Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-24 / 171. szám
1996. június 24., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Pécsváradi körkép Püspökszentlászló búcsúja Szent László napjához közel, június 30-án, vasárnap tartják Püspökszentlászló búcsúját, amelyre 9 órakor a hosszúheté- nyi templomtól zarándoklat indul. A szabadtéri szentmise 10 órakor kezdó'dik, utána megkoszorúzzák Szent László szobrát. 14 órakor körmenetben keresik fel a Zengő' asszonya kápolnát. A búcsúhoz a hagyomány szerint szórakoztató rendezvények is társulnak: 12 és 15 órakor a határőrség tart kutyás bemutatót, 16 órakor szabadtéri műsort ad a hosszúhetényi Roma Zenekar, a hetényi Daloskor, a magyaregregyi Máré Tánccsoport és a Mezcla Együttes. Lesz tombola, amelyen egy kerékpárt lehet nyerni, lehet sétakocsikázni a kies völgyben, ahol a kézművesek kirakodóvásárt, a határőrök technikai bemutatót tartanak. Honismereti füzetek A Nemes János Általános Művelődési Központ gondozásában, szponzori segítséggel most jelent meg a Hosz- szúhetényi Honismereti Füzetek első száma, amelyben helyi családok, személyek ragadványneveinek kialakulását mutatja be Dallos Nándor. Porcelán és festészet A porcelánfestő Szekeresné Gunszt Gizella és a festő Bauer János kiállítását nyitja meg Dallos Nándorné nyugalmazott iskolaigazgató június 29-én, szombaton 17 órakor a hosszúhetényi művelődési házban. A kiállítást a Nemes János ÁMK és a Hosszúhetényiek Baráti Köre rendezi. Az oldalt összeállította: Gállos Orsolya Megegyezni volna jó betakarításig Gyönyörű a virágzó zengő- várkonyi gesztenyés, és jó volna, ha ez a nyári béke az őszi betakarítás idejére is megmaradna. A harminckét hektáros úgynevezett nagy gesztenyés tulajdonosai közül ugyanis többen még ma sem tudják, pontosan mettől meddig terjed az a földdarab, amelynek használati jogát megszerezték. Ördög Béla Zengővárkony polgármestere tájékoztat arról, hogy a közelmúltban tartott összejövetelen a gazdák nem tudtak megegyezni egy használati térkép megrendelésében. A 97 tulajdonos közül csak 51 jött el a megbeszéA most teljes pompájában virágzó gesztenyésben évről- évre nagyobb foltokban terjed a pusztulás, melynek okairól Walter Tivadarné kertészmérnök adott tájékoztatást. A zengővárkonyi gesztenyésben 1974-ben országosan először izolálta a Növényvédő Állomás a kéregrákot, amely ellen az egyedüli védekezési mód az elszáradt fák kivágása és megsemmisítése. A Növényvédő Állomás és a MÉM Zalaegerszegi Növényvédelmi Központ Laboratóriumának szakemberei 1975-ben megállapították, hogy a kéregrák mellett a sze- lidgesztenye tintásbetegsége is megjelent Pécsvárad és Zengővárkony határában. A zalaegerszegi Gesztenyevédelmi Laboratórium munkatársai injektálták a fákat, de eredménytelenül. A védekezés módját ismételten a beteg és a kiszáradt fák megsemmisítésében jelölték meg. Ezután a Növényvédelmi Állomás 1975- ben zárlatot rendelt el, de a betegséget ez sem állította meg. A gesztenyés korábbi gazlésre. A gesztenyés jogilag osztatlan közös tulajdon, így ha csak egy valaki nem ért egyet a felosztással, azt nem lehet végrehajtani bírósági perek veszélye nélkül. Megegyezni sem könnyű, hiszen több helyütt már kipusztultak az évszázados fák. Bár az eltelt idő befolyásolhatja az emlékezetet, a régi tulajdonosok tudják, melyik volt őseik birtoka. Többen viszont kárpótlási jegyért illetve juttatott aranykorona révén lettek résztulajdonosok. Dr. Rózsa Éva a Zengőalja Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet ügyvédje elmondja, szövetkezetük csupán dája, a tsz hatósági felügyelet mellett vágta ki és égette el a beteg fákat minden évben, a pusztulás azonban egyre terjedt az egykor gyönyörű gesztenyésben. Ä hazai kutatóktól tudjuk, a harmincas évek elején ezek a betegségek kipusztították Amerika gesztenyéseit. Onnan a tengeren át Spanyolországba érkezett a kór, majd felütötte a fejét a francia, olasz, magyar, cseh és szlovákiai szelidgesz- tenyésekben. így, virágzás idején feltűnő, hogy a kisebb, zártabb állományok még nem mutatják a kórt jeleit pl. Mecseknádasd határában, a 6-os út mentén és másutt. Idén azonban kiszáradt az első fa Lukácskuta kis- gesztenyésében. Legbetegebb az összefüggő nagy gesztenyés állománya, ahol több mint húsz éve jelent meg a kór onnan 200 méterre, ahol Rockenbauer Pál sírja áll. Valószínű, hogy a Zala megyéből hozott csemetékkel került ide több mint húsz évvel ezelőtt a kórokozó, amely az egész világot végigpusztította. segítő szándékkal vett részt a megbeszélésen. Jogilag a volt tsz-nek már nincs köze a gesztenyéshez. A földkiadó bizottság elnökétől megtudtuk, a Baranya Megyei Földhivatal aranykoronánként 300 forintért vállalná a használati térkép elkészítését, és a határok kitűzését. A gazdáknak tehát maguknak kell megegyezniük akkor is, ha esetleg igazságtalannak tartják a kialakult helyzetet. Kívülről ugyanis már nem jön segítség. A törvény szerint az osztatlan közös tulajdonon nem lehet változtatni, mégsem mindegy, hogy a meglévő fákat gondozza-e valaki. P. E. A kutatók közül többen elfogadják, hogy ez a gesztenyés itt őshonos, van aki vitatja ezt, és a törökök megjelenéséhez köti. A zengővárkonyi nagygesztenyés mindenképp öreg, leromlott állomány, amely tősarjakkal és nem magról szaporodván, kevéssé ellenálló a kórokozókkal szemben. A hosszú aszály is kedvezett a betegségnek, akárcsak az 1986. évi rendkívül súlyos jégverés is, hiszen a kórokozó a kérgen ejtett seben könnyen bejut a fába. A zengővárkonyi gazdák évszázadok óta minden évben gondosan feltisztogatták a fák alját. Vagyis a növény nem jutott hozzá ahhoz a tápanyaghoz, amellyel minden erdő ellátja saját magát. Nem alakult ki az erdei humusz. Egyelőre nem ismeretes az ellenszer, amit pedig helikopterről ki lehetne szórni. A magántulajdonnal megszűnt a zárlat és a beteg fák hatósági megsemmisítése is. Hazánk legnagyobb egybefüggő gesztenyése, fájdalom, de lassan az enyészeté lesz. G. O. Virágzó-pusztuló gesztenyésünk A környékbeli gyerekek szívesen játszanak a virágzó fák között fotó: laufer László Új tantermek Pécsváradon Két új szaktantermet épített a Pécsváradi Szakmunkásképző Intézet Szakközépiskola és Gimnázium saját erőből, a szakképzési támogatás felhasználásával, az iskola területén. Az intézet tanulólétszáma ugyanis a demográfiai helyzet dacára örvendetesen növekszik. A közelgő tanügyi reformok miatt is szükség van a tantermek számának növelésére. A helyi ARCHITEKT Bt. volt a kivitelező, Pécsváradi önkormányzata pedig a berendezés, a padok megvásárlásához járult hozzá. Fotó: Tóth Ma ülésezik Pécsvárad önkormányzati testületé Mai ülésén dönt a testület a város idei kitüntetéseiről, melyeket Augusztus 20. alkalmából adnak át minden évben. Előkészítik az augusztus 15-20. közötti Szent István Napokat, foglalkoznak az idegenforgalom, a szálláshelyek, programok kérdésével. Napirenden szerepelnek a város egyesületei. Megállapítják a következő félév testületi ülésrendjét és programját, továbbá foglalkoznak a helyi vízmű kérdésével, a város részvényeivel. Végül a fogorvosi körzetek helyzetét tárgyalja a testület a Városházán, 16 órakor tartandó ülésen. Hosszúhetény Baráti Köre Az ország minden tájáról és külföldről is eljönnek a hétvégére Hosszúhetény Barátainak Köréből, amely szombaton tartja idei összejövetelét. Az egyesület tagjai 10 órától gyülekeznek az iskolában. Dallos Nándorné elnök 11 órai köszöntője után Nádor Rudolfné polgármester tart tájékoztatót a múlt év eseményeiről, és dr. Martin Gizella adja át az általa alapított versmondó verseny díjait. Bemutatkozik a hosszúhetényi Gazdaasszonykor és a Borosgazdák Köre; 14 órakor megkoszorúzzák a falu tanítója, Nemes János emléktábláját. Bemutatkozik a Hosz- szúhetényi Kolping Család. Délután 4 órakor avatják a Millecentenáriumi Emlékparkot a község központjában, ahol a Pécsváradi Ifjúsági Zenekar ad térzenét, majd a borosgazdák egy koccintásra invitálják a megjelenteket. A baráti kör tagjai emlékfát ültetnek a parkban. Este 7 órától bállal zárják a falunapot az iskola udvarán. A faluban készült termékek, műalkotások bemutatója Hosszúhetényben rendszeresen bemutatják az ott élő cégek, vállalkozók termékeit, továbbá a helyi alkotók munkáit. Idei kiállításuk június 28-án, pénteken 18 órakor nyílik a falu általános iskolájában. A Hosszúhetényiek Baráti Körének találkozójával egybeeső kiállítást Borsós István nyitja meg a Baranya Megyei Kézműves és Iparkamara képviseletében. A szeretet jegyében Kisújbányán Kisújbánya, a Keleti-Mecsek- ben megbúvó falu a pihenni vágyók számára a csönd és a nyugalom szigete. A falu végén, gyönyörű környezetben áll az az épületegyüttes, melyben hetente sok ember megfordul az ország minden tájáról. A szerény, de ízlésesen berendezett szobákban 40-45 személy kaphat szállást az Új Emberközösség Alapítvány jóvoltából. Szabóné Szeverényi Zsuzsa vezeti 1989 óta az alapítványt, folytatva édesapja örökét. Ő ugyanis titokban már 1975-ben elindította az Evangélikus Keresztény Közösség segítő mozgalmát. Vallástól, felekezettől függetlenül jönnek ide ma is fiatalok és öregek, fnozgáskorlátozottak és szellemi sérültek, nagycsaládosok és diákok. A ház saját konyháján készíti a házias jellegű, egyszerű ételeket. A napokban Ózdról szállít ide a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy tolókocsiba kényszerült édesanyát három gyermekével. Térítés nélkül töltenek kis időt a közösség házában, Kisújbányán. Az alapítvány kapcsolatot tart a Keresztény Ifjúsági Egyesület nemzetközi szervezetével, melynek révén évek óta idejár az Amerikai Egyesült Államokból Butler baptista lelkész, rockénekes, aki huszonévesen a kábítószer rabja volt, és most öttagú zenekarával harcol a narkomá- nia ellen. Az anyagi gondok itt is nyomasztóak, bár sokan segítik az alapítványt, természetben is: Tóbelné Pusztakisfaluból például rendszeresen féláron küldi a tejet, a pécsváradi Aranycipó a minap egy mázsa kuglófot juttatott el hozzájuk. Mindebben sokat segít Fül- lér Miklósné, Tériké, aki itt született Kisújbányán, az itteni kis boltot vezeti, és hozza Pécsváradról az adományokat. Sok mindenkitől, akiket nehéz volna felsorolni, s akiknek a segítségére nagy szükség van. Várja az a 46 éves alföldi férfi is, aki 6 éve megbénult, aki hónapokig készül az ideutazásra. Aki ujjára kötözött ecsettel festi a természet szépségeit, és verseket ír . . . Sántha László A tábor hangulatos kerthelyisége FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123 4 * í r