Új Dunántúli Napló, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)

1996-06-09 / 156. szám

6 dunántúli Napló Magazin 1996. június 9., vasárnap A nők egészsége védelmében Az édesanyák egészsége meghatározó a jövő generáció szempontjából fotó: tóth László Tízezer lejmilliárdos Romániában Romániában 1989 óta tízez­ren lettek lejmilliárdosok il­legális tevékenység segítsé­gével. Ezt Ion Solcanu, a Szociális Demokrácia Párt­jának alelnöke közölte az Evenimentul Zilei című lap­pal. Ezek a személyek, a po­litikus szerint, a megfelelő törvények hiánya és a rend­őrség gyenge munkája kö­vetkeztében szerezhettek ilyen nagy vagyont - mon­dotta. „Romániában sikerült korszakokat átugomi, és be­érni az olasz'maffiát. A rosz- szat hamarabb meg lehet ta­nulni” - hangoztatta Sol­canu. A politikus kijelentései akkor hangzottak el, amikor találkozott egy jugoszláv parlamenti küldöttséggel. Mint a dpa német hírügynök­ség jelentette, Ion Pitulescu román rendőrfőnök bejelen­tette lemondását. Szenzációs márványszobor egy római kiállításon Az antikvitás legnagyobb is­mert márványszobra, a négy év­tizednyi restaurálás eredmé­nyeként helyreállított Szkülla- szoborcsoport a szenzációja egy nemrég megnyílt, s szep­temberig látogatható római ld- állításnak. A Palazzo déllé Es- posizioni kiállítóteremben több mint kétszáz szobor, mozaik, váza, kámea (domborműszem ábrázolással vésett drágakő), il­letve ékszer mutatja be az Odüsszeia ábrázolását a művé­szetekben. A Szkülla-szoborcsoportot egy, a rómaiak által Kisázsiából hozott 80 tonnás márvány­tömbből faragták Tiberius csá­szár számára, aki Odüsszeüsz leszármazottjának tekintette magát. A sperlongai Tiberius-bar- langban megtalált több mint négyméteres óriásszobor Szkül- lát, a tengeri szörnyet mutatja, amint elnyeli Odüsszeüsz úti­társait. A szoborkolosszust 511-ben szétzúzták, s a restau­rátorok 7 ezer darabból rakták össze az 1957 óta tartó helyre- állítás során. A római kiállítás legszebb tárgyai közé tartozik két Odüsszeusz-fej, valamint Pal­iasz Athéné elrablásának és az egyszemű Polüphémosz kük- lopsz megvakításának ábrázo­lása. Az Egyesült Államokban az utóbbi időben számos per in­dult a kevert- műszálas tam­ponok gyártói ellen, mivel azokat teszik felelőssé a ritka, de na­gyon veszélyes ún. toxikus sokk szind­róma miatt. Főleg a fiata­labb, a harminc év alatti nőket veszélyezteti ez a kór, amelyről feltételezik, hogy egy bizo­nyos bakté­rium, a Staphy­lococcus Áureus „berobbanásá- nak” lehet a következménye. A toxikus sokk szindrómában a betegnek felszökik a láza, kiü­tések lepik el, hányinger kínozza és vészesen leesik a vérnyomása. Súlyosabb esetben a beteg kezé­ről és lábáról lehámlik a bőr, ne­hézlégzés jelentkezik, a tüdő­szövet megtelik vizenyővel, és a beteg megfullad, vagy megáll a szíve. A szintetikus alapanyagból készülő tamponok és a szind­róma közötti lehetséges össze­függésre még a nyolcvanas években hívták föl a figyelmet, majd 1994-ben a New York Egyetem kutatói bizonyították a valós kapcsolatot. A viszkóz műselyem - bár kétségtelen elő­nye, hogy jó nedvszívó és rend­kívül kisméretűre összeprésel­hető - ideális táptalaj a baktéri­umok számára. A csak tiszta gyapotból ké­szülő új tamponok kockázata ki­sebb, noha egyes nőgyógyászok megjegyzik: azért mégiscsak el­tömítenek egy olyan testnyílást, amit a természet nyitottnak te­remtett. A legfontosabb, hogy mindenki betartsa az alkalmazási szabályokat, és időben cserélje a vattarudacskát. Persze a legmeg­felelőbbnek továbbra is az egészségügyi betétet tartják. A sterilizálás sem biztos A női sterilizálás nem jelent biztos védekezési módszert. Erre, a még szakértők számára is meglepő eredményre jutott amerikai tudósok hosszútávú vizsgálata. Az orvosok tíz éven keresztül több mint tízezer nőt figyeltek meg. 50 nő közül 1 a „sterilizálása” ellenére terhes lett. Eddig a szakértők 1:250 arányból indultak ki. „Áz eredmény lélegzetelál­lító” - mondja James Trsussel a Princeton Egyetemről. Még tíz évvel a beavatkozás után is te­herbe estek nők. Húsz nő közül, akik 28. születésnapjuk előtt sterilizáltatták magukat, 1 mégis teherbe esett. A sterilizált nőket a méhen kívüli terhesség is fenyegeti. A megtermékenyí­tett peték egy- harmada a pete­vezetékbe ágya­zódott be - ez veszélyes hely­zetet teremt a nő számára. Világszerte a sterilizálás a le- gelteijedtebb védekezési módszer. A 15- 44 éves nők 18 százaléka elvá­gatja vagy lera­gasztana petevezetékét. A tab­letta a maga 17 százalékával csak a második helyre kerül. Szülés szülőkeréken Mindegy, hogy ágyban, szü­lőkádban vagy szülőkeréken - egy bécsi kórházban minden le­hetőség adott a szülő nőknek. „A szülőkáddal való összehasonlí­tásban a szülőkerék rendkívül kedvelt a kismamák körében” - állapítja meg dr. Heinrich Salzer professzor, a bécsi Wilhelmina Kórház szülészeti osztályának vezetője. Ez Ausztria egyetlen nyilvános kórháza, mely a szülés levezetéséhez valamennyi lehe­tőséget kínálja: az ágyat, a zsá­molyt, a gyékényt, a víz alatti szülést vagy a szülőkereket. Ez a speciális kerék a szülő nő szá­mára lehetővé teszi a guggolást, az ülést vagy a térdelést. A fel­egyenesedett testtartásnak a szü­lés alatt a háton fekvéssel szem­ben fiziológiai és pszichés-emo­cionális előnyei vannak. Divatházat építenek Barcelonában. Az alapkövet stíluso­san Elle Mac Pherson, ausztrál szupermodell tette le. Csodagyerek a bankból Már Platón, a görög filozófus is megpróbálta azonosítani és a megfelelő irányba terelni a csodagyerekek potenciális zse­nijét. „Az Arany Gyermekei”- nek nevezte őket, és azt kutatta, vajon a művelt szülőknek cso­dagyerekei születnek-e. Hasonló céllal létesült a kali­forniai Escondidóban egy kü­lönc milliomos, Robert Gra­ham alapításában a Nobel spermabank, hogy szuper­gyermekekre vágyó, intelligens nőket lásson el Nobel-díjas tu­dósok, zsenik spermájával. Az első zseni-várományos a Los Angelesből való, 41 éves Afton Blake hajadon pszichológusnő volt. Az ismeretlen, 28-as számú donorról csak annyit le­hetett tudni, hogy kompjútertu- dós egy európai egyetemen, el­ismert sportoló és zenész. A fiú 1982-ben világra is jött, s a Dó­ron nevet kapta. Amikor 4 hó­napos lett, a Kaliforniai Egye­tem Gyermekfejlődési Köz­pontjának tudósai közölték, hogy az átlagos 100-as IQ-hoz képest a gyerek intelligencia hányadosa 200. Szerencsére születnek olyan csodagyerekek is, akiket a ter­mészet alkotott meg, és nem manipulációk termékei. Min­den idők egyik legnagyobb zsenije, Albert Einstein egy csődbe ment üzletember fia volt, gyermekkorában sokat járt a bavariai kocsmákba szüleivel. Einstein mégis 14 éves korára megtanulta a komplex geomet­riát, matematikát, és alig múlt húsz, amikor közzétette relati­vitáselméletének első részét. A természet alkotóerejének elbirtoklása ellenére az élet megtréfálhatja az embert, aki azt hiszi, mindent tud már a vi­lágról. Valahogy úgy, ahogy George Bemard Shaw tréfájá­ban, akinek egyszer egy gyö­nyörű színésznő azt ajánlotta, házasodjanak össze, s a gyer­mek az ő szépségét és az apa zsenijét örökölné. Shaw udva­riasan annyit válaszolt: de mi lesz, ha az én külsőmet, és a maga eszét örökli? Valufát szerelne vásárolni? A parkolóban veszélyes... A bankban túl drága... i i* ' \ j ______ A megoldás: exclusive EjadásL árfolyamaink: DEM német mái? 97,50^ akció! HRK horvát kur 27,50^ csak! ITL olasz líra ^ 97,90y csak! Hing ATS osztrák scl 13,95 csak! USD amerikai ddiár 151 tf csak!- Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Divatháznál Tel.: 72/327-726- Pécs, Irgalmasok u. 26. (Pizza Huttal szemben) Tel.: 72/211-846- Pécs, Király u. 16. (Corso Kávéháznál) Tel.: 30/579-598 Intelligencia teszt Egy a feladatok közül Ismét tagfelvételi tesztírást szervez a Mensa HungarlQa, nemzetközi „Mensa” egyesület magyarországi szervezete. A tesztírás időpontja: június 14-e, 17 óra. Helyszíne a Pécsi Ifjú­sági Ház. Várják a jelentkező­ket, a tesztírás önköltségi ára 1200 forint. Információ kérhető Kiefer Bélától a 331-991-es és a 210-920-as számon. (x) Kupikra csapott le a rendőrség Összehangolt, jól szervezett rendőrségi akció eredménye­ként négy pécsi és egy dráva- szabolcsi szórakozóhely kup­lerájként való üzemeltetésé­nek valószínűleg befellegzett egy időre. A razziát fiatal lá­nyok, a sértettek bejelentése előzte meg. E szerint a bárok tulajdono­sai arra kényszerítették őket, hogy a szórakozóhelyeken pénzért közösüljenek a vendé­gekkel. A pénz az alkalmazók zsebébe vándorolt, ők csupán ellátást kaptak a rájuk kény- szerített szolgáltatásokért. Mindez talán meglehetősen szimpla ügy lenne, ám a lá­nyok egy részét (azokat, akik nem önként és dalolva válasz­tották az ősi mesterséget) nap­közben szabályosan fogva tar­tották. A számukra kijelölt lakhelyet, egy a nagyárpádi városrészben lévő családihá­zat nem hagyhatták el. Mint Nagyné dr. Lukács Anna alezredestől, a pécsi rendőrkapitány bűnügyi he­lyettesétől megtudtuk, a ki­hallgatások alapján valószínű, hogy az egyik hölgyet egy íz­ben meg is erőszakolta fogva­tartója. A gyanú azon család férfitagjaira terelődött, akik a drávaszabolcsin kívül több pécsi bárt is működtettek, el­sősorban a pénzért testi sze­relmet vásárlók igényeinek ki­elégítésére. Öt hölgy tett feljelentést a rendőrségen. Valamennyien magyar állampolgárok, kisko­rúak is találhatóak közöttük. A legfiatalabb lány 16 éves volt. A sikeres felderítés érdeké­ben a rendőrök egyszerre csaptak le valamennyi kupira. Ä lányokat felhajtóik szer­vezték be a bárokba, kellemes foglalatosságot, táncos mun­kát ígérve nekik. Ám kiderült, hogy egészen más munkáról van szó. Foglalkoztatóik mint valami rabszolgát, adták, vet­ték, cserélték a hölgyeket. Há­rom személy: apa és két fia előzetes letartóztatásáról a a bíróság a héten már határoza­tot is hozott. A tarifa a kupik­ban 5-8 ezer forint között mozgott. Balog N. Gomba alakú utcai WC és utcai szemetes egy pekingi kiállításon. A szakemberek szerint hozzájárulhatnak a kínai toalettviszonyok forradalmasításához.

Next

/
Thumbnails
Contents