Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-24 / 171. szám

8 Dunántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1996. június 24., hétfő Meszes! játszóterek - Pécsről, a Perr Viktor utcából jelezte olvasónk, hogy a Bocskai utcai játszótér állapota lepusztult, piszkos, elhanyagolt (bal oldali képünk). Egy korábbi be­jelentés alapján a Pécsi Közüzemi Rt. megígérte, hogy március 31-ig a homokcserét és a len­gőhinta javítását elvégezteti. Sajnos ez csak ígéret maradt. Jobb oldali képünkön látható, hogy a másik, szintén Meszesen (a József Attila Kultúrház közelében) lévő játszótér sincs jobb állapotban. fotó: laufer László A 3-as buszbérlet érvényes a 103-as járatra is Ez lenne a megoldás? Felejtsem el a pénzem - mondta a jogász Világbanki osztályok Jogi tanácsadás Legközelebbi jogi tanácsadá­sunkat július 3-án, szerdán délután 5-től 6 óráig tartjuk szerkesztőségünkben - Pécs, Rákóczi út 34. szám alatt. A tanácsadás díjtalan. Lakások bérleti díjának megállapítása san jöttek, én fizettem a havi 4079 forintot. 1995. november­ben lejárt a két év - bútor sehol. Telefonáltam Szegedre, ahol közölték velem: keressem a jo­gászukat. A jogász kérése az volt, hogy írjak alá egy jegyző­könyvet melynek alapján visz- szakapom a pénzem, mert nem tudják leszállítani a bútort. Ez a jegyzőkönyv a birto­komban van, de azóta sem tör­tént semmi. Újabb telefonomra közölte a jogász úr, hogy felejt­sem el a pénzem, mert csődbe mentek. Időközben már kikap­csolták a telefont is, nem lehet őket elérni. Egyedül, két gyerekkel rok­kant nyugdíjasként felejtsem el a 96 924 forintomat? Montay Tiborné Pécs, Dr. Boros I. u. 3. lyok szakterületükön igen szé­leskörű szakmai alapozást, s ál­talános technikai műveltséget nyújtanak a tanulóknak, hogy elősegítsék és megkönnyítsék az érettségi utáni, az új Orszá­gos Képzési Jegyzékben feltün­tetett szakmák, technikusképe­sítések megszerzését. A kép­zésben kiemelkedő szerepet kap az informatika, a nyelvta­nulás, s a tanárok között egye­temi oktatók is lesznek. Az új osztályok indítására a tanárok bel- és külföldi tanfolyamokon készültek fel. Dr. Herbert János Jogi tanácsadó Somogyi P. pécsi olvasónk kérdezi, hogy ki a keresőkép­telen beteg. A hatályos társadalombizto­sítási jogszabályok szerint ke­resőképtelen: aJ aki betegsége miatt munkáját nem tudja el­látni; b.l aki terhessége, illető­leg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni, és terhességi, gyermekágyi segélyre nem jo­gosult; c.l az anya, ha kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fia­talabb gyermekét szoptatja; dJ az anya, vagy az egyedülálló apa, ha egyévesnél fiatalabb be­teg gyermekét ápolja; e.l az a szülő, aki 1 évesnél idősebb, de 10-nél fiatalabb beteg gyerme­két ápolja. Keresőképtelen az Is, aki aJ akit kórházba (klinikára) bármi­lyen ok miatt felvettek; b.l aki tizennégy évesnél fiatalabb vörheny-beteg gyermeket ott­hon ápol; c.l akit közegészség- ügyi okból foglalkozásától eltil­tanak, és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülöníte­nek, továbbá aki járványügyi, állategészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud, és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható. Vörhenybeteg gyermek ápo­lására táppénz esetenként leg­feljebb huszonkét napon átjár. H. N-né özvegyi nyugdíjban részesül. Nemsokára öregségi nyugdíjba megy. Az iránt ér­deklődik, hogy az özvegyi nyugdíj mellett kapja-e az öregségi nyugdíját is. Az 1975. évi II. törvény 65/A. §-a szerint ha az özvegyi, baleseti özvegyi nyugdíjra jo­gosultat öregségi, rokkantsági nyugdíj, vagy baleseti nyugellá­tás is megilleti, e két ellátás kü­lön jogszabályban meghatáro­zott határösszegéig együttesen folyósítható. (A 175/1995. XII. 27. Korm. sz. r. 2. § (1) bek. szerint ezen összeg 1996. ja­nuár 1-től havi 17 000 Ft.) A határösszeg szempontjából figyelmen kívül kell hagyni a saját jogú nyugdíj megállapítá­sát követően elszenvedett üzemi baleset alapján folyósí­tott járadékrészt, az ösztönző nyugdíjpótlékot és továbbá azokat az összegeket, amelyek folyósítását külön jogszabály - ide nem értve a nyugdíjak eme­lésére, kiegészítésére vonat­kozó korábbi külön jogszabá­lyokat - a határösszegen felül is lehetővé teszi. Ha az ellátások bármelyiké­nek az összege a jogszabályban megjelöltnél - 17 000 forintnál több, akkor választhatja a ked­vezőbbet. S. A. Az oldalt összeállította: Dr. Dunai Imréné A következő levelet öt aláírás­sal kapta szerkesztőségünk: Még májusban történt, hogy a 7.20-kor, a kertvárosi végál­lomásról induló, 103-as gyors­járaton utaztam, melyre három ellenőr is felszállt. A harmadik, vagy negyedik megállóban el­kezdték ellenőrizni a bérleteket, jegyeket. Én 3-as vonalbérlettel utaztam. Az ellenőr közölte ve­lem, hogy a bérletem a 103-as járatra nem jó, és megbüntet. Hiába próbáltam érvelni, hogy ezidáig még soha nem büntet­A pécsi Janus Pannonius Gim­názium francia nyelvű színját­szó csoportjával Szikszainé Bánkuty Zsuzsa és Komjáth Mária tanárnő vezetésével a Pi­reneusokban található Orthezbe utaztunk az ottani nemzetközi fesztiválra. Az út nagyon hosszú volt, mégsem unatkoztunk, mert szebbnél szebb tájakon halad­tunk. Megcsodálhattuk Mona- cot, Nicet, Cannest és füröd­tünk a Töldközi tenger üde vi­zében. Ügyes buszvezetőink­nek köszönhetően a Cote d Azure kacskaringós hegyi út­tek meg, pedig már számtalan­szor volt ellenőrzés. Nem adott nekem igazat, kitartott amellett, hogy erre a járatra nem érvé­nyes a bérletem. Több utastár­sam is hasonlóképpen járt ezen a reggelen. % Olvasóink levelét elküldtük Kóczián Lőrincnek, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. ügyve­zető igazgatójának, akitől az alábbi tájékoztatást kaptuk: A levélben foglaltakat kivzsgál- tuk és megállapítottuk, hogy el­jain baj nélkül túljutottunk, mi­közben a tengerparti sziklákban gyönyörködtünk. Másnap a carcassonei vár után már mesz- sziről feltűntek a Pireneusok havas csúcsai. Késő délután érkeztünk meg Orthezbe, ahol kissé megszep­pentünk, amikor megtudtuk, hogy családoknál leszünk elhe­lyezve kb. 20 kilométeres kör­zetben. De hamar rájöttünk, hogy aggodalomra nem volt okunk, a vendéglátók nagyon kedvesek voltak, s lassacskán sikerült megértetnünk magun­kat franciául. lenőreink szabálytalanul jártak el, amikor a 103-as gyorsjára­ton nem fogadták érvényes uta­zási igazolványként a 3-as vo­nalbérletet. Ezen tévedésüket az ellenőr­zést követően ők is felismerték, és még aznap elnézést kérő le­velet küldtek az érintett utasok­nak. Nevezett dolgozóinkat fi­gyelmeztettük a körültekintőbb munkavégzésre. Az okozott kellemetlenségért utasainktól szíves elnézést ké­rünk. Az első bemutatkozásunk táncos-énekes magyar nyelvű folklórműsorból állt, majd kö­vetkezett az „igazi” előadás: Goscinny: A kis Nikolas című darabja francia nyelven. A hétvége kirándulással telt el; míg a csoport egyik fele az Atlanti óceánnál napozott, ad­dig a másik fele a Pireneusok havas csúcsain hógolyózott, majd egy közös biarritzi kirán­dulás következett. Sok élmény­nyel, s egy újabb meghívással tértünk haza. Kovács T., Bátori B., Sallai A., Bokor Zs., Wenhardt K. 1993 novemberében Pécsett, a Jókai utcában a Mitax Organ Kft.-nél szerződést kötöttünk, melyben kölcsönösen vállal­tuk, hogy két év részletfizetés után egy ülőgarnitúrát ka­pok. A dolog úgy zajlott, hogy csoportok szerveződtek, mi 43-an voltunk 6/IX. beszer­zési csoport számon. Bútort, műszaki cikket vásárolhat­tunk. Feltétel volt, hogy 50 ezer forint alatt nem lehetett az áru. Volt, aki pár hónap után megkapta a rendelését. A szerződéskötésünk után rövid időn belül megszűnt az iroda a Jókai utcában és a kert­városi Zsuzsanna utcában mű­ködött tovább pár hónapig. Majd csak Szegeden (az egész országban egy helyen), a köz­pontjukban. A csekkek ponto­Az 1996/97-es tanévtől az 500 sz. Angster József Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szak- középiskola is belép a speciális „világbanki” tantervet megva­lósító iskolák sorába gépész és villamos szakterületen. A kép­zés legfontosabb célja, hogy előkészítse és elősegítse a ma­gyar szakképzési rendszer fel­zárkózását az Európa Közösség egyre inkább egységesülő szakképzési rendszeréhez. At érettségire, s az egye­temi-főiskolai továbbtanulásra való felkészítésen túl az új tí­pusú szakközépiskolai osztá­Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület pécsi irodájában több panaszos jelezte, hogy az 1996. évi 12. sz. Pécs megyei Jogú Város önkormányzati rendelet alapján pontozásos rendszerrel megállapított új lakbérek he­lyességéről nem tudnak meg­győződni, mivel a Pécsi Extrá­hoz nem jutottak hozzá. Van, aki a részére kiküldött új lakbér összeget találta túl­zottnak, ezért személyesen ke­reste fel a Közüzemi Rt-t. A ré­szére megállapított 2873 forin­tos lakbér a reklamáció során 2018 forintra módosult. A szó- banforgó lakás „Építési mód és műszaki állapota” II/A. 3. pont­jában meghatározott tételt öt ponttal terhelték, holott a teljes felújításra 1968-82 között nem került sor, így csak egy pont vehető figyelembe, amit a pa­naszos jelenleg is kifogásol. Ezzel kapcsolatban írásban ke­restük meg a Közüzemi Rt-t. Javasoljuk a lakásbérlőknek, hogy a kapott új bérleti díj megállapítását vizsgálják felül és amennyiben az 1996. május 2-iki 17-es számú Pécsi Extra nem áll rendelkezésükre, úgy a bérleti díj helyes kiszámítása érdekében keressék fel irodán­kat: Országos Fogyasztóvé­delmi Egyesület Tanácsadó Irodája - Pécs, Apáca u. 15. Januszisták Franciaországban Osztálytalálkozók A pécsi tanítóképzősök Negyven éves érettségi találko­zót tartottak a Pécsi Tanítókép­zőben 1956-ban diplomát szer­zett öregdiákok. A huszonki- lences létszámú osztályból hú­szán jöttek el a találkozóra, és négy régi tanáruk jelenlétében elevenítették fel a diákköri él­ményeket, számoltak be pályá­juk és életük történetének ala­kulásáról. Rendhagyó osztály- főnöki óra keretében emlékez­tek meg azokról, akik mint di­áktárs, vagy mint tanár távoztak az élők sorából. Emléküknek gyertyagyújtással és egy perces vigyázzállással tisztelegtek. A találkozót öt év múlva, az ezredforduló után tegezzük is­mét megrendezni. Addigra már valamennyien nyugdíjasok le­szünk. A Pécsi Tanítóképző ’56-os öregdiákjai „Dózsa” iskolások Negyven év után először gyűl­tek össze osztálytalálkozóra az egykori „Dózsa” iskolások. Jó volt ennyi év után újra látni egymást, és az akkori fénykép alapján kérdezgettük egymást, hogy te ki vagy, hol vagy a ké­pen - nagyon megváltoztunk. Tanáraink először csak messzi­ről nézegettek bennünket. Vi­rággal köszöntöttük egykori osztályfőnökünket és a 11 ta­nárból még meglévőket. A fel­nőtt arcok mögött keresték a régi diák arcokat. Osztályfőnö­künk mindenkitől beszámolót kért, amelyből kiderült, kiből mi lett. Meghitt beszélgetéssé alakult ez a különleges osztály- főnöki óra. Régi iskolánk a Szigeti úton működött, mi vol­tunk az utolsó „eresztés” Szigeti Ferencné Gáli Ibolya MI! vásár fiYTRTSroi icsak:699 Ft/l amíg a készlet tart! Pécs, Teréz u. 6. TANULÓKAT BEISKOLÁZUNK! kiemelt ösztöndíjjal é$ juttatásokkal, az alábbi szakmákba: karosszéria és szerkezeti-lakatos,| autófényező és mázoló, autó- és villamossógszerelő. Tel.: 72/256-990,256-999 Pécsett a Gödör utcában zöld övezetben épülő családi sorházakban 150 ill. 90no2 alapterületű lakások leköthetők Érdeklődni: CINIBER Kft Pécs, Ferencesek u. 7. Baranyiné Tel.: 227-377 A SUZUKI PÉCSI AUTÓCENTRUM Kit.­> Pécs, Szigeti út 131. Tel.: 256-999 GAZELLA és GAZDY tehergépkocsik (billencs és gázüzemű is) még mindig KEDVEZŐ ÁRON Új és használt SUZUKI kamatmentes hitelre is VÁSÁROLHATÓ E7-jelűVB. födémgerenda (egyéb betontermékek) legkedvezőbb áron a Mecsek-Beton Bt.-nél! TeL/fax: 72/485-601, 06/60/460-089 H EGÉSZTEST ECH NI KA (48086) berendezések, akkumulátor­töltők, hobbi hegesztőtranszformátorok, alkatrészek és hegesztőelektródák a LEGOLCSÓBBAN. Raktárról vagy rövid határidőre szállítunk. TRANSZ-MIG KFT. 2092 Budakeszi. Erkel u. 31/b. Tet.dax: 06-23-450-376 Tel.. 06-23-450-251 (48673) mi I fi OLASZ-MAGYAR CSEMPÉK, PADLÓLAPOK, OLASZ FÜRDŐKÁDAK ZUHANYTÁLCÁK 10% ENGEDMÉNNYEL! Cuúrttus z&-to.j ÁBUHÁZ MINTABOLT NAGYÁKPÁVI ÚT 13 7FÍ..72/43Í-407 | SAJCSY-ZS. F. U. 12. 7FÍ.72/3/4-5Í6

Next

/
Thumbnails
Contents