Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-09 / 8. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. január 9., kedd __________Enyhe idő__________ O RSZÁGOS ELŐREJELZÉS Délies áramlással egyre enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, melynek hatása most már a felszín közelében is érezhető. A nappali felmelegedés mértéke jóval meghaladja az ilyenkor szokásosat. Ez az enyhe levegő azonban meglehetősen nedves is, tehát tovább tart a boron- gós idő. Ma országszerte erősen felhős lesz az ég, sokfelé várható újabb csapadék. Ez leginkább eső lesz, de főként az északkeleti országrészben elszórtan ónos eső is előfordulhat. Általában gyenge lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul. A következő napokban további enyhülésre számíthatunk. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Ma is a tegnapihoz hasonló, boron- gós időben lesz részünk. Jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég, újabb esőre sokfelé kell számítani. Általában gyenge lesz a légmozgás, a déli, délkeleti szél csak időnként élénkül meg. A szokatlanul enyhe éjszakát enyhe nappal követi. A kora délutáni órákra 4, 5 fokig emelkedik a hőmérséklet. Jelentős időjárás változás egyelőre nem várható. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 0 Velencei-tó: Tisza-tó: 0 Fertő-tó: Tisza: 0-1 Duna: C 0 0 0-2 °C °C Kaposvár: 4 Paks: 4 Siófok: 4 Dunafóldvár: 4 Dombóvár: 5 Pécs: 5 Szekszárd: 4 Mohács: 5 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 30-40 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 30-40 Kaposvár: 25-35 Paks: 25-35 Siófok: 30-40 Dunafóldvár: 25-35 Dombóvár: 25-35 Pécs: 30-40 Szekszárd: 25-35 Mohács: 25-35 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc • _______Ma___________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Marcell nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.29, nyugszik 16.13 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: Velősy Gabriella Szerkesztőségi, hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Röviden A hadistennek szentelt — Marcell latin eredetű név, a Marcus /jel.: Mars hadistennek szentelt/ becézése. Védőszent: Szent Marcellus IV. századi pápa. Szolgáltatás — Traffipax: ma Siklós és Pécs. Vízállás: A Duna Mohácsnál 338 cm, apadó, 1,5, Dráva őrtilosnál -92 cm, apadó, 1,5, Barcsnál -25 cm, áradó, 1,6, Drávasza- bolcsnál 40 cm, áradó, 2,1 fok. Vásárnaptár: január 12.: Sásd: oák. Idős bányászok — Az idős bányászokat patronáló pécsi Kertvárosi Bányász Szakszervezet ma 17 órakor tartja idei első nyílt napját a Németh László utcai Mozgalmi Házban. Mai témák:jogi és életmód-tanácsadás. A közösség 80 fős, a legidősebb tagja a 96 éves Sziklai Istvánné. Bejárnak alapítók például Husztótról, Hirdről, Szilágyról, Sásdról. A szervezet vezetője Hell János. A jogi tanácsadó — Dr. Beré- nyi István aranydiplomás jogtanácsos 30. éve segít az ernbe- reken jogi kérdésekben. Ezalatt több mint 21 000 panaszos ügyét intézte el ingyen, vállalva a hozzá fordulók védelmét is szintén ingyen. Ma a pécsi Do- zso-ban 15 órától jubileumi jogi tanácsadást tart, amelyet felvesz a Városi VT. A Jogvédő Liga — A fővárosi székhelyű Jogvédő Liga pécsi csoport megalakítását tervezi. Az országos szervezet programja után érdeklődni lehet a Dozso-ban péntekenként déltől az ingyenes jogi tanácsadó szolgálaton. Szünetel — A pécsi Felsőmalom utcai piaci csarnokban január 11-től 16-ig rendezvény és nagytakarítás miatt az árusítás szünetel. A piac külső részén a termékeladás zavartalan lesz. 04-05-07 Hétfőn a Harkányi úton, a csar- nótai elágazásnál, a veszélyesen ívelő kanyarban pótkocsis teherautó és horvát rendszámú személyautó ütközött. A horvát jármű utasa súlyosan sérült, de a tűzoltók időben kiszabadították, így gyorsan kórházba került. Tegnap a pécsbányarendezői vasútállomáson a kazánházat veszélyeztette a talajvíz. A tűzoltók 50 köbméter vizet szivattyúztak ki, ezzel mérséklődött a talaj víz-veszély. Vasárnap a pécsi Maiéter Pál utcában személykocsi hajtott a villanyoszlopnak, amely majdnem kidőlt. Körzeti TV-műsor. Ma ismét jelentkezik a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című kulturális műsora 18.15-től 19 óráig. A tartalomból: Példaértékű megállapodás az egyházak és az ön- kormányzat között Baján. A 35 éves Pécsi Balett Bartók-estje. Mini-portré Kemp Zsuzsa szekszárdi képzőművészről. Bemutatkozik Szabados János kaposvári festőművész. A kultúra esélyeiről: a stúdió vendége, Újvári Jenő szól. A felelős szerkesztő: Hárságyi MargitPécsett a volt Bajcsy-laktanya majd 19 hektáros területén több száz öreg fa áll: jól mutatnak a már sétánynak számító, volt katonai utak mentén. Hangulatos zöldövezete, szép parkja lehetne a környéknek. Olyan, mint amilyen már a kollégium és a magánkemping udvarán, vagy az autósszalonok szomszédságában. Másutt csak kérik a bérlő vállalkozókat, hogy rendet tegyenek létesítményük szélétől még öt méterrel beljebb is, mert még ekkora rész tisztaságáért, növényeinek ápoltságáért ők felelnek. A kérés sokszor pusztába kiáltott szó, mert van úgy, hogy több autónyi építési törmelék kerül ki a zöldövezetbe. Ezért a közterületi rendért felelős rendőrségi gondnokság eldózeroltatta Csendes eső — Tegnap kisebb megszakításokkal csendes eső hullt megyénk egész területén. Pogányban 18.30-ig 7 millimétert mért a Meteorológiai Főállomás, ami téli időszakban rekord. Harkányban volt a legmelegebb napközben, ott + 3 fokot mutatott a hőmérő. 20 órakor a Közúti Igazgatóság mind a 25 gépe bevetésre készen állt, hogy sózzon az éjszaka, ugyanis 19 órakor már 0 fok körül alakult a hőmérséklet. Lehűlés kezdődött, ami jegese- dést okozhat az utakon. a zug-szemétlerakókat, és a hozzájuk vezető alkalmi utakat felszámolta. Várhatóan a közeljövőben elkészül egy rendezési terv, amely szerint a zöldterület 50-60 százalékán parki utak is maradnának, s úgy épülnének a házak a Bajcsy kerítésén belül és annak déli határán, hogy a Lottónyeremények — Austria Lottó: 6-os 11 131 562, 5+1-es 742 104 , 5-ös 21912, 4-es 557, 3-as 37 schilling. Telitalá- latos Joker 3 819 069 schilling. 5/90-es lottó: 4-es 762 784, 3- as 5360, 2-es 293 Ft. A következő hétre átvitt öttalálatos nyereményösszeg 100 000 000 Ft. 6/45-ös lottó: 5+1-es 3 478 461, 5-ös 91 538, 4-es 1684, 3-as 300 Ft. Az átvitt hat- találatos nyereményösszeg 39 990 096 Ft. A Jokeren nincs telitalálat, az átvitt nyeremény- összeg 3 530 926 Ft. több évtizedes növényállomány nem kerülne veszélybe. Ezt ígérik a belügyminisztériumi és önkormányzati szakemberek, akik felmérték a fa- és cserjeállományt. Bízzunk ebben, miként ahban is, hogy az erre sétálók nem válnak fanyűvővé. Csuti J. Közlemények Pedagógusoknak és gyerekeknek drámapedagógiai kurzust, színi ovit, szín-játék-kört indít a Megyei Művelődési Központ. Érdeklődés Pánicsné Bácsai Mártánál. Holnap 17 órakor a pécsi Széchenyi Gimnáziumban a 10. sz. PÁR cserkészcsapat Siptár Ernő rajának estjén dr. Siptár Emőné erdélyi útiélményekről számol be. A Munkáspárt Nő-tagozata nyílt rendezvényt szervez holnap 16 órakor Pécsett, a Var- sány utcai irodában. Német vacsoraest-sorozat kezdődik január 12-én a pécsi Hotel Fenyves Panoráma-éttermében. Szervező: Krivitz Lajos. Konyhafőnök Kruppa Imre. A pécsi MSZP vallási tagozata után érdeklődni lehet dr. Szabó Zoltán irodavezetőnél. Rendezvények A Megyei Művelődési Központ Nyugdíjas Klubja ma 15 órakor rendezi foglalkozását a pécsi Tüzér utcai Mozgalmi Házban. Szabó Edit festő és grafikus kiállítása nyílik holnap 15 órakor Pécs állomás Kultúr-váró- termében. Jótékonysági ruha- és cipővásárt szervez január 11-én 9 órától Pécsett, a Törekvés utca 3-ban az ott működő Irodalmi Szalon. Háziasszony Vámay Dea költőnő. A pécsi Tettye-vendéglőben január 12-én l9 órakor lesz a nyitó svábbál. Ugyanitt 13-án a Lenau Egyesület rendezi svábbálját. A Magyar Iparszövetség Oktatási Központjának kutyakozmetikus tanulói január 11-én ingyen vállalnak kutyanyírást és -trimmelést Pécsett, a Megye u. 20-ban. A volt Bajcsy-laktanya öreg fái A friss hajtásokat letörik az öreg fák tövén fotó: laufrr László Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalihi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. (Munkácsy M. u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ijgye- leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Ä. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Arany Sas gyógyszertár Pécs, Széchenyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 10-11.30-ig belgyógyászat, ultrahang, 12-13-ig pszichiátria, 13-14-ig bőrgyógyászat, 15- 17-ig belgyógyászat, 17-18- ig sebészet, 18- 19-ig bőrgyógyászat. Segélyezés ügyben minden kedden 9-15 óra közt az Apaffy u. 101. sz. alatti „Gondviselés” házban fogadjuk a rászorulókat. Ifjúsági Pszichológiai Tanácsadás (ingyenes) ma 16-18 óráig. Helye: Egészségvédelmi Osztály Pécs (Kertváros) Berek u. 9. Galenus Egészségügyi Szolgálat rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, mentő rendelés éjjel-nappal: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Díjmentesen hívható: 413-303. i i Jégcsap veszély - Óriási jégcsapok lógnak le a pécsi alagút mennyezetéről és oldalfalairól. Elgondolni is rossz, hogy mi történik, ha most, az olvadáskor egy erre haladó gépkocsi szélvédőjére zuhan a magasból valamelyik nehéz jégdarab és azt beszakítja az ütés ereje, fotó: laufer László