Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-22 / 349. szám
10 Dhnántuli Napló Gazdaság 1995. december 22., péntek Kettőből egy Az IBUSZ Bank beolvad a Kereskedelmi Bankba - erről döntöttek a részvényesek a Kereskedelmi Bank Rt. tegnapi, rendkívüli közgyűlésén. A résztvevők a bank nevét Kereskedelmi és Hitel Bank Rt.-re változtatták és jóváhagyták a társaság vagyonmérleg-tervezetét. Eszerint a január 1-jével létrejövő univerzális nagybank saját tőkéje 14,79 milliárd forint, jegyzett tőkéje pedig 10,38 milliárd forint. Az összeolvadással lényeges, 20-30 százalékos költségcsökkentést sikerül elérni a működésben. A Kereskedelmi Banknak jelenleg 70, az IBUSZ Banknak 90 fiókja van. Ebből várhatóan 20-at bezárnak. Mintegy ezerrel csökkentik a bank dolgozóinak létszámát. A két pénzintézetben az év közepén ötezren dolgoztak. A kétes és rossz hiteleik összege 26 milliárd forint, amelyből 22 milliárdot a Kereskedelmi és Hitel Bank, 4 milliárdot az IBUSZ Bank hozott a „házasságba”. A Kereskedelmi Bank Rt. nyeresége az év végén adózás után, céltartalékképzést követően, várhatóan egy- milliárd forint lesz, az IBUSZ Bank esetében pedig eléri a 200 millió forintot. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 96,91 Osztrák schilling 13,77 USA-dollár 139,45 ECU (Európai Unió) 178,06 MBFB-hitelfelvétel A Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank 40 millió dolláros középlejáratú hitelt vett fel a Bankers Trust Company vezette konzorciumtól. A hitel középlejáratú, öt év múlva egy összegben fizetendő vissza. Kamatozása változó, a londoni bankközi alapkamatlábhoz igazodik, azt 150 bázisponttal haladja meg. A konzorciumban számos külföldi bank vesz részt. Abban vezető szerepet vállalt a Dai-Ichi Kangyo Bank Ltd., a Dresdner Bank Luxembourg S.A., a Mitsubishi Trust and Banking Corporation, a Banque Nationale de Paris P.L.C., a Banque Paribas és a Bankers Hesse Newman AG and Co. A hitel az MBFB forrásait bővíti, s az infrastruktúrafejlesztés, termelőberuházások finanszírozását szolgálja. Lényeges, hogy a drága nedű külső megjelenésében se maradjon el a külhoniaktól fotó: Tóth A borászat folytonos fejlesztést igényel A villányi Bock-pince tovább öregbíti a történelmi borvidék hírét *• Villányban nincs olyan ember, aki ne ismerné, de Magyarországon, és külföldön is egyre többen megismerik a Bock családot: pincéjének termékeiről. A sváb ősöktől származó család feje Bock József, aki harmadik esztendeje vállalkozóként foglalkozik szőlőtermesztéssel, borászkodással.- Eredeti szakmám gépész- technikus, ám édesapám mellett gyerekkorom óta folyamatosan tanultam a szőlészet-borászat fogásait. A családnak már a háború előtt volt szőlője Villányban, amit később elkoboztak, de szerencsére sikerült visszavásárolni a terület nagy részét a Jammertal dűlőben - emlékezett vissza tevékenységének kezdetére Bock József. A család által termelt bort évekig a VOSZK vásárolta fel, egészen addig, míg 1987-ben saját palackozót hoztak létre. Az igazi fordulatot a ’90-es évek hozták meg a Bock-pince számára, amikor a családnak első ízben volt lehetősége bemutatni borait a fővárosban a Gundel étteremben tartott kereskedői prezentáción. Azóta szinte a teljes termést palackozzák, értékesítési gondjai pedig egyáltalán nincsenek a vállalkozásnak.-A bor kétharmada a hazai piacon marad, míg a fennmaradó hányadot külföldön értékesítjük. E kapcsolatok kiépítésében sokat köszönhetek a Foodapest kiállításoknak, ugyanakkor baráti szálakon is befut az érdeklődés Németországból, Svájcból, Hollandiából és Belgiumból. Az igényekhez igazodva kezdetben csak a tradicionális villányi vörös fajtákkal - Oportóval, Kékfrankossal - foglalkoztunk, utóbb viszont már az újabb vörös fajták, mint a Cabernet és Merlot mellé Olaszrizlinget és Hárslevelűt is telepítettünk. A Bock-pince borai nagyon értékes elismerést hoztak el kiállításokról, szakmai borász fórumokról. Gazdájuk komoly hangsúlyt fektet a borok megjelenítésére is, mondván nem elegendő a jó béltartalom, a vevők számára fontos a külcsín is. Ez az igényes termelői magatartás, illetve a folyamatos fejlesztések meghozták a vállalkozás számára a sikert.- Az eredmények eléréséhez nem elegendő a szakmai hozzáértés. A szőlő, a bor cselédet kíván, ezt a munkát csak szív- vel-lélekkel, odaadással lehet végezni. Nagyon fontos a fegyelmezettség, hiszen a minőségi borok megkívánják a szőlő folyamatos gondozását. Meg kell találni a megfelelő arányokat, ebbe az ágazatba évről évre vissza kell forgatni a hozam jelentős részét. Ha nem fejleszt az ember, észre sem veszi és lemarad a piacon. Bock József most egy 10 hektáros szőlőgazdaság kialakításán munkálkodik, abban a reményben, hogy valamikor talán a gyerekek közül valaki átveszi majd annak irányítását. A fejlődésben nagy lépést jelentett, hogy az elmúlt évben elnyerte a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap támogatását egy új bortároló és pince megépítéséhez. A tervek között szerepel egy új palackozó gépsor beszerzése is, infrastrukturális oldalról tehát biztosított az előmenetel. Már csak a jó bor kell.- Az idei a vörös fajták éve volt - mondta a gazda. - A termés ugyan elmaradt a tavalyi hozamtól, minőségben azonban nagyon jó reményeink vannak. Az oportó fajták már most szépen mutatkoznak. Kaszás E. A biztosító pénztárak jövőjéről Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak Felügyeletének előrejelzése szerint 1999-ig csaknem ötvenszeresére nő a pénztárak vagyona, hússzorosára bővül taglétszámuk. Az 1995 végére prognosztizált 5 milliárd forintos vagyon az ezredfordulóig 238,4 milliárd forintra duzzad, a 150 ezres taglétszám pedig már 3 miihó lesz 1999-ben. A pénztárak átlagos tagdíja is növekvő tendenciát mutat: öt év alatt 3300 forintra emelkedik az idei 1890 forintról. Radnai György, a felügyelet elnöke szerint a növekedés feltétele, hogy a lakosság szélesebb körben ismerje meg a pénztárak nyújtotta lehetőségeket. November végéig összesen 184 pénztár alakult az országban. Ebből 164 nyugdíj-, 13 egészség- és 6 önsegélyező pénztár. Tevékenységi engedéllyel 128 pénztár rendelkezik. Ahhoz, hogy minél több területi, ágazati, szakmai és munkahelyi pénztár alakulhasson, a pénztártörvény módosítása is szükséges. A törvény ugyanis hosszadalmassá teszi az engedélyezési eljárást, bizonyos esetekben gátolja a nagyobb munkáltatói nyugdíj-hozzájárulást, és csorbítja a pénztárak önkormányzatiságát. Mol-mérleg: a veszteség nyereségbe fordul Ha drága is, veszik, viszik Több benzint és gázolajat adott el a Mól Rt. az idei év első háromnegyed évében, mint a tavalyi hasonló időszakban. Az értékesítésből származó tiszta árbevétel elérte a 231,7 milliárd forintot, adózás utáni eredménye pedig a 2,2 milliárdot - derül ki a részvény- társaság gyorsjelentéséből. Az adatok előrevetítik, hogy az idén a tavalyinál lényegesen jobb évet zár a Mól. Tavaly ugyanis az első 9 hónapban az adózás utáni eredmény - a mostani több mint 2 milliárdos plusz helyett - 2 és fél milliárdos veszteség volt. A társaság az év első kilenc hónapjában 8 milliárd köbméter földgázt értékesített, amelyből 3,8 milliárd köbméter hazai forrásból, 4,2 milliárd pedig importból származott. A hazai kitermelés némileg magasabb a tavalyinál. A Mól Rt. üzemeiben januártól szeptember végéig 4937,7 kilotonna kőolajat dolgoztak fel. S bár az árak, mint ismeretes, jócskán megugrottak, a múlt év hasonló időszakához képest a benzinértékesítés mintegy 13, a gázolaj 6, az egyéb termékek forgalma pedig 1,6 százalékkal emelkedett. A Budapesti Árutőzsde hírei 9 Rekordár a ’96-os augusztusi búza jegyzése: 18 OOOFt/tonna. 9 A takarmánybúza ára ugyanerre a hátáridőre 17 050 Ft/tonna. 9 A kukoricaár esése megállt, szilárdulás várható. 9 A napraforgópiacon a 42 000 Ft/tonnás árat a vevők szeptembertől novemberig beajánlották. 9 A sertésárak esnek, tovább is bessz várható a közeli határidőkben. Áru/Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Ft/t Kukorica Március 17 750 17 500-17 750 17 700-17 750 17 700-17 750 Október 18 30018 600 Búza Január 24 300 24 000-24 300 _ Július 17 850 17 600-17 650 18 000-18 150 Napraforgó Október 42 000 41 900-42 000 42 300 EU vágósertés I. (Ft/kg) Január 197,00197,00-200,00 Február 204,00210,00 EU vágósertés II. (Ft/kg) Január 200,00200,00 Február 204,00209,00 Ballai Pál BÁT-tőzsdetag Drága a külső portás Az iparban egyre növekszik a költségek lefaragásának jelentősége, több belső szolgáltatást (portás, takarítás, szállítás, biztonsági szolgálat, üzemi étkeztetés) építenek le a cégek. Ezt a nemzetközi tendenciát követik a magyarok is. A Czipin & Partner tanácsadó GT. 24 magyar vállalatot vizsgált meg, hogyan helyettesítik külső cégekkel a belső szolgáltatásokat. A cégek általában nem veszik figyelembe a belső racionalizálási lehetőségeket. Például ugyanazon emberek, akik korábban portásként és biztonsági őrként teljesítettek szolgálatot, most egy külső biztonsági vállalkozás alkalmazottaiként teszik ugyanazt. A különbség csupán az, hogy az utóbbi költsége kétszer annyi, mintha házon belül oldották volna meg. Sok helyen úgy alkalmaznak külső cégeket, hogy megmarad a belső költségek egy része is. Külső mosodát bíznak meg a munkaruhák mosására, de a ruhák begyűjtése, javítása és szétosztása továbbra is belső tevékenység maradt. Gyakori, hogy olyan szolgáltatásokat telepítenek külső cégekhez, amelyek szükségtelenek. Ilyen például, ha a vállalat üdülőjét vagy munkásszállóját vállalkozóval üzemeltetik, miközben nincs rá igény, a legjobb az lenne, ha eladnák idegenforgalmi vállalkozónak. Szükségtelen az üzemi konyha, ha jobban járnának a dolgozók egy külső cég szolgáltatásaival, ha velük jó szerződési feltételeket sikerült elérni. B. G. A falujegyzők házhoz szállítják a legfontosabb tudnivalókat Kulcsot kapnak az adatbankhoz Jövőre kereken 600 millió forinttal járul hozzá az állami költségvetés a gazdajegyzők országos hálózatának működtetéséhez. Ez azonban csak körülbelül kétharmada annak az összegnek, amely a kisebb települések mindeneseinek tevékenységéhez szükséges. A hiányzó mintegy 350 millió forintot a megyei agrárkamaráknak kell a tagdíjakból pótolniuk. Jelenleg az országban 595 gazdajegyző működik, s ma már mind a 19 megyében kialakult ez a speciális szakemberhálózat. Tagjai sokrétű feladatot teljesítenek, hatáskörük az állami szakigazgatási teendőktől a piacszervezésig, a különféle támogatások és kedvezmények igénybevételével kapcsolatos tájékoztatásig terjed. S talán épp ebből fakad, hogy szerepük, munkakörük még nem teljesen tisztázott. A gazdajegyzők „gazdája”, az Agrárkamara azonban bízik abban, hogy rövid időn belül megszületik a törvény, amely megfogalmazza a kamarák helyi szervezetei, s ezek keretében a jegyzők jogállását is. Mészáros Gyula főtitkár szerint jövőre remélhetőleg olyan szervezettséggel működhet már a kamarai gépezet, hogy hetente rendszeresen minden községben tájékoztatják tagjaikat, köztük a gazdajegyzőket is az időszerű tudnivalókról. A különféle reorganizációs, vetési, üzemanyag-, öntözési és más támogatásokról, hitelekről, kedvezményekről, a hozzájuk kapcsolódó jogszabályokról. A települések mindeneseinek közreműködésével szeretnék elérni, hogy az államigazgatási, támogatási, hitelkérelmi ügyeket lehetőleg helyben lehessen intézni, a termelőknek ne kelljen fél vagy egész napokat utazgatniuk. ígéretes terve az Agrárkamarának, hogy jövőre bevezeti az Európai Unió mezőgazdasági és statisztikai módszereihez igazodó piacfigyelő, ellenőrző és adatszolgáltató rendszert. S a számítógépek adatbankjához a gazdajegyzők is „kulcsot” kapnak majd. (újvári) A jövő évi adóterhek már most nyomják a vállalkozók vállát Borúlátó kereskedők és iparosok Az adótörvények elfogadott módosításait és a jövő évi költségvetést áttekintve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara úgy ítéli meg, hogy 1996-ban jelentősen romlani fognak a vállalkozások működési feltételei. A kamara tegnapi évzáró tájékoztatóján a vállalkozásokat érintő törvények értékelésére helyezték a hangsúlyt. A jövő évi esélyeket dr. Tolnay Lajos, az MKIK elnöke elemezte. Emlékeztetett rá, hogy a kamarák és az érdekképviseletek határozott tiltakozása ellenére január 1-jétől többszörösére emelkedik a kivethető helyi adók mértéke. Az iparűzési adó másfélszeresére, az építményadó háromszorosára, a telekadó kétszeresére, a gépjárműadó ötszörösére nő az Országgyűlés minapi döntése nyomán. Mindez persze csak lehetőség az önkormányzatok számára, de mivel szorult helyzetben vannak, félő, hogy a maximális mértéket fogadják el. A már biztosan emelkedő útalapdíj, a környezetvédelmi termékdíj szintén megnyomja majd a vállalkozók költségeit, s nem mérséklődnek az élőmunka járulékos költségei sem. Hiába a tb-járulék 1,5%- os csökkentése, ha újabb szociális terhek nehezednek a vállalkozókra. A személyi jövedelemadó módosulása is hátrányos következményekkel jár. A megemelt adókulcsok mellett korlátozottabb lett az adó-visszatérítés. A belső piac szűküléséhez vezethet az is, hogy a kormány jövőre kevesebbet szán a gazdaság, az infrastruktúra fejlesztésére, ami nyilván csökkenti a beruházási lehetőséget. Várható, vélekedett Tolnay Lajos, hogy jövőre számos vállalkozás tönkremegy az adóterhek miatt. Az egyéb következményeket sorolva az elnök kiemelte a feketegazdaság terjedésének és a növekvő munkanélküliségnek a veszélyét. Mindezek együttesen könnyen kibillenthetik a gazdaságot ingatag egyensúlyából. (bozsó)