Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-28 / 204. szám
1996. július 28., vasárnap Sport Plántálj Napló 11 Búcsú az úszóversenyektől, váltó-világcsúccsal Czene Attila (középen) a harmadik magyar aranyérmet szerezte úszásban Világcsúccsal zárult az úszóversenyek hétnapos küzdelemsorozata a Georgia Tech Aquatic Centerben, ahol a pénteki utolsó napon már valóságos karneváli hangulat uralkodott. A befejező számban, a férfi 4x100-as vegyesváltóban az amerikaiak (Jeff Rouse, Jeremy Linn, Mark Henderson, Gary Hall) adták át a múltnak saját régi világrekordjukat, s ezzel 13. aranyérmüket jegyezhették be. A magyarok ezt a számot várták a legnagyobb érdeklődéssel, hiszen bíztak a nemzeti színeket képviselő kvartett sikeres szereplésében. Optimizmusukat tovább növelte, hogy délelőtt a selejtezőben a tartalékos csapat- akkor még Zubor A ttila úszott az előző nap fáradalmait pihenő olimpiai bajnok Czene Attila helyén - is a második legjobb idővel jutott be az esti fináléba.- Bármi lehet, a papírforma alapján a harmadik-hatodik hely valamelyike áll a fiúknak- jósolt Ruza József főtitkár, a magyar úszóküldöttség sportágvezetője. Nem sokkal a rajt után kiderült, hogy a magyarok ebben az igen erős mezőnyben nem tudják felvenni a harcot az érmes helyezésekért. Annak is örülni kellett, hogy a hatodik helyre fel tudtak jönni. Igaz, azzal nemigen számoltak, hogy az amerikaiakon, az oroszokon, az ausztrálokon és a németeken kívül a japánok is megelőzik őket. Tulajdonképpen az első 50 méteren eldőlt á sorsuk, amikor a háton kezdő Deutsch Tamás megint adós maradt a jó teljesítménnyel. Deutsch végül is hetedikként váltott, utána Güítier Károly (mell) feljött az ötödik helyre, de Horváth Péter (pillangó) és Czene Attila (gyors) egyformán csak a hatodik pozíciót tudta tartani. így is újabb egy ponttal gazdagodott a termés, s végül három aranyéremmel, egy ezüsttel és két bronzzal, valamint egy negyedik és egy hatodik hellyel zártak a két szövetségi kapitány, Széchy Tamás, illetve Kiss László tanítványai. Ezek a helyezések összességükben 38 pontot hoztak a konyhára. A piros-fehér-zöld színek képviselői a nemzetek sorrendjében az előkelő harmadik helyen fejezték be a küzdelmeket. Csak áz amerikaiak és az oroszok előzték meg őket. Ám dobogós helyüket végül is csak annak köszönhetően tudták megtartani, hogy az ír Michelle Smith nem győzött negyedik számában is, a női 200 pillangón be kellet érnie a bronzéremmel-. A négy arannyal viszont egymaga felhozta volna az íreket a harmadik helyre. Az estnek még egy magyar érdekeltségű száma volt, a férfi 200 m hát, amelynek B-döntő- jében 2:02.17 perccel negyedik lett Ágh Olivér, így végül a 12. helyet szerezte meg. Á svéd Jörgen Persson asztaliteniszben a férfi egyes egyik éremesélyesének számított. A sokszoros világ- és Európa-baj- nok jelenleg a világranglista 13. helyén áll, tehát megalapozottak voltak reményei. Ezért szenzációnak számít, hogy a világhírű asztaliteniszező már a csoport- niérkőzéseket sem „élte túl”. A skandináv versenyzőt a japán származású, de már brazil színekben szereplő Hugo Hoyama három játszmában győzte le. Az eredmény azért számít bombameglepetésnek, mert a braziljapán sportoló csak a világranglista 79. helyét foglalja el. 458 milliós jegyeladás Az atlantai olimpia szervezői bejelentették, hogy a jegyeladásokból eddig több mint 458 millió dollár folyt be, ami felülmúlja a korábban tervezetteket. Eddig csaknem nyolc és fél millió jegyet adtak el, ami 95 százalékos látogatottságot jelent. A belépők értékesítéséből származó haszon az ötkarikás költségvetés 27 százalékát fedezné, de az atlantaiak egyedülálló módon csak a szponzori támogatások és a televíziós jogdíjak összegét építették a büdzsébe. A rendezők remélik, hogy más területeken is sikerül ilyen jó eredményt elérniük. Úgy látják: nagyon jók az esélyeik, hogy szép haszonnal zárják az olimpiát. Bevált az az ötletük, hogy a szponzorok és a nézők által visszajuttatott jegyeket újra piacra dobták. Eddig több mint 270 ezret értékesítettek a sportlétesítmények bejáratánál. A lelke fiatal Nem akármilyen élményben lesz részük azoknak, akik — méregdrága belépőiket megváltva - kilátogatnak az Olimpiai-stadionba. No nem az atlétikai viadalokra, hanem az atlantai ötkarikás játékok záróünnepségére. A szokásos „menetrenden” felül ugyanis színre lép Little Richard, a rock and roll zene egyik nagy alakja. A 63 éves énekes nagyszabású koncertet ad. A Georgia állambeli Richard 1967-ben hagyott fel végleg a koncertezéssel, tumézással. Ám elmondta, hogy az olimpiára való tekintettel ezúttal kivételt tehet.- Lehet, hogy a szervezetem már öreg, azonban lelkem ugyanolyan fiatal, mint rég - jelentette ki az énekes. - Fénykoromban a később világhírre szert tett Beatles is szerepelt az eló'zenekaraim között. Kiutasították A 21 esztendős Jonathon Sasom Floridából azért jött Atlantába, hogy Jézus Krisztusról táncjelenetekkel átszőtt utcai drámát adjon elő. Az lett a vége, hogy őt és tíztagú együttesét kiutasították az előadás tervezett színhelyéről, az olimpiai parkból. Inkább utazzanak földalattival! Korlátozott mozgás Bekeményítettek a rendezők: szigorú intézkedést akarnak hozni az atlantai szervezők a közlekedés javítása érdekében: korlátozni kívánják a nyári játékokon résztvevő sportolók utazását a számukra biztosított ingyenes közlekedési eszközökön. Legalább is erről értesítették levélben a küldöttségek vezetőit. Az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy csak a versenyen indulók vegyék igénybe az olimpiai résztvevők részére fenntartott járműveket, a szurkolni kívánó társaik a város egyéb közlekedési eszközeivel, többek között az állandóan zsúfolt földalattival közlekedjenek.- Ezt nem vagyunk hajlandók elfogadni - nyilatkozta a Német Olimpiai Bizottság elnöke, Walther Träger.- Az olimpia szellemének ellentmondó ez a kérés, hiszen valamennyi sportolónak biztosítani kell bármely eseményre való szabad eljutását - mondotta a sportvezető. Helyszíni jelentés az olimpiai falu étterméből Naponta 45 ezer adag fogy Az atlantai étteremsátrak közül már az elsőben a belépő ügyesen elhelyezett kajaszigetekkel találja magát szemközt. Itt a melegételek, ott a gyümölcsök, amott a desszertek szigete, s persze kenyérsziget is akad - főként európaiaknak. A hely és az ennivaló elegendőnek látszik. A húsz méter magas éttermi sátor egyidejűleg négyezer olimpikon és sportvezető kiszolgálására alkalmas. Richard Ross McMullen, az olimpiai étkezde főszakácsa már tudja: a legnépszerűbb ételek a főtt tészták és a gyümölcsök. A szokványos amerikai reggeli-ételek, a tojásrántották különféle variációi, ebben az étkezdében alig-alig fogynak. Tízezer sportoló és ötezer kísérő kiszolgálása a feladat. Ez nem több és nem kevesebb, mint napi 45 ezer adag étel. A főszakács szerint további néhány ezer adagot elfogyasztanak azok, akik késő este és éjjel kóborolnak be az étkezősátrakba, de az atlétáknak minden megvan engedve. A konyha és az étterem 24 órán át üzemel, és használata teljesen ingyenes. Mit eszik egy olimpiai sportoló? Volt rá példa, hogy valaki bejött és megevett hat darab marhaszeletet, ami bizony több mint egy kiló húst jelent. Másfelől ott vannak a tornászok, akik teljesen gyümölcspártiak. Az amerikai specialitások mellett minden esetre bőven állnak rendelkezésre a különféle nemzeti konyhák ínyencségei is az olasz ételektől a koreai kimcsi-ig. Az olimpiai csapatoknak természetesen lehettek és voltak is különleges kívánságaik. Ezek közül a legkülönösebb az volt, amikor az izraeliek a Halai nevű kóser élelmiszercég által készített csirke és bárányételekre jelentettek be igényt. Ezek rendkívül drága és elég nehezen beszerezhető ételek. Végül is rákerültek a menüre, de aligha tartanak ki a játékok végéig, mert utánpótlás nem várható, meg az sem várható el, hogy csak az izraeliek fogyaszthassanak belőle. Egyetlen magyar ételkülönlegesség sem található a menüben. Akik már hazautazhatnak... Ökölvívásban, a 75 kilogrammosok nyolcaddöntőinek első összecsapásán a pontozók török Beyleroglut 9-8-as pontozással kikiáltották győztesnek Erdei Zsolt ellenében. A 22 éves magyar Eb-ezüstérmes ezzel kiesett. Az orosz származású török rivális némi megelégedéssel vehette tudomásul, hogy Szta- nyiszlav Kirszanov mérkőzésvezető történetesen szintén orosz. Ebből az fakadt, hogy a bíró szinte mindvégig engedélyezte Beyleroglunak, hogy nagyszerű birkózó-mozdulatokkal fékezze le Erdeit. Ilyen mérkőzésvezetéssel a török előnyt élvezett. Dallos Gyula Európa-baj- noki bronzérmes díjlovagló nem indulhatott az olimpián. A sokszoros magyar bajnok lova, Aktion nem ment át az első és a második állatorvosi vizsgálaPontosan 12 évvel azután, hogy az Egyesült Államokban tartott legutóbbi olimpiát uralta, Carl Lewis (35) ismét visszatért az amerikai csapattal. Az atléta kijelentette: boldog, hogy csapattag lehet Atlantában. A rossz nyelvek szerint Lewis-nak már ősz szálak keverednek rövidre vágott hajába. Egyetlen számban, a távolugrásban versenyez ezúttal Los Angeles hőse, aki 1984-ben négy aranyérmet gyűjtött be. ton, az orvos sántának minősítette. Ez már a második olimpia, amin Dallos a lova miatt nem vehet részt. Az elsőn sem rajtolhatott, Barcelonában Aktion belázasodott. A teniszversenyek pénteken egyesben a második fordulóval folytatódtak, a párosban pedig az első fordulóban léptek pályára a résztvevők. Á Köves Gábor, Markovits László duó a 6. helyen kiemelt dél-afrikai Ferreira-testvérpártól két- játszmás vereséget szenvedett (6-4, 6-1-re), így búcsúzni kényszerült. A magyar tollaslabdázók nem tartoznak a sportág élvonalába, ennek megfelelően csak Ódor Andrea képviselte a piros- fehér-zöld színeket az atlantai olimpián. Sajnos, a Honvéd Zrínyi SE versenyzőjének ötkarikás szereplését nem kísérte- Nagy idők voltak azok, most sok minden másként van - emlékezik Lewis. Az a tény, hogy egyetlen számban indul csupán, lehetővé teszi Lewis számára, hogy többet élvezzen az olimpiából. Ami pedig az esélyeket illeti, a veterán versenyző úgy vélekedett, hogy a távolugrásban nyitva áll a pálya, sok a bajnokesélyes. szerencse. Az első fordulón erőnyerőként jutott túl, de a következő körben a kínai Jingna Han már túl nagy falatnak bizonyult számára. Az ázsiai sportoló 11-0, 11-1 arányban diadalmaskodott, s ezzel az egyetlen magyar tollaslabdázó kiesett. Az atlétáknál a férfi hármasugrásban a kiesett sportolók népes táborát gyarapította a két magyar induló is. Ordina Tibor és Czingler Zsolt is messze elmaradt egyéni legjobbjától. A két újpesti atléta 16.04, illetve 16.35 méteres eredménnyel a 32. és a 24. helyen végzett, amivel esélyük sem volt a továbblépésre, a 12-es döntőbe jutásra. Ordinának a 16.04 méteren kívül nem volt érvényes kísérlete, míg Czingler a 16.35 m mellett egy 16.22 méteres ugrást jegyezhet. A bronzérmesek boldogabbak? Egy brit pszichológus szerint azok, akik bronzérmet nyernek az olimpián, sokkal boldogabban és elégedettebbek, mint az ezüstérmesek. Ezt arra alapozta, hogy végignézte az 1992-es barcelonai játékok éremátadó ünnepségeiről készült felvételeket, s tanulmányozta a dobogósok reakcióit. A nagy idők elmúltak Nyári (öt)karikák A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch jó utazást kívánt annak a kínai újságírónak, aki azért kelt útra, hogy megnézze a 2000-ben, Sydneyben megrendezendő ötkarikás játékokat. Igaz, hogy korai az időzítés, de a 38 esztendős Pu Fanzhou Sydneybe utazása előtt még szeretné végigjárni azokat a városokat, ahol már járt az olimpiai láng. Mindezt pedig kerékpáron tervezi megvalósítani. A legelőrelátóbb újságírókat még Atlantában sem érhette meglepetés. Az sem okozott gondot számukra, hogy autójukkal hol parkoljanak a versenyek ideje alatt. Ők már előre parkolóhelyeket foglaltattak maguknak az olimpia szervezőbizottságánál. Igaz, ez az óvintézkedés mintegy 4000 dollárba került. Akik azonban az olimpia viadalaira kocsival érkeznek, azok naponta mindössze 20 dollárt fizetnek a parkolásért. ■Sk Nem akármilyen élményben lesz részük azoknak, akik - méregdrága belépőiket megváltva - kilátogatnak az Olimpiai-stadionba. No nem az atlétikai viadalokra, hanem az atlantai ötkarikás játékok záróünnepségére. A szokásos „menetrenden” felül ugyanis színre lép Little Richard, a rock and roll zene egyik nagy alakja. A 63 éves énekes nagyszabású koncertet ad. A Georgia állambeli Richard 1967-ben hagyott fel végleg a koncertezéssel, tumézással. Ám elmondta, hogy az olimpiára való tekintettel ezúttal kivételt tehet.- Lehet, hogy a szervezetem már öreg, azonban lelkem ugyanolyan fiatal, mint rég - jelentette ki az énekes. - Fénykoromban a később világhírre szert tett Beatles is szerepelt az előzenekaraim között. Kórházba szállították az ausztrálok középsúlyú ökölvívóját, Justann Crawfordot, aki péntek esti mérkőzésén az orosz Alekszandr Lebzsjakxó 1 kapott jókora ütést a tarkójára. Arthur Tunstall, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség al- elnöke szerint az orosz bokszo- lót le kellett volna léptetni. - Megnéztük a mérkőzés videofelvételét, amelyből kiderült, hogy Lebzsjak ütése szabálytalan volt - jelentette ki Tunstall. Crawford egyébként az ütés után nem is bírt talpraállni.