Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-05 / 122. szám

1996. május 5., vasárnap Magazin OtÉántúli Napló 7 Itt szárnyal a belga képzelet Az Űj Dunántúli Napló Barátainak Klubja így készül az újság Az Új Dunántúli Napló Ba­rátainak Klubja és a Pécsi Nyomdász Egylet május 6- án látogatást szervez az Axel-Springer kiadó pécsi lapnyomdájába (Engel Já­nos u. 8.). A szakemberek bemutatják a lapkészítés nyomdai munkálatait és a résztvevőket tájékoztatja az újság munkájáról Lombosi Jenő főszerkesztő. Találko­zás a nyomda bejáratánál 16 órakor. A két szervezet közös programja május 15-én ta­vaszi séta a Tettyén, mely­nek végén egy turistaházban lesz a pihenő és a hozott csomagból fogyasztás. Ta­lálkozás 16 órakor a 33-as autóbusz tettyei végállomá­sánál. Május 17-én vidám találkozót rendeznek a Tety- tye vendéglő kertjében, ahol szórakoztató programról gondoskodnak. Fogyasztás egyéni igények szerint. A programok iránti érdeklő­dőket, a tagbelépésre jelent­kezőket minden kedden 14- től 16 óráig várják a klub irodájában, Pécs, Ference­sek u. 1. sz. Valószínűleg már sokaknak feltűnt, hogy Pécsett a Bajcsy-Zsilinszky utcában (a felüljáró alatt) egy régi rak­tárépület gyors megújulásnak indult, hiszen itt nyűik meg majdan (a nyár elején) egy új diszkó. A hely kialakításában fontos szerepet játszik három tehetséges fiatal belga ter­vező: Peter Vispoet, Peter Mulkay és Laurent Provost. Peter Vispoet 23 éves, de máris három diplomával és rengeteg díjjal büszkélkedhet, mint belsőépítész, designer és fotós.- Kilenc éve kezdtem ta­nulni a szakmát, előtte a ru­hák megszállottja voltam. Munkáimban az egyik legfon­tosabb dolog az újrahasznosí­tás. A pécsi raktár is egyfajta újrahasznosítás. A belsőépí­tészeti tervezésnél repülőgép alkatrészeket, olajoshordókat, fegyveresládákat használtam fel, így például vadászgép­szárnyak szolgálnak asztalok­ként a bárban, a fegyvereslá­dák pedig székek. Szeretem a jó csapatmunkát, a funkcióval és lélekkel rendelkező tárgya­kat, az egyik ilyennel, egy új­rahasznosított anyagokból készült cipőtisztító készlet tar­tóval nyertem el a ’95-ös Stockmann-díjat Belgiumban. Az intuíciót utazások során gyűjtöm, kedvenc anyagaim a fémek és a fa. Az én koncep­cióm a tenger, hiszen ha a ten­gerre tekintesz akkor szabad vagy, a másik jellemzője mun­káimnak az ég. Sokan azt gon­dolják, hogy a designt csak a gazdagok engedhetik meg ma­guknak, pedig olcsón is lehet szépet és igényeset alkotni. Sze­rintem nincsenek határok, az egyetlen út pedig előre vezet. Én nem vallom magam mű­vésznek, egy fiatal tervező va­gyok, akinek minden nap meg­adatik a tanulás és a próbálko­zás lehetősége. Peter Mulkay ugyancsak 23 éves designer, alkalmazott grafikus és fotós. A szórako­zóhely „freskói” az ő kéz­ügyességét dicsérik.- Már gyermekkoromban észrevettem, hogy óriási képze­lőerővel vagyok megáldva, hi­szen a játékok soha nem feleltek meg nekem. Ezért kezdtem raj­zolni, később kiderült, hogy te­hetséges vagyok és érdemes to­vább haladnom a pályán. Jelen­leg éppen egy multimédia pro­jekten dolgozom otthon, de na­gyon örülök, hogy itt lehetek, mivel ez a legnagyobb fa, amibe valaha belevágtam a fej­szémet. Legjobban a munkafo­lyamat első pillanatát szeretem Freskórészlet a készülő pé­csi szórakozóhely faláról- az intuíciót, az isteni szikrát. Az egyik installációmban - melynek ötlete egy versből in­dult - például gőzt, vizet és tü­zet használtam fel, itt is maga a kitalálás és megtervezés folya­mata volt az érdekes, a végre­hajtás néha sokkal unalma­sabb. Napjában többször is né­zem az eget, a felhők vonulását, ez adja az ihletet - a természet változása a legnagyszerűbb „design". Dédelgetett álmom, hogy egyszer egy templomot vagy példának okáért egy vas­útállomást tervezzek - valami olyat, ami fontos az emberek mindennapi életében. A fejlő­dést mindig a nagy kihívások jelentik számomra. Rendes Zoltán Cybill Shepard volt a vendége a híres Jay Leno show-nak az NBC Superchannelen. A „Simlis és a szende”főszerep­lője most a „Cybill” című tévésorozat sztárja. Nőkről jut eszünkbe Van még út a boldogsághoz! Miként adhatok értelmet az éle­temnek? Ezt a kérdést a legtöbb ember fölteszi magának. Ki­váltképpen a nők, akiknek gyö­nyörű hivatása, hogy életet ad­nak gyermekeiknek. A nagy életcélok kitűzése azzal kezdődik, hogy vágyunk valamire, amire szükségünk van ahhoz, hogy elégedettek, boldogok legyünk. A kívánsá­gok érintik a partneri kapcsola­tot, a munkát, a családot. Egy amerikai pszichológus, Abra­ham Maslow szerint az elsőd­legesek a testi igények: étkezés, lakás, ruházat, alvás, szexuali­tás. Fia ezeket kielégítjük, utána következik a biztonság és a sze­relem utáni vágyunk. Majd arra törekszünk, hogy tartozzunk valakihez. Ezt követi az az igé­nyünk, hogy sikereket érjünk el, legyen önbecsülésünk, végül pedig az egyéniség kiteljesítése és az egyéni szabadságra való törekvésünk zárja a sort. Miként érhetjük el a célun­kat? íme, a szakértő tanácsai: 1. Szabaduljon meg gátlásai­tól, legyen bátorsága a változta­táshoz! 2. Ne adja föl, amikor nehéz­ségek merülnek fel! Álmodoz­zon céljáról, segít a kitartásban. 3. Hozzon áldozatot azért, hogy közelebb kerüljön a cél­hoz! 4. Tervezzen rövid, közép- és hosszú távon, és haladjon lé­pésről lépésre előre! Óriási energiát ad, amikor eléri az ember a kisebb célokat. 5. Ne kételkedjen képessége­iben! Visszatekintve megálla­píthatja, hogy többet tudott tel­jesíteni, mint eleinte hitte. 6. Nem kell magányosan vé­gigjárnia az élete céljaihoz ve­zető utat. Vegye körül magát olyan emberrel vagy emberek­kel, akik inspirálják, tanácsokat adhatnak. 7. Időről időre érdemes át­gondolni: valóban jó irányban halad? Az ember folyamatosan fejlődik, változik és persze éret­tebbé válik. Ennek megfelelően változhat valamelyest a bol­dogságról alkotott elképzelése is. Life jeligét választó olvasón­kat munkanélküliség fenye­geti, lehetőségeiről érdeklő­dik. Úgy tűnik, nem eszik ezt a kását olyan forrón. Munka­helyével kapcsolatban voltak is és lesznek is egymásnak el­lentmondó döntések. Érdekes, hogy úgy látszik, önnek lesz még valamilyen esélye arra, hogy a gyógyításban marad­jon, különösen ha gyermekek ellátásáról van szó. Tény, hogy a közösségtől, melynek tagja, sokat várt, különösen attól a (férfi)vezetőtől, akivel sokáig hűségesen dolgozott együtt, még akkor is, ha oly­kor nem értettek egyet. A kö­zösség összetartó tagjaival együtt gondolkozhatnának va­lamilyen közös lehetőségen. Érheti önt a jövőben olyan veszteség, amire nem számít, míg az a gond, amit várt, sok­kal kisebb lesz, mint hitte volna. Lesz egy zavaros, szomorú időszak, de ne ve­szítse el a hitét, és a kis aján­latokat is ragadja meg. A ba­rátról, akiről kérdez azt mondhatjuk, hogy érzelmileg elkötelezett egy másik nő iránt, bár kétségtelen, hogy az ő kettejük kapcsolata tele van feszültséggel és haraggal. Önnel kapcsolatos viszonyá­ban változás állhat be, de ez nem lesz kedvezőtlen. Orchidea jeligéjű olvasón­kat megnyugtathatom, hogy távolléte alatt nem történik baj a gyermekével. Egy gondja van: attól tart, nem az ön elvei szerint nevelik majd. A szabályokról ezért állapod­jon meg előre. Házasságában arra vágyik, hogy egyszer csak váratlanul és magától az egésznek vége szakad, a félj eltűnik, és ön végre egybeke­rülhet azzal a férfival, akit megszeretett. A valóságba visszazuhanva viszont attól fél, hogy ha szakít, elszakad gyermekétől is. Inkább csak titokban szeret, és gyakran szomorú. Döntenie kell, mennyit bír ki, de jó lenne legalább kis lépéseket tenni a helyzet megváltoztatása felé. Hodnik Ildikó Gy. Május 19-én: Falunap a falusi turizmusért A bicsérdi búcsú Május 19-én, egész napos prog­rammal, Falunap a falusi tu­rizmusért jegyében - rendezik meg a bicsérdi búcsút. 8 órától kirakodóvásár várja a vendégeket. A délutáni prog­ramban égy német grafikai kiál­lítás és közérdekű fórum szere­pel, melyen részt vesznek az Új Dunántúli Napló munkatársai, a ZEUSZ Utazási Iroda képvise­lői. Bemutatkoznak képeikkel a fotóriporterek, lesz tájékoztató a falusi turizmusról, idegenfor­galmi börze. Lesz autós ügyes­ségi verseny, kultúrműsor, ej­tőernyős bemutató, labdarúgó mérkőzés és az ADIOS együt­tes koncertje, majd búcsú-bált rendeznek. Főzzünk változatosan! Kelgombócleves. Egy kisebb fej, kb. 60 dekás megtisztított, laskára tépett kelkáposztát felteszünk főni másfél liter vízben. A főzőlét sóval, egy leveskockával, majoránnával és egy egész vöröshagymával ízesítjük. Ha a kelkáposzta már puha, leszűrjük. Az egész hagymát kidobjuk, és a levest 2 evőkanál olajból, egy csa­pott evőkanál lisztből, 2 ge­rezd zúzott fokhagymával és pirospaprikával készült rán­tással berántjuk. A főtt kelká­posztát villával szétzúzzuk, minél pépesebbre. Elkeverjük egy púpozott evőkanál zsem­lyemorzsával, 1 kávéskanál liszttel. Sózzuk, őrölt kö­ménnyel fűszerezzük, végül jól eldolgozzuk 5 deka lebő- rözött, puha lángolt kolbász- szál és egy egész tojással. Nedves kézzel diónyi gombó­cokat készítünk a kelkáposz­tás masszából, és a levesbe főzzük. Készíthetjük a gom­bócot kolbász nélkül is, ez esetben kis diónyi margarint vagy zsírt keverjünk el a to­jással, mielőtt a masszába dolgozzuk. Keltekercs. Személyen­ként 1-2 tenyérnyi kellevelet, szeletelt parizert és trappista sajtot számítunk. A kellevelet megszórjuk fokhagymasóval, csipetnyi majoránnával, majd a parizert és a sajtot ráfek­tetve összegöngyöljük. Fog­vájóval megtűzzük, majd ha­gyományos módon lisztbe, to­jásba, morzsába forgatva pa- nírozzuk. Bő forró zsiradék­ban mindkét oldalát rózsaszí­nűre sütjük. Burgonyapüré­vel, tartárral tálaljuk. W. M. RÁDIÓ MELLETT Jegyzet Új életet kezdtem Dezső kutyájával... Ezennel tuda­tom a tisztelt olvasókkal, hogy derék közgazdász-újságíró kollégám (Magyar Televízió, Napkelte műsor) május 2-án reggel, úgy nyolc óra előtt még mindig nem mosolygott. Alig várom, hogy megjelenjen a képernyőn és elmondja három-négy monda­tos véleményét - hihetetlen mértékben fellendülő - gazda­sági életünkről, sőt, egyszer pontosan nyolc mondat hang­zott el szomorú szájából, szóval kedvelem a műsorát. Engem például a tőzsdei hírek úgy fel­dobnak korán reggel, mintha bekaptam volna egy jó erős szimpla kávét, dupla konyak­kal. Van egy szép kislány még, ő is közgazdász - gondolom -, de még kezdő, elkövet kisebb- nagyobb hibákat, például moso­lyogva merészeli beolvasni a gazdasági híreket, bár... most már fejlődik, mert a héten már nem mosolygott, ami nagyon helyénvaló dolog: van kitől ta­nulnia. Szóval a fenti kolléga most is szomorúan konferálta le saját röpke műsorát, mondván, hadarva: „Kósa Somogyi György - Reuter-üzlet-ma!” Pedig a napokban a névnapját ünnepelhette, elképzelem mi­lyen siralmas ábrázattal. Meg aztán itt van ez a gyö­nyörű tavasz is, süt a nap, a madarak csiripelnek, a macska föl van mászva a fára, tehát éled a természet, ezt főként ab­ból tudom, hogy április utolsó napján - mellesleg véletlenül - másfél liter Villányi Oportót becsaptam, mit ne mondjak, kurva jó volt, könnyebben telt el izgalmas várakozással az idő. Ugyanis kedvenc kiskocs­mánkban várunk egymásra - többnyire minden reggel ki­lenckor, csak éppen Dezső hi­ányzott és már lassan a delet húzták. Aztán szólt a zsebi-tele- fon (nem az enyém, nekem nincs) hogy valamelyik haver menjen már el érte, mert nem tud kihajtani a kapun. Olyan kapuja van, hogy villannyal működik, én mint szakértő (sor­jázó lakatos az eredeti szak­mám), mindjárt meg is jegyez­tem: „Nagy kaland! Nyilván áramszünet van, olyankor én is gyalog lihegek föl a nyolca­dikra ...” De aztán lehurrog­tak, mondván én nem értek a modern technikához, Dezsőnél - ez órák múlva derült ki - rö­vidzárlat történt. Tessenek most jól megkapaszkodni: Dezső ku­tyája elharapta, majd jó félmé- temyit meg is evett a kábelből. Tudós barátaim ekkor már kü­lönböző ötletekkel álltak elő, például, erős paprikával kell bekenni a kábelt és a kutya hozzá sem nyúl, mert nem sze­reti a cseresznyepaprikát, ki­véve ha kap hozzá egy korsó sört. Erre én - az Oportótól el­mélázva csendesen megjegyez­tem, hogy inkább föl kell po­fozni a kutyát és oké minden, különben ha elkanászkodik, rá­kap a villanykörtékre, sőt, ün­nepi eledelként nekifog a vil­lanyórának és sötétségbe borul a világ. Állítólag én elkezdtem ordítozni, hogy a Dezső - köve­telem! - mutassa be nekem ezt az áramszedő kutyát, mert nincs gyönyörűbb látvány, amint a hosszú, pirosnyelvű ku­tya rád emeli okos barna tekin­tetét és én csókolózni akarok a kutyával ... Ez történt április utolsó napján. Velem, meg a Dezsővel. Május másodikán új életet kezdtem, mert már a múlt héten kitöltettek velem egy kék színű kartont, amelyet aláírva vállal­tam, hogy egy hónapig nem gyújtok rá. Ha kisorsolják a pa­píromat, nyerhetek akár ötezer dollárt is. A hülyének is meg­éri. Tehát elkezdtem az új éle­tet, nézem a tévében a Napkel­tét (lásd, mint fent!), jön egy reklám) egy férfi azt harsogja, hogy „Kristályvíz, Magyaror­szág kedvenc ásványvize!”, majd ömlik az üvegből a bubo­rékos jéghideg szódavíz, és kí­sérő zajként valaki hangosan kortyol és nyel... Olyan han­gosan és gusztustalanul, mintha valakinek korogna a gyomra, egész bélrendszere. Azonnal megutáltam a szódavizet és azt mondtam, ha valaki az én úri társaságomban - itt a korcsma sarokasztalánál - így harsogva nyelné a fröccsöket, azonnal képen suhintanám. És honnét veszi a hapsi, hogy az egész or­szág kedvenc itala? Engem például meg sem kérdeztek. Máskor sem. De hát, így kerek a világ és még kerekebb lenne, ha valaki - erős felindulásból - megkínálna most csak egyetlen szál Multifilterrel is. fst.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents