénk valamit kérni - igazít egyet az ülőpámán Györkő úr. - Például azt, hogy javítsák meg ezeket a padokat, mert hamarosan tönkre mennek! R. Gy. Energia-felhasználási támogatás nyugdíjasoknak A HERA Alapítványhoz pályá­zott a Nyugdíjasok Pécsi Egye­sületének elnöksége és szociális bizottsága energiafelhasználási támogatásért. Összesen 211 személy részére kértek segítsé­get távfűtés, villany, gázköltsé­gek csökkentésére. Az alapít­vány összesen 633 000 forintot juttatott az egyesületnek, ami személyenként 3000 forint egy­szeri támogatást jelent a több, Testvérek A 79 éves Rivka Bromberg a na­pokban találkozott újra éppen hatvan éve nem látott fivérével, Szolomonnal, akit a második vi­lágháború szakított el tőle. A könnyes találkozóra az izraeli Rehovotban került sor, ahová Szolomon egész családjával érke­zett meg tíznapos látogatásra. Előzőleg Szolomon érdeklődé­sére a holocaust során szétszakí­tott családok újraegyesítésében segítő izraeli szervezet kereste meg Rivkát. Rivka Bromberg 1936-ban, 19 éves korában bú­csúzott el az akkori Lengyelor­szágban élő családjától, hogy ki­vándoroljon az akkor brit mandá­tum alatt álló Palesztinába. A há­ború után megtudta, hogy szülei elpusztultak a treblinkai haláltá­borban, s azt hitte, hasonló sors ju­tott testvéreinek is. Ám Szolomon Oroszországba szökött, és Moszkva közelében telepedett le. Maga is azt hitte, hogy ő az egyet­len túlélő a családból. Tavaly azután a 76 éves Szo­lomon egyik fia, aki egy izraeli cég moszkvai részlegénél dolgo­mint kétszáz pécsi nyugdíjas­nak. A személyre szóló össze­geket az egyesület már átutalta a szolgáltató cégeknek, amelyek augusztustól kezdve, a fogyasz­tás mértéke szerint jóváírják számukra ezt a pénzt. Szintén a pályázat eredménye, hogy 52 nyugdíjas 2-2 energiatakarékos izzót kap. Ezek az izzók na­gyobb fényerő mellett fogyasz­tás megtakarítást jelentenek. találkozása zott, megkérte a kollégáit, nézné­nek utána, hátha mégis él valaki a családból. Az illető a Jewish Agency nevezetű szervezethez fordult, amely még ma is a hábo­rúban szétszakadt családok újra­egyesítésével, az eltűnt családta­gok felkutatásával foglalkozik. Rivka családja egy amerikai ügyvéd és egy kongresszusi kép­viselő segítségével keresni kezdte a többi testvért is. Abraham Szo­lomonnal szökött Oroszországba, de megsebesült. Kórházba került Oroszországban, és többet nem hallottak róla. Iszak belépett a szovjet hadseregbe és elesett. Azt még ben tudják, mi lett a sorsa Rózának, Iszak ikertestvérének. A holocaust-túlélők és család­jaik támogatásával foglalkozó AMCHA izraeli ügynökség egyik munkatársa az AP tudósítójának elmondta, hogy a háború óta már a Bromber-gékéhez hasonló sok ezer találkozón jöttek újra össze elszakadt családok. Akadt, aki éveken át gyászolta hozzátartozó­ját, aztán kiderült, hogy az illető él. Egy meglepő tanulmány szerint a Braille-írást olvasó vakok a folyamat során az agynak azt a részét használják, amely nor­mális esetben a vizuális infor­mációkat dolgozza fel. A terü­let nem a tapintásközpont he­lyett, hanem amellett dolgozik.- A vizuális terület haszná­lata megkönnyítheti a vak em­berek számára, hogy még fi­nomabb tapintóérzéket fejlesz- szenek ki - véli dr. Mark Hal­lett, a marylandi Bethesda Nemzeti Neurológiai Klinika vezetője. A látás területe az agy hátsó felén helyezkedik el. Agyfelvé­telek azt bizonyították, hogy a születésüktől, vagy gyermek­koruktól vak emberek ezt a te­rületet használták a Braille-írás olvasásakor, vagy olyankor, amikor tapintás útján kellett in­formációhoz jutni. Dr. Jordan Grafinan, a ta­nulmány szerzőtársa szerint nem a kitapintott érzékelés vi- zualizálásáról van szó, mivel a látóterület a születésüktől fogva vakokban is aktivizálódott - írta az AP. Az eredményeket nyolc Braille-olvasón és hat más vak emberen mérték le. Amikor látó személyekkel csukatták be a szemüket és vé­geztettek el tapintással együtt­járó műveleteket, az ő látóterü­letük csökkent működést muta­tott. Tim Pons, az észak-karolinai Winston-Salmében lévő Bow­man Gray klinika munkatársa szerint elképzelhető, hogy az ujjakból az agy látóterületére irányuló érzékelés olyan, amely különbözik a tapintástól és a lá­tástól és amit látó emberek so­sem tapasztalnak. Százhatvanöt évnyi emberszeretet Juj, aztán nehogy cikket újon rólunk! - búcsúztat el Elli néni. Mögötte hamis mosollyal áll nővére, aki tudja, hogy Elli néni könyörgése hiábavaló. Elli néni 80 éves, Ilonka néni - akit húga mindig csak testvéremnek szólít - 85. ők hívtak meg engem ma­gukhoz Kovács Ervinről és Er­vinért írt „Surranópályán” című cikkem után. Elmondták a tele­fonba, hogy pénzt akarnak el­juttatni Ervinnek és engem kér­tek fel, továbbítsam az adomá­nyát. Mentegetőztem, hogy erre nem vagyok illetékes, felhív­tam a figyelmüket a sajtóban közzétett egyéb lehetőségekre, ők azonban hajthatatlanok ma­radtak. El kellett hát mennem hozzájuk. Különben is érdekelt a két matróna, akik - akkor még . megfejthetetlen szándékból akartak adakozni Ervinnek. Amikor beléptem az egyszo­bás, példásan tiszta és rendes lakásba és megismerhettem őket, már kevésbé tűnt megold­hatatlannak a kérdés. Két bájo­san kiegyensúlyozott, bieder­meier erkölcsű, halk szavú, de eleven tekintetű hölggyel talál­koztam, akik kérdezés nélkül indokolták tettüket. Mindketten sok nyomorúsá­gon, bánaton és szomorúságon mentek keresztül. Ám egyikük­től sem tagadta meg az élet az örömöket sem. De ők sohasem a rosszat, a bántót, a léleksanyargatót vet­ték észre, mindig az örömöt, a jót és szépet keresték. A szobá­ban és falakon lévő tárgyak ta­núskodnak a korról, melyet vé­gig kellett élniük. Amikor ki­csiny lakásukba költöztek, arra kényszerültek, hogy megszo­kott holmijaik java részétől megváljanak. És jóllehet lett volna megannyi tárgy, amelyre kényelmük érdekében szüksé­gük lett volna, ők inkább azokat tartották meg, amelyek gyer­mekkorukra, szüleikre emlé­keztetik őket. Megható volt látni, hallani, amint a két drága idős hölgy újra gyermekké válva könnyes szemmel emlegeti a rég holt szülőket és simogatja azokat a tárgyakat, amelyeket egykor Édesanya és Édesapa használt, készített. De a szemekből nem csak könnyek bújtak elő, ha- miskás mosollyal regéltek éle­tük sok-sok kedves élményéről, emlékéről. Egymás szavába vágva már-már éreznem kel­lett, hogy jelenlétem csupán le­hetőség arra, hogy újra meg újra felidéződjenek a bizton nagyon sokszor emlegetett tör­ténetek. Emberszeretetük kipusztítha- tatlan. Nem törődnek az őket is zaklató mindennapi gondokkal, megtalálják, megkeresik azt a kevéske örömet, amit még nyújthat nekik az élet. Most ép­pen azt, hogy Ervinnek ada­kozhatnak. Amikor Elli néni megmásít­hatatlan meghívására még az­nap fel akartam keresni őket, szerényen kérte, ne tegyem, hi­szen a nyugdíjukat csak holnap hozza a postás. Jöjjek inkább holnap, vagy holnapután. A szavam is elállt. Két em­ber, végigküzdött élet után ada­kozni akar a csak holnap fog­ható anyagi javakból. Még meg sem kapták, már adják is to­vább. Lenyűgözött az az embersze­retet, amelyet Elli néni és Ilonka néni szavaiból, tetteiből megismerhettem. És - ki tudja hányadszor! - nem csak vissza költözött, de újra belém robbant a remény és a hit, amely az em­berek egymás iránti szereteté- nek erejét, jóságát, valódiságát és mégiscsak kiirthatatlan je­lenlétét igazolja. Bokrétás András Az atlantai paraolimpián a pé­csi Kovács Ervin a 100 méteres mellúszásban a 8. helyen vég­zett. Otthoni rehabilitáció Az egészséges futóedzés már otthon is megejthető egy futószalag és egy szi­mulációs berendezés segít­ségével, s a gyógyfürdőkú­rához sem kell feltétlenül a drága fürdőhelyre utazni. A német Hanseatische Kran­kenkasse (HEK) modellkí­sérletében a lakhelyen vég­zett rehabilitáció előnyeit és megvalósíthatóságát térké­pezi fel. Az otthonlakással és a közelben levő rehabili­tációs központ orvosi fel­ügyeletével kombinált utó­kezelési mód különösen az időseknek és a gyermekes anyáknak lehet vonzó, akik nehezebben mozdulnak ki lakhelyükről. Bár a lakhelyi rehabilitációt csak alternatí­vaként próbálják ki, a mód­szert máris sok bírálat éri. A vakok is az agy látóterületét használják

Next

/
Thumbnails
Contents