Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-09 / 8. szám
1996. január 9., kedd A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Az oktatás rugalmassága Még mindig a szén a legolcsóbb Géczy György (középen) vezetésével a Bodza-kör klubjában a srácok FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Gyerekek a környezetért: Bodza-kör Újszülöttnek tekinthető még a máriakéméndi Bodza-kör, a helyi Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület ifjúsági csoportja, máris külföldi kapcsolat kiépítéséről számolhat be. A 13 általános iskolásból álló csapat részt vett a Norvég Természetvédelmi Társaság által meghirdetett eső pH-értéket mérő és a fa zuzmósodást feltérképező, értékelő programban, mely tulajdonképpen a levegő kén-di- oxid tartalmára adott választ. Falujuk e szempontból egészséges térségnek nevezhető. A program lehetőséget nyújtott egy testvércsoport-kapcsolat kialakítására is, a norvég Aus- tefjorden iskolájának csapatával kezdték meg az ismerkedést. A Bodza-kör várja azon ifjú környezetvédők jelentkezését, akik már rendelkeznek hasonló partnerkapcsolattal, írjanak eredményeikről, tevékenységükről. A beszámolókat összesítve, kiadvány formájában visszajuttatják a beküldőknek és továbbítják a Környezetgazdálkodási Intézetnek is. V. G. Zsákban a melegért (Folytatás az 1■ oldalról) A szászvári iskolában januárban megszervezik az egészség- nevelési napot előadásokkal, sporttal, bemutatókkal és véradással. A tavalyi hasonló rendezvénynek igen nagy sikere volt, mondja Kalos Sándor igazgató, több mint száz véradó jelentkezett akkor. Ami az oktatást illeti, szeptemberben beindították a német-magyar két- tannyelvű oktatást az elsőben és a negyedikben, melynek eddig jók a tapasztalatai. Ugyancsak sikeresnek mondható az iskolában működő zeneiskola, ahová délutánonként nemcsak az egyébként is odajáró gyerekek mennek rézfúvós, fafúvós és zongora szakra, hanem Mázáról, Egregyről és Kárászról is járnak át. A Pécsi Katolikus Általános Iskola ebben az iskolai tanévben kezdte meg működését, dr. Uzsalyné Pécsi Rita igazgató szerint az iskola eddigi rövid életében sikerként könyvelhető el az, hogy év közben is szép számmal jöttek gyerekek. Terveik közt szerepel a felszereltség javítása, melynek érdekében pályázatokat is nyújtottak Széles választék, nagy készletek, visszafogott kereslet - ez most a szénpiac. Különös és elszomorító tapasztalata Tóth Lászlónak, a Dél-tüzép Rt. pécsi, Megyeri-úti telepe helyettes vezetőjének: egyre jellemzőbb lesz, hogy az emberek kis mennyiségben veszik a tüzelőszert, zsákokkal, kézikocsikkal el tudják vinni, s igen ritka az olyan ügyfél, aki egyszerre 50 mázsa felett vásárolna. Drága a szén. Utoljára ugyan novemberben volt áremelés, de már anélkül is meg-meghök- kenhet az, aki például - mert távfűtéses lakásban él - teljesen járatlan e téren. Függ persze az ár a minőségtől, de ha azt mondjuk: egy kiváló kokszféle ára most mázsánként több mint 2500 forint, akkor az emberek gondolkodásában a minőség már nem is olyan fontos... Pedig a szakemberek tényleg igyekeznek segíteni. Tóth László alapos felkészültséggel sorolja a náluk kapható szenek kalóriaértékét, s azt is: milyen tüzelőberendezéshez mi a jó, de még azt is: melyiknél kell jobban ügyelni például a koromtartalomra. Egyébként most az egyik brikettfélére kedvezményt adnak, pontosabban: adott a kereskedelemnek a szállító, s erre a Dél-tüzép sem tett rá egy fillért se. Nyilván nem véletlen, hogy mostanában megszaporodtak a be, s nyertek el. Főleg a természettudományos felszerelést kívánják bővíteni, s nyelvi labort szerelnek fel. Szeptembertől várható, hogy számítógéppark is létesül. Február első felében tartják a felvételi elbeszélgetéseket a zenei, illetve a képzős osztályokba. A Mátyás Király Utcai Ének- Zene Tagozatos Általános Iskola szeptembertől vette át a megszűnt Petőfi utcai iskola két osztályát, amelyek Troskáné Varró Mária igazgató szerint jól beilleszkedtek az új közösség életébe. Az iskolában marad továbbra is az ének tagozat, az egyházzenei osztály helyett azonban természettudományos matematika-informatika központú osztályokat indítanak, melyben az angol kiemelt szerepet kap. A Meszesi Általános Iskola karácsonyi ajándékként kapott a Szerencsejáték Rt. 2. számú Területi Igazgatóságától egy komoly számítógépet, mondja JetMicska János igazgató. A gép, amelyet tegnap helyeztek üzembe, a számítástechnikai oktatás bemutató gépe lesz. Cs. L. hangszórón szenet, tűzifát kínáló teherautók az utcákban, s az sem, hogy mind több az olyan hirdető, aki mindenfajta szén beszerzését vállalja, „ingyenes házhozszállítással.” Anélkül, hogy konkretizálnánk, jó óvatosnak lenni: mai árak mellett nem mindegy, hogy a megrendelt mennyiség néhány tucat kilóval, félmázsával kevesebb. Ellenőrizni a súlyt pedig körülményes lenne. Á fuvar egyébként nem annyira drága, mint gondolnánk. Valamivel kevesebb, mint egy mázsa darabos koksz áráért elviszi a Megyeri úti teleppel kapcsolatban álló fuvarozó cég például Szalántára. És mindegy ebből a szempontból, hogy 200 kilót visznek, vagy 2000-et. Bár ez utóbbi egyre ritkább. De számoljunk egy középárral, például a mázsánként 1200 forintos lengyel feketeszénnel. Egy átlagos nagyságú családi ház fűtéséhez 50-60 mázsa kell. Ha ezt beszorozzuk és a végeredményt akár a gáz-, akár az olajfűtéshez hasonlítjuk, kiderül: a szénnel járnak még mindig legjobban az emberek. Viszonylagos ugyan az előny, de hozzá kell tenni: ha ma valaki a Dél-tüzépnél megrendeli a szenet, legkésőbb másnap megkapja. Ha valaki december végén megrendelte a gáztartálya feltöltését, várhatott vagy tíz napot... M. A. A kis Attila, aki Komlón, a nyugat-kökönyösi bölcsődében odasomfordált e sorok írójához és szaloncukorral kínálta, nem tudhatja, hogy a két bölcsőde, a 62 kisgyerek ellátása évi 22 milliójába kerül a városnak. Tehát a kicsik után állami fejkvótát sem kap az önkormányzat. ő csak - társaival együtt - jól érzi magát ebben a tiszta környezetben, ahol helyben készül az életkoruknak megfelelően összeállított ebéd, s a délutáni szunyóka majd a játék után értük jön apu, anyu. Rebesgetik ugyan, hogy a települések vállalt intézményeiből kötelezően fenntartandó, állami költségvetésből támogatott intézmények lesznek a bölcsődék is, mindenesetre Komló arra kényszerült, hogy lépéseAz október végén bezárt pécsi Hullám Fürdő nyáron fogadja legközelebb vendégeit a megkezdett átalakítási munkálatok miatt. Jelenleg a fürdő épületének rekonstrukciója, a szociális blokkok, öltözők korszerűsítése, szauna és szolárium kiépítése folyik. Szabó Tamás, a Pécsi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, már várják a városi önkormányzat engedőket tegyen az önköltséges gazdálkodás felé. A két nyugdíjba vonuló gondozónő helyett nem vettek fel újakat, a szilvási és a kökönyösi bölcsődét összevonták, a szülők pedig - kényszerűen ugyan - de elfogadták a testületi döntéssel január 1-től bevezetett gondozási díjakat, amit a jövedelmek alapján kell fizetni. A 41 család közül 11 mentesül a díj alól, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 8400 forintot. A többség sem sokat - 900-2000 forintot fizet havonta. Mohácson 80 kicsi ellátása 13 millióba, Szigetváron - ahol félszáz körül mozog a számuk - 15 millióba kerül. Mohácson is összevonták a két intézményt, csökkentették az ott dolgozók számát, de azért sem lyét a nagy medence átépítéséhez, amint ez megérkezik, pályázatot írnak ki kivitelezésére. Áz új 50 méteres medence kialakítása (mely nemzetközi versenyek rendezését is lehetővé teszi) 20-25 millióba, gépészeti berendezései 100 millió forintba kerülnek majd. Átadására ’97 első félévében lehet számítani, tehát az idei fürdőszezonban nem látogatható, jötervezik a gondozási díj bevezetését, mert ennek jogszabályi akadályát látják. Szigetváron az egyik bölcsőde május végén már megszűnt - a díj csak a költségvetési vita után kerülhet szóba. Pécs központi irányítású 14 bölcsődéje nehezen vethető össze az előbbiekkel - egyelőre se díjról és a jelentkezők számának növekedése miatt intézményösszevonásról sincs szó. Viszont Dél-Dunántúlon is vannak városok, ahol már korábban és ennél is radikálisabb lépésre szánták el magukat az önkormányzatok. Mások viszont nem minden indulat nélkül állítják, hogy nem a gyerekeink jelenén-jövőjén spórolt néhány millió fogja kirántani a kátyúból az önkormányzatok sárba ragadt szekerét. B. R. vőre viszont már egy téli fürdőzésre is alkalmas fedett uszodát vehet át a közönség. A külső medencék modernizálására 1997-98 fordulóján kerül sor. Annak, aki nem szeretne felhagyni a vízcsapkodás tudományával, és a nyári szezonon kívül is a vízbe merészkedne, a Nevelési Központ vagy a JPTE Tanárképző Kar uszodáját kell felkeresnie. V. G. A betörő cimborája kiáltott rendőrért Inkább vicclapba kívánkozna az a közelmúltban történt bűn- cselekmény, amelynek főszereplője két kapatos ivócimbora volt. A jóbarátok egy nagyhar- sányi vendéglőben italoztak, majd egyikük az ivóból kilépve árokba esett. Miután lábát törte, úgy döntöttek, hogy taxival mennek haza, ám mert pénzük alig-alig maradt, társa rövid begyűjtő körútra indult. Ellátogatott a közeli iskolába, de hiába, ott csupán néhány forintot talált. Folytatta hát pénzszerző akcióját, és rövidesen a polgármesteri hivatalba is behatolt. Ott azonban már nem kutathatott nyugodtan, ugyanis a közelből hangos üvöltözést hallott: „Emberek! Betörő'! Emberek! Betörő!” Fájós lábú cimborája igyekezett ily módon jó pontot szerezni a rendőröknél, pechjére nem vette észre, hogy éppen barátja pénzszerző akcióját hiúsítja meg. B. N. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint a január 7-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték - a 100% - százalékában: kéndioxid 34,1%, nitrogéndioxid 24%, szénmonoxid 30,7%, szálló por 104,3%, ózon 21,8%. Pécs levegőminősége a gáznemű légszennyező anyagok vonatkozásában kielégítő volt. Az átlagértékek a határértékek kb. harmadának feleltek meg, viszont a kéndioxid esetében a Boszorkány út környékén a délelőtti órákban a határértékéket néhány órán át a mért koncentrációk megközelítették. A szálló por értékek főleg a Szabadság és a Kodály Zoltán út környékén voltak magasak, a minimumértékek is tartósan megközelítették a határértéket. Ápolási asszisztens A szekszárdi Balassa János Szakképző Iskola és Kollégium február elsejétől ápolási asz- szisztens szakot indít. A másfél éves képzés nappali tagozatos iskolarendszerű formában történik. Jelentkezhetnek mindazon fiúk és lányok, akik már betöltötték a 16. életévüket, de még nem múlottak el 24 évesek. Az ápolási asszisztensek elhelyezkedhetnek kórházi osztályokon, szociális otthonokban, vagy a házi betegápolásban vehetnek részt. Jelentkezni január 12-ig lehet. Bővebb információ kérhető levélben a következő címen: Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 9-13., vagy a 74/311-755-ös telefonszámon. Átalakítás alatt a Hullám Fürdő Egy hónap elegendő lesz az átállásra Működik az államkincstár Számítások szerint körülbelül 30 milliárd forintos megtakarítás érhető el az államkincstár létrehozásával. A központi költségvetési intézmények finanszírozását végrehajtó új szervezet január elsején kezdte el munkáját, Baranyában a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatósága végzi a kincstári pénzügyekkel járó teendőket. Zobai Sarolta igazgató-helyettestől kértünk információt. A kincstár létrehozásáról még tavaly döntött a kormány, az intézkedés a takarékossági csomagterv része volt, ugyanis a költségvetési pénzek ide-oda utaztatásával óriási nagyságúra növekedtek a kamatterhek, a központosított elosztással ezt meg lehet takarítani. Közgazdász körökben az indoklással kapcsolatban sokan kétségüket fejezték ki, azzal érvelve, hogy a centralizált intézménnyel feleslegesen avatkoznak be például az önkormányzatok pénzügyeibe, a felállítandó szervezet bürokratikus vízfejjé alakul, bonyolulttá válik az ügyintézés, s amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon. Vagyis a szervezet működési költsége nagyobb lesz, mint a megtakarítás. Az előzetes számítások ezeket az aggályokat nem igazolják, az évi megtakarítást körülbelül 30 milliárd forintra taksálják, a szervezet felállítása, valamint működtetési költsége nem fogja elérni a 2 milliárd forintot, a legnagyobb kiadást a számítástechnikai beruházás jelentette. Arról sincs szó, hogy valamiféle szuperhivatalt hoznának létre kiváltságos jogokkal, ugyanis a központban 250-en dolgoznak, megyénként a kincstári ügyeket intéző MNB igazgatóságokban húszas létszámú, már meglévő csoportok végzik a számlavezetést és az állampapír-kereskedelmet. Zobai Sarolta, az MNB megyei igazgatóhelyettese azt is elmondta, nem okozott fennakadást a pénzmozgásban az átállás. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de minden megbízást tudtak eddig teljesíteni. A banki dolgozóknak ez természetesen többletmunkát jelent, hiszen vizsgálniuk kell az előirányzatok nagyságát (önkormányzatoknál például a normatív támogatásokat), s a megbízók fedezetvizsgálatát is el kell végezniük. Az igazgatóhelyettes szerint egy hónap elegendő lesz ahhoz, hogy valamennyi, kincstári finanszírozású szervezet átálljon az új rendszerre. B. G. Nem történt emberrablás Sógoránál tartózkodott a szalántai férfi Téves volt az a tegnapi rádiós információ, mely szerint emberrablás történt volna szilveszter előtt Szalántán. Minderről a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense és a területileg illetékes rendőrségi vezető tájékoztatta lapunkat. Mint kiderült: tény, hogy az élettársa által keresett szalántai férfi napokig nem jelent meg lakásán, ám valójában emberrablásról szó sem volt az ügyben. A rokonánál tartózkodó férfi ugyanis a bejelentés alapján kiérkező rendőrök elől együtt „menekült” feltételezett fogvatartójával. Mindezt önszántából tette, és a sógoránál való tartózkodásának sem igazán volt köze erőszakhoz. Az ügy első hallásra persze igen érdekesnek tűnik, ám részletezése (a rendőrségi vélemények szerint) csak további félreértésekhez vezethetne. A klasszikus emberrablási ügyek elbírálásánál alapvető szempont, hogy történt-e erőszak, valamiféle kényszerítés, és jellemző, hogy az emberrabló fogvatartottjának elengedését valamiféle feltételhez (például váltságdíj fizetéséhez) köti. Jelen esetben valószínűleg még a személyi szabadság korlátozásáról sem lehet beszélni. Az „eltűnt” férfi élettársa megnyugodhat, az ügy részleteinek tisztázását a rendőrség megkezdte. Balog N. t > i i Gondozási díj a bölcsődékben