Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-01 / 148. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. június 1., szombat Könyvhét után Az Ünnepi Könyvhét '96 után című sorozat keretében mutatják be június 3-án 18 órakor a pécsi Művészetek Házában Gábor György A Bárka és utasai című könyvét. Vendég lesz a szerző, Deák László, az Orpheusz kiadó igazgatója, és Donáth László evangélikus lelkész. 4-én a sorozatban Erős Ferenc Goffmann meséi című munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A szerző és a vendégek, Bókay Antal és Stark András a kötet kapcsán az identitásról, a nemzedékről, a stigmáról, az antipszichiátriáról, a pszichoterápiáról, a művészetről beszélgetnek. Muzsikus lelkek Deák Ildikó, a müncheni Zeneakadémia fuvola tanszakának végzős hallgatója ad hangversenyt a Művészetek Házában június 3-án este 8—kor. Tavaly őt választották a Linzi Bruckner Szimfonikus Zenekar első fuvolásának. Ezúttal diplomakoncertjének műsorából játszik. A Házban a Fiatal tehetségek pódiumán többek közt Mozart, Schumann, Chopin műveiből Zentai Károly ad koncertet június 4-pén 19 órakor, 6-án pedig Pleszkán Frigyes szólózongorista jazzhangverse- nye kezdődik 19 órakor. Kép és tánc Idén is látványt és élményt ígér a Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának fellépése a Pécsi Nemzeti Színházban, június 2-án. A záróelőadás 11 órakor kezdődik. A 14 végzős növendéket Kovács Zsuzsanna és Uhrik Dóra készítette fel. 1-jén a pécsi Ifjúsági Házban 10.30-kor „Az akvarell-festészet becsülete” címmel kezdődik Nemes István technikai bemutatója. A házigazda Nőt Béla. Toliforgatók Klubja Elsősorban fiatalokat várnak azok, akik június 3-án 15.30-kor megalakítják a Toliforgatók Klubját Pécsett, a Társadalmi Egyesülések Székházában. A társulás mindenki előtt nyitott, aki alkotótevékenységét szeretné kibontakoztatni, helyet keres művei bemutatására. Jelentkezni a helyszínen, illetve Köves Imre szervezőnél lehet (329- 747). A Parti Galéria - partra vetve A mostanihoz hasonló, vadregényes környezetről már nem is álmodhatnak ... fotó: Tóth László „Elképzelhetetlennek tartom, hogy a Parti Galéria az utcára kerüljön” - mondja dr. Páva Zsolt pécsi polgármester. Hepi- end is lehetne, ha tudnánk, hova költözik a nyár végén a népszerű pécsi magángaléria. 1990 áprilisában hozta létre a galériát két vállalkozó kedvű nő: Fabinyi Gabriella és Tátrai Annamária. A mai helyen, a Janus Pannonius Múzeum Káptalan utcai telkén: a Zsolnay és az Uitz Múzeum között álló földszintes épületben 1991 májusában nyitott meg kapuját a Parti Galéria. A ház akkor használaton kívül volt: a két lelkes galéria-alapító saját tőkéből, baráti kölcsönből, Starthitelből és újrakezdési kölcsönből helyreállította, tárlatok rendezésére alkalmassá tette a 130 négyzetméteres területet. A helyiségeket a JPM-től bérlik, az átalakítás költségeit beszámították a bérleti díjba. A galéria fő feladata a kortárs magyar művészet támogatása: évente általában tíz kiállítást rendeznek és egy karácsonyi vásárt. A kiállító művészek névsora mutatja a galériások érdeklődési körét, ízlését: Bencsik István, Pinczehelyi Sándor, Füzesi Zsuzsa, Nagy Márta, Molnár Sándor, Bocz Gyula, Schrammel Imre, Farkas Adám, Gesz- ler Márta, Somogyi Győző, Dobány Sándor, Kertészfi Ágnes, Ilovay Zsuzsa, Hajda Zsigmond.-Zsűri nincs: mi visszük a bőrünket a vásárra, azt állítjuk ki, ami nekünk tetszik, amiről úgy véljük, hogy a közönségnek is tetszik. És ami eladható - mondják az asszonyok. - A művészek fizetik a meghívót, a szállítást. Néha egy-egy kiállításra akad szponzor, de a fő bevételt - nem sokat - a kiállításon és a vásáron eladott művek ára jelenti. A megnyitón fellépő színészek, muzsikusok a baráti körből valók, és ingyen adják a műsort. A bevétel szerény: a galériások próbálkoznak mással is. Művészfilmeket árultak videón, művész-ecsetet és festéket, majd a villánykövesdi Polgár-család extra palackozásé borait kínálták a látogatóknak. A Gyár nevű „kultúrkocsmá- ban” kiállítást és koncertet szerveznek - egy vállalkozó jóvoltából igényes, de kis számú néző számára. Tavaly fesztivált szerveztek a nyári rendezvényeket nélkülöző Pécs számára, újabban a padláson is rendeznek tárlatokat. Nem kilincseltek ingyenpénzért: újabb és újabb ötletekkel rukkoltak ki. így például kávézót és borkóstolót létesítettek volna (a vizesblokkal együtt WC-t is, mert a környéken nincs nyilvános illemhely), mely elláthatta volna a Káptalan utca közönségét a nyári rendezvények idején. A javaslatot a fenntartó Baranya Megyei Közgyűlés nem fogadta el.- Rövidesen el kell hagynunk az épületet, mert lejárt a szerződés, és a múzeumnak szüksége van a házra: a Modem Magyar Képtárat az Uitz-ban és itt helyezik el - mondja Tátrai Annamária. - A megyei közgyűlés a múzeum ill. a kulturális bizottság javaslata alapján döntött. Megjegyzem: minket senki sem keresett meg a bizottságtól, senkinek sem mondhattuk el a mi érveinket.- Nem tudjuk továbbra is piaci alapon fenntartani a galériát: túl nagyok a költségek és kicsi a bevétel - összegezi a helyzetet Fabinyi Gabriella. - Mi szinte missziót teljesítünk a város érdekében: népszerűsítettük a helybeli művészeket. Úgy véljük, méltányos lenne, ha a város - vagy a megye - támogatna bennünket egy olyan ingatlannal, ahol folytathatnánk tevékenységünket: akár a Dominikánus házban, amely kulturális célokra alakul majd át, akár másutt a belvárosban. Akadnak támogatóink - magánosok és más, ugyancsak nehéz helyzetben lévő kulturális intézmények -, de ez túlságosan esetleges: a stabil, színvonalas munkához kevés. Most július eleje van: még nem tudjuk, hol leszünk augusztus 31. után.- A Parti Galéria bérleti dija évi 240 ezer forint plusz áfa - mondja dr. Ecsedy István múzeumigazgató. - Áz általuk elvégzett és a múzeum által elismert felújítás és átalakítás értéke 612 ezer forint. Ezt már „lelakták”. A bérleti szerződés március 15-én járt le. Közben a galéria a közgyűléshez fordult, borgaléria, vizesblokk kialakítására tett javaslatot, s kérte a bérleti szerződés meghatározatlan idejűvé változtatását. A múzeum vezetésének a művészettörténészek meghallgatása után az az álláspontja alakult ki, hogy az épület használatbavételéről, különösen hosszabb távon nem mondhatunk le. Itt olyan épületracionalizálási program indult meg, amelynek keretében a Szabadság úti Modern Magyar Képtár anyaga a Papnövelde utcába kerül, a Szabadság úti épületet pedig az összedőlőfélben lévő természettudományi osztály kapja meg. Az az épület, amelyben a Parti Galéria van most, jól szolgálja majd az időszaki kiállításokat. A galéria kiköltözése után röviddel vendégkiállítás jön, majd festés, átalakítás: a képző- és iparművészeti gyűjtemény egyes részei kerülnek ide. Lehet, hogy az érdemi átalakítási munkálatok nem fejeződnek be az idén - pénzkérdés! -, de kiállítások már lesznek.- A múzeum álláspontját a megyei közgyűlés gazdasági és kulturális bizottsága is véleményezte, és egyetértettünk abban, hogy ne hozzuk a galériát lehetetlen helyzetbe: nem azonnal, hanem augusztus 31. után kell kiköltözniük. Mint ahogy eddig is megértéssel vettük a galéria szemmel látható anyagi nehézségeit, ezután sem akarunk merevek lenni: a bé- kességes elválást szeretnénk segíteni. *- Mint városi vezető és gyakorló tárlatlátogató ismerem a Parti Galéria helyzetét. A város hosszabb távon tud megoldást: a Dominikánus házban egy külön rész rendelkezésükre áll majd. A gond: hol legyenek az átmeneti időben, amely esetleg egy-két év is lehet. Valamilyen megoldást keresünk, a Vagyonkezelő kft- nek kiadtam a feladatot, hogy keressen a belvárosban alkalmas helyet. Hogy hol lesz ez, azt most nem tudom megmondani, de elképzelhetetlennek tartom, hogy a Parti Galéria az utcára kerüljön - mondta dr. Páva Zsolt. G. T. Színházi levél A zenés színpad ellentmondásos műfaj, afféle fából vaskarika, amely mégsem akadályozza, sőt sokszorozza élet- képességét, maradandóságát. A Balikó Tamás által rendezett Sevillai borbély ismét bizonyítja, hogy az opera nem koncertzene, hogy a színházban énekesnek és karmesternek egyaránt a játékot kell szolgálnia, hogy ez a vezé- reltség paradox módon a zenének is javára válik. Mint egykori pécsi (most éppen zalaegerszegi) muzsikus, a parádés előadások és hangfelvételek által kényeztetve, némi szorongással ültem be a színház opera- és balett előadásaira. Rossini leg- játszottabb operája azonban Pécsett nem emlékeztetett semmilyen előzményre. Az operaínyenc Stendhal igazáról győzött meg, hogy tudniillik ezt a jól kipróbált zenét nem döntik végromlásba szép és énekelni nem tudó hangok, hanem épp kiteljesítik. Váradi Mariann minden illúziónknak megfelelő hanggal, Kuncz László vaskos ko- médiázásban is hibátlan közelítéssel, Bukszár Márta a karakterfigurának is kijáró figyelemmel, Haramza László az együttesekben is jól ható készenléttel - hogy Massányi Viktor figarójának komplex hitelességét ne is említsük. Hogy a nem éppen hagyományhű előadás indítékai nem ők, hanem a rendezés Felsens- tein-i elfogulatlansága, inkább hozzátesz, semmint elvon érdemeikből, hisz Rossinit nem a kottafejekhez való beckmesseri bakafántossággal, vagy a mű sokféle olvasatának valamelyikével, hanem a történet kibontásához elengedhetetlenül szükséges „gátlástalansággal” és sodró együttes játékkal idézik meg. Az már a színjáték csodája, hogy a nagyon is kényes énekszólamok és a raffinált zenekari szövet épp ezzel jut igazi érvényre. Kevesen ismerik be, hogy Bartók Mandarinját a zene proklamált megközelíthetetlensége mellett a köteles értelmezés köde is elfedi. Ebben az irányban hat a szerzőtől származó szvit is, amelyet jóval többet hallunk, mint magát a művet. Herczog István rendezése a még mindig idegenszerű zenét a mozgásesemények hangkíséretévé változtatja. Azaz vagy első benyomásként nyújt hiteles képet, vagy feloldoz zenei előítéleteinkből. Az „itt és most” előadásban elvesztik jelentőségüket a más fontosnak tűnő részletek, a mű kilép elnyűtt szabványaiból, és a színpad-orkeszter által határolt térben kel új életre. A most műsoron levő pécsi zenés produkciók kivétel nélkül így adnak élményt a nézőnek. Legyen az a néhány előadásra ítélt, iskolásokkal „vat- tázott” kitűnő Bánk bán, a lenyűgöző lendületű Rossini- sláger vagy a Bartók-diptichon publikuma. S mindez már csak azért sem jelent témaidegen orientációt, mert a produkciók ilyen színvonalú egybemarkolása csak a zenei eszközök perfektségének talaján lehetséges. Mindez a rendezők koncepcióit empatikusán megvalósító kannester, Blázy Lajos mellett elsősorban a több szerepet is vállaló énekművészek érdeme. Jelesül Kuncz Lászlóé, aki a hősi hangvételben (Petúr) csakúgy otthon van, mint a Kékszakállú nyelvre szabott, teljesen egyéni deklamációjában. Ugyanígy Bukszár Márta a sok nagy előddel eredetien vetekedő Ju- ditja, vagy Massányi különböző súlyú Figárója és II. Endréje. Váradi Mariann olyan egymással legfeljebb formátumban rokonítható szerepeket old meg hiánytalanul, mint Rosina és Melinda. Nem véletlenül kerül e méltatás végére a zenekar teljesítménye, azé a hangszeres együttesé, amelynek fejlődését az általam ismert ötvenes-hatvanas évek állapotához mérni több mint illetlenség. Hogy nem is teszem, azt egyebek mellett a szóban levő nagy igényű zenei paletta megvalósításának minősége magyarázza. Szelényi Pál Katona Judit Pajtás Mellemre tette melső lábait Pajtás, és táncolt, csak forgott velem. Most már tudom, nem sintér vitte el, előle szöktünk meg egy esteien. Hányszor bujdostam kis bűnök miatt vele, ha féltem, vagy ha félt szegény. Hol járhat most vajon, most hol lohol, vagy égi útról nem rohan elém?! Futnak a képek Kállai Ferenc és Schütz Ila Makk Károly filmjében FILMJEGYZET Történetek a hiányról Szeressük egymást gyerekek! Vajon mire figyelmeztet ez az ironikusan csengő „slágerfilmcím”? Rögtönzésen alapul? Vagy amit akartok? Arra utalna csupán, hogy a film egyik szakaszában efféle dalok, kupiék csendülnek fel? Az élet úgyis tovaszáll? Éppen most száll tova? Vagy azt jelzi, hogy három, egymástól ennyire eltérő karakterű rendező, mint Sándor Pál, Makk Károly és Jancsó Miklós, ezúttal egy szkeccs- filmben együtt lép a publikum elé? Lehet. Mellesleg megjegyzem: a szkeccsfilm vonzó, változatos műfaj, mintha különböző szerzőktől származó kisregényeket fűznének egy kötetbe. Ki ne emlékezne például (a tapasztaltabb, kevésbé zsenge korú nézőkre gondolok) Rossellini, Godard, Pasolini és Grego- retti egykori összefogására, a ROGOPAG-ra? Nos, a Szeressük egymást gyerekek! műfaji tekintetben a magyar Rogopag. Örülni lehet neki, még ha nem is hibátlan, sőt, néha olyan, mint egy fáradt kézlegyintés. De azért persze, szégyen, a mai filmviszonyok súlyos kritikája, hogy ilyen fajsúlyú rendezők évek óta nem képesek egy önálló műre valót összekoldulni. Hát mi lesz ebből, tekintetes úr? Lehet, hogy erről is szól ez a három történet. A nyomorúságról. A hiányról. Sándor Pál „Eg a város, ég a ház is” című munkája hajléktalanokról mesél. A cselekmény egy karéj kenyér körül forog. Alvilági környezetben, elhagyott metróalagútban, pincékben, piszkos odúkban játszódik, s jelképes erejű tűzvészszel zárul. Míves munka, a rendező azonban túlságosan megbízott kedvenc színészeiben, Temessy Hédiben, Garas Dezsőben és Kern Andrásban, akik hozzák is formájukat, csakhogy realisztikus játékstílusuk nem illeszkedik harmonikusan Sas Tamás lírai megvilágítású, stilizált tereihez. Ezért aztán a befejezés nem hiteles. Makk Károly Magyar pizzájában a „címszereplő ételkülönlegesség” tölti be azt a szerepet, ezúttal polgári környezetben, mint az előbbi történetben a szelet kenyér. Szépen indul, a rendezőre jellemző árnyalt festéssel (Benkő Gyula és Kállai Ferenc stílusos alakításával), ám váratlanul - és dramaturgiailag teljesen indokolatlanul - képtelen vérfürdőbe torkollik. A három epizód közül kétségkívül Jancsó Miklós filmje (A nagy agyhalál) a legegységesebb tónusú. Nem lehet pontosan tudni, miről is szól, de ez mellékes. A rendező kései munkáinak fanyar iróniája hatja át a látványt: a kamera fogságba vetett tigrisként kering a zárt térben, s időnként mintha saját tükörképére is rávicsorogna. A bűnről van szó és a nyomor szellemi változatáról. A kenyér és a pizza után a képről. A ránk zúduló látvány özönről s arról az „egy fa- latnyi képről”, ami hiányzik. Még hiányzik. Nagy Imre
