Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-25 / 142. szám
1996. május 25., szombat Kultúra - Művelődés Pünántúli Napló 7 Bertók László: Pákolitz István elment Mint aki, mint az ajtórésen, a nyitva hagyott pengeélen, mint aki úgy megy el, hogy éppen, mintha akkor is mintha készen. Mint aki nincs mit, nem köszönget, csak annak még, akinek mindent, szervusztok, ennyit mond és elmegy, ötmilliárd mindenből egynek. Viszi a cekkert megpakolva, mintha a saját anyja volna, mintha csapatig versbe bújva menne a sűrű csillagporba. Mintha az egész, úgy ahogy van, nem akart volna lenni jobban, hiába fogadkozott ifjan, marad a világ megváltatlan. Nézek utána, mintha messze, mintha a háta hátam lenne, mintha a mégis lépegetne a síron át a végtelenbe. Makay Ida A gravitációtól eloldott (In memóriám Pákolitz István) Mottó: „Mert mindig mindent lemértem, Tudván, hogy mindeneknek súlya van.” P. I. És tudtad: „Mindeneknek súlya van.” Viselted súlyát e létnek: Forró örömnek - szenvedésnek, az idő hullócsillagának, a szépség gyötrő fegyelmének. A gravitációtól eloldott át az időtlen, örök tereken szállsz szabadon az ég nyílt tengerében. A vers szárnya, testetlen fény emel. PÁKOLITZ ISTVÁN Pepitafüzetemből prém ás vers Az ünnepi könyvhétre jelent meg Ceruzavázlat Pákolitz István halálakor Pákolitz István: Bízd az időre Hadonászhat a vállveregető nagyképűség, s a részigazság békalencséi alól pislogó gyöngyöző homlokú óvatosság méricskélhet szint, fajsúlyt és csengést, kavicsnak bélyegezheti a gyémántot, igazgyöngynek a vásári holmit: ne bánd, bízd az időre; úgyis kihull az örök szövegből a felesleges, a csak önmagában és önmagáért feszengő; bízd az időre, kitapintja: számító divatból veszed-e ajkadra a nép gondját-baját, bizakodását, vagy sorsába fonódva, megőrzött örökségül dédelgeted szívedben jövőjét egyengető szép szavaidat; bízd az időre, megké rdőjelezi a léggömb-jelzőket, hasonlatokat és megméri a szavak karátját, aláhúzza a súlyosat hogy még súlyosabb legyen; bízd az időre: felkiáltójelet csattant a lélek eleven-erős rostjaiból font igék sudarába! 1959. „... irigylem a kisboldogasz- szonynapi fecskék / lenyűgözően bölcs magabiztosságát / jól tudják: azért kell útrakelniük / hogy visszatérülhessenek fészekrakni - / de vajon partot érnék-e újfent / ha végtére mégis behajóznék —” Ezek a sorok Pákolitz István új könyvéből, a Pepitafüzetemből valók, amelynek megjelenését a szerző már nem érhette meg. Az idézett szavak a fájdalmas esemény következtében különös rezgést kapnak, s az életmű egészének fényében értelmeződnek. A költő viszonylag későn, csaknem negyven évesen lépett a nyilvánosság elé első önálló kötetével, az 1958-ban megjelent Szüret-tel. Ezt követően viszont rohamos fejlődéssel, fokozatos érlelődéssel kárpótolta magát az elvesztegetettnek tűnő évekért, amint kritikusai megállapították, akik későbbi köteteinek sorában a Jel (1971), a Zöldarany (1972), a Vargabetűk (1978) és a Tűzbenéző (1987) jelentőségét méltatták, új és új értékekre figyelve fel. Ám Pákolitz István líráját mégis inkább az állandóság és az önazonosság jellemzi, s ez a tény most, hogy immár végleg lezárulva szemlélhetjük a pályát, még szembetűnőbb. Mert az átalakulások, lázadó szembefordulások, szakítások, oldások és „paradigmaváltások” korában az ő verseiből ránk tekintő személyiséget a hagyományokhoz, a gyökerekhez való ragaszkodás, a kötés és a vállalt kötődés determinálja, ő meg-megújulva is ugyanaz akart s tudott maradni. Az őrzők fajtájából való volt. Hűsége - a számára oly fontos családi tradíción keresztül - azokhoz az emberekhez kötötte, akiket egy gyakran lekicsinylő árnyalatú és sokáig megbélyegzésnek is beillő szóval kispolgároknak szoktak nevezni. Pákolitz István elvitathatatlan költői érdeme, hogy e népes, ám művészi megörökítésre az elmúlt félszázadban alig méltatott réteg világlátásának, értékrendjének bemutatására vállalkozott. Nélküle tehát szegényebbek lennénk. Azt írta meg, a rá jellemző, szerényen- makacs következetességgel, amit a családi fészekben, majd azokban a korai, terméketlennek vált években megélt, látott és tapasztalt. Erről vall egyéni hangú, emlékeket idéző, jóízű humorral telített prózája, a Bögrésdiákok (1980) című kötet két kisregénye és a fájdalom, posztumusz könyv önéletrajzi feljegyzéseinek ciklusa. Egyik, akár ars poeticának is tekinthető verse szerint úgy mondta önmagát „törvény szerint”, akár a szél, a víz s a rózsaág. Költészetté formált hűsége erkölcsi tartással társult eredeti szemlélettel ajándékozta meg, és sajátos, csak rá jellemző lírai beszédmódra tette képessé. A verseit átható étoszt a mérték- tartás, a szelíd érzelmek, a szélsőségektől való tartózkodás és a pátosznélküliség jellemzi. „Míg egydarabba vagy ne mó- rikáld magad / kakaslépést se tégy bölcs veszteglő maradj / csak az aranyközép a mediokri- tás” - ahogy egyik kései versében írta. S mindehhez józanság, tehetsége természetének ismerete, önirónia és csipkelődésre hajlamos kedély kapcsolódik. Sorait olvasva különös érzés tölt el bennünket, amit csak egy paradoxonnal fejezhetünk ki: hétköznapi ünnep, profán emelkedettség. Alapvetően emocionális jellegű magatartását ezért is hatja át az a jellegzetes fogékonyság, szenzualizmus, amely úgy idézi a romantika előtti korszak csendéleteit és „ut pictura poe- sis”-ét, hogy a korszerű, tár- gyias költészet felé is nyitott. A költő vonzalmát az egyszerű életforma használati tárgyaihoz többen megfigyelték már, néhány kritikusa arra is rámutatott, hogy ezek az objektumok, a lyukas bögrétől a nevezetes faterszékig, mennyire élette- liek, de e vitalitás forrását csak kevesen vették észre. Azt, hogy tárgyai többnyire valami láthatatlan minőséget sugároznak, hogy szenzualizmusa mennyire átlelkesített. Legjobb verseinek ezért mindig van egy rejtett, az egész szöveget átlényegítő dimenziója. Versbeszédét a retorika mellőzése, a spontán, természetes szófűzés jellemzi. Legszívesebben a köznyelv alsó rétegének költőietlennek ítélt szavaiból merít. „Cürrikélő tücsökének / Permetében üldögélek” - írja egyik szép őszikéjében, s még az érett költészetében oly fontos szerepet játszó evangéliumi témát is ezen a keresetlen-közvetlen hangon szólaltatja meg: nála a „jászol-pólya: polyva rozs-szalma-törek / egy csirásgyerek citeráján pötyö- get...” Pedig ez a laza-esetleges beszédmód többnyire nagyon is kimunkált és fegyelmezett struktúrát rejt, amiről az a tény is tanúskodik, hogy e költeményeket olvasva a versformák ritka, ám sohasem hivalkodó gazdaságával találkozunk, a dalszerű formáktól a míves hexameterig és leoninusig, a szonettformáktól a szabadversig. Pákolitz István így mondta önmagát törvény szerint. Azok közé tartozott, akiket egy régi költő-elődje „versírásban bol- dogok”-nak nevezett, s e kifejezésnek ő új értelmet tudott adni, noha tudta, hogy a poéta, ahogy egyik legutolsó versében írta, mindig „megszenvedi a szót mit fénybe szőtt / vendégelvén a szépre éhezőt”. Pákolitz István partot ért. Nagy Imre Műsor ajánló Május 29-én kezdi az Ünnepi Könyvhetet a pécsi Művészetek Háza, a Magyar írószövetség Dél-dunántúli Csoportja, a Pannónia Könyvek Kiadó és a Jelenkor. A Művészetek Házában 18 órakor kezdődik a program, melynek keretében Balia D. Károly Árokszélen, Körösi Zoltán A tárt szárnyú lepke, Pákolitz István Pepitafüzetemből és Méhes Károly A csontválogatók kézikönyvecskéje című új kötetét mutatja be dr. Nagy Imre irodalomtörténész és kritikus. Az esten Körtesi András zongoraművész és Moravetz Levente színművész működik közre. Kollégánk, Méhes Károly a budapesti Műcsarnok Törley Termében is bemutatkozik munkájával. Erre június 6-án 18 órakor kerül sor. Balia D. Károllyal és könyvével 30-án 18 órakor a Várkonyi könyvtárban is találkozhat a közönség. Május 31-én 18 órakor ugyanitt Albert Gábor íróval dr. Papp István beszélget. Május 28-án „Változatok a de- konstrukcióra” címmel a magyar építő- és képzőművészet dekonstruktivista tendenciáit mutatja be az a kiállítás, melyben Bachmann Gábor, a Blau- montag csoport, F. Kovács Attila, Megyik János, Rajk László, Szalai Tibor és Tompa Balázs munkái lesznek láthatók. Jk Május 30-án a zenekedvelők örülhetnek a Pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szimfonikus Zenekarának, melynek tagjai 19.30-kor kezdik koncertjüket Eckhardt Grosser német vendégkarmester vezényletével. Májusi tárlattippek - Figyelemre méltó kiállítások nyíltak az elmúlt napokban Pécsett. Képeinken a Parti Galériában látható Kazinczy Gábor kollázsait (balra) és a Gyöngyszem Galériában Vata Emil festményeit emeljük ki fotók: löffler - tóth 4
