Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-13 / 160. szám
1996. június 13., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Érvek a dohányzás ellen Az osztrákok a pécsieket bízták meg a tanulmánnyal Jobb oltóanyag kullancs ellen Több mint 1200 embert vizsgáltak, oltottak, ellenőriztek Meglepően sok a spontán fertőzésen átesett személy Sokan - egyre többen - a megmondhatói: nem mindenkinek egyszerű feladat elhagyni a cigarettát. Az angol trénerek - olyan szakemberekről van szó, akiknek feladata az emberek segítése a dohányzás mellőzésében - adatai szerint a vállalkozóknak mintegy negyede végül is egy év után többé nem nyúl cigarettához. Ez a 25 százalékos arány érvényes azokra a kurzusokra is, amelyeket a pécsi Egészséges Városért Alapítvány világbanki háttérrel indított, közel egy évig tartó dohányzásellenes akciósorozata keretében szerveztek. Eddig öt csoportot indítottak, kettőt különböző munkahelyeken, a többi pedig azokból verbuválódott, akik a hetente két alkalommal szervezett tanácsadás ideje alatt keresték fel az alapítvány Rét u. 4. szám alatti irodáját. Ez közel hatvan embert jelent. A csoportos foglalkozásnak előnye: egyedül nehezebben menne, másrészt a leszokni szándékozók is kitűnő tanácsokkal tudják egymást segíteni. A csoportterápia egyébként világszerte a legeredményesebb módszernek bizonyult a szenvedélybetegségek kezelésében. Ennek köszönhető, hogy a pécsi A Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tegnap délután rendezte évzáró ünnepségét a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. Mint Apáthy Árpád igazgató elmondta, eredményes évet zárt most a zeneiskola. Az előját- szások és a vizsgák alapján az iskola vezetése és a tanszakvezetők úgy ítélik meg, hogy egyértelműen emelkedett a színvonal, és örvendetesen nőtt a beiskolázás előtti korcsoportok száma és teljesítménye. Kiemelkedő eredményeket értek el az iskola tanulói az országos versenyeken, mint például a Debrecenben megrendezett szolfézs- és népdaléneklési versenyen, ahonnan első és második helyezést hoztak el, az országos fuvola találkozón, ahol szinte minden díjat megnyertek, s jól szerepeltek az orkurzusokon részt vevők egy része már az első foglalkozás után nem gyújt rá. Egyébként egy- egy csoportterápia ideje mindössze öt hét, hetenként egyszeri találkozással, akkor is csak egy óra hosszat. A pécsi tanácsadó csoport vezetője, dr. Hartmann Eva lényegesnek tartja azt a mérleget, amely a dohányzás melletti és elleni - a tagok által megfogalmazott - érvek összevetése után alakul ki. Ilyenkor kerülnek szóba az úgynevezett megvonási tünetek is, amelyek a legtöbb gondot okozhatják a cigarettázást elhagyni szándékozóknak és fogalmazódik meg többekben az egyik döntő motívum: ha neki sikerült, ha ő meg tudta csinálni, én miért ne tudnám? A csoportterápiás foglalkozásokon részt vevők egyébként bizonyos idő után ismét találkoznak. Vannak, akik az ilyenkor szokásos fél évet túl hosz- szúnak tartják, ők hozták létre a Füst-ölők klubját, akik kéthetente találkoznak Pécsett, a Szent István 17-ben. Vélhető: talán közülük kerülnek majd ki a legjobb „pandúrok", mert ők már mindkét oldal előnyeit és hátrányait jól ismerik. M. A. szágos ütő találkozón is Székesfehérváron. Jók a gordonkások, a rézfúvósok és a zongoristák is, utóbbiak nyolc díjat is kaptak a megyei találkozón, Komlón. A Bartók Zeneműveltségi Versenyen pedig az iskola egyik csapata első lett, a másik pedig második. A zeneiskola a most befejezett tanévet 1056 tanulóval kezdte két önálló iskolaépületben és hat általános iskolában. Az igazgató úgy gondolja, nem csupán az eredmények a fontosak, hanem az is, hogy a gyerekek szeretnek odajárni, s többségüket el tudják juttatni a tudás olyan fokára, hogy különböző zenekarokban és kórusokban muzsikálhassanak, s talán az sem lényegtelen, hogy valamennyiük zeneszerető emberekké válnak. Cs. L. Nagyon sokan úgy esnek át kullancs okozta agyhártya és agyvelő gyulladáson, hogy észre sem veszik. Ez a tény úgymond véletlenül derült ki akkor, amikor Pécsett elkezdték vizsgálni azokat az önként jelentkezőket, akik hajlandók voltak részt venni az osztrák Immuno cég által kifejlesztett, a korábbi készítményénél tökéletesebbnek ígérkező védőoltás klinikai ellenőr-1 zésében. A vérvétel alkalmával ugyanis sok jelentkezőről kiderült, hogy antitest van a vérükben, vagyis a szervezetük valamikor már védekezett a kullancs által okozható betegségek- agyvelő, agyhártya gyulladás- ellen. Szerencsére eredményesen, mert nem lett belőle komoly baj. Sajnos vannak, akik ugyanezt nem mondhatják el magukról és maradandó következményeit viselik annak, hogy egyszer egy fertőzött kullancs csípte meg őket. Pedig a súlyos egészségkárosodás, vagy a végzetes következmény ma már kivédhető. Hazánkban is évek óta forgalomban van az FSME Immun Injekt elnevezésű védőoltás, amely kifejezetten a kullancs okozta vírusos agyvelő és agyhártya gyulladás megelőzését szolgálja. (A másik, szintén a kullancsok által terjesztett betegség, a Lyme kór ellen sajnos ma még nincs védőoltás, ezzel a bajjal szemben csak a korai felismerés segít, és antibiotikumokkal eredményesen gyógyítható.) Nos, ennek az FSME Immun Injekt-nek a korszerűbb változatát fejlesztette ki az osztrák cég és pécsi szakembereket bízott meg a kontroll tanulmány elkészítésével.- Ez az oltóanyag az eredetinél is kisebb allergiás mellékhatásokat okozhat, illetve kihagytak belőle egy olyan konzerváló szert, amely esetenként csökkentette a szervezet immunválaszát - mondta dr. István Miklós, a POTEI. sz. Sebészet Klinikájának adjunktusa, aki a FSME oltóanyag továbbfejlesztett változatának tanulmányozásával megbízott pécsi csoport vezetője. - A Megyei Vérellátó Központtal együtt végeztük a tanulmányt. Három évvel ezelőtt kezdtük a szervezést. Az európai paramétereknek megfelelően több, mint ezer, önként jelentkező személy vizsgálatát, oltását és ellenőrzését kellett elvégeznünk. Mivel a jelentkezők között 30%-os volt a korábbi fertőzést jelző arány, többször új alanyokat kellett keresnünk. Ez lassította a munkát, de számunkra is rendkívül meglepő volt az ilyen nagyarányú spontán fertőzöttség, ami természetesen arra hívja fel a figyelmet, hogy távolról, sem ritkaság az agyvelő, agyhártya gyulladás vírusát hordozó, kullanccsal való találkozás lehetősége. Ez az adat csak megerősített bennünket abban, hogy fontos az aktív védettség megszerzése, amire a ma már létező oltóanyagok segítségével lehetőség van. A tanulmány gyakorlati feladatokat jelentő része befejeződött, most kezdik az összesítést, elemzést. Mivel a jelentkezők teljes belgyógyászati kivizsgáláson estek át, várható, hogy az összesítés „melléktermékeként” számos egyéb jár- ványtani adattal is szolgál a csaknem 1200 személy vizsgálata. T. É. Pécs és Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint az június 11-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs lég2szennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 19,1%, nitrogéndioxid 37,3%, szénmonoxid 20%, szálló por 97,3%, ózon 32,9%. A belváros légterét - határérték feletti koncentrációban - a szálló por szennyezte. Itt volt a legmagasabb a nitrogéndioxid, a szénmonoxid és a talajközeli ózon koncentrációja is. A város déli területein a kéndioxid mennyisége rövid időre jelentősen meghaladta az egészség- ügyi normát, továbbá a nitrogéndioxid koncentrációja is megemelkedett. Komló adatai: kéndioxid 4,6%, nitrogéndioxid 19,3%, szálló por 38,2%, ózon 33,2%. Komló levegőminősége megfelelő volt. Mezőgazdasági konferencia A Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ mezőgazdasági szektora agrár kiskonferenciát szervez június 13-án. A délután egy órakor kezdődő rendezvényen részt vesznek Somogy, Tolna és Baranya Megye agrárkamarái, FM-Hivatalai, mezőgazdasági szakiskolái és középiskolái, valamint kutató intézetei. A konferencia elsődleges célja, hogy a képző intézet képet kapjon a mezőgazdaság munkaerőpiaci igényeiről, az ehhez szükséges főbb képzési területek kijelöléséhez. Az ülésen sor kerül egy társadalmi tanácsadó testület megalakítására is. A művelődési központról Siklóson A siklósi városházán ma 16 órától önkormányzati képviselő-testületi ülést tartanak. Szó lesz többek között a vagyonrendelet megalkotásáról, a városfejlesztési koncepció elfogadásáról, a Siklósi Művelődési Központ működésének feltételéről, valamint a városi tévéstúdió létrehozásáról, működtetéséről. Évzáró a pécsi zeneiskolában A fotósok álma - A világhírű Canon-cég budapesti márkaszervize költözött egy napra a pécsi Fotoplus Kft. Centrum áruházi boltjába, hogy pécsi a fényképezőgép-tulajdonosokat szakmai tanácsokkal lássa el, becses masináit ingyen kitisztítsa. Természetesen a legújabb fejlesztésű csúcsmodellek is ott sorakoztak a pultokon. fotó: tóth Ez hárompontos ötlet volt 1100 év után 1100 perc Az már szinte hihetetlen, hogy mire képes egy maroknyi gimnazista, ha kitalál valami nagyot. Nevezetesen azt, hogy ők kereken 1100 percig fognak kosárlabdázni. Nem afféle kisiskolás hóbort ez a szám, 1996- ot írunk, az államalapítás 1100 éves évfordulóját ünnepeljük, hogy is lehetne idén mondjuk ezer percet játszani. Az Árpád Fejedelem Gimnázium 5. b osztályos diákjai tegnap délután három órakor dobták fel a labdát, s a maratoni mérkőzésnek ma délelőtt lesz majd vége. A játékban részt vevő 26 fős osztály a felkészülésre való tekintettel tegnap tanítási szünetet kapott, és ma sem kell a padokba ülniük a 18 órányi meccs után. A mérkőzés kitalálói és szervezői — Kamenczky Zsófia, Kozma Kata, Garadnay Gergő' és Varga Zoltán - azt mondták, az elsődleges cél a túlélés lesz. Nincsenek állandó csapatok, „nem fújják agyon a meccset”, ha valaki elfárad, akkor lejöhet és bárki beállhat a helyére. Az ötödikesek osztályfőnöke, Meggyesiné Kürti Mária lapunknak elmondta, hogy nagyon jó ötletnek tartja a hosszú kosárlabdázást, hiszen a gyerekek abban a korban vannak, amikor igazán nagyot lehet alkotni. A tanárnő az iskola igazgatójával, dr. Poronyi Gáborral szintén beállt a labdakergetők közé a késő esti órákban. Stefanits Csaba Mire olvasóink a kezükbe veszik a mai lapot, talán még mindig csak a végéhez közeledik a maratoni meccs fotó: tótii Kárpótlási jegyért — ÉDÁSZ Rt. részvényt! Jegyzés: 1996. június 18-tól június 27-ig A jegyzés során 10 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy m 1 db 10 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. ** I -W ÁLLAMI I J PRIVATIZÁCIÓS ÉS 1 m VAGYONKEZELŐ RT. Vámház-nap - Az utolsó tanítási héten a pécsi Felsővámház Utcai Általános Iskolában is hagyománya van, hogy egy napot játékkal, kulturális műsorral töltsenek. Az idei sikeréhez az Egészséges Városokért Alpítvány és a Baranyatej Rt. is hozzájárult (felvételünkön a túróru- dikért folyik a harc). ' fotó: tóth László