Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-26 / 143. szám

Ki rendezheti a meztelen szépségversenyt? Mai) a Dutyfree: már forintért is vásárolhatunk (4.oidai) VII. évfolyam, 143. szám 1996. május 26., vasárnap Orosz űrhajósok sétája A Mir űrállomás két orosz kozmonautája szombatra virradóra hat­órás űrsétát tett, amely­nek keretében kitárták a Kvant-2 űrmodul kül­ső burkára nemrégiben szerelt napelemeket. A megpofozott tévériporter Százötven éve nem volt olyan szárazság Belgiumban, mint az idén - az új csúcs egészen ad­dig a szerdáig tartotta magát. A KEK-döntő napján azonban olyan sűrű cseppekben esett az eső, mintha egy nap alatt akart volna bepótolni mindent. A brüsszeli stadion gyepe to­tyogott a rengeteg víztől, a ha­zai csapat és a Paris SG. játéko­sai össze-vissza csúszkáltak. Azonban ezen a napon más is csúszkált, más is történt. Egy magyarral. A hazai televíziónézőknek Hajdú B. István és Faragó Ri­chard közvetítette a meccset, amely végül a párizsiak győ­zelmével végződött - a közvetí­tés pedig egy eleddig soha sem hallott sztorival is szolgált. A második félidőben hirtelen elnémultak a készülékek, csak a futkosó játékosokat lehetett látni, majd kisvártatva Hajdú B. István szólalt meg:- Elnézést kérek a nézőktől a kényszerű' szünetért, de az egyik kollégám pofon vágott. Vajon mit tehetett a pofon előtt a fiatal magyar sport­kommentátor? f «\5. oldal) Sajátos iskolaverseny Komlón Valószínű, hogy iskolaháború ugyan nem lesz Komlón, de hogy két iskola között kiéle­ződik a verseny, az biztosra vehető. Történt ugyanis, hogy a Nagy László Gimnázium meg­állapodott egy békéscsabai üz­leti iskolával, hogy ez év szep­temberétől helyet ad nekik, és a jó nevű gimnázium lesz a „leányiskolájuk”. Mérlegké­pes könyvelőket, gazdaságme­nedzsereket és menedzser-asz- szisztenseket képeznek ezentúl itt a felsőközépfokú képzés ke­retében. A komlói iskolába érettségizettek jelentkezhet­nek. Vitát szült viszont, hogy a szintén komlói Kazinczy Fe­renc Szakközépiskolában im­már második éve folyik ha­sonló képzés. ('•'5. oldal) Játékvilág Még a Nap is mosolyog. Egy napig játék lehet a világ, égbe repülnek a léggöm­bök, az ujjakra vattacukor tapad. Gyermeknapot ünnepelünk. Évről évre nagyobb igyekezettel, mintha mindenki érezné, egyre több, amit pótolnia kell. Ma talán az elfoglalt üzletember is arra ébred, hogy gyermeke az élete legfőbb vállalkozása. Talán ma a munkanélküli anya torka sem szorul el, ha az olcsó- ruha-bolti, fényes ülepű nadrágot a fi­ára adja. Ünnep van. A világ csodála­tos, és ma talán át is ölelhető. Lehet, ma másként látják azok is, akik a gyer­mekotthonok lakói, vagy akiknek a sze- retetét pénzért próbálja megváltani a család. A szerencsések homlokára a fá­rasztó nap után jóéjtpuszi pihen. Az álom még a játékvilágé, de másnap a valódi újra ránk zuhan. H. I. Gy. Fotó: Löffler G. I Lemondásra szólítják fel a pécsi alpolgármestert Hősök napja Hagyományosan május utolsó vasárnapján a máso­dik világháború áldozataira emlékeznek Mohácson. Ma a Deák téri hősök emlék­művénél fél tízkor koszorú­zással kezdődik a kegyeleti ünnepség, majd a fogadalmi templomban szentmisén emlékeznek meg az esztelen öldöklés helyi vértanúiról. Őshonos halak őshonos halak telepítését javasolta Nemcsók János, a Balaton kormánybiztosa. Ennek első akciójaként a Halászati Rt. és a Veszprém Megyei Horgász Szövetség a nádasok környékén szer­ves anyagokkal táplálkozó compókat helyezett el a tóba. ÚDN-megjelenés: legközelebb kedden Ezúton tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy az Új Du­nántúli Napló legközelebbi száma kedden, azaz május 28-ikán jelenik meg. Hat párt képviselői tartanak kedden sajtótájékoztatót, hogy bejelentsék: a birtokuk­ban lévő dokumentumok alapján biztosak abban, hogy a Közüzemi Rt.-nél kirobbant telekbotrány kapcsán egy ve­zető önkormányzati politikus is exponálta magát. Az ellenzéki képviselők ál­lítják, bizonyítani tudják, hogy a szabad demokrata al­polgármester, Papp Béla - közgyűlési felhatalmazás nél­Otven évi száműzetés után szombaton háromhetes magán­látogatásra Szófiába érkezett II. Simeon, Bulgária volt uralko­dója. A Madridból érkező Si­meon és hitvese fogadására több ezer ember jelent meg a bolgár főváros repülőterén. A dpa je­lentése szerint az uralkodó talál­kozik Sztefan Szofijanszkival, a kül - olyan papírokat írt alá, melyek a telekügyletek miatt indított perekben lehetetlen helyzetbe hozzák a pécsi ön- kormányzatot, vagy legaláb­bis gyengítik a város bíróság előtti pozícióját. (Azokról a telkekről van szó, melyeket a Közüzemi Rt. volt vezetőinek hozzátartozói feltűnően ér- tékaránytalan - azaz a tény­leges érték töredékét kitevő - áron vásárolhattak meg.) (Folytatás a 4. oldalon) bolgár főváros polgármesterével és azzal a 100 értelmiségivel, akik meghívták őt. A királyt fo­gadja Zselju Zselev államfő. II. Simeon körutat tesz Bulgá­riában, ahonnan 1946-ban, ki­lencéves korában kellett távoz­nia, miután Bulgária népszava­záson döntött a köztársasági ál­lamforma mellett. Simeon cár Bulgáriában Kényszerű mohácsi költözés Már fölösleges azon meditálni, mit változtatott volna a helyze­ten, ha 1992-ben elfogadja Mo­hács önkormányzata a Magyar- országi Zsidó Hitközség ajánla­tát. A temetőjük ravatalozójá­nak fölújítása, valamint a sír­kert rendben tartása fejében ma is nyugodtan lakhatnának az egyház tulajdonában lévő, Eöt­vös utcai Szociális Otthonban a gondozottak. Tény, hogy az akkori testület úgy vélte, költött már eleget a város az elmúlt év­tizedekben a két épületre, ne kényszerítse senki az önkor­mányzatot ilyen elkötelezett­ségre. Most - bírósági határo­zatra - jókora bérleti dijat fi­zethetnek. Vagy költöznek. (írásunk a 4. oldalon) Elfogatóparancs júliusban Klaus Kinkel német külügymi­niszter a Welt am Sonntag nevű hamburgi újságnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Radovan Karadzic bosz­niai szerb vezető és Ratko Mladic boszniai szerb hadse­regtábornok ellen „feltehetően július 15-én kiadják a nemzet­közi elfogatóparancsot”. A német külügyminiszter szerint az időpontot Antonio Cassese, a volt Jugoszlávia te­rületén elkövetett háborús bű­nöket vizsgáló, hágai Nemzet­közi Törvényszék elnöke emlí­tette neki csütörtökön Német­országban tartott találkozóju­kon - jelentette szombaton a dpa és az AFP nevű hírügy­nökség. (MTI) Nem nyert Pécsett a PMFC NB I-es és NB Il-es bajnoki labdarúgó mérkőzéseket is rendeztek tegnap - ország­szerte a 26. bajnoki forduló ta­lálkozóit bonyolították le. Az első osztályban a megtartott hat mérkőzés egyikén a PMFC megint nem tudott nyerni ha­zai pályán, 2-2-es döntetlent ért el Üjmecsekalján a Győr ellen - úgy, hogy a szünetben még a vendégek vezettek 2-0- ra. A többi NB I-es mérkőzé­sen a papírforma érvényesült. ■Meglepetés az MTK 5-0-ás győzelme a Vác ellen. A má­sodik ligában egy pontot ho­zott el Veszprémből a Kapos­vár (1-1), míg a Siófok 2-0-ra nyert a Balatonfüred ellen. (Tudósításaink a 12. oldalon.) * t > 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents