Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-26 / 143. szám
2 íMiántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. május 26., vasárnap A pápa reagálása a szerzetesek meggyilkolására Imádkozik, hogy a meggyilkolt hét francia szerzetes példája a megbékélés cementje legyen abban az országban, amelyhez mindvégig hűek maradtak - közölte szombaton II. János Pál pápa. Az AFP szerint a katolikus egyházfő megdöbbenését fejezte ki Henri Teissier algíri érsekhez intézett üzenetében, amelyet szombaton hozott nyilvánosságra a Szentszék és Isten segítségét kérte ahhoz, hogy Algéria ismét a béke ajándékát élvezhesse. Pokolgépes merénylet Kasmírban Pokolgép robbant szombaton késő délután a Kasmír indiai részén fekvő Doda városában, egy autóbuszmegállóhely közelében. A robbanásban legkevesebb két ember meghalt, 46 személy megsérült. A sebesültek közül hárman életveszélyes állapotban vannak - közölte egy kormányszóvivő az indiai Kasmír téli fővárosában, Dzsammuban. Újabb észak-koreai segélykérés Az észak-koreai állampárt egyik titkára, Kim Jong Szun levelet írt a kormány- koalícióban is részt vevő Japán Szociáldemokrata Pártnak, és élelmiszersegélyt kért Tokiótól éhező hazájának - jelentette a Reuter a Jomiuri Simbun című japán lap nyomán. Tintahalóriás a parton Négy méter hosszú és 180 kilós, azaz hihetetlen méretű tintahalra bukkantak pénteken az argentin tengerparton, Buenos Airestől 1800 kilométerre délre, Chubut tartományban. A polipszerű, tízkarú állat nyilvánvalóan véletlenül vetődött a partra az 500-1000 méteres mélységből, ahol e lábasfejűfajta rendszerint él. Mubarak - Kadhafi találkozó Szombaton Kairóban rövid megbeszélést folytatott egymással Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Moamer el-Kadhafi líbiai vezető, aki egy 40 gépkocsiból álló konvoj kíséretében érkezett kora délután Kairóba. Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál Sramlizene hetedhét határon Nem másnak, mint a sör és a kultúra találkozójának nevezte ifj. Hepp Adóm, a főszervező a hétvégén, a tolnai megyeszék- helyena immár sokadszorra megrendezett Szekszárdi Pünkösdi Fesztivált. A program pénteken indult, de már előző héten ellepték a várost a jókedvű német turisták, hiszen a rendezvény szervezője a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület. A fesztivál söröshordóját Kocsis Imre Antal polgármester verte csapra. Szombaton 10 órakor a Max und Moritz címmel a Temesvári Német Színház előadását nézhették meg az érdeklődők a szekszárdi Német Színházban, az előadással párhuzamosan a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar „fújta a rezet” a Béla téren. A Prométheusz-parkban a Pünkösdölő Országos Gyermek- táncfesztivál résztvevői ádáz ügyességi versenyen túljutva megválasztották a nap pünkösdi királyát és királynéját. A győztesek a budapesti Kisbihari Gyermekcsoport tagjai: Veres Katalin és Károlyi László lettek, s mindössze félóráig tartott az egész fesztiválra kiterjedő uralmuk. A szervezetők szerint nem kevesebben, mint 20 000-en voltak eddig kiváncsaiak a fesztiválra, közülük legalább 3000-4000 turista. A nap két fontos eseménye már a nem belvárosban, hanem a város sporttelepén és a sportcsarnokban zajlott. Délután hat órakor vette kezdetét a Mai Nap Országos Pincérfutóverseny, aki eme szakmában név az mind benevezett. A versenyzőknek munkaruhában egy pohár sörrel vagy bármilyen itallal a tálcájukon kellett versenyt futniuk. Az eredményhirdetés lapzárta után volt. Este pedig a fesztivál fénypontja a Svábbál a sport- csarnokban pontosabban a sörcsarnokba került megrendezésre. Egész nap és este is a város „rezgett” a sramlizenétől.. . A fesztivál és az esténkénti mulatság vasárnap és hétfőn is tovább folytatódik. Hazafi Zs. Új utasítások az IFOR-katonáknak a háborús bűnösökkel kapcsolatban Az IFOR-katonák a napokban újabb utasításokat kaptak arra az esetre, ha olyan személyekkel találkoznak, akiket a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnök elkövetésével vádol. Szarajevói jelentések szerint az új parancs értelmében a békefenntartóknak „mozgásképtelenné kell tenniük” a bűncselekményekkel vádolt személyeket. Az IFOR-erők katonáinak egyben azt is feladatul szabták, hogy ellenőrizzék, kik használják a Bosznia légterében, illetve az onnan távozó helikoptereket. Az eddigi szabályok szerint elég volt két órával felszállás előtt bejelenteni a repüléseket, ám az IFOR-katonák nem ellenőrizték minden alkalommal a gépeken ülő utasok személyazonosságát. Az új utasításokat azután adták ki, hogy a múlt kedden Ratko Mladic boszniai szerb tábornok Belgrádban részt vett Djordje Dukic boszniai szerb tábornok temetésén. A békeerők gyanúja szerint a háborús bűnök elkövetésével vádolt Mladic egy szabályosan bejelentett helikopteren távozott, ám a dokumentumokon nem szerepelt a főparancsnok neve. Hétfőn: Jelcin-Jandarbijev találkozó Borisz Jelcin hétfőn tárgyalóasztalhoz ül Moszkvában a csecsen szeparatisták vezetőjével. Ezt maga az orosz elnök jelentette be szombaton a szibériai Vorkutában. Jelcin, aki választási kam- pányúton tartózkodik az északi bányászvárosban közölte, hogy a megbeszélésen részt vesznek a grozniji vezetés, illetve a fegyveres erők képviselői is. Az orosz államfő leszögezte, hogy a háborúnak véget vetnek a kaukázusi köztársaságban és megegyezést kötnek „az összes fegyveres akció” befejezéséről. - Csecsenföldről nem mondunk le, a köztársaság az Oroszországi Föderáció része marad. Oroszország egységes és oszthatatlan - tette hozzá. Moszkvai megfigyelők szerint a tárgyalások javíthatják Jelcin újraválasztásának esélyeit, mivel rá szavazhatnak a csecsen- földi háború miatt eddig tétovázó választók. Clintonék újabb adóhátraléka Az amerikai elnöki házaspár a nyolcvanas évekből származó adóhátralékként és az elmaradt befizetések után járó büntetésként 2910 dollárt fizetett be májusban az adóhivatalnak, miután független szakértők átvizsgálták a család egykori ingatlanbefektetésének számláit, és úgy találták, hogy Bili és Hillary Clinton három esetben is tévesen számította ki adóalapját. A Clinton-házaspár 1978- ban lett társtulajdonos az arkansasi Whitewater-üdülőte- lepben: a vállalkozás nem bizonyult sikeresnek, és a nyolcvanas évek végére csődbe is ment. Az 1992-es elnökválasztási kampány alatt azonban olyan gyanúk merültek fel, hogy a befektetést törvénybe ütköző módon akarták életben tartani. Az elnök és felesége kezdettől fogva tagadta, hogy a maguk részéről bármiféle törvényellenes cselekedetet elkövettek volna. Az azonban már kétszer is bebizonyosodott, hogy a nyolcvanas években rosszul töltötték ki adóívüket. A mostani független számlakönyvvizsgálatra azután került sor, hogy a képviselőház bank- és pénzügyi bizottságának republikánus elnöke, Jim Leach azzal vádolta Bili Clintonékat, hogy összesen kilenc esetben küldtek be hibás adóbevallást a Whitewater-befektetésről, és még mindig csaknem tizennégyezer dollárral tartoznak az adóhivatalnak. FEMA hét - Sikerrel fejeződött be tegnap az ötéves születésnapját ünneplő pécsi nagyáruház, a FEMA jubileumi rendezvénysorozata. A számtalan akciós vásárlási lehetőség mellett rengeteg programon is részt vehettek az üzlet vendégei. Öt napon át pergett a műsor a színpadon, megállás nélkül jártak a vurstli körhintái, utasokkal tele közlekedett a kis sétavonat, este zsúfolásig telt a sörsátor, sokan városnéző helikopterezésre is vállalkoztak. Az ünnepségsorozat tegnap este látványos tűzijátékkal zárult, fotó: laufer Gazdag nyári színházi programajánlat a Balatonnál Gazdag programot kínál a Balatonnál nyaralóknak a veszprémi Petőfi Színház. Június 21. és augusztus 25. között alig lesz olyan nap, amikor nem lép fel valahol a társulat. Bemutatják az elmúlt évad legsikeresebb darabjait, és néhányat a szeptemberben kezdődő évadból is előrehoznak. Molnár Ferenc Olympia című színjátékának premierje, Koltai Róbert rendezésében, június 25-én lesz Veszprémben. A Művészetek Háza teraszán mutatják be, szintén júniusban, Moliére Képzelt betegét. Júliusban a veszprémi színházikért lesz a helyszíne Arisztophanész Lüszisztratéja előadásának. A veszprémi Petőfi Színház társulata a nyáron fellép Sümegen a várszínházban, Szentbék- kállán, Kapolcson, Esztergomban és Székesfehérváron is. (MTI) Horgászmajális Nem volt különösebb szenzációja az évek óta megrendezett majlátpusztai majálisnak, hacsak nem az, hogy az ideit ösz- szekötötték egy gyermeknapi programmal. A főszerep természetesen most is a horgászoké volt, ugyanis ekkor rendezték meg az egyesületi versenyt. Ezt követően már a hagyományos mederben folyt a mulatság, volt játékos vetélkedő, vursli, s természetesen a vendéglátásról is gondoskodtak a rendezők. Hogy az éjszaka se teljen tétlenül, a halfogó szenvedélytől megáldottak ekkor bizonyíthatták tudásukat, igenis értenek a rablóhal fogáshoz. Rádió a múzeumban - A pécsi Várostörténeti Múzeumból sugározta tegnapi adását a Pécsi Rádió. A napokban záruló, itt megrendezett rádiótörténeti kiállítás adta az ötletet a műsor szerkesztőjének Kovács Imrének, hogy felelevenítse a pécsi hangsugárzás történetét, beszélgessen vendégeivel a rádiózás múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Képünkön a műsor vezetője (balról) és riportalanyai: B. Horváth Csilla történész, a kiállítás rendezője, Sugár Gusztáv és Pálfai József ismert pécsi rádiózási szakemberek. fotó: laufer László Csehország a jövő héten választ Václav Klaus cseh kormányfő meg van győződve arról, hogy a jövő hét végi parlamenti választásokat követően is hatalmon marad az általa vezetett jobboldal és „Csehország továbbra is Kelet-Közép-Európa egyetlen olyan országa lesz, ahol a posztkommunista baloldal nem került vissza a kormányzat pizícióba”. A Lidové noviny című prágai napilap szombati kiadásában megjelent cikkében Klaus kifejti: a rendszerváltást követő harmadik, az önálló Csehország megalakulása utáni első, szabad parlamenti választások már „teljes mértékben szabályos” választások lesznek. Bár most már valóban nem a kommunizmust vagy demokráciát, illetve a közös csehszlovák állam megmaradását vagy kettéosztását érintő népszavazásról lesz szó, a választások tétje mégis rendkívül nagy. A tét az - írja Klaus - hogy továbbmegyünk- e azon az úton, amely a baloldali ellenzék minden kritikája ellenére is Csehországot minimális áldozatokkal a kommunista önkényuralomból a szabad és jól működő világba vezette, amely munkanélküliség nélküli magas gazdasági és életszínvonal növekedést biztosított, vagy pedig a gazdasági reformok tempójának lelassítását, az újbóli eladósodás, a politikai válságok útját választjuk. „A volt keleti blokk egyetlen olyan országa vagyunk, ahol a posztkommunista erők nincsenek ismét hatalmon. Bízom abban, hogy ez így lesz a választások után is” - hangsúlyozta Klaus. Zdenek Mlynár, egykori ismert diszidens és baloldali politikus, a Právo című lapban szombaton közölt terjedelmes eszmefuttatásában úgy vélekedik, hogy a cseh jobboldal választási győzelme biztosra vehető, s várható, hogy a Klaus Polgári Demokratikus Pártja által vezetett koalíció továbbra is hatalmon marad. A baloldali erőknek ezeken a választásokon a legfontosabb feladata, megakadályozni, hogy a jobboldal kétharmados, tehát al- kotmányozó többséget szerezzen a parlamentben. Mlynár szerint a cseh baloldal nagyobb térnyerésére a következő választási időszakban lehet számítani..