Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-18 / 226. szám
1996. augusztus 18., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Btmántúli Napló 3 Szekszárdi hetekig várnak a gyerekek mandulaműtétre A túlszabályozottság ára A legjobb esetben is három hétig kell egy kisgyermeknek mandulaműtétre várnia Szekszárdon, ha időközben megbetegszik, akár hónapokra húzódhat a várakozási idő. A műtét rutin dolognak számít, mégis nehezen oldják meg Szekszárdon. Fájó pontra . tapintottak - mondta dr. Kovács Zoltán, a Tolna Megyei Kórház fül-, orr-, gégészeti osztályának megbízott vezetője. - Nem az orvosokkal van a baj, ők kiválóan értik a szakmájukat, hanem az egészségügy jelenleg ellentmondásosnak tűnő finanszírozási rendszerével. A gyermekeket csak a gyermekosztályon helyezhetjük el, ahol csak 8 fekvőágy áll erre a célra rendelkezésre. A gégészeten 6 szakorvos dolgozik, ők járnak át a gyermekosztályra műteni, amellett, hogy az ügyeletet és a felnőtt ellátást is végzik. Már ők is túlterheltek, de hasonló helyzetben vannak az altatóorvosok, akik nélkül nem műt- hetünk - folytatta a főorvos. - Az alacsony létszám miatt naponta csak 6 mandula műtét végezhető. Ahhoz, hogy többet műthessünk, új kollégákat kellene felvenni, növelni kellene az ágyszámot is, ezt viszont nem engedi az egészségügyi pénztár. Szakemberek szerint ez a tipikus esete annak, ha valami túlszabályozott, amikor a sok gazdasági tényező között - orvosi létszámstop, ágyredukciók - „elveszik” a beteg. Hazafi Zs. Nyári betörések A rendőrségi szakember hangsúlyozza, hogy vannak bizonyos alapszabályok, amik legalábbis csökkentik a betörés lehetőségét. Az egyik legfontosabb, hogy az „árván” hagyott háznak, lakásnak is legyen arra az időre gazdája, míg a valódi tulajdonosok távol vannak, vagyis legyen a szomszédokban annyi szolidaritás, hogy ránéznek egymás otthonára. Természetesen figyelemfelhívó lehet, ha az ablakokon folyamatosan le van eresztve a redőny, vagy a postaládába már be sem fémek az újságok - a postaláda ürítésére mindenképp kérjünk meg valakit! Talán olcsó trükk, de akár még két hétre is érdemes bekapcsolva hagyni otthon a rádiót, hátha elijeszti a hívatlan látogatókat - nem fogyaszthat annyi áramot, hogy ne érné meg a nagyobb értékek otthon maradását...! A modern technika természetesen rengetegféle riasztót és egyéb furfangot kínál, ám lehet, hogy mégis inkább a hagyományosan megoldások az igaziak. Melegen ajánlják az ajtóra szerelt belső pántot, amit voltaképp csak úgy lehet eltávolítani, ha az egész ajtót tokostul szétdarabolják, és az ezzel járó zajt azért kevés betörő kockáztatja, még éjnek évadján sem! Másik hagyományosabb megoldás a hengerzár alkalmazása, itt azonban arra kell vigyázni, hogy ne álljon ki az ajtó síkjából, mert akkor gyerekjáték kifeszíteni. Mindez azért is fontos, mert a nyár után fordul a kocka, és akkor még a nyaraló áll ugyanúgy, üresen. M. K. Speciális tanfolyamok autósoknak Vezetni tűzön-vízen át A gépkocsivezetők egy része az nagyobb havazásnál, esőzésnél vagy jegesedésnél garázsba állítja az autót és inkább buszra száll vagy éppen gyalogol. Igazuk van, hiszen így elkerülhetik a sok bosszúságot okozó koccanásokat, esetleg komolyabb baleseteket is. Vannak olyanok is, akik nem pihentethetik autójukat, hiszen az munkájuk elengedhetetlen kelléke. Nekik találták ki a különböző speciális vezetési tanfolyamokat, ami úgy tűnik nálunk is divatba jön. A Magyar Autóklub budapesti központja már most is kínál olyan rövidebb-hosszabb tanfolyamokat, melyek a különböző út-, időjárási- és látási viszonyok közötti balesetmentes közlekedést és a váratlan történések korrigálását segítik. Dr. Varga Lászlóné, a Magyar Autóklub pécsi kirendeltségének titkára elmondta, hogy nagy az igény ezekre az oktatásokra és valószínűleg a tél folyamán már Baranyában is lesz lehetőség a speciális vezetési gyakorlatokra:- Nálunk ezek eseti jellegűek és nem lehet nagy összegeket elkérni az oktatásért. A szomszédos Ausztriában minden speciális célnak megfelelő rutinpályákat építettek, melyek még egy tapasztalt sofó'rnek is tartogatnak meglepetéseket. Magyarországon ez még csak hobbi, hiszen még igazi utazási kultúránk sincs. R. Z. iSsst Nem elég a hétvége az összetartozáshoz Hétvégi házasságok Tradicionálisan mindig is az volt a családon belüli szerep- osztás, hogy míg a férj szerzi az élelmet (keresi a pénzt stb.), addig a feleség otthon dolgozik, neveli a gyereket. Ez a rend - vagy inkább rendszer - századunkban fenekestül felborult, és a nők nagyobb része is állásban végzi munkáját. Az utóbbi évtizedek Magyarországán azonban ez a formáció is „beállt”, kevés kivétellel mindenkinek megvolt a lakóhelyéhez kötött munkahelye, ahol jól-rosszul keresett annyit, amiből megélt. A 90-es évek társadalmi változásai újabb borulást idéztek elő, ami a családokban is jelentkezett. Hirtelen sokan kényszerültek vagy épp választották, hogy lakhelyüktől távol vállalnak munkát. Az életbe lépett „farkastörvények” ráadásul kikényszerítik, hogy a munkát sokkal komolyabban vegyük a korábbinál. Egymástól hirtelen távol kerülő házastársaknak tisztázni kell: ideiglenes állapotról van szó, vagy egyelőre nem látni a végét. Kérdés, hogy közös erővel áldoznak-e életükből egy-két évet egy biztosabb jövő reményében, vagy kényszerhelyzetben vannak? Dr. Petró Marianna és dr. Tarján Emőke, a Megújulás Családterápiás Intézet munkatársai azt tapasztalják, egyrészt nem mindegy, a házasság melyik szakaszában következik be ez a fajta „különélés”. Egyébként vannak, akik alkatilag jobban bírják ezt az életformát. Ellenkező esetben szinte törvényszerűen elkövetkezik a kritikus időszak, aminek része a mind két fél részéről megjelenő féltékenység, azt otthon ülő - legtöbbször - feleség részéről a szakmai féltékenység. Az otthon a frontot tartó nő nem ritkán „mártírkodással” támad, mondván, míg ő otthon robotol, a férje éli életét. Persze, egy anyára ilyenkor két szülő feladata hárul, ám nem szabad elfelejteni, hogy a családból kikerülő férjnek is egyedül, idegen környezetben kell teljesítenie, amit nagy bizonytalansággal él meg. Ha egy házasság emiatt végveszélybe kerül, dönteni kell a kényszer- helyzet és az életforma között. M. K. Baranyai pékek szakosztályban Első szakosztályülését tartotta tegnap Mohácson a Baranya Megyei Kézműves Kamara pékéinek közelmúltban megalakult szakosztálya. Az összejövetel kapcsán felmerült a koordinált alapanyag-beszerzés lehetősége, illetve a várható anyag- és energiaárak értékelése. Mindkét témakör nagyon fontos, hiszen ezek a tényezők befolyásolhatják a pékek termékeinek árát is. A tanácskozáson résztvevők szállítójárművek vásárlásával kapcsolatban is tájékozódhattak. Ünnepségek Szigetváron A Vigadó téren gyűlnek össze augusztus 20-án az ünneplők Szigetváron, ahol 19 órakor kezdetét veszi az ünnepi műsor. 20 órától levetítik az „István a király” című filmet, majd 22 órakor nosztalgia diszkó kezdődik. Ünnepi menetrend Pécsett A Pannon Volán Rt. helyi és helyközi autóbuszjáratait augusztus 18-19-20-án a munkaszüneti napokra meghirdetett rend szerint közlekedteti. A pel- lérdi vasúti átjáró felújítása miatt augusztus 19-től várhatóan augusztus 24-én 18 óráig a Pellér- den áthaladó járatok terelő útvonalon bonyolítják a forgalmat. A járatok Pécsről indulva Újme- csekaljáig változatlan útvonalon, majd onnan kertváros felé kitérve közlekednek. Nem érintik Pécs irányából a Patacs, Mecse- kalja-Cserkút megállókat, Pel- lérd felől pedig a Mecsekalja- Cserkút, Patacs, Újmecsekalja, Mecsek Áruház megállókat. Üvegszimpózium Bárdudvarnokon VI. Nemzetközi Üvegszimpózium kezdődik ma 17 órakor Bárdudvarnokon. Az egyhetes rendezvénysorozaton az érdeklődők megismerkedhetnek többek között az olvadt üveg kidolgozásával, az üvegfúvással, -csiszolással és -hajlítással. Egész nap szirénáztak a mentők Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) de a betegséghez nem köthető balesetek száma is sok munkát adott tegnap mentősöknek és ügyeletes orvosoknak. A POTE Baleseti Sebészet osztályára főleg elesésekből fakadó gondokkal szállítottak betegeket; a legsúlyosabb egy sarokcsonttörés volt, tudtuk meg Szekeres Péter adjunktustól. A szülészeten nem kellett több sürgős esetet ellátni, mint korábban. A POTE Idegsebészeti és Neurológiai Osztályán azonban szokatlanul nagy betegáradat adott kemény munkát az orvosoknak. A hazánkon átvonuló hidegfront főként az idegrendszeri problémákra jár kedvezőtlen hatással, s talán ezzel függ ösz- sze az is, hogy az idegklinikán sokkal több beteggel foglalkoztak tegnap az orvosok mint a korábbi napokban. A hidegfront nehéz időszak a szülés előtt álló nők számára is. A melegfront ugyanakkor főleg a szívproblémákkal, valamint a keringési zavarokkal betegeskedőket sújtja; bár kétségtelen, hogy a fronthatások nem kímélnek senkit sem. A mentők elfoglaltságát jelzi az is, hogy egy péntek délutáni baleset sérültjeit nem a mentősök, hanem a tűzoltók szállították kórházba. A Ke- szűi úton, a faiskola előtt ösz- szeütközött egy Polski és egy Lada. A Polski sofőrje beszorult autójába, és a tűzoltók az ő kimentésére igyekeztek a helyszínre. Mentőautó azonban nem állt épp akkor rendelkezésre, így a tűzoltók vitték kórházba a sérülteket. K. G. Az ólmozott benzin végnapjai Megoldás, hogy az autó is jóllakjon, de a környezet is tiszta maradjon Üzemanyag-tankoláskor eddig csak legyintettünk az ólommentes „bleifrei” benzin láttán: ez csak a nyugati újdonságoknak szolgál, a szocialista korszak járgányai, a külföldről behozott több éves négykerekűek csak az ólmozott hajtóanyagot szomjazzák. A pálfordulás néhány hete következett be, megszűnt a 92- es benzin. Eközben az ólommentes üzemanyagok skálája is bővült, mi több, minden fajtája olcsóbb, mint a 98-as ólmozott típus. Az sem mellékes szempont, hogy napjainkban Európa legtöbb országában az ólmozatlan benzinek közül kizárólag a 98-as van forgalomban, de például Ausztriában és Szlovákiában csak ólmozatlan kapható. A 92-est egyébként azért törölték a hazai piacról, mert nem felel meg környezetvédelmi szempontból az Európai Unió szabványainak. A magyar gép- járműpark azonban főként erre a benzinre volt berendezkedve, így hát a kérdés az, milyen új motor- és pénztárca-kímélő megoldás kínálkozik a gépkocsi-tulajdonosok számára? Nos, az új autós-szabály: megfelelő oktánszámú ólommentessel háromszori tankolást követően egyszer ólmozottal kell megtölteni az autót! Aki ebben a módszerben sem bízik, annak 149 forintért kínálják a 2 decis ólompótló adalékot, melyet 40 liter környezetbarát benzinhez kell önteni. A mellékelt grafikonból kiolvasható, hogy a különböző autótípusokhoz milyen oktánszámú ólmozatlan üzemanyagok tartoznak. Célszerű viszont megjegyezni, hogy az előírtnál magasabb oktánszámút alkalmazva a motor soha sem károsodik. A nyugati típusú autókról fontos tudnivaló, hogy az 1985 előtt gyártottak legtöbbje nemcsak Esz-95-ös (sárga színű), hanem En-91-es (zöld) ólommentes benzinnel is üzemeltethető. A gondos gépkocsi tulajdonos azonban inkább a 95-őst választja! Mészáros B. E. Nem katalizátoros autók átállítása ólommentes benzinre Kétütemű: Trabant Wartburg Barkas Lada 1200-1500 Skoda Favorit 135,115 Polski Fiat 125 Volga Dácia 1400 Lada Samara Skoda Favorit 136 Opel Volkswagen Ford Audi (76 előtt) BMW Citroen Fiat Honda Mazda Peugeot Renault Suzuki Toyota Skoda 105-120 Polski Fiat 126 Zastava EN-91 keverék EN-91 ESZ-95 AB-98