Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-18 / 135. szám
2 Dunántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. május 18., szombat Megalakította az új olasz kormányt Romano Prodi. A külügyminiszteri tárcát Lam- berto Dini eddigi ügyvezető kormányfő kapta meg. Két másik volt olasz kormányfő is bekerült kormányba. Betiltotta a taposósóaknák használatát a fegyveres erőknél Clinton amerikai elnök. Az Egyesült Államok az ENSZ- közgyűlés őszi ülésszakán javaslatot fog benyújtani a teljes tilalmat kimondó nemzetközi egyezmény megkötésére. Szlovákiai látogatásra Kassára érkezett II. Alekszij, minden oroszok pátriárkája. Kassán, Eperjesen és Nagymihály- ban, Mezőlaborcon, Svidníken, majd Pozsonyban találkozik a pravoszláv hívőkkel. Az egykori Sáros megyében két pravoszláv templom alapkövét és egy új templomot szentel fel. Szeszcsempészési ügyben indított nyomozást a kárpátaljai rendőrség. Nemrég vodkával megrakott huszonnyolc gazdátlan vasúti kocsira bukkantak Csap határállomáson. A magyarországi palackozású illegális szállítmány gazdája állítólag az egyik nagy FÁK-állam kormányának a tagja. Baleset következtében életét vesztette az IFOR egyik orosz katonája Boszniában. A béketeremtő egységnél szolgálatot teljesítő fegyverest járőrözés közben érte halálos áramütés. Barátsági szerződést kötött egymással a Szerbiából és Montenegróból álló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság valamint Románia. A megállapodás húsz évre szól. Szlovéniai látogatásra indult pénteken a pápa. Ez az első útja az 1991-ben Jugoszláviából kivált köztársaságba. A vizit érdekessége: Karol Wojtyla Szlovéniában ünnepli - szombaton - 76. születésnapját. „Teljes gőzzel” működik péntektől a bősi vízi erőmű. A szlovák létesítmény vezetői remélik, hogy Magyarország mérlegeli az eredeti terv megvalósításának gondolatát, amely a dunai vízlépcső részeként a nagymarosi objektummal is számolt. Élesen bírálják az ázsiai államok Kínát, amiért kiterjesztette dél-kínai-tengeri felségvizeit. Peking több mint 2,5 millió négyzetkilométerrel növelte meg fennhatóságát a tengeren. Lien Csan tajvani miniszterelnök közölte, hogy kormánya nem ismeri el Kína döntését, amelynek értelmében felségvizei körbeveszik magát Tajvant is, valamint más, vitatott hova- tartozású szigeteket. Először látogatott dél-koreai kormányfő Budapestre. Horn Gyulával folytatott tárgyalásain Li Szu Szong méltatta, hogy Magyarország volt az első a térségből, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a Koreai Köztársasággal. fotó: feb/diósi imre Jelcint támogatja az államközösség / A kommunisták győzelme esetén felbomolhat a FÁK Tegnapi tanácskozásukon egyöntetűen kiálltak az újraválasztásáért küzdő Borisz Jelcin orosz elnök mellett a FÁK- csúcstalálkozó résztvevői. Az államközösség vezetői nyilatkozatukban támogatásukról biztosították az orosz demokratikus átalakítást, illetve a gazdasági és politikai reformokat. Oroszország az államközösség oszlopa, és az ottani átalakulástól sokban függ a FÁK-on belüli helyzet - hangsúlyozza a közös nyilatkozat. Ter-Petroszjan örmény elnök kifejtette: az államközösség tagjai egy demokratikus Oroszország körül tömörültek, és nem sorakoznak fel egy kommunista ország mögé. Szerinte a kommunisták választási győzelme a FÁK felbomlásához vezetne. Leonyid Kucsma ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy az orosz- országi demokratikus átalakítástól függ a posztszovjet térség stabilitása. Jelcin felszólásában többek között arról igyekezett meggyőzni partnereit, hogy az orosz-fehérorosz szövetség, illetve e két ország Kazahsztánnal és Kirgíziával való szorosabb integrációja nem gyengíti, sőt inkább erősíti az államközösséget. Moszkvai megfigyelők szerint Borisz Jelcin választási esélyeit a népszerűségét növelni hivatott rendeletek után a FÁK-államfők nyílt kiállása tovább javíthatja. A moszkvai csúcsértekezleten részt vett az ENSZ főtitkára is. Butrosz Gáli sikeres példának nevezte a FÁK és az ENSZ közötti együttműködést. Különösen fontosnak nevezte ezt a jelenlegi időszakban, amikor a világszervezettel szemben megnövekedtek a követelmények, miközben egyre szűkülnek pénzforrásai. Teréz anya Is gratulált. Atal Behari Vadzspaji, az indiai választások győztese két hetet kapott az új kormány megalakítására. A politikus megerősítette, hogy országa igényt tart Kasmír pakisztáni közigazgatás alatt álló részére. fotó: feb/reuter Határ menti együttműködés Szigorítják a letelepedést Ausztriában Fontos szerepet tölt be Magyarország törekvéseiben a regionális kapcsolatok ápolása és elmélyítése Ausztriával. A kapcsolatok bővítéséről Budapesten tárgyaló Ervin Prolit tájékoztatta erről Horn Gyula miniszterelnök. Az alsó-ausztriai tartományfőnök kifejtette, hogy fellép a magyarok ausztriai munkavállalásának érdekében, és szorgalmazza a schwe- hati és a ferihegyi repülőtér közötti munkamegosztás kialakításán Dunai Imre ipari és kereskedelmi, valamint Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszterrel az osztrák politikus megállapodott, hogy létrehoznak egy közös bizottságot a gazdasági, kereskedelmi együttműködésre. A látogatással egyidejűleg hozták nyilvánosságra Bécs- ben: Ausztria korlátozni fogja a munkavállalási engedélyek * számát. A törvénymódosítás nem vonatkozik az olyan külföldi cégek munkatársaira, akik időszakos megbízatásokat vállalnak Ausztriában. A rövidesen osztrák parlament elé kerülő törvénytervezet kilátásba helyezi, hogy a jövőben visszatoloncolják azokat, akik „láthatólag indokolatlanul kérelmezik a menedékjogot”. A belügyminiszter bejelentette: Ausztria minden szomszédos állammal újra akarja tárgyalni az eddig érvényben lévő to- loncegyezményeket. A bevándorlási kérelem elbírálásakor előnyben részesítik a magasan képzett szakembereket. A szlovákiai Új Szó az alapszerződésről Dudor Meciar fején A szlovák kormányfő meghátrált az ország legszélsőségesebb nacionalista erői előtt - írja a pozsonyi Új Szó. A magyar nyelvű napilap kommentárja szerint Vladimír Meciar - ha teheti - a magyar-szlovák alapszerződés párizsi aláírására még a római pápát is meghívta volna. Tizennégy hónap telt el azóta, s aligha valószínű, hogy a politikus önszántából rombolta volna szét a kompromisszumkészségéről kialakult kedvező képet. Vladimír Meciart alapvetően a Szlovák Nemzeti Párt vezetői hátráltatták a magyar-szlovák kiegyezésre irányuló szándékának megvalósításában. Mert ami huzavona az alapszerződéssel történt, azt mind a Szlovák Nemzeti Párt és a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szélsőségesen nemzeti szárnya okozta. A kormányfő mindent annak rendelt alá, hogy ne tudják megfosztani a hatalomtól, s ezt használta ki koalíciós partnere. A szlovák-magyar alapszerződés ratifikációs folyamatának véghezvitelével a szlovák miniszterelnök feledtetni tudta volna a nemzetközi közvéleménnyel mindazt, ami elterjedt politizálási stílusáról. Ám most jókora dudor keletkezett Meciar fején. Koalíciós partnerei alaposan fejbe vágták, méghozzá saját zászlajának rúdjával - olvasható a szlovákiai magyar újságban. A NATO még nem döntött Nem öncél a szervezet keleti bővítése „A NATO kudarcát jelenti, ha csupán néhány kiválasztott országot vesz fel tagjai sorába, és a többi belépni szándékozót, például a balti országokat, sorsukra hagyja.” A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülése szerint az eddiginél jobb biztonsági szerkezet megteremtését tartja legfőbb célkitűzésének az észak-atlanti szövetség. A keleti bővítés azonban a NATO számára öncéllá vált, és a szövetség mindmáig nem döntötte el, hogy az összeurópai biztonsági rendszernek vagy a területe kibővítésének ad-e elsőbbséget. Nem arról van szó, hogy biztonságot kell teremteni Oroszország bevonásával, hanem védelmet kell nyújtani Oroszországgal szemben, írja a tekintélyes német napilap. Csak a jövő évben dől el, hogy ki kap védelmet Moszkvával szemben, de már rég tisztázott, hogy elsősorban Lengyelországról van szó. Csehország és esetleg Magyarország számíthat még arra, hogy meghívót kap a felvételi tárgyalások megkezdésére. A Nyugat erkölcsi kötelezettsége a balti államok iránt semmivel sem kisebb, mint Lengyelország iránt. Litvánia, Észtország, Lettország joggal várja el a NATO-tól, hogy e téren ne kerüljön háttérbe - állapítja meg a német újság. Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. !L. ■»><* 16. heti ajándék: MOP Service szőnyegtisztító és takarító Bt. * Pécs, Derékréti u. 4. Tel./fax: 72/441-583 T000 Ft értékben ajánlott fel: szőnyeg-, ablaktisztítást, takarítást a nyertes előfizetőnek. Ön a nyertes: Konrád István Pécs, Nagy Lajos kir. u. 2/b. Tvr-hét a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Marcello Mastroianni ✓ Vári Éva Evitával verseng George Clooney továbblép a Vészhelyzetből Hugh Grantet mindig más nő csábítja el Fabio, az acapulcói szépfiú George CleonW t«aj|w«g ▼ 4 4 4 4