Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-13 / 280. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. október 13., péntek Párás délelőtt ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Még mindig tartja magát az az anticiklon, amely időjárásunkat már jó néhány napja meghatározza. Emiatt változásra sem ma, sem a következő néhány napban nem számíthatunk. Tehát folytatódik a csendes, párás, az ilyenkor megszokottnál jó néhány fokkal melegebb idő. Az éjszaka második felében képződött pára, illetve köd nagy része a délelőtt első felében feloszlik, csak kis területeken maradhat meg tartósabban. A párásság, köd megszűnte után többnyire derült lesz az ég, mindenütt sokat süt majd a nap. Csapadékra sehol sem kell számítani. A légmozgás egész nap gyenge marad. A csúcshőmérséklet általában 20, 25 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Ha a mostani csúcshőmérsékletek nem is, a hajnali, reggeli párásság, illetve köd mindenképpen az őszi idő jellemzői. Szerencsére a pára és a köd áltlában gyorsan felszáll, feloszlik. Ezt követően már alig lesz felhő az égen, a napsütés lesz a jellemző. Csapadékra sehol sem kell számítani. A változó irányú szél mindvégig gyenge marad. A kora délutáni órákra 21, 24 fokig melegszik fel a levegő. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: Tisza-tó: Tisza: 16 Velencei-tó: 15 Fertő-tó: 13-15 Duna: C 17 16 13-15 Kaposvár: °c 21 Paks: °c 23 Siófok: 21 DunafÖldvár: 22 Dombóvár: 23 Pécs: 24 Szekszárd: 24 Mohács: 24 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 5-15 Velencei-tó: 5-15 Tisza-tó: 5-10 Fertő-tó: 10-20 Kaposvár: 5-15 Paks: 5-10 Siófok: 5-15 DunafÖldvár: 5-15 Dombóvár: 5-10 Pécs: 5-15 Szekszárd: 5-10 Mohács: 5-15 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Lothárd: kivagyiság és rombolás Kitört facsemeték a kultúrház előtt FOTÓ: LÖFFLER _____________Ma_____________ Sz eretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KÁLMÁN, EDE nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.56, nyugszik 17.04 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-000-es számon hívható: Dr. Dunai Imréné Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Rezes Zsuzsa Vágják a fákat, benzinkút épül - Pécsett, a Szigeti úti üzemanyagtöltő állomás környékén lakók hívták fel szerkesztőségünket, hogy a területen vágják az évtizedes, terebélyes platánfákat. A helyszínen járva megtudtuk, hogy a közeljövőben európai színvonalúvá korszerűsítik az itteni benzinkutat, ezért valóban el kell távolítani néhány fát, de az építkezési munkák befejezése után újakat ültetnek, és szépen parkosítják a környéket. fotó: nagy Sándor Röviden A betelepedett — A Kálmán név kelta alapszavának értelme: a betelepedett. Az Ede angol eredetű, jelentése: a birtokot védő. Más értelmezés szerint az Ed, Edömér kún vezémevekből ered. Szolgáltatás — Traffipax: ma Pécs és Mohács. Véradás: okt. 16. Nagykozár, Kultúrház. Vízállás: Duna Mohácsnál 275 cm, apadó, hő 15,4, Dráva Őrtilosnál -1 cm, apadó, 14,3, Barcsnál 6 cm, apadó, 12,8, Dráva- szabolcsnál 93 cm, áradó, 12,7 fok. Időközi választás — Nagy- budmérban és Monyoródon a képviselőtestület feloszlatta önmagát, ezért október 15-én mindkét településen időközi választás lesz. Fogadóóra • Ma 17 órakor a Pécs-meszesi József Attila, 18 órakor a Pécs-vasasi Dr. Berze Nagy János Művelődési Házban várja a polgárokat dr. Lusztig Péter parlamenti képviselő. Jönnek a lopókocsik — Mától tilos megállni Pécsett, a Dohány, Vasvári, Egyetem, Ha- ász, Jogász, Sétatér, Csákány, Károlyi, Körmöcz és Poór Bertalan utcákban, mert egy tatabányai kft. a Közüzemi Rt. megrendelésére vékony felületi bevonatokat alakít ki az úttesten. Az otthagyott járműveket lopókocsival elszállíttatják. Egy trió baranyai énekese — A fővárosi Magyar Folk Trióval Kiss Bernadett görcsönyi népdalénekes tegnap finn- és észtországi egyhetes turnéra indult a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ meghívására. Esztergomi biennálé — Az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban megnyílt II. Országos Pasztell Biennálén kiállít Baranya megyéből Deák Zsuzsa, Gellért B. István és Pandúr József. Barcs és Virovitica — A két település: Barcs és a horvátországi Virovitica között holnap a béke jegyében országúti futóversenyt tartanak. Falunap kötélhúzással — Mecsekpölöskén holnap lángo- sevéssel, kötélhúzással egybekötött falunapot rendeznek. Emléktábla-avatás — Holnap délben a pécsi Janus Pannonius utcában Halász Béla orgonaművész emléktábláját avatják. Előtte 11 órakor szentmise lesz a Bazilikában. Majd 12.30-tól ugyanitt orgonahangversenyt tartanak. A hétvégi bál után eddig ismeretlen fiatalok kb. 60 000 Ft-os kárt okoztak Lothárdon a Faluházban és annak környékén. A lakókat megrázta az eset, főként azokat, akik közösségi munkában ezen a tavaszon parkosítottak a létesítménynél, hisz több fácskát tőben kitörtek a vandálok. Miért történhetett mindez? Kérdeztünk többeket, köztük képviselőket, de okfejtéséhez nevét egyedül a polgármester: Csobán Ferenc adta, aki elismerte, hogy a két fiatal szervező nem állított pl. vigyá- zókat. Volt olyan válaszadónk, aki nem is hallott az alig 200-as lakosú falucskában a környezetrongálásról. Mások a közönyt, s azt emlegették, hogy a bölcs időseknek nincs tekintélye. Egy Népbetegségek — Megyénk háziorvosai 6. fórumukat szervezik holnap 9 órától a Komlói Városházán. Témák: a népbetegségek, a család szerepe pl. a daganatos és depressziós betegek, a haldoklók gondozásában. Egyik házigazda dr. Lomb Dénes. Burgonya-akció — Helyi és környékbeli kistermelők olcsó burgonyát kínálnak holnap Bi- csérden a kézművesek és kereskedők területi kirakodóvásárán, a Faluház udvarán. birjáni fiatal, aki ott mulatott, elmondta, hogy községükben a rendért a meghívott zenekar felel. Szerinte a kivagyiság, az italozással járó romboló kedv nem ismeri a határokat, s a gyengék birkaként követik a hőbölgőket. Lothárdon több 04-05-07 Szerdán Pécsett, a Hajnóczy utcai Bölcsőde udvarán a tűzoltók vihar-megdöntötte, életveszélyes fát távolítottak el. Diabetes-tanfolyam — A Komlói Szakmunkásképző Intézetben október 16-án 9 órakor ingyenes diabetes-kurzus kezdődik cukorbetegeknek és hozzátartozóiknak. A foglalkozások naponta 9-től 15 óráig tartanak. Érdeklődés a 484-730-as telefonon. mint százan szórakoztak, nem csak tizen-, de 30 és 40 évesek is. Többségében más falubéliek, köztük egy olaszi zenekar rajongói. A rombolás hajnalban történt zajjal. Vad kezeket lefogni senki sem érkezett. Tanukat sem találni. Csuti J. Goethe-vizsgák — A pécsi JPTE Idegen Nyelvi Titkárságán Goethe-Zertifikat vizsga tehető október 16-án, november 22-én pedig Pécsett első ízben „ZMP”. Morzsoló verseny — Bodán vasárnap a fiatalok szüreti mulatságot szerveznek. Ízelítő a gazdag kulturális programból: szőlőlopás, kukoricamorzsoló verseny, felvonulás, néptánc, borszívó vetélkedő. Egyik házigazda: Kovács Győző polgármester. Közlemények Ma pontyot telepítenek az Üszögi- és a Malomvölgyi 2-es tóban. Üszögben ma tilos a horgászat, Malomvölgyben csak a telepítés helyén nem szabad horgászni. Az Amatőr Költők és írók Szövetsége holnap 14 órakor foglalkozást szervez a pécsi Várkonyi Könyvtárban. Új alkotásokat mutatnak be. Kicsik délelőttje kezdődik holnap 9.30-kor a pécsi Szivárvány Gyermekházban. Lesz nemez-tárlat és játszóház is. Az Apeh Megyei Igazgatóságán okt. 16-18-ig az ügyfél- fogadás szünetel a számítás- technikai rendszer átállítása miatt. Okt. 18-án 13.30-kor Pécsett, a Rákóczi út 11-ben a Belvárosi Nyugdíjas Klub ingyenes német nyelvoktatást indít. Tel.: 256-341. Rendezvények Ma 16 órakor a Mohácsi So- kac-körben dr. Debreceni László író könyveit mutatja be Kedves János festőművész. A Bólyi Tégla Klub mai vendége az esztergomi Tűzke- rék Revival Band. A Szászvári Művelődési Központban mától péntekenként rajzfoglalkozásokat vezet Kopcsikné Molnár Edit. Á Bissei-tavon holnap zártkörű horgászversenyt rendeznek. Napkeltétől a tó nyugati partját 14 óráig lezárják, a másik oldalon a tagok és napijegyesek horgászhatnak. Nyugdíjas-kirándulást vezet holnap Sáfár József. Találkozás 13 órakor a pécsi Vasúti főpályaudvarnál, a 40-es buszmegállóban. A pécsi Belvárosi Nyugdíjas Klub közösségét Táncsics Lászlóné készíti fel a nyílt rendezvényre. Dünántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: POTE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Munkácsy M. u.) Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400 ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7-től reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben, gyermekek részére is. T: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay gy.szertár, Pécs, Lánc u. 20., Winkler Lajos gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u.4. A MMSz ingyenes orvosi és jogsegély szolgálata beutaló nélkül Pécs, Janus Pannonius u. 6.: 12.30- 14.30-ig ideggyógyászat, 14-15-ig érsebészet, 15- 16-ig sebészet, 16-17-ig gyermekgyógyászat, 17-18-ig belgyógyászat, 18-19-ig gyermek- gyógyászat. Állatorvosi ügyeletek 1995. október 14-én 06 órától október 16-án 06 óráig Baranya megye területén. Pécs város és környéke: dr. Mésző Zoltán, Pécs, Petőfi u. 47. Tel: 332-130, 06-30-462- 039. Komló-Pécsvárad és környéke: dr. Vaiju János, Magyarszék, Kossuth L. u. 112. Tel: 390-721. Sásd és környéke: dr. Simon Zsolt, Sásd, Rákóczi u. 53/b. Tel: 375-073. Mágocs és környéke: dr. Ifj. dr. Csősz Gyula, Kárász, Ady E. u. -21/a.- Tel: 06-60-362- 847. Mohács és a volt mohácsi járás: dr. Müller Mátyás, Mohács, Duna u. 3. Tel: 69/322- 735. Siklós és a volt siklósi járás, keleti részén: dr. Ascsillán Endre Siklós, Kossuth tér 1. Tel: 72/351-731. nyugati részén: dr. Papp Arnold, Vajszló, Széchenyi u. 18. Tel: 46. Szentlőrinci kerület: dr. Kincses Imre, Bicsérd, Kosuth L. u. 63. Tel: 373-445/26, 06-30-464- 128 .Szigetvári kerület: dr. Göttche Viktor, Mozsgó, Kolozsvári u. 26. Tel: 344-110. i \ k l