Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
1996-05-16 / 133. szám
1996. május 16., csütörtök A .Mai Nap Dunántúli Napló 5 Új könyvtárak a régiből A Szakszervezetek Megyei Könyvtára felszámolja Pécsett a meszesi lakóterület egyetlen közművelődési létesítményként működő tizenhárom ezer kötetes úgynevezett letéti könyvtárát, hogy újat hozzon létre. Az értékes állomány új letéti helyekre kerül, kialakításukat már megkezdték. Szebényben Jelvényért hajtanak Hetvenkét német és több száz magyar diák és felnőtt részvételével nemzetközi jelvényszerző sportversenyt tartanak május 17-ig Bikái, Dombóvár, Egy- házaskozár és Mágocs önkormányzatai és iskolái. A szombaton kezdődött versenyben a résztvevők úszásban és atlétikai versenyszámokban mérik össze erejüket. A német sportkedvelők 20 és 70 év közöttiek, Baden-Würt- tenberg tartományból érkeztek, és hétfő estig ötszáz dombóvári iskolással együtt teljesítették a Ötéves a Fotoplus - Ebből az alkalomból rendezett akciósorozatot a pécsi Fotoplus Kft., melynek keretében tegnap a világhírű Nikon-cég egy napra Pécsre költöztette a legkorszerűbb felszereléseit. A baranyai Nikon fényképezőgép-tulajdonosok ingyen vehették igénybe a kft. szolgáltatásait. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Vízügyiek szemléje Közép- és Dél-Baranyában Vándorló víz a magasból A jól működő lámpa nagy segítséget nyújt a folyamatos és biztonságos közlekedésben FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Rendetlen forgalomirányító lámpák Mi okozott gyakorta zavart a pécsi közutakon? Az elmúlt két hétben bosszankodhattak a Pécsett járművel közlekedők éppen eleget - ezúttal a forgalomirányító lámpákkal felszerelt csomópontoknál. A berendezések vagy sárgán villogtak, vagy egyáltalán nem működtek, aminek következményeként csúcsidő- szakban óriási dugók keletkeztek, elsősorban a 6-os úti kereszteződések előtt és után, s nem volt ritka a koccanásos baleset sem. Árki Sándor, a Pécsi Közúti Igazgatóság (KIG) forgalom- technikai mérnöke elismerte, a pécsi forgalomirányító központban keletkezett hiba miatt valóban sok probléma volt a közlekedésben. Az ötödik éve megbízhatóan üzemelő Siemens számítógépes rendszerben egy kondenzátor okozta a „kavalkádot”, amit a német cég helyszínre érkező szakembereinek sikerült megszüntetniük, s a vezérlés, valamint a gépbe táplált program ismét jól működik. Tény - tette hozzá a KIG képviselője -, hogy az elmúlt napok viharai is okoztak fennakadást: az erős széllökések miatt a lámpákban lévő izzók meglazultak, valamint áramkimaradások esetén a berendezések sárgára váltottak, illetve teljesen „elnémultak”. Sajnos arra is volt példa, hogy autó hajtott a Nagy Lajos király úton egy forgalomirányító oszlopba ... A KIG, a tapasztalatokat is figyelembe véve az éppen aktuálissá váló forgalomtechnikai vizsgálatot is elkezdte - gépi és kézi adatgyűjtéssel -, éppen azért, hogy a Siemensrendszerű számítógépes forgalom irányítás jól működjön. Kérdés, hogy ez ismét „zöld hullámot” jelent-e majd? A fő vonalon, azaz a 6-os úton 50 kilométeres sebesség betartásával többnyire igen. Azért többnyire, mert a lámpák zöldjénél a nehézkesen induló kamionok, autóbuszok miatt ezután sem lesz ritkaság, hogy a következő kereszteződésben már piros lámpa fogadja a járművezetőket. Roszprim Nándor Nyári táborok- a honfoglalás jegyében (Folytatás az 1. oldalról) Lehet ez következménye a rosszul megválasztott építkezési helynek, de az árkok tisztí- tatlanságának is. Ez az oka, hogy mindenütt sáros, olykor hatalmas víztócsáktól csillog a települések környéke. A másik tapasztalat: a felhő- szakadás óta eltelt néhány nap alatt a víz dél felé vándorol. Ahol hétfőn még nem volt, most kezd lassan vonulva ösz- szegyűlni. A nagy mennyiséget nem képes mindenütt elszívni a és Hegyszentmártonban községi és iskolai, a pécsi Szent Mór Kollégiumban klub-, ugyancsak Pécsett a Református Gimnáziumban és kollégiumban pedig iskolai könyvtárat hoznak létre - a központi készlet szakirodalmi dokumentumaival kibővítve. H. I. próbákat. Pihenésként a Balatonra, Pécs környékére és Gu- narasba látogatnak el. Mágo- cson holnap kerül sor a környékbeli iskolákban tanuló csaknem 350 diák megmérettetésére. A találkozónak ősszel lesz folytatása: októberben a vendéglátó településekről húsz gyerek vesz részt Remms-Murr járásban egy újabb jelvény- szerző akcióban, ahol a magyar és német diákok mellett angolok, oroszok és románok is indulnak. Sz. L. I. föld, s a magasból jól lehetett látni, hogy szinte a sártenger szélén dolgoznak a kertekben, a mezőgazdasági területeken. Egyébként az erős terhelést kapott árvízfelfogó ' tározóknak sárga a vizük a belehordott iszaptól, csillapító medencéik pedig némelyik esetében teljesen feltöltődtek. Még egy tapasztalat: a szükséges helyen létesített tározók jelenthetik az igazi védelmet a felhőszakadások okozta természeti csapásokkal szemben. Mészáros A. A szokásos nyári táborok mellett az idei szünetben elsősorban a honfoglalás jegyében alakították a programokat a szervezők, ezzel is kötődve a millecentenáriumhoz. A pécsi Ifjúsági Házban szerezhető be bővebb információ arról a táborról, melyet az őrségbe telepítenek júniusban. A Vas megyei Veleméren a közelmúltban nyitották meg a Cserépmadár szállást. Az eredeti népi bútorokkal berendezett, évszázados, három szobás parasztház a nevét a tetőgerincen üldögélő cserépmadárról kapta. A település Attila hun uralkodó egyik szövetségesének, Valmár gót királynak a nevét viseli, és Árpád-kori freskókkal díszített templomáról híres. A táborlakóknak erdei kirándulást, gombaszedést, falujárást, fazekasműhely-látoga- tást ajánlanak, de a keleti jógabölcselettel, illetve a hatha-jóga gyakorlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők, s szó lesz a rovásírásról, a magyarság ősvallásáról is. A családoknak is ajánlott turnusok hétvégi és hétközi bontásban június 14- étől 30-áig tartanak. A Balaton melletti Aszófőn történeti játszóházat rendeznek június 16-a és augusztus 17-e között a 7-14 éves korosztálynak. A honfoglalás és az állam- alapítás korának szellemi és tárgyi kultúrájával ismerkedhetnek a gyerekek és gazdag a tárgykészítő foglalkozások kínálata is: lesz rézdomborítás, nemezelés, ékszerkészítés, korai-lovagkori felszerelés készítése. A korabeli szokások, szituációs játékok mellett sportíjászok segítségével gyakorolják az íjászat alapfogásait. A programból nem marad ki a balatoni strandolás sem. A tábor szakmai-módszertani alapját a Magyar Nemzeti Múzeumban kidolgozott háttér adja, s itt nyerhető bővebb információ is, Lovas Mártánál, a 117-7806-os budapesti telefonszámon. Bükkábrányban a nomád életmód, a terepjárás, a kézműves mesterségek szerepelnek a programban. Osztályoknak is érdekes lehet a 40 férőhelyes sátortábori ajánlat, júniustól augusztusig. Bővebb információk után érdeklődni az esti órákban a 46/406-762-es telefonszámon lehet a Nefelejcs Gyermekek Házában. A résztvevőknek napi háromszori étkezést biztosítanak. H. I. Gy. Képviselői tiszteletdíjak Ma délelőtt 9 órakor kezdődik a siklósi városházán az önkormányzat képviselő-testületének ülése. A tervezett 20 napirendi pont között szerepel a városi vagyonkezelő szervezet létrehozásának megvitatása, a képviselői tiszteletdíjakról szóló rendelet módosítása, a városi parkok, közterületek gondozása, s döntenek az intézményi felújítások ütemezéséről is. Névadó Mozsgón Névadó ünnepséget tart május 18-án a mozsgói általánps iskola. A szentmise és Lengyeltóti János, a névadó sírjánál tett koszorúzás után 10 órakor kezdődik az ünnepség, mely után iskolatörténeti kiállítás nyílik. Délután fél 2-kor kezdődik a baranyai versmondók részére hirdetett „Zselic hangjai” című szavalóverseny a művelődési házban, a versenyre a hazafi- ság, a magyarság, a magyar táj szépségei témakörökben a helyszínen is lehet nevezni. Pécs levegője A május 14-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 7,1%, nit- rogéndioxid 25,1%, szénmono- xid 15,3%, szálló por 61,4%, ózon 14,5%. A kéndioxid koncentrációja alacsony volt, jóval a határérték alatt maradt a szénmonoxid, a talajközeli ózon és a nitrogéndioxid szennyezettség is. A szálló por az északi városrészben és a városközpontban halmozódott. Angol szótár számítógépen Új angol tankönyveket ismertettek és árusítottak tegnap Pécsett, az Angol Tanári Központban, az Oxford Könyvkiadó és a Domina Könyvesbolt közös rendezvényén. Az eseményre főleg az angol nyelvtanárokat várták, hogy megismertessék velük az új és korszerűbb kiadványokat. Az általános iskolai tankönyvek és a felsőfokú oktatásban használatosak egyaránt szerepeltek a kínálatban, emellett bemutatták azt az új számítógépes programot, amely egy korábban könyv alakban megjelent, néhány nyelvjátékkal tarkított angol-magyar szótárat tartalmaz. A kiadó szeretne ingyenes tanárképző tanfolyamokat is indítani. H. I. Újra csak felhőszakadás (Folytatás az 1. oldalról) Magyarsarlóson tegnap 45 perc alatt csaknem 100 milliméter eső hullt, a helyi patak villámgyorsan kiöntött, s áradása a Jókai és a Petőfi utcában feltépte az utak aszfaltját, a járdákat, megrongálta a vízelvezetők betonelemeit. A kertek víz alá kerültek, a portákról állatokat menekítettek. Pataki Zoltán polgármester elmondta, hogy vasárnap ugyanilyen heves felhőszakadás zúdult a falura, a határukban eredő erecske akkor sem győzte fogadni a dombokról hömpölygő vizet és iszapot. Van, ahol másfél méter mély árkokat vájt a víz. Már most több mint 10 millió forintra rúg az építmény- és veteménykár. Jég pusztított tegnap Gödre határában, csapadék öntött el több lakást Almáskeresztúron, Ibafán, Bükkösdön, Kékesden, Pécsváradon. Ezeken a településeken a tűzoltók szivattyúzták a vizet a szuterénekből, pincékből. Magyarbólyban, ahol ugyancsak több mint 10 milliós a kár, vasárnap óta megállás nélkül szivattyúznak a tűzoltók és a helybeliek, de a belvíz szintje nem apad. Lapáncsán átvágták a Mároki-árok gátját, hogy siettessék a víz elfolyását a termőföldekről. A Malomárok zsilipjét erőgéppel tépték fel - mivel elrozsdásodott és kezelhetetlenné vált -, hogy megelőzzék a kiöntést. A Nefela Jégeső-elhárító Központ ügyeletese, Bereczki Károly szerint a hét végéig még várhatók kiadós zivatarok. Csuti J. Kerteket, utakat borított el a magyarsarlósi ár fotó: laufer l. Kincsek a Dráva mentén Bárki nyugodtan fölkeresheti a nemrégiben védetté nyilvánított Duna-Dráva Nemzeti Parkot. Tegnap a pécsi Szivárvány Gyermekházban diavetítéssel egybekötött előadást tartottak, ahol öt kutató tárta fel a Nemzeti Park természeti szépségeit. Dr. Uher- kovich Ákos a terület állattani kutatásának múltjáról és eredményeiről szólt, Dr. Hor- vatovich Sándor a természeti értékeiről, Abrahám Levente a rovartan tükrében mutatta be a legújabb nemzeti parkot, Dr. Májer József a gerinces faunát, Dr. Borhidi Attila a botanikai kincseket ecsetelte. Az elmondottakból kiderült, hogy a mintegy 50 000 ha területen a Dunát és a Drávát, valamint a morotvákat és a kisebb ártéri tavakat változatos, ma még háborítatlan ártéri ligeterdők övezik, élőhelyet biztosítva számos veszélyeztetett növény és állatfaj számára. A barcsi Borókás láperdejében él a Kárpát-medence egyetlen királyharaszt- állománya. A környékbeli völgyekben olyan egyedülálló fajok találhatóak, mint az osztrák zergevirág vagy épp a pofók árvacsalán. Itt fészkel az ország legnagyobb rétisas- és fekete gólya állománya, s találnak otthonra a fokozottan védett nagykócsagok, kanalasgémek népes kolóniái is. A hazai állatvilágból majdnem teljesen eltűnt kis csér költőhelyeit a Dráva egyik kavicszátonyán fedezték fel. Az áthatolhatatlan ártéri erdőkben vadmacskák is élnek. Lázár Erika A * 1 4