Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-28 / 204. szám

12 Mántúli Napló Sport 1996. július 28., vasárnap Atlanta W%l „Nyugállományból” hívták vissza a Őt is csak a CT keresztnevén emlegetik Ér y Brazíliában, (U akár Pe/ét. "■ ■ Már har­Mm W minchat esz­Ww ■ tendős és I f iV^ anya, de ezzel A j ' együtt a vi­lágbajnok női brazil kosárlabda-válogatott sztárja. Hortenciát - teljes nevén Hortencia Marcari Olivát - "nyugállományból" hívták vissza az olimpiára.- Olyan ő, mint Michael Jor­dan, csak nagyon csinos, ő a lelke a csapatnak - mondta egy brazil szurkoló. A brazil csapat e „nyugdí­jasa” 1992-ben Barcelonában is csapattag volt, s öt világbajnok­ságon vett részt, legutóbb 1994- ben.- Már nem akartam játszani. Az olimpia szelleme hozott visz- sza a csapathoz - mondta Hor­tencia. A brazil válogatott szomba­ton, lapzárta után játszotta kö­vetkező mérkőzését Kína ellen, de információnk nincs még ar­ról, hogy Hortencia is pályára lépett-e, mert a japánok elleni első mérkőzésen bokasérülést szenvedett. Mint az AP amerikai hírügy­nökség írja, a teljes felépülésre, s a jövő heti érmes mérkőzé­sekre összpontosít. Brazília eddigi találkozói közül az olimpián kettőt meg­nyert, egyet - az orosz váloga­tott ellen - elveszített. Vasárnapi műsor. TV 1. 11.00- 12.40. Az előző nap összefogla­lója. TV2. 16.00-18.35. Atlé­tika (női maratoni döntő - Föl- dingné, férfi 100 m gát előfu­tam - Csillag), evezés, kajak­vadvízi, kerékpár. TV 2. 20.30- 00.15. Strandröplabda, női ké­zilabda (20.30: Egyesült Álla­mok - Magyarország), lovag­lás, atlétika (kalapácsvetés döntő), súlyemelés, 22.30: vízi­labda döntő. 03.25-06.30. Atlé­tika (női 5000 m, hétpróba, férfi kalapácsvetés, magasugrás - mind döntő), műugrás, torna szerenkénti döntők, férfi kosár­labda. Két halott és száztíz sebesült Robbantásos merénylet A nyári játékok az előzetes menetrendnek megfelelően folytatódnak Egy sebesültet ápolnak a Centenáriumi Parkban Hatalmas robbanás történt helyi idő szerint szombat haj­nalban az atlantai olimpiai já­tékok színhelyén egy popkon­cert alatt. Az elemi erejű rob­banás két embert megölt és 110-et megsebesített. A katasztrófa hajnali fél ket­tőkor következett be az Olim­piai Centenáriumi Parkban, kö­zel a játékok helyszínéül szol­gáló stadionokhoz és az olim­piai faluhoz. A park egy hatal­mas, nyitott terület, ahol külön­böző kulturális eseményeket szoktak rendezni, és sokak ta­lálkozóhelye. Szombat hajnal­ban, a robbanás idején éppen egy koncert zajlott benne. Hivatalos forrásokból nem közöltek részleteket a robbanás körülményeiről, szemtanúk sze­rint azonban egy papírzacskóba rejtett pokolgép lépett műkö­désbe. A helyszínen tartózko­dók elmondták, hogy sebesültek hevernek szanaszét, és a robba­nás akkora erejű volt, hogy test­részeket szakított le. A helyszínre mentők és tűzol­tók tucatjai siettek, és a körzetet a rendőrség lezárta. Az elszigetelt körzetbe tarto­zik a nemzetközi sajtóközpont is, ahol kisebb incidens zajlott le a hajnali órákban: a rendőrök ál­lítólag könnyfakasztó gránáto­kat vetettek be a központba be­jutni akaró újságírók távoltartá­sára. Laza volt a biztonsági ellenőrzés Az olimpiai játékok idejére példa nélküli biztonsági intéz­kedéseket foganatosítottak: a különleges osztagokkal, szövet­ségi és városi rendőrökkel, ma­gántestőrökkel és önkéntesekkel együtt csaknem harmincezer embert mozgósítottak a sport- esemény zavartalan lebonyolí­tásának biztosítására. Sajtóértesülések szerint az Olimpiai Centenáriumi Park egyike azoknak a körzeteknek, ahol általában is laza a bizton­sági ellenőrzés. A Szövetségi Nyomozó Hi­vatal (FBI) nyomozást irányító képviselője megerősítette, hogy valóban robbanószerkezet lépett működésbe a parkban. Hangsú­lyozta, hogy az FBI terrorcse­lekményként kezeli az ügyet, és Atlantába vezényelték a hivatal terrorelhárító egységének szak­értőit. Woody Johnson elmondta azt is, hogy valóban riasztották a rendőrséget a parkban felfede­zett gyanús csomag miatt, de a kiérkező rendőrök nem tudták kiüríteni a körzetet, még mielőtt a robbanás bekövetkezett volna. A detonációban megsérült az egyik rendőr is. A sajtótájékoztatón Francois Carrard, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság (NOB) főigazga­tója bejelentette: a testület dön­tése értelmében a játékok az előzetes menetrendnek megfele­lően folytatódnak. Tájékozta­tása szerint a NOB úgy döntött, hogy a nap folyamán félárbocra eresztik az olimpiai zászlókat, és a tragikus esemény áldozata­inak az emlékére egyperces néma szünetet fognak tartani a viadalok helyszínein. Bognár Gábor, az MTI-fotó helyszínen tartózkodó munka­társa látta, amint az atlantai rob­banás után a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és megkezdte a környék kiürítését. A rendőrök lezárták a sajtóköz­pontot, és helikopterekről ref­lektorokkal pásztázták a hely­színt. A magyar fotós érdeklő­désére a helyszínen dolgozó mentők közölték: nem tudnak magyar sebesültről. Az MTI-fo- tós elmondása szerint közvetle­nül a detonáció után még a kon­cert hallgatósága sem érzékelte a helyzet tragikumát. A robba­nás dörejére épp csak szállin­gózni kezdett néhány távozó. Török az egyik áldozat A helyi televízió szerint az egyik áldozat egy török állam­polgárságú középkorú férfi, aki olimpiai akkreditációs kártyával rendelkezett. Saniaranch-nyilatkozat Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Ohmpiai Bizottság elnöke az EFE spanyol hírügy­nökségnek elmondta vélemé­nyét a szombat hajnali atlantai robbantásról. Az elnök határo­zottan kijelentette: „Az olimpiai mozgalom nem hagyja, hogy a terroristák megfélemlítsék. Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy néhány személy elérje célját, s le­rombolja az olimpiát, a béke és a szolidaritás nagy világünnepét. ” Samarach együttérzését és megdöbbenését fejezte ki az ál­dozatok hozzátartozóinak, s hozzátette, már kezdettől fogva komolyan tartott attól, hogy ter­rorcselekmények megzavarhat­ják a játékokat. Ez a félelme, sajnos, be is igazolódott. A magyarok egészségesek és biztonságban vannak „Szeretnék minden hozzátar­tozót megnyugtatni, hogy min­den Atlantában tartózkodó ma­gyar sportoló, vezető, újságíró és szponzor kivétel nélkül egész­séges és biztonságban van" - nyilatkozta az MTI munkatár­sának Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke. Hozzátette: a további kockázatokat elkerü­lendő, javasolni fogja, hogy va­lamennyi olyan magyar sportoló és vezető, akinek további atlan­tai jelenlétére már nincs szük­ség, a július 28-án induló géppel utazzon haza Magyarországra. Kóczián dicstelen szereplése Fokozott biz­tonsági intéz­kedések kö­zepette, a NOB hajnali hivatalos be­jelentésének megfelelően az atlantai Olimpiai sta­dionban helyi idő szerint reggel megkezdődtek az atlétika szombati versenyei. A résztve­vők egyperces néma felállással emlékeztek meg a terrorista merénylet áldozatairól. A biztonsági erők az olimpia többi versenyszínhelyén is in­tézkedéseket tettek a zavartalan lebonyolítás érdekében. Pénteken rendezték meg a férfiak 10 000 méteres síkfutá­sának selejtezőit is. Ebben a számban Káldy Zoltán képvi­selte a magyar színeket, aki fu­tamában 28:13.49 perces ered­ménnyel kilencedikként ért célba. Ez a teljesítmény azt je­lenti, hogy Káldy ott lehet a 10 000 méter hétfői döntőjében. Kettős amerikai győzelem született az atlétikai versenyek második döntőjében, a férfi súlylökésben. A világcsúcstartó Randy Barnes egyedüliként tu­dott a mezőnyben 21 méter fölé kerülni (21.62), és ez természe­tesen a győzelmet jelentette számára honfitársa, John Go­dina (20.79) előtt. Az első nyolc 20 m felett lökött. Az atlantai olimpia hármas­ugró számának legnagyobb esé­lyese, a brit Jonathan Edwards, aki a tavalyi göteborgi világ- bajnokságon 18.29 méterrel új világcsúcsot állított fel. A jubi­leumi ötkarikás játékok pénteki selejtezőjében azonban megle­petésre csak az ötödik legjobb eredményt érte el 16.96 m-rel. A kvalifikáció legjobb telje­sítményét az amerikai Kenny Harrison nyújtotta, aki bemu­tatkozásként 17.58 méterig szállt, majd be is fejezte a ver­senyzést. Őt honfitársa, a vete­rán Mike Conley követi 17.20 m-es eredménnyel. A képzelet­beli dobogó harmadik helyét a kubai Yoelbi Quesada foglalja el, 17.19 m-rel. Meglepetésre nem került a 12-es döntőbe a jónevü brit Francis Agyepong, valamint az összes kísérletét elrontó lett Maris Bruziks. Dicstelenül szerepelt a férfi súlylökés selejtezőjében Kóc­zián Jenő. Az újpesti nehézatléta ugyanis érvényes kísérlet nél­kül búcsúzott az olimpiától. A selejtezőszint egyébként 19.80 méter volt, ami azt jelenti, hogy a térdműtéten átesett Kóczián- nak idei legjobbját (19.83 m) kellett volna teljesítenie a dön­tőbe jutáshoz. A selejtezőszintet egyébként heten dobták túl. Jackie Joyner-Kersee sérülés miatt visszalépett A világ egyik legjobb hét- próbázójának tartott amerikai Jackie Joyner-Kersee nem va­lósíthatja meg álmát, nem nyerheti meg sorozatban har­madszor a hétpróba olimpiai aranyérmét: az első „tusa”, a 100 méteres gátfutást követően combsérülése miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Az első hely várományosa még az ame­rikai válogatóversenyen sérült meg. Az atlantai játékokra azon­ban úgy-ahogy rendbe hozták, de az utolsó gát vétele után, amellyel ütközött, fájdalmas grimasz ült ki arcára. Sérülése kiújult. Ä 33 éves Jackie Joyner- Kersee Szöulban és Barceloná­ban a hétpróba olimpiai baj­noka volt, és a számban még egy ezüstérmet is magáénak tudhat, amelyet 1984-ben Los Angelesben szerzett. Szöulban a hétpróba mellett távolugrás­ban is győzött, majd négy évvel később ebben a számban bronzérmes lett. Az ökölvívó Nagy János a negyeddöntőbe jutott Az ökölvívó olimpia szombati versenynapján Nagy János (57 kg) 14-12-es pontozással le­győzte a nigériai Daniel Atta- hot, s bekerült a legjobb nyolc közé. Az ökölvívók 57 kg-os küzdelmeiben Nagy János szerdán 14.06 órakor az ar­gentin Pablo Chaconmú küzd. A győztes már érmes, elődöntőt vívhat. Mántúli Napló Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-30Í. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Telex: 12-211 Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózata és a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt. útján. Ausztrál tiltakozás Súlyos bírság egy kis incidens miatt Az ausztrál olimpiai csapat til­takozást jelentett be a szervező bizottságnál egyik sportolója, Todd Woodbridge teniszező ezer dolláros megbírságolása miatt. Az ausztrálok panasza sze­rint a súlyos bírság egy ártal­matlan incidens „felfújásából” keletkezett. A 25 éves teniszező egyik este feleségével és annak szüle­ivel tért haza este az olimpiai faluba. A kapunál igazoltató női biz­tonsági őrrel összeszólalkozott, az elvette tőle az akkreditálási igazolványát, amit a teniszező megpróbált kicsavarni a kezé­ből. Ennél erőszakosabb meg­nyilvánulás nem történt. A biz­tonsági őr mégis feljelentést tett a kiváló párosjátékos ellen, aki nem vallotta magát sem bűnös­nek, sem ártatlannak, mire a he­lyi amerikai rendőrhatóság ezer dollárra megbírságolta garázda magatartás címén. John Coates, az ausztrál olimpiai csapat vezetője el­mondotta a sajtónak, hogy egy hasonló semmiségért őt is fe­nyegették már letartóztatással a biztonságiak. Az efféle eseteket a bizton­sági intézkedések felesleges túlhajtásának tulajdonította, ami az érintettekből is szélső­séges reagálásokat vált ki.

Next

/
Thumbnails
Contents