Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-16 / 133. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. május 16., csütörtök Fülledt idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE 24 24 24 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Bár több-kevesebb napsütés min­denütt valószínű az országban, a légkör állapota továbbra is rendkívül kedvező viszonyokat teremt a go- molyfelhő képződéshez. Ennek meg­felelően a napsütést időnként fel- hősödés zavatja meg és -főként a délutáni, esti órákban- többfelé alakul ki zápor, zivatar. Az északi, észak­keleti szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében viharos löké­sek is kísérhetik. Fülledt, meleg idő várható a hőmérséklet kora délután 23, 28 fok között alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Fronthatás nem várható. A látási viszonyok reggel a párásság, később az esetleg kialakuló záporok, zivatarok miatt időnként romlanak. Zivatarok idején erős széllökésekre is számítani kell. A több órás napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a fel­hőzet. Záporok, zivatarok kiala­kulásának a délutáni, kora esti órák­ban nagyobb a valószínűsége. Ziva­tarok idején erős széllökések is lehetnek. A hőmérséklet kora délután várhatóan 23,24 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: ' 23 Paks: Siófok: 24 Pécs: Szekszárd: 24 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 17 Velencei-tó: 19 Tisza-tó: 18 Fertő-tó: 16 Tisza: 15-19 Duna: 13-16 Balaton: 40-55 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 45-55 Kaposvár: 30-45 Paks: 35-45 Siófok: 35-45 Pécs: 30-45 Szekszárd: 30-40 Mohács: 30-40 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc ___________________Ma___________________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Mózes, Botond nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.03, nyugszik 20.18 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hír- és panaszügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Csuti János Röviden A buzogány — A Botond ne­vünk ómagyar alapszavának ér­telme: buzogány. A Mózes egyiptomi és héber eredetű szó, jelentése: a fiú, a Nílus gyer­meke. Szolgáltatás — Traffipax: ma Mohács, Pécs. Véradás: Szent- lőrinc, Orvosi rendelő holnap 9 óra. Vízállás: Duna Mohácsnál 480 cm, változatlan, hő: 16,7, Dráva őrtilosnál 208 cm, áradó, 13,1, Barcsnál 218 cm, áradó, 14,6, Drávaszabolcsnál 272 cm, áradó, 14,9 fok. Fegyvervizsga — A megyei rendőr-főkapitányság fegyver­vizsgára felkészítő kurzust szervez május 17-én. Érdeklő­dés Horváth Tibornénál. A cukorbetegségről — A me­gyei diabétesz szövetség a cu­korbetegségről orvosi tanács­kozást szervez június 1-jén a Pécsváradi Művelődési Köz­pontban. Jelentkezés Molnár Sára klubvezetőnél és Kovács József elnöknél. Telefon: 465-123. Faluszépítés — Bicsérden ma a lakosság közreműködésével faluszépítési akciót szervez az önkormányzat, a Kutató Inté­zet, a szövetkezet, a fuvaros vállalkozók közössége. Fogadóórák — Dr. Lusztig Pé­ter képviselő fogadóórát tart ma 17 órakor Eilenden, holnap 18 órakor Bogádon, 19 órakor Romonyán. Dr. Toller László és Szirmai Csaba képviselők ^ holnap 16 órától fogadóórára várják a polgárokat a pécsi Németh László utcai Mozgalmi Házban. Új baráti kör — Az Orvosi Hetilap Baráti Köre alakul meg ma 16 órakor Pécsett, a PAB Székházában többek között dr. Pár Alajos kezdeményezésére. A főszerkesztő: dr. Fehér János és dr. Bauer Miklós rektor megnyitója után tudományos előadások hangzanak el. Növendékek — A Zeneaka­démia növendékei: Speigl Krisztina és Homor Zsuzsanna holnap 19 órakor a pécsi Művé­szetek Házában hangversenyt adnak. Körzeti TV-műsor — Ma je­lentkezik a Pécsi Körzeti Stú­dió Hétközben c. műsora 18.15-kor a TV 2-n. A tarta­lomból: Segítő szolgálatok a hadseregben. Mekkora a való­ságos béremelés az egészség­ügyben? Befejeződött a kisnép- számlálás. Merre tovább érett­ségizettek és pszichológusok? Tavaszi tanulságok a mezőgaz­daságban. Telefonszám: 72/210-224. Lakásügyekben a pécsi Tüzér utcai MSZP-székházban ma 16 órától Terjánszkyné dr. Újváry Kornélia jogi tanácsadást vezet. Halász Judit lép fel holnap 11 és 14 órakor a Pécsi Művészeti Szakközépiskola hangverseny- termében. Csodák csodája és a világűr titkai címmel buszkirándulást szervez a pécsi Szivárvány Gyermekház a fővárosi Plane­táriumba és az interaktív kiállí­tásra. Helytörténeti gyűjteményt ala­kít ki néhány ellendi fiatal Schubert János kezdeményezé­sére. Ezért felszíni kallódó ré­gészeti leleteket szednek össze. Maguk rajzolta térképek, idő­sektől gyűjtött dűlőnevek ér­telmezése nyomán jutnak el a helyszínekre. Annyit már tud­nak, ahol patak folyik, forrás fakad, - a környező dombokon településnyom várható. Ásót, feszítő vasat nem használnak, bár a romantikus kincskeresés élményét jó párszor átélik. Meghívást kaptam tőlük, ve­lük bolyongtam a dűlőket. Őszintén szóltak, néha elkoty- tyintották magukat, de gondja­ikba is beavattak. Keresik pél­dául a világháborús emlékmű turulmadarát, a köztéri mini Lenin-szobrot, miután valakik Ügyeletek — Az Egyesített Eü. Intézmények ügyeletet lát el péntek 19 órától hétfő reggel 7- ig: Abaligeten, Husztóton, Ko­vácsszénáján, Görcsönyben, Regényén, Szőkén, Kozármis- lenyben, Szalántán, Bostán, Szilvásban, Turonyban, Pécs- udvardon, Birjánban, Személy­ben, Lothárdon, szombat 7 órá­tól hétfő reggel 7-ig Orfűn, Pel- lérden, Kővágószőlősön, Ba­konyán, Kővágótöttösön, Ga- réban, Szaván, Bissén, Csamó- tán, Babarcszőlősön, Cser- kúton. eltüntették ezeket. Keresik ön­maguk arculatát, legfőképpen helyüket falujukban, mert tenni akarnak, és vágynak az elisme­résre. Simon Izolda, aki Pécsre jár középiskolába, felkiáltott a szebb tájrészletek láttán: - Mily gyönyörű, nem is hittem, hogy ilyen is van falumban. Vers- és novellapályázatokon vesz részt, színkörös, táncol, mindene a szereplés. A leletek osztályozása köz­ben megalakult a falukutató szakkör, amelynek elnöke Schubert János, szervező tit­kára Szabó Csaba, mesemon­dója Lovas János, krónikaírója Simon Izolda lett. Akadtak olyanok, mint Szabó Attila, Páva János és Kispeti Sándor, akik beléptek a kisebb munka- csoportokba, de estére töröltet­Új helyen, a Nagypostánál mű­ködik a Pécsi Dianetika Köz­pont, ahol holnap 17 órától Ka­sza Tamás müncheni lélektani tanácsadó a gyermeknevelésről tart előadást. Nemzetközi versenyt rendez május 18-án Szentlőrincen, a 3.sz. Iskolában a helyi Karate Egyesület. Múltidéző találkozót rendez a jubiláló, 70 éves pécsi Bártfa utcai Iskola. Jelentkezés a 324- 759-es telefonon. ték nevüket a névsorból. Játék­nak tűnt ez, de éreztem, hogy gátlásosak, félnek: nem merik kifejezni magukat. Kiderült, hogy Páva János és Ott Péter jó megfigyelők, szerveznének őr­járatot, hogy megelőzzék a be­töréseket a pincesoron és az el­hagyott tsz-épületet ne bontsák el a tolvajok. Tenni akarásukban, játékos­ságukban éreztem a felnőtté vá­lás komolyságát, akaratukat és hitüket, hogy beleszólhassanak községük dolgainak intézésébe. Nem szidták a falu vezetést, pedig keseregtek, hogy időn­ként kirekesztettek, hogy nem tekintik őket felnőttnek. Meg­látjuk, hisz ha lesz kiállítás a néprajzi és régészeti gyűjtésből, - akkor tán jobban megbecsülik őket. Csuti J. Közlemények Május 17-én 16 órától az Új Dunántúli Napló Barátainak Klubja és a Pécsi Nyomdász Egylet májusköszöntő vidám délutánt rendez a Tettye Ven­déglő kerthelyiségében. (Tom­bola, zene lesz.) Ma 8-tól 18 óráig Csőkör Csaba csontkovács-reflexoló- gus várja régi és új betegeit a pécsi Vasutas Művelődési Házban. A gyermekrajzokról tart elő­adást ma 18 órakor Molnár V. József néprajzkutató a pécsi JPTE Jakabhegyi Kollégiumá­ban. A Pécsi Osztrák Konzulátus ma zárva tart. A pécsi Dozso-ban holnap 18 órakor Srila Sivarama Swami Maharaja tart meditá- ciós előadást. Lesz vegetáriá­nus ételkóstoló is. Háziasszony Jakab Ágnes. Rendezvények A Magyar Demokrata Néppárt Pécsi Szervezete ma 18.30-kor nyílt közgyűlést rendez az Ér­telmiségi Klubban. A Pécsi Határőr Igazgató­ságra ma 7 órára a baranyai, 10 órára a tolnai fiatalok vonulnak be. A szülőknek 8 órakor tájé­koztató, 8.30-kor körletbemu­tató kezdődik. A Pécs-Baranyai Orvosclub­ban ma 18 órától előadást tart dr. Szepes Éva, majd dr. Kiss Norbert. A PNSZ Kamaraszínházában mától négy napon át bérlet nél­kül is megtekinthető az Arzén és levendula c. bűnügyi bohó­zat. A pécsi Minőségi Hyperto­nia Clubban ma 17.30-tól szó lesz a szívultrahangos diag­nosztikáról, a vérnyomás-moni­torozásról. Termékismertetőt tart az Astra Cég. Az ellendi fiatalok tenni akarnak Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának teijesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyer­mek belbetegek részére: Sik­lós, Sellye város és városkör­nyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a me­gye egész területén: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a me­gye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt közsé­gek neurológiai betegeinek fel­vételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Kli­nika. (400 ágyas Klinika). Fel­nőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc ut­cai rendelőintézetben, gyerme­kek részére is. T: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gy. szertár, Pécs, Lánc u. 20., Ambrózia gy.szer­tár, Pécs, Rákóczi u. 24-26. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 8-9-ig, 12-16-ig belgyógyá­szat, 16-18-ig nőgyógyászat, 17-18-ig pszichiátria, 18- 19-ig bőrgyógyászat. Jogsegélyszolgálat minden nap 17-19-ig. Ma nyugdíj­ügyek. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel: 72- 212-277/17 m. Félfogadás na­ponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi Szol­gálat rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, mentő rendelés éjjel-nappal: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 17-20 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig fél 8-tól 15-ig. Dischka Gy. u. 7. Mentő Ambulance Alapít­vány humán eü. szóig.: ülő be­tegszállítás 24 órában! Tel.: 443-357. Ifjúsági pszichológiai ta­nácsadás ma 16-18 óráig, he­lye: Egészségvédelmi Osztály Pécs (Meszes), Komlói u. 65. * » < i „Szarvasmadár” címmel H. Barakonyi Klára képző- művészeti kiállítása látható Pécsett, a Műhelygalériában. A tárlatot, amely június 8-ig látogatható, Gárdonyi Tamás új­ságíró és Nagy Imre irodalomtörténész nyitotta meg. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents