Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-13 / 160. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. június 13., csütörtök Megbékélést sürget Kováé elnök A szlovák-magyar alapszerződés új történelmi korszakot nyit országaink életében - mondta szerdán újságírók előtt Michal Kováé szlovák államfő. Sajtónyilatkozatában Göncz Árpád hangsúlyozta: együttműködésünk fejlesztése politikai akaraton és az emberi kapcsolatok megerősítésén múlik. A békés együttélés mindkét ország számára létkérdés, éppúgy, mint csatlakozásunk az európai és atlanti szervezetekhez - fejtette ki tárgyalásaik befejeztével a magyar köztársasági elnök. Magyarországnak nem érdeke, hogy hátráltassa északi szomszédja integrációs törekvéseit. A magyar államfő javasolta tárgyalópartnerének, hogy váljék rendszeressé a minisztériumok és a főhatóságok közötti érdek- és nézetegyeztetés. Arra kérte Kovác elnököt, hogy a szlovák állam - lehetőségeihez mérten - nyújtson segítséget a Magyarországon élő szlovák kisebbség megőrzéséhez. „Mi is mindent megteszünk, hogy hasonlóképpen támogassuk a Szlovákiában élő magyarságot” - mondta Göncz Árpád. A két államfő tárgyalásait megelőzően Michal Kovác beszédet mondott a magyar parlamentben. A szlovák köztársasági elnök emlékeztetett a két nemzet együttélésének történelmi hagyományaira, és szólt a szlovákiai magyarság helyzetéről. Á szlovákiai magyar nemzetiségű polgárok jogait országa demokratikus alkotmánya és törvényei védik, valamint nemzetközi dokumentumok garantálják - mondta Kovác. Hozzáfűzte: sürgeti, hogy Szlovákia megalkossa a kisebbségi nyelvek hivatali használatáról szóló törvényt, és szorgalmazza a széles körű önkormányzatiság kiépítését. „Mindent megteszek a két nemzet közti megértés és megbékélés érdekében” - mondta a szlovák elnök. Michal Kovác délután megbeszélést folytatott Horn Gyula kormányfővel. A szlovák elnök örömmel fogadta a miniszterelnök fölvetését, miszerint a bősi erőműről folyó szakértői tárgyalásokat emeljék politikai szintre. H. K. Az első szlovák államfő, aki felszólalt a magyar Országgyűlésben fotó: feb/kallus György Átvette diplomáját szerdán az amerikai Nemzetvédelmi Egyetemen Fodor Lajos vezérőrnagy. A magyar tábornok az oktatási intézmény egyéves kurzusát végezte el nemzeti hadtudományi szakon. A Magyarországra hazatérő tiszt Végh Ferenc altábor- nagynak, az új vezérkari főnöknek lesz az első helyettese. Az izraeli légierő szerda délelőtt folytatta a dél-libanoni berepüléseket. A síita szélsőséges szervezet, a Hezbollah pedig bejelentette, hogy újabb akciót hajtott végre az izraeli megszállás alatt lévő területsávban. Az Irán-barát csoport Bejrútban közölte, hogy gerillái nyitottak tüzet Hadata közelében az Izraelt támogató milícia tagjaira. Csúcstalálkozó színhelye volt szerdán Washington, az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői félévenként esedékes megbeszélésüket tartották az amerikai fővárosban. Bili Clinton amerikai elnök, Romano Prodi, az EU soros elnöki tisztét ellátó Olaszország kormányfője, valamint Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke elsősorban a transzatlanti kereskedelmi akadályok fokozatos elhárításának lehetőségét tekintették át. *7iv$tetettel SZŐNYEG, ÖNYEGPADLÓ, MŰANYAGPADLÓ AliCIÖS ÁÜAKÖN! SITPERMK ÁRUHÁZ Péti, Siklósi ÚJ 22. Tel.: 72/224-436 Nyitva tartós: H-P: 9-17 SZ:9-12 A tervek szerint decemberben véget ér katonáink boszniai küldetése Popzenével a békéért - Okucaniban Josef von Ferenczy és Keleti György fotó: udn/laufer Mostanság a szúnyogok a legnagyobb ellenségei a horvátországi Okucaniban állomásozó magyar műszaki kontingensnek. A 35 fokot meghaladó hőség mellett a vérszívók keserítik meg katonáink napjait, noha a tábor felszereltsége és kényelme az utóbbi hónapokban sokat javult. Erről saját szemükkel is meggyőződhettek azok a vendégek, akik a Pop a békéért című szerdai rendezvényre érkeztek a horvátországi táborba. A koncert fő szervezője a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, illetve annak tiszteletbeli elnöke, Josef von Ferenczy volt. Fölkereste az okucani tábort Keleti György honvédelmi miniszter, Mécs Imre a parlament honvédelmi bizottsága és a baráti kör elnöke. Mint Ronkovics József ezredes, táborparancsnok elmondta, az egység 174 napja dolgozik Okucaniban. Szinte egész Boszniát bejárták, s több mint hatvan feladatot teljesítettek. Egyebek mellett fölépítették a Zsuzsanna nevű pon- tonhidat, átkelőt biztosítottak a Neretva folyónál és műszaki felderítő munkát is végeztek. Keleti György közölte: a magyar honvédelmi vezetés arra készül, hogy december végén befejeződik katonáink boszniai küldetése. Josef von Ferenczy idézett az okucani polgármesterrel folytatott beszélgetéséből: a magyarok kiváló minősítést érdemeltek ki. Az alakulat nemcsak a folyó két partja, hanem az emberek között is összeköttetést teremtett. Josef von Ferenczynek a műszakiak viseletéhez tartozó jelvényt ajándékozott a tábor parancsnoka, akit viszont a Közép- és Kelet-Európai Környezetfejlesztési Intézet lepett meg egy tizenkét csatornás EKG készülékkel. Délután háromkor megkezdődött a koncert: az alkalmi színpadon a Creol, a Pa-Dö- Dó\ Charlie és mások forrósí- tották föl az amúgy is tüzes levegőt. Takács Mariann Görög-lengyel együttműködés Barátsági és együttműködési szerződést kötött szerdán Lengyelország és Görögország - jelentette a Reuter. Az egyezmény aláírása előtt Te- odorosz Pangalosz görög és Dariusz Rosati lengyel külügyminiszter folytatott tárgyalásokat. Pangalosz „régóta fennállónak és jónak” nevezte a két ország közötti kapcsolatokat, melyek „közös történelmi vonása a hatalmas terjeszkedő szomszédok elleni szabadság- és függetlenségi harc”. E megállapítását nem fejtette ki részletesebben. Pangalosz biztosította Rosatit arról, hogy Athén támogatni fogja Varsó törekvéseit a NATO- hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Négy epibert megölt a vagonba rejtett pokolgép Terror a moszkvai metróban Négy halálos áldozatot és tizenegy sebesültet követelt a kedd esti moszkvai metrórobbantás. A mentési munkálatok szerdán is folytatódtak. A vizsgálat első megállapításai szerint a vagonba rejtett pokolgép az alagútban robbant a - Moszkva központját a déli negyedekkel összekötő - metróvonal Tulszkaja nevű állomása közelében. Hatóereje fél kilogramm trotilnak felelt meg. A detonációt követően tűz ütött ki a metrókocsiban, és füst árasztotta el az alagutat. A tápvezeték áramtalanítása után az utasokat kimenekítették a szerelvényből. A helyszínre sietett Jurij Luzskov moszkvai polgármester, aki indulatos szavakkal ítélte el a robbantást. Borisz Jelcin szerdai nyilatkozatában embertelen, barbár bűncselekménynek minősítette az akciót. Úgy vélekedett, hogy a tettesek a hét végi választás előtt bizonytalanságot és rettegést akartak kelteni az orosz fővárosban. Az államfő közölte: intézkedéseket tesz az alkotmányos rend védelmére és a nyugalom biztosítására. Jelcin egyben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és együttérzéséről biztosította a sérülteket. A kedd esti robbanást a Szövetségi Biztonsági Szolgálat illetékesei terrorcselekménynek minősítették. Gyárfoglalás Gdanskban Reng a Szolidaritás szakszervezet bölcsője Kétnapos gyárfoglaló sztrájkot kezdtek szerda reggel a Gdanski Hajógyár munkásai. A dolgozók azt követelik, hogy szanálás helyett az üzem működését továbbra is lehetővé tevő szerkezetátalakítási programot hirdessenek meg. A hajógyár részvényeseinek közgyűlése a hét végén arra kötelezte az üzem vezetőit, hogy tegyenek csődbejelentést a bíróságon. A megállapodás szerint erre a jövő héten kerül sor. A gyári Szolidaritás szak- szervezet azzal vádolja a kormányt, hogy az üzem szanálása bosszú a ’80-as évek szerepvállalásáért. „Nem hagyjuk megsemmisíteni a Szolidaritás böl' csőjét” - hirdetik a munkások. Marian Krzaklewski, a szak- szervezet első embere azzal fenyegetőzött, hogy a Szolidaritás megalakulásának évfordulóján hatalmas tüntetést szerveznek a fővárosban. A gyár bezárása ellen tiltakoznak a baloldali OPZZ szakszervezethez tartozó munkások is. Wieslaw Kaczmarek privatizációs miniszter egy szerda reggeli rádióműsorban kijelentette: a hajógyár csődjéért nem a kormány, hanem az üzem vezetése tehető felelőssé. „Tény az is, hogy amíg a hajógyár egykori munkása ült a köztársasági elnöki székben, addig az üzem burokban érezhette magát” - mondta a miniszter. K f a£rr nrrríöJaíavd O az Dunántúli Napló előfizetésére 1996. július l-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban 6 210 12 420 18 630 36 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb június 28-áig. Az új előfizetők között 5 db 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. * Női- Férfi divatszabóság (felsőruházat) e#m* Pécs, Tiborc u. 57/1. Tel.: 72/313-358 Ön a nyertes: ? 2000 Ft-os szolgáltatási utalványa (hozott anyag esetén)