Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-06 / 64. szám
1996. március 6., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Óvoda - magánkézben Üj színfolt a szolgáltatások piacán: a magánóvoda. Igaz, a lehetőség e területen is több éve adott, ám erre alig néhá- nyan vállalkoztak még az országban. Sokak szerint nem hagyná közömbösen a szülőket a módszerekben is sokszínűséget hozó magánovik megjelenése; Pécsett a zsúfoltság bizonyos városrészekben - például új Kertvárosban - kifejezetten indokolná a kínálat bővülését. Gyermek- megőrző igen, de legális magánóvoda Pécsett és Baranyában még nem jött létre. Az oktatási törvény ugyanis meglehetősen szigorú, legalább az államiak színvonalát várja el a magánkezdeményezések esetében is. A szakirányú diploma elengedhetetlen, az épület helyiségeiben gyerekenként minimálisan két területről kell gondoskodni, de szükséges a szabadtéri mozgáslehetőség is. Ha a központi óvodai nevelési programtól eltérőt terveznek, külön minisztériumi engedély kell. Baranyában évente egy-két esetben keresik fel - főleg csemetéjükkel otthon maradt óvónők - az ÁNTSZ-t, de az érdeklődés után eddig valamennyien visszariadtak. A fővárosban tíz engedélyt adtak ki, speciális sport-, szabadidős- és nyelvtanulási programokat magasabb óraszámban nyújtó magánóvodáknak. Noha a térítési díjak többszörösei az állami tarifáknak, tapasztalataik kedvezőek: az óvodák máig talpon maradtak. A patacsi Szabó Lászlóné saját családi házuk felszabadítható részében nyitna magánóvodát, s bár az óvónő és a dajka készen áll, egyelőre az igények felmérésénél tart. Kezdetben egy csoportot indítanának, újszerű módszerekkel. Az óvoda és az iskola közti szakadék miatt nagyobb hangsúlyt fektetnének az előkészítő foglalkozásokra, ugyanakkor rugalmasabban követnék a gyerekek egyéni igényeit, ahogy a dolgozó szülők időbeni kötöttségeit is. Tröszt É. Hazai premier - Világszínvonalú magyar autózománc t> gyakorlati bemutatóját tartották tegnap Pécsett. A Dunalakk- nál gyártott Metallux bevonatrendszer a legújabb Daciáknál már jól bevált, s ezért a forgalmazó OK.KER Kft. képviselői bíznak abban, hogy a régió autófényezői közül is sokan kipróbálják - a nyugati metálfestékektől csak árban lemaradó - új terméküket. fotó: tóth László KÍNÁLATUNKBÓL: máshol GYOMPIUMfl(30cm) *ETJ 260 ft nuteni>iiiMn(50tm) jr*rf 3boft YUCCH(30<m törzs) pTl 500 ft AMÍG A KÉSZLET TART! , MOST IS Ml VOGVUNK A LEGOLCSOßßAK! Mórt. 6-8-ig (9-18 óráig): IFJÚSÁGI HÁZ és TÜZÉR UTCAI MOZGALMI HÁZ * Tribuszer Zoltánná (balról), Kis Gecse Béla és Bathó Erzsébet a tárgyaláson fotó: laufer l. Bíróság előtt a komlói TRIBU Bt. (Folytatás az 1. oldalról) A biztonsági előírások úgy tűnik feleslegesek voltak: a vártnál sokkal gyérebb helyszíni érdeklődés kísérte az egykori komlói cég vezetőinek perét: a tárgyalóteremben még üres helyek is maradtak. Más kérdés, hogy egyébként mekkora a figyelem az országban. A sajtó mindenesetre kivonult. S az is igaz - mint azt a felszámolást végző Bross-Holding vezetőjétől, dr. Erdó'si Évától megtudtuk - egy másik bírósági eljárás is folyik ezzel párhuzamosan, ami a cég Programokban bővelkedő év áll a siklósi Vár- és Múzeumbarát Kör előtt is - derült ki a társaság tegnap megtartott közgyűlésén. A millecentenáriumi évforduló mellett 1996 Siklóson a fúvószenekari fesztivál éve is lesz. Mindkettő szervezésében aktívan részt vesznek - mondta dr. Simor Ferenc, a kör elnöke beszámolójában. A tagság háÖtven éve tartotta alakuló közgyűlését Mohácson a Dél-dunai Halász Szövetkezet. 1946. február 24-én fogadták el az első alapszabályt és üzemtervet, kötötték az állammal az első haszonbérleti szerződést. Az alapító tagokra - akik jól ismerték a részjegy, az üzletrész fogalmát - a Petőfi Halász Szövetkezet elnöke, Köpeti Magdolna a hétfőn tartott zárszámadó közgyűlésen emlékezett. Köszöntem már egyikőj ükét sem állt módjában, mert, mint az egykori elnök, Köpeti Antal unokája megjegyezte: „az égi vizekre távoztak.” megmaradt vagyonáról szól. S ez utóbbi talán érdekesebb a károsultak számára, mert ha lezárul, a befizetések 24 százalékának erejéig mindenkinek postán küldik el a pénzt. E kis kitérő után következzék Mészár Róza bírónő véleménye, aki lapunknak elmondta: az ügyben maga is mielőbbi ítélethozatalt remél. Hiszen - mint az köztudott - rendkívül alaposan felderített előzmények után került asztalára a vádirat. Amelyben nem csak a pénz gyűjtéséről, hanem annak elköltéséről is szó esett. rom új vezetőségi tagot is választott, s 1997-től felemelte a tagdíjat évi 300 forintra. A közgyűlés befejező részében nagy érdeklődésre számot tartó tájékoztatót hallgathattak meg: dr. Máté János polgár- mester szólt a siklósi vár helyzetéről. Hosszú idő után idén végre elmozdulás várható a hasznosítás ügyében. Az OrA működési kereteket tekintve alapvető változás nem történt a halászoknál, szövetkezeti formában dolgoznak ma is, de az ötven évvel ezelőttihez képest gyökeresen megváltozott a felállás. Újra meg kellett ismerniük az üzletrészt és a részjegyet. Önálló egységeket alkotva, kft-kben dolgoznak a dunai halászok, a bérelt tavak hozamáért felelősök, a kereskedelmet és a Halászcsárdát bérlő üzemelteti. Változott más is: régen évente átlagosan 100- 120 tonna halat fogtak a Dunán, tavaly 31,5 tonnát adott el a dunai brigád. Meghatározó lett viAz egykori komlói cég ugyanis bőkezűen bánt a javakkal: jutott belőle választásokra készülő pártnak, országgyűlési képviselőknek, futotta belőle sportcélokra, egyébre. A vádat képviselő dr. Juhász Géza ügyész szerint ez a sértettek pénzének szétszórását jelentette. A vádirat után Tribuszemé kihallgatása következett, aki időnként, élve a jogával úgy szólt, hogy erre a kérdésre nem óhajtok válaszolni. A per ma délelőtt 9 órakor a további vádlottak meghallgatásával folytatódik. Kozma F. szágos Műemlékvédő Hivatal és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság februári találkozóján megegyezett abban, hogy a siklósi vár a magyarországi várak hasznosításának példája lesz. Március közepére kidolgozzák az értékesítés feltételrendszerét, majd pályázatot írnak ki. A pályázók közt pedig Siklós városának ott kell lennie. Sz. A. szont a tógazdaságukból származó értékesítés - az együttesen 129 hektárról 192 tonna pontyot, 60 tonna busát és további 30 tonna törpeharcsát, harcsát, csukát, amurt, kárászt vittek a piacra. A 40-es taglétszámú szövetkezet 6,5 milliós eredménnyel zárta a múlt évet. Idén új üzemtervet készítettek, melyben már a megváltozott halászatfejlesztési hozzájárulási mértékekkel is számoltak. Várják a halászati törvény elfogadását, s felkészültek rá, hogy ennek előírásai szerint a halászott vizekre pályázniuk kell. Berta M. Pécs és Komló • levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint a március 4-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 14,9%, nit- rogéndioxid 28,3%, szén- monoxid 14%, szálló por 42,3%, ózon 36%. Pécs levegője változatlanul kielégítő volt. Valamennyi légszennyező anyag határérték alatti koncentrációkban fordult elő. A kéndioxid, nitrogéndioxid és a szénmonoxid legmagasabb értékeit a Légszeszgyár utcánál mérték. Komló adatai: kéndioxid 33,2%, nitrogéndioxid 29,3%, Ózon 6,6%. Komló levegőminősége az előző napokhoz hasonlóan megfelelő volt; a mért légszeny- nyező anyagok maximális értékei a megengedett érték felét sem érték el. Gilvánfai betörők Sok bosszúságot okozott a! boltosoknak az a betörőbanda, amelynek tagjait a napokban állították elő a Siklósi Rendőrkapitányság nyomozói. Az eddig kihallgatott 15 gyanúsított többsége gilvánfai lakos, így érthető, hogy a helybeli vegyesboltba törtek be a leggyakrabban. Az üzletet legalább négyszer kifosztották; legutóbb például oly alaposan, hogy jóformán csak a polcok maradtak a helyiségben. A többnyire büntetett előéletű bandatagok betörtek még a helyi kocsmába, a magyarmecskei iskolába, a magyarteleki italboltba és vegyesboltba, egy harkányi zöldséges üzletbe és a gerdei kocsmába is. Három gyanúsított (köztük egy fiatalkorú) előzetes letartóztatásban várja a rendőrségi vizsgálat folytatását. B. N. TCLCPZLI SZERENCSEBÉRLET Rendkívüli akciói A részletekről érdeklődjön a totózókban és a bizományosoknál! SZERENCSEJÁTÉK RT. A siklósi vár lesz a példa Jubileumi közgyűlés a halászoknál A mohácsiak is várják az új törvényt Formatani bemutató Pécsett Aranymetszés gitárhúrokon Ritkán látható tárlat, a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Kara Szépművészetek Tanszékének formatani kiállítása nyílt meg tegnap délután Pécsett, a Művészetek Háza Játéktermében. A kiállítás a formatan- és térelmélet tárgy körében létrejött művekből nyújt válogatást az 1991-től napjainkig teijedő időszakaszon belül, mely alkotások tulajdonképpen nem a nagyközönség számára készült műhelymunkák. Mint Serbakov Tibor, a formatant az egyetemen három szemeszteren át oktató tanár elmondta: a tárgy anyaga a leendő művésztanár és művészképzés kötelező alapozója, amely Moholy Nagy László Bauhaus-béli fellépése óta minden magára valamit is adó főiskolán fontos szerepet játszik. A hallgatók a legegyszerűbb anyagokat - papír, hurkapálca, textil stb. - használják fel különböző problémák síkban vagy térben való megjelenítéséhez, amelyek nem feltétlenül művészi alkotások létrehozását eredményezik, hanem csak felvetéseket, elvi magokat, gondolatokat, melyek a későbbiekben továbbfejleszthe- tők, s amelyekhez mindig visz- sza lehet nyúlni a művészi vagy oktatói tevékenység során. A bemutatóhoz video- és diaanyag is tartozik, sőt hang- felvétel is; hiszen például az egyik hallgató az aranymetszést gitárszólóban dolgozta fel. A kiállítást, amely március 26-ig tekinthető meg, Serbakov Tibor nyitotta meg. Cs. L. A kiállító diákok FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Turnézó „almák” Pécsett Tegnap érkezett Pécsre a nyolc magyar nagyvárosban turnézó Apple Road Show. A már nálunk is divatos road show mozgó termékbemutatót jelent, s ez esetben is bemutatkozó turnéról van szó. A Pécsi Nemzetközi Angol Központban 11 és 15 óra között tartott „tárlatot” a Mac- Maestro (a hivatalos pécsi viszonteladó) és az Apple Computer ICM Magyarország szervezte. A bemutató keretében az érdeklődők megismerkedhettek a teljes termékskálával és az azokra fejlesztett szoftverekkel, továbbá egy ötletes demonstrációs film segítségével betekintést nyerhettek az „almák világába”. Vécsei Ákos, az Apple Computer ICM képviselője elmondta: ez a turné arra szolgál, hogy a nevet bevezessék a köztudatba, hiszen jelenleg sokan tévesen ítélik meg, vagy egyáltalán nem tudnak semmit ezekről a számítógépekről. Ennek egyik oka, hogy az Apple 1991-ig COCOM-listás volt. Az Apple olyan felhasználóbarát számítógépcsalád, melynek segítségével a legnehezebb problémák is könnyedén megoldhatóak. A gépeket alapkiszerelésben CD-ROM- mal és egy 16 bites hangkártyával látják el, ami lehetővé teszi a multimédia felhasználást is. Az Apple-nek jelenleg körülbelül négy százalékos a piaci részesedése, de a cég reméli, hogy a „tudás almája” hamarosan hazánkban is népszerűvé válik. Rendes Z. i r