Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)

1995-10-24 / 290. szám

2 Dtinántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. október 24., kedd A nemzetiségi politika ve­zérlő elve semmiképp sem le­het a kölcsönösség - fejtette ki a pozsonyi Pravda hétfői szá­mában megjelent interjúban Horn Gyula. A magyar-szlovák alapszerződés kétféle értelme­zéséről szólva a miniszterelnök kijelentette: „Az aláírt doku­mentum szövegezése teljesen egyértelmű.” A kelet-szlavóniai rendezés­ről folyó horvát-szerb tárgya­lások harmadik fordulója kez­dődött tegnap Eszéken. Hrvoje Sarinic, Tudjman el­nök kabinetfőnöke, a horvát delegáció vezetője szerint „nem lesz semmiféle enged­mény”. Horvátország novem­ber 30-ig szabott határidőt a megegyezésre a kelet-szlavó­niai körzet békés vissza­csatolásáról. Több tízmilliárd dollárra tehető a háborúban komoly ká­rokat szenvedett Bosznia hely­reállítási költsége - jelentette ki Szarajevóban egy, nemzetközi pénzügyi szervezetek képvise­lőiből álló küldöttség vezetője. Még nem tudták közzétenni a vasárnapi svájci parlamenti választások hivatalos vég­eredményét, mert Baselben összeomlott a számítógépes rendszer. A nem hivatalos végeredmény szerint az eddig kormányzó négypárti koalíció tagja, a Szociáldemokrata Párt (SPS) szerezte meg a győzelmet. A párizsi és az algíri vezetés éles vitájába torkollott a két ország államfőjének elmaradt New York-i találkozója. Mint kiderült, az eseményre azért nem került sor, mert Liamine Zerual algériai államfő szere­tett volna minél nagyobb mé­diabeli nyilvánosságot adni a találkozónak, amire Chirac nem volt hajlandó. Megfigye­lők szerint azért, mert ezzel közvetve segítette volna Ze­rual elnökválasztási kampá­nyát. Bili Clinton amerikai elnök harminc kolumbiai társaság és ötven magánszemély Egyesült Államokban lévő vagyonának befagyasztását rendelte el. A lépés kárvallottjait azzal gya­núsítják, hogy kapcsolatban állnak a kolumbiai kábítószer­kereskedelem leghírhedtebb szervezetével, a Cali-kartellel. Hírek szerint az Egyesült Ál­lamok más országokat is ha­sonló lépések megtételére buzdít. Szociális követeléseket hangoztatva 15 ezer egyete­mista tüntetett hétfőn a buka­resti parlament előtt. A diákok pénteki demonstrációját a rendőrség brutálisan szétverte a román fővárosban. Amerikai-orosz csúcstalálkozó volt New Yorkban Válságról értekeztek Amerikai-orosz csúcstalálkozót tartottak tegnap, magyar idő szerint késő este New Yorkban. Az ENSZ fél évszázados jubileumán a hamarosan egyaránt választási kampányba induló Bili Clinton és Borisz Jelcin elsősorban a délszláv há­ború lezárásának kérdéseiről folytatott megbeszéléseket. Ez év májusában a győzelem napja alkalmából találkozott Bili Clinton Moszkvában Bo­risz Jelcinnel. A két nagyhata­lom államfőjének az újabb ta­lálkozón nemigen volt módja az egész orosz-amerikai vi­szonyrendszer áttekintésére. A háromórás eszmecserén, amely magyar idő szerint késő délután zajlott le, a fő téma a boszniai rendezésben való orosz részvétel volt. A csúcsot megelőző napon világos meg­bízást sürgetett a Biztonsági Tanács részéről Borisz Jelcin a boszniai békemegállapodás ellenőrzésére hivatott nemzet­közi kötelékben való orosz részvétel érdekében. Az ENSZ-emlékülésen elhangzott beszédében az orosz elnök ve­szélyes precedensnek nevezte, hogy a testület a perifériára szorul a boszniai rendezés ügyében. A NATO-ra célozva megengedhetetlennek mondta, hogy egy regionális szervezet a világszervezet megkerülésé­vel egyedül határozzon a nagy jelentőségű katonai vállalko­zásról. Göncz Árpád köztársasági elnök az amerikai magyarok körében mondott vasárnapi New York-i ünnepi beszédé­ben az ENSZ évfordulóját érintve kijelentette, hogy a második világháborúból vesz­tesen kikerült Magyarország számára az ENSZ-hez való csatlakozás jelentette az egyenjogúság megteremtését. A köztársasági elnök va­sárnap este részt vett azon a fogadáson, amelyet Bili Clin­ton amerikai elnök és felesége adott az ENSZ-emlékülésen részt vevő állam- és kormány­fők tiszteletére New York vá­rosi könyvtárában. Lezárult az aláírásgyűjtés Oroszországban. A decemberi parlamenti válasz­tási kampány első szakaszát 43 párt és mozgalom „élte túl”, nekik sikerült vasárnap éjfélig 200 ezer támogató aláírást összegyűjteniük. fotó: feb/reuter Vita a tengerentúlon: legyen-e kötelező államnyelv Amerikában nem tudnak angolul Az Egyesült Államok Massachusetts államában 24 nyelven lehet letenni a gépjárművezetői vizsgát. A washingtoni köz­ponti kormány az elmúlt években tizenkét nyelven adott ki nyomtatványokat. Erre szükség is van: több tízmil- lióan élnek Amerikában, akik nem tudnak angolul. 260 millió amerikai polgár közül 31,8 mil­liónak, azaz csaknem minden nyolcadiknak nem angol az anyanyelve. Az ország többségi nyelvét egyáltalán nem, vagy alig értik. Nemrég Los Angelesben egy csak spanyolul beszélő kislány felhívta a rendőrség segélyszá­mát. Mondta, mondta a magáét, de a rendőr nem értette. Mire kerítettek valakit, aki tudott spa­nyolul, már csak a lövések zaját lehetett hallani a telefonban. Nélkülözhetetlen, hogy az or­szág nyelvét mindenki elsajá­títsa, mert különben a bevándor­lók társadalmi beilleszkedésü­ket, felemelkedésüket akadá­lyozzák. A spanyolajkúak zöme, az úgynevezett latinok például tömegesen dolgoznak segédmunkán a mezőgazdaság­ban, a nők pedig pincérként vagy háztartási alkalmazottként helyezkednek el. Már 26 millióan vannak, a la­kosság tíz százalékát teszik ki, és 2000-re számuk meghaladja majd a legnagyobb kisebbség, a feketék számát. Igaz, az Egye­sült Államok megalakulásakor még vitatkoztak arról, hogy an­gol vagy német, francia, netán görög vagy más legyen-e az új ország hivatalos nyelve. Döntés végül is nem született, de az egykori angol gyarmatokon ma­radt az angol. Kommunikációs problémák miatt az ötven tagállam közül huszonkettőben már törvény rögzíti az angol, mint hivatalos nyelv használatát. Várhatóan a továbbiakban is marad ez az álláspont: a felmé­rések szerint a lakosság 73 szá­zaléka amellett van, hogy min­denütt úják elő kötelezően az ál­lamnyelv használatát. FEB Alszakállal és szemüveggel Szaddám volt protokollfőnöke félti az életét Aggódik az életéért Szaddám Húszéin protokollfőnöke, aki Angliába menekült. Álszakál- lal és napszemüveggel állt a brit sajtó képviselői elé. Húszéin Rasid Hasszán, aki fő­konzulként és protokollfőnök­ként fontos információk birto­kában, belülről ismeri a helyze­tet, elmondta: a diktátor család­jában heves belső harcok dúl­nak. Szaddám - figyelmezte­tésképpen - olyan filmet vetít le szűkebb környezetének, amelyben például egy ember­nek erőszakkal eltörik a kezét. Szaddám állítólag még min­dig ném mondott le Kuvait és Szaúd-Arábia lerohanásáról, négyezer orosz páncélost akar vásárolni, hogy felújítsa fegy­verzetét. Hasszán arról is be­számolt, hogy még mindig vannak kuvaitiak iraki fogság­ban. Az egyik börtönből a má­sikba viszik őket, hogy az ENSZ ne szerezzen tudomást létezésükről. A egykori protokollfőnök ugyanakkor azt hiszi, hogy Szaddám rendszere minden lát­szat ellenére az összeomlás kü­szöbén áll. Charles és Camilla együtt a fogadáson Vége a bújócskának Charles, a brit trónörökös és szeretője, Camilla Parker Bowles együtt jelent meg egy londoni fogadáson. Camilla nemcsak azzal okozott feltűnést, hogy a herceg oldalán mutatkozott: hihetetlenül kar­csúra fogyott, és olyan meré­szen dekoltált ruhát viselt, ami a huszonévesek divatja. A 47 esztendős asszony volt férje, Andrew Parker Bowles, akit szívesen emlegetnek az Egye­sült Királyság leghíresebb fel­szarvazottjaként, szintén jelen volt az estélyen. Amikor exneje távozott, kikísérte kocsijához, és csak azután csatlakozott újra a társasághoz. A trónörökös a mostani lé­péssel minden bizonnyal tuda­tosítani akarta alattvalóiban, hogy új asszony van az oldalán. Válásról azonban a walesi her­ceg egyelőre nem beszél. Való­színűleg megvárja, amíg fiai - William és Harry - felnőnek, és megértik döntését. A brit sajtó feleleveníti, hogy 1981-ben Charles Dianával is megfordult egy születésnapi partin a Ritzben, és hamarosan összeházasodtak. Akkoriban nagy port kavart, hogy Charles és Diana együtt távoztak a fo­gadásról, s utána boldog pász­torórák következtek a királyi vonatban. Csak később derült ki, hogy a szerelmes éjszaka női főszereplője nem Diana, hanem Camilla volt. Egyelőre csak Malajziában javasolják Jutalom a „pluszfeleségért” Malajziában heves vitát vál­tott ki egy szokatlan javas­lat, melynek lényege: jutal­mazzák meg azokat a férfia­kat, akik „pluszfeleséget tar­tanak”. A kezdeményező, Ahmad Kambar az észak-bomeói terü­let, Sabah közigazgatási hivata­lának vezetője. Az államszö­vetségbe 1963-ban lépett be Sabah, ám Malajzia életébe mindmáig nem sikerült teljesen beilleszkednie. Ha az itt élő férfiaknak en­gedélyeznék a korábban meg­szokott többnejűséget - érvel a politikus - ez enyhítené a fe­szültségeket. Kambar azt is felvetette, hogy ezek a férfiak háztartási cikkekre szóló külön utalvá­nyokat kaphatnának. „Elisme­résként” pedig még oklevelet is kiállítanának számukra. A Malajzia más vidékein élő nők többsége dühödten reagált a felvetésre. Szidják a „kétarcú politikát”: szerintük szavakban ugyan felkarolják a társadalmi értékeket, a családot és a nőket, ugyanakkor a kormány egyik képviselője nyíltan lándzsát tör a többnejűség mellett. Az egyik vezető napilap nagy terjedelemben közli azo­kat az olvasói leveleket, ame­lyek a sabahi elképzeléseket bí­rálják. „Kedvezni akarnak egy népcsoportnak, de közben ki­gúnyolják az olyan értékeket, mint a család és a házasság szentsége” - írja az egyik nő. A volt pénzügyminiszter felesége pedig egyenesen „piszkos csa­lásnak” minősíti a poligámia ajánlgatását a férfiaknak. A leveleket közlő The New Straits Times című maláj újság egyébként felhívja a hölgyek figyelmét: a jelek szerint hiába harcolnak, mert ebben az isz­lám tagállamban „máris újból elterjedt és mind népszerűbb a többnejűség”, ami „vissza fogja hódítani méltó helyét a világ más részein is”. Családi Béres Csepp Plusz - gyerekeknek is A Béres Csepp Plusz, amely komplex nyomelem és ásványi anyag tartalmú ké­szítmény, nagy népszerűségnek örvend mind a hazai, mind a külföldi fogyasztók körében. Mindezt jótékony hatásának kö­szönheti, amelyet számos egyedi tapaszta­lat és klinikai vizsgálat is igazolt. E vizsgá­latok egyik kiemelkedő eredménye a ké­szítmény immunrendszerre gyakorolt kedvező hatása.- Miért jelentős ez az eredmény? - kérdezem Dr. Kónya Csaba orvosszakértőtől.- Az immunrendszer erősítése a szervezet betegsé­gekkel szembeni hatékony védekező képességét eredmé­nyezi. Ha az immunrendszert képesek vagyunk erősíteni, ha biztosítani tudjuk, hogy elláthassa normális funkció­ját, akkor a szervezet képes úrrá lenni az őt ért külső tá­madásokon. A Béres Csepp Plusz segítségével olyan nél­külözhetetlen anyagokat juttatunk szervezetünkbe, ame­lyek az immunbiológiai funkciók normális működéséhez elengedhetetlenek.- Ilyenkor ősszel megnő afertőzéses megbetegedések, járványok veszélye. Hatékony-e a Béres Csepp Plusz ezeknek a betegségeknek a megelőzésében?- Az egyik klinikai vizsgálat éppen a Béres Csepp Plusz betegségmegelőzésben betöltött szerepére irányult. Egy budapesti óvodában a gyermekek egyik csoportja fél éven át rendszeresen, naponta kapott Béres Csepp Pluszt, míg egy másik csoport nem szedett semmit, illetve meg­betegedés esetén csak a szokásos - antibiotikum, lázcsil­lapító - kezelésben részesült. A vizsgálat igazolta, hogy a Béres Csepp Plusz kedvező hatással van a gyerekek egészségi állapotára, immunrendszerükre, betegségekkel szembeni ellenál­lóképességükre. A Béres Csepp Plusszal kezelt gye­rekek megbetegedésinek átlagos száma alacsonyabb volt. Ezeknél a gyerekeknél egy-egy betegség szigni­fikánsan rövidebb ideig tartott és enyhébb lefolyású volt, mint a kezelésben nem részesített gyerekeknél.- Mondhatjuk azt, hogy a Béres Csepp Plusz hozzájá­rul a gyermekek védekezőképességének fokozásához, a fertőzések könnyebb és gyorsabb leküzdéséhez?- így van. A vizsgálat is ezt támasztotta alá.- Úgy tudom, a készítmény ősztől új, 100 ml-es kiszere: lésben is forgalomba került.- Valóban, a Családi Béres Csepp Plusz, amely csupán nagyobb és gazdaságosabb változata a 30 ml-es Béres Csepp Plusznak, a család minden tagja számára hatékony segítség lehet a betegségek elkerülésében. Gyerekektől az idősekig mindenkinek ajánlott. )\'i ofirviiúcucu cw. A r^> az Dunántúli Napló előfizetésére 1995. november l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban forintban egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 525 Ft I 1050 Ft 1 1540 Ft 3050 Ft 7 207 t 14 414 21 621 42 1242 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb október 27-éig. Az új előfizetők között 5 db 500 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. I l í 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents