Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-30 / 355. szám
6 Dunántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. december 30., szombat Kisebbségekért-díj pécsieknek A Lenau Egyesület tíz évét ismerték el A Pécsett épp tíz évvel ezelőtt, 1985-ban alapított Nikolaus Lenau Kultűregyesületet eddigi, a kisebbségi német kultúra területén elért eredményeiért tüntette ki a közelmúltban Horn Gyula kormányfő. Az elismerést Báling Józseféi, Kerner Lőrinc, az egyesület elnöke vehette át. A Lenau Egyesület büszkén hirdeti magáról, hogy a háború utáni Kelet-Európa első német kisebbségi fóruma volt. Akkori engedélyeztetésében már nagy szerepe volt annak, hogy a 80- as évek derekán Magyarország kezdte átértékelni a két német államhoz fűződő viszonyát, és ebben a folyamatban a hazai német kisebbség szerepe sem volt jelentéktelen. Az alapító okiratban az áll, hogy a Lenau Egyesület a dél-magyarországi németség szellemi és kulturális központja kíván lenni. A fő cél természetesen az volt, hogy az óvodai-iskolai oktatás, a hagyományőrzés, a magyarországi német művészet, tudomány és kutatás ettől az intézménytől kapjon késztetést. Fontos lépés volt az Egyesület életében, hogy 1987-ben az akkori NSZK külügyminisztériuma háromnegyed millió márka támogatást biztosított a Munkácsy utcában építendő székházhoz, mely 1990-ben került átadásra, és azóta számtalan rendezvénynek, előadásnak, kiállításnak adott otthont. Hogy az egyesület saját bevételre tegyen szert, létrehozták a Lenau Reisen-t, majd a Pannónia Rádiót. Az egyesület tevékenysége azonban nem korlátozódik a kulturális területre, hiszen felöleli a hazai németség érdekvédelmének jóval szélesebb területeit: ilyenek a nyelvtanfolyamok, kárpótlási ügyek, pedagógus-továbbképzés, tudományos tanácskozások és a fiatalokkal való foglalkozás.- Az egyesülettel és a kisebbségi önkormányzatokkal felvértezve már csak tólünk függ, hogy ezt a történelmi esélyt sikeresen használjuk-e fel, és tudatosan képesek és készek vagy unk-e továbbfejleszteni. Azaz végső soron rajtunk áll, hogy egyáltalán németek akarunk-e maradni? - tette fel a kérdést Kerner Lőrinc. A válasz természetesen: igen.- Ragaszkodni kívánunk az évszázadok örökségéhez, anyanyelvűnkhöz, mely bennünket összeköt az anyaországgal és az egyesült Európával is. M. K. A Gandhi Gimnázium alapításáért Horn Gyula miniszterelnöktől a múlt héten vehette át a pécsi Gandhi Gimnázium képviselője a Kisebbségekért-díjat, mellyel a gimnáziumot tüntették ki. Az indoklásban külön kiemelték Bogdán János és Derdák Tibor nevét, akik az iskola megszervezésében és alapításában vettek részt. A gimnázium feladatairól Bogdán János igazgatóval beszéltem.- A cigány gyerekeknek elenyésző száma jut el a felsőoktatásig. Számuk a többi hallgatóhoz mérten ezrelékekben mérhető. Én úgy gondolom, és ezt már tudományos felmérés is igazolta, hogy ennek nem a cigány családok az okai. Ha van tartása a családnak, ha nem alkoholisták, ha nem bűnözők, akkor mindent megtesznek gyermekeik előbbre jutásáért. Az én szüleim írni, olvasni sem tudtak, ma már az unokáik is felsőfokú tanulmányokat végeznek. A családokat nem kell, de nem is lehet átnevelni. Ha pedig a gyerekeket emelnénk ki szüleik közül, akkor az olyan lelki válságot okozna, hogy nem érhetnénk el sikert. Inkább az általános iskolákban dolgozó pedagógusoknak kellene egy lépéssel közelebb kerülniük a cigány gyerekekhez. Ha a pedagógus elhiszi, hogy velük is érhet el eredményt, akkor születhet meg a cigány gyermekek számára is az iskolai siker. Gimnáziumunk legnagyobb érdemének éppen azt tartom, hogy egyre több pedagógusban és szülőben tudatosul, a cigány gyerek is bejuthat a középiskolába. Az iskolába zömében Baranyából, Somogyból és Tolna megyéből járnak a gyerekek, de vannak zalaiak, budapestiek is. A gimnázium alternatív iskolának tartja magát. Az igazgató szerint, náluk a pedagógusok viszonya követlenebb a szülőkhöz és gyerekekhez, mint máshol.- Iskolánk a szülők iskolája. Nem abban az értelemben, hogy a szülőket nevelnénk, hanem abban, hogy nekik nyújtunk szolgáltatást: a gyermekeikkel foglalkozunk. És azt is tudjuk, hogy ez a szülők nélkül nem megy. Pénzügyi támogatásra is nagy szükségünk van. Érdekes, hogy azok, akik adnak az iskolának pénzt, önként keresnek meg bennünket, nem mi kilincselünk náluk. Így támogatott bennünket ebben az évben a pécsi BAT Dohánygyár Kft. és a Balaton Füszért Rt. Idén ugyan nem, de tavaly kaptunk pénzt a Soros Alapítványtól is, és reményeink szerint 1996-ban ismét hozzájárul a cigány gyermekek oktatásához. U. G. Pécsi Balett: ünnepi Bartók-bemutató egyeztethető a tánc. Az énekes szereplők színpadi jelenléte mellett, a tánc - mint ezúttal is történt - inkább csak illusztrálhatja a történéseket, a szereplők „megkettőzése” (énekes és táncos pár) pedig az énekes szeA Philip Morris Magyar Balettdíj ünnepélyes átadása, a társulat fennállásának 35. évfordulója, új bemutató, ráadásul Bartók művekből.. . Ilyen ünnepi események vonzották a balettművészet híveit a premierre a Pécsi Nemzeti Színházba. Illetve csak vonzhatták volna. A függöny azonban szokatlanul foghíjas nézőtér előtt gördült fel, ahol ünnepélyes emelkedettség helyett szomorkás egykedvűség uralkodott. Vajon mi okozta a távolmaradást? Ügyetlen szervezés? A propaganda hiánya? Dédelgetjük a reményt, hogy nem a színházba járási kedv tompulására vagy érdektelenségre kell gondolnunk . . . Mert a Pécsi Balett - ahogyan 35 éven keresztül mindig - ma is rangot és minőséget képvisel. Táncosai rendkívül jól képzettek és sokoldalúak, vezetőjük, Herczog István pedig példa értékűen gazdag és változatos repertoárt alakított ki számukra, amely a népszerű „nagybalettek”, kortárs kamaraművek, vidám mesebalett mellett, most a „magyar táncjáték” hagyományait folytató Bartók-darabokkal gyarapodott. A Bartók-trilógiából ezúttal két mű került az est programjába, A csodálatos mandarin mellé Herczog - a szokásoktól eltérően - A Kékszakállú herceg várát választotta. A nő és Lovas Pál és Korfia Emília jelenete férfi kapcsolatáról az opera műfajában szóló mű nem sok táncfeldolgozást ért meg, hiszen a műfaj saját dramaturgiai követelményeivel nem könnyen replők mozgatásában támaszt újfajta követelményeket. Herczog a termek ajtajának feltárásakor a tánckar segítségével „ábrázolja” az elénekelteket, a A csodálatos mandarinban: Lencsés Károly és Endo Veronika kínzókamra, a fegyvertár, a kincstár és a kert képi megjelenítése azonban valójában nem ad többletet a hallottakhoz képest. A mű mélyrétegeit Judit és-a Kékszakállú táncos kettőseiben ragadja meg. Ők szinte önálló művé táncolják múlt és jelen, emlékek és valóság, megismerés és őszinteség összeütközésének két ember szerelmében felízzó drámáját. Lovas Pál re- veláció erejű alakításában meg- rendítően tárja elénk a sorsa által meghatározott, szerelmet és megváltást vágyó ember teljes kitárulkozásának mélységeit. Korfia Emilia hamvasan kíváncsi Juditot formál, majd a szeretett férfi lelkének feltárása során az asszonnyá érés folyamatát is érzékeltetni tudja. Az opera „mögé” került táncuk azonban a látvány szempontjából ugyan statikusabban, de mégis „elől” mozgó énekesek (Bukszár Márta és Kuncz László) teljesítménye mellett nem kap igazán teret, így a két műfaj összekapcsolásában a Herczog-féle megvalósítás sem hoz igazi megoldást. Talán a záróképben mutatkozik mégis példa erre, ahol az énekes és táncos szereplők összetalálkoznak és az eltűnő Juditok után, az énekes Kékszakállú maga „temeti el” táncos énjét, önön belső világát. A „groteszk pantomimnak” készült Csodálatos mandarin Herczog István változatában táncjáték, amely a mű feldolgozásainak sorában a hagyományosabb, - kimondhatjuk - Harangozó Gyula-féle értelmezést és megvalósítást folytatja. A nagyvárosi környezet, háttérben a kivilágított felhőkarcolókkal, a csavargók tanyája szinte „kortalanul” 20. századi, akárcsak a szereplők többsége. A lány csábításaiban az öreg gavallérral (Tóth Sándor) a komikus évődés, az ifjúval (Gyiirky Krisztián) a tisztaság iránti vágyba való belefeledkezés érvényesül. A mű kulcsfigurája, a Mandarin (Lencsés Károly) alakja azonban új értelmezést kapott. „Másságát” a koreográfus külső megjelenésével érzékelteti. Ez a mandarin arany szkafanderében, fényes, lesimított hajával, vöröses szemkontúrokkal, távoli bolygók szülöttének látszik (ufonauta?), különlegessége nem vad természetességet, hanem hideg idegen- séget hordoz. Kezdeti mozdulatlansága inkább tanácstalanságról, mint fojtott szenvedélyről árulkodik. „Kirobbanása” is gépemberies, feltámadásai pedig inkább a „más anyagból valók” megsemmisíthetetlensé- gével, mint a vágy elpusztítha- tatlanságával igazolódnak. A katarzis okozás feladatát így a Lány (Endo Veronica) veszi át, megtisztulásának drámáját önmagában éli meg, a különös idegen csak elindítja benne a folyamatot. Az értelmezéshez igazodva, az előadói teljesítmények élére Endo Veronica érzékien dekoratív és mégis emberi tisztaságú Lány alakítása kívánkozik. Major Rita Futnak A Képek JEGYZET Vajon megértenek bennünket az emberek? A juhászmalac Nem juhászkutya, s nem újévi malac, hanem: juhászmalac. Ő a hőse Dick King-Smith könyvének, amelyből a Babe című ausztrál film készült, Chris Noonan rendező szép munkája. De ezúttal a producert sem hagyhatjuk említetlenül, nemcsak azért, mert George Miller a film társszerzője, hanem mert merőben újszerű feladatra vállalkozott, amelynek megvalósítását tíz évi munkával készítette elő. (Az ő nevéhez fűződnek egyébként a népszerű Mad Max-filmek is.) Hogy mi az új? Az, hogy a Babe című filmben valódi állatszereplők játszanak és beszél- nek(!), akiket csak bizonyos jelenetekben helyettesítenek tökéletesen élethű bábok. E derék négylábúakat, Babe-et, a malacfőhőst, a két skótjuhászebet, Sebest és Rexet, valamint Fer- dinándot, a libát, továbbá a teheneket, juhokat, birkákat meg a többieket kiváló állatidomárok tanították be a szerepükre (összesen mintegy ötszáz delikvenssel foglalkoztak, Babe kedves figuráját például negyvennyolc malac „produkciójából” rakták össze). Az állatok mondják a filmdialógusainak háromnegyed részét, s a számítógépes grafika segítségével oly életszerűen és hitelesen csevegnek, mint mondjuk, Fekete István regényeiben. Erről jut eszembe: technikai szempontból nincs már akadálya, hogy megjelenjen a filmvásznon Kele vagy Hú története, esetleg a Hajnal Badányban. Érdemes lenne a szakembereknek elgondolkodni ezen. A Babe története egy farmon játszódik, a Hoggett házaspár tanyáján. Egy véletlen folytán ide kerül a főhős-kismalac, akit Sebes, a kutyamama vesz pártfogásba. A fogékony, eszes állat szépen el is sajátítja a terelő mesterséget, elannyira, hogy világbajnok juhászmalac válik belőle. Ehhez persze, négylábú barátai és gazdája segítségével le kell küzdenie a szokásokkal és a hagyományos állattartással kapcsolatos előítéleteket. És ebben rejlik e szép gyerekeket és felnőtteket egyaránt remekül szórakoztató filmnek a legfontosabb üzenete. Türelemre, nyitottságra, az állatok tiszteletére tanítja nézőit, az ezópuszi mese egyszerű, közvetlen módján. És olyan hatásosan, hogy egyre inkább sajnáljuk: a világ bizony nem úgy megyen, mint ahogy a Hoggett- tanyán látjuk. Mert a civilizáció, valljuk be, többek között az állatok megalázásán és könyörtelen elpusztításán alapszik, s ennek érdekében a Homo Sapiens hamis képeket alakított ki róluk. Hogy a liba buta, a birka ostoba, a malac pedig kizárólag arra való, hogy ropogósra süssék vagy felhizlalván hurkát töltsenek belőle. Ezzel szemben a Babe című film arról mesél, hogy a liba kifejezetten okos, a birka jóságos és megértő, a malac pedig kedves és nemeslelkű lény. Hogy szeretetre méltó teremtmények egytől egyig. Ezt mondja ez a film - ünnepi kacsapecsenyék, libasütések és nagy disznótorok idején. Nagy Imre
