Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-05 / 94. szám

1996. április 5., péntek VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 A sokac kisebbségi önkormányzat tervei 1996-ra A Építkezzenek vagy működjenek? Mohácsi körkép Templomi hangverseny Joseph Haydn: A teremtés című oratóriumát adja elő a Pécsi Szimfonikus Zenekar a Foga­dalmi templomban április 11- én, csütörtökön este 6 órakor. Közreműködik a Tübingeni Kantátakórus, szólót énekel Váradi Marianna (szoprán), Haramza László (tenor) és Kuncz László (basszus). Vezé­nyel: Nicolás Pasquet. Jegyek előzetesen a művelődési ház­ban válthatók. A város egykor legnagyobb lé­lekszámú nemzetiségének utó­dai a ma még meglehetősen szokatlan demokratikus módját választották a kisebbségi ön- kormányzatuk ez évi munka­tervének és költségvetésének megvitatására. A napokban be­szélgetésre invitálták választott vezetőik a népcsoporthoz tar­tozó Mohácson élő, meghatá­rozó személyiségeket és né­hány kívülálló szakembert. Kevéssé ismert, hogy a kép­viselőtestület idén mind a há­rom kisebbségi önkormányzat működéséhez 1-1 millió forint támogatást szavazott meg. A Szabadság utcai irodaházban megtartott tanácskozáson az 1995-ben rendelkezésükre bo­csátott összeg tízszeresének el­költéséhez kérték ki a válasz­tóik véleményét. Elöljáróban azonban Lovák Antal elnök az önkormányzat első évét érté­kelve az Antal-napi rendez­vényt, valamint az Eszéki Hor- vát Nemzeti Színház és a Pajo Kilaric Zeneiskola tamburásai- nak vendégjátékát emelte ki. Az 1996-ra szóló terveket is­mertető Udvarácz Mátyásáé is többnyire kulturális elképzelé­seikről és azok költségvonza­tairól tájékoztatta a megjelen­teket. A több mint három órás eszmecserén a legnagyobb né­zetkülönbség a Sokac Kör ter­vezett bővítésének támogatása miatt alakult ki. A közelmúlt­ban választott köri elnök, Pav- kovics Antal 600 ezer forintra tartana igényt a székház mellé­képületeinek helyén felépí­tendő 35 négyzetméter alapte­rületű, tetőteres kialakítású könyvtár, olvasó és klub létre­hozásához. Mint a tanácskozá­sok is kifejtette, e beruházásra azért van szükség, mert a kör főépületét a fenntartásukat fi­nanszírozó jövedelem fejében továbbra is kénytelenek bérbe adni, mint vendéglátó egységet. A kisebbségi önkormányzat viszont az anyanyelvi oktatásra, zenekar létrehozására, az asz- szonykórus, a Zora Táncegyüt­tes, a busóklub, a helyi rádió sokac műsorának támogatására, illetve az Antal-napi és a mille- centenáriumi rendezvényekre már eleve 870 ezer forintot szánt, s akkor még a saját mű­ködési költségeiket nem is számolták. A megbeszélésen je­lenlévők egy része a Sokac Kört kiemelten támogatná, mint az egyetlen olyan helyet, ahová a sokacok egyáltalán beteszik a lábukat. Akadtak viszont, akik szélesebb látókörre, mérték­tartó takarékosságra intették az önkormányzatuk tagjait, és a te­lepülési szakbizottságok mintá­jára a kérdés eldöntéséhez a kü­lönböző nemzetiségi szakem­bereket tömörítő szekciók lét­rehozását javasolták. K. P. Mohácsi fiatalok Ludwigshafenben Jövőre a német diákok látogatnak Magyarországra Bensheimi csoportkép a városháza lépcsőjén Húsvéti ajándék menekülteknek Húsvét vasárnap a németor­szági Gensheim városából Irg- mar Shaffer asszony ismét je­lentős értékű segélyszállítmány kíséretében érkezik Mohácsra. Az előzetes jelzések szerint két teherautó és egy mikrobusz ra­kományát, tartós élelmiszere­ket, illetve ruhaneműt hoznak a városban és a térségében élő menekültek számára. Éjszakai filmvetítések Mohácson a Kossuth Filmszín­házban tavaly kísérletképpen vezették be, hogy a tavasztól késő őszig a hétvégeken este 10 órától is vetítettek filmeket. A közönség kedvezően fogadta a kezdeményezést, így ezen a héten újra indítják a programot. Elsőnek ma és holnap 22 órától a Rob Roy című, magyarul be­szélő amerikai kalandfilmet nézhetik meg az érdeklődők. Az oldalt összeállította: Berta Mária Az Új Dunántúli Napló Mohács és környéki ter­jesztői ügynökségének te- lefonszáma: 69-311-348/2. A ludwigshafeni Heinrich Pesch Haus és a Mohács-Bens- heim Baráti Kör között hét év­vel ezelőtt jött létre az a kapcso­lat, amelynek keretében most harmadszor utazhatott mohácsi fiatalok egy csoportja Német­országba. Március végén egy hetet tartózkodott 25 középis­kolás és egyetemista Lehel György, a mohácsi egyesület titkára vezetésével Ludwigsha­fenben. A többségében németül jól beszélő mohácsi diákok az első két napot családoknál töl­tötték, majd a vendéglátóik gyermekivel együtt beköltöztek a Heinrich Pesch Haus képzési központjába, ahonnan naponta indultak más-más nevezetesség megtekintésére. Az egy hét alatt ellátogattak a katolikus Nyugat központjába, Speyerbe és a középkori választófeje­delmi székvárosba, Pfalzba. Heidelbergben sétát tett a cso­port az óvárosban, megtekintet­ték a híres várkastélyt, a régi egyetemet és tisztelegtek a Fri­edrich Ebert, a Veimari Köz­társaság első miniszterelnöke emlékhelyén. Jártak a cserno­bili katasztrófa után tíz évvel épült, a legmodernebb nukleá­ris technológiai követelmények szerint készült philippsburgi atomerőműben, Európa legna­gyobb repülőterén, az évi 14 millió utast fogadó, illetve in­dító frankfurti légikikötőben. Eljuthattak az európai pénzvi­lág centrumába, Frankfurt am Mainba, ahol lenyűgözte a cso­portot a felhőkarcolók és a kö­zépkori városmag kontrasztja, s a metropoliszban megnézték a Goethe-házat is. A fiatalok egy napot Mohács testvérvárosában, Bensheimben is eltöltöttek. A küldöttséget a helyi magisztrátus elnöke, Franz Treffen, valamint az ott működő Bensheim-Mohács Ba­ráti Társaság elnöke, Valentin Lépőid fogadta. A rendkívül gazdag program végén a Heinrich Pesch Haus vezetői és a vendéglátó fiatalok hangulatos baráti esttel búcsúz­tatták a mohácsiakat március 28-án. Jövőre ők látogatnak a Duna parti városba és ismer­kednek Magyarországgal. K. P. Bontás a gödör mellett - A DONAUBER Kft. beépí­tési kötelezettsége a főutcai „gödörre” 1997-ben jár le. Az elmúlt hetekben takarították a munkaterületet, és a szom­szédos telken megsüllyedt épület bontását is megkezd­ték. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Költészet-napi programok Április 10-én, szerdán 17 órától a Mohácsi Jenő Városi Könyv­tárban költészet-napi megem­lékezést tartanak. József Attila születésnapja tiszteletére első­nek az ő költeményeit tolmá­csolják városunk versmondói, majd a huszadik század magyar költőinek verseiből hangzik el összeállítás. Közreműködnek: Antoni Andrea, Faludi Edit, Felföldi Veronika, Köveskuti Péter, Mészáros Valéria, Szie- bert Ferencné és Szilasi Balázs. A műsorban szerepel a Zeneis­kola fuvola quartettje, tagjai Kátai Andrea, Müller Dóra, Sármány Tímea és Somogyvá- rácz Éva. A Mohácsi Művészeti Társa­ság a költészet napja alkalmá­ból április 11-én 17 órától tartja rendezvényét az önkormányzat Szabadság úti irodaházában. Mohácsi nap Eszéken A hagyományos Eszék EXPO-t idén május 7-12. között rende­zik. A nemzetközi termékbe­mutatón a Pécs Baranyai Ke­reskedelmi és Iparkamara mo­hácsi irodája a közvetlen ha­tármenti térség vállalkozói számára mohácsi napot szer­vez. Lehetőséget kínál a város­ban és környékén dolgozók üz­leti érdekeinek megfelelő kap­csolatok felvételére. E szándé­kot támogatja az eszéki kamara is, amelynek munkatársai vál­lalták, hogy a magyarországi je­lentkezők igénye szerint felku­tatják azokat a horvátországi vállalkozásokat, melyek érdek­lődnek az adott szolgáltatás, il­letve termék iránt. Az Eszék EXPO-n való részvételi lehetőség iránt rész­letesebb tájékoztatást kérhetnek az érdeklődők a kamara mohá­csi székhelyén, a Szabadság út 4-6. szám alatt, illetve a jelent­kezési lapot is e címre kell el­juttatni április 7-ig. Anyakönyvi hírek Születtek: Mesenburg Jean- Pierre (Mohács), Kis-Pál Dá­niel (Mohács), Sári Nikolett (Majs), Vangyia Valentin (Mo­hács), Vincze Zsolt (Mohács), Varga Bianka (Lánycsók), Bán­falvi Fanni (Mohács). Meghaltak: Pető' Istvánná Császár Hedvig (Mohács), Ma­rosi Ferenc (Lippó), Mészáros Sándomé Koczó Vilma (Duna­szekcső), Csiszár Béla Ferenc (Máriakéménd), Böki Pálné Weber Mária (Bár), Mayer Ala- josné Erdorf Mária (Palkonya), Horváth János (Homorúd), Potz Jánosné Lang Magdolna (Mohács), Darabos László Sándor (Mohács), Sághy László (Boly), Müller György (Mo­hács), Fridrich Mártonná Gei­ger Margit (Mohács). Szaporodnak a betöréses bűnügyek A vetőmagokra, a húsra, szalámikra is jobban kell vigyázni Mohács Rendőrkapitánysága nyomozóinak 23 helyszínen adtak munkát márciusban a betörők. A bűncselekmények egyelőre ismeretlen elkövetői a városban, illetve a térség községeiben családi- és hét­végi házakat, boltokat, kocs­mákat, présházakat törtek föl. Többnyire ablak, és ajtó kife- szítéses módszerrel jutottak be az ingatlanokba, de két mohá­csi lakásba a hengerzárat tör­ték szét, két községben pedig álkulccsal nyitották ki a bejá­rati ajtót. A Kórház büféjéből, a ge- resdlaki és székelyszabari italboltokból, továbbá a ba- barci kis vegyesboltból édes­séget, italokat, cigarettákat vit­tek el és ahol váltópénzt talál­tak, azt sem felejtették a hely­színen. Szabadság pusztán a vetőmag csomagoló üzemnek fél milliós kárt okoztak, akik 27 karton, jó fajta vetőmagot loptak. Viszont ők a lebukás veszélyét is kockáztatva gaz­dag termést remélhetnek... Mohácson a Hóvirág utcá­ban egyetlen nap délelőttjén két lakás hengerzárát széttörve tartottak terepszemlét, és nem üres kézzel távoztak. Arany ékszereket, valamint nagyobb összegben készpénzt vittek magukkal. Hasonló zsákmá­nyért kerestek föl Pócsán és Lippón is egy-egy házat, ám ide a pénzért és az ékszerért álkulccsal jutottak be. Véménd óvodájának az aj­taját feszítették ki, elvitték a gyerekek videolej átszőj át és a televíziójuk távirányítóját. Ta­lán egy korábbi beszerző körút során éppen ez utóbbi kelléket nem mellékelte a tulajdonos az illegálisan gyűjtögetőnek? Mindenesetre a szőlőhegyi nyaralókban talált műszaki cikkekkel kiegészíthették a hi­ányos háztartásukat a betörők, itt ugyanis az elektromos ké­szülékektől „szabadították meg” eddigi használóikat. Bolyban, a Bem utca egyik házának udvarán parkoló két hűtőkocsit törték föl éjszaka. Tizenkét fajta fölvágottat és tőkehúst, összesen 300 kiló árut rámoltak ki az autókból. Korszerűsítés gőzerővel - Talán a kilátásba helyezett közeli határnyitás is közrejátszik az Eszéki úti üzemanyag-töl­tőállomás megújulásában. Az épülő „MÓL 2000” a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelel majd. fotó: tóth t >

Next

/
Thumbnails
Contents