Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-13 / 280. szám
1995. október 13., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Iskolaközpont-avatás Pécsett (Folytatás az L oldalról) A Tiborc utcai iskola igazgatója, dr. Frank Gábor kérdésünkre elmondta:- Nagy megkönnyebbülés, hogy annyi nehézség után elértünk a mai naphoz, másrészt azonban ezután is nagy a felelősségünk abban, hogyan építkezzünk tovább szellemi téren. A nehezebbik munka egy olyan iskola megteremtése, melynek fontos szerepe lesz a Pécs környéki, baranyai németség hagyományainak és nyelvének ápolásában. Az avatóünnepségen az igazgató köszöntője után Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgár- mestere beszélt, majd a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Tabajdi Csaba. Elmondta, hogy e most átadott intézmény is egyike azoknak, melyek segítségével a hazai németség jobban megtalálhatja szerepét és helyét. Ezután ünnepélyes keretek között felszentelték az iskola zászlaját. A ceremóniát Mayer Mihály megyéspüspök, és VarMagyar nyelvet is tanulhatnak otthonukban azok a leendő óvónők, akik a Hartbergi Óvónőképző Szakközépiskola növendékeiként az elmúlt hetet Pécsett, és baranyai német nemzetiségű falvak óvodáiban töltötték el. Kallós Miklósné dr., a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója elmondta, több éve tartó kapcsolat gyümölcse az, hogy nyolc osztrák óvónő ismerkedhetett meg a magyar képzési módszerekkel, az itthoni óvodai módszertannal és itt szerezhettek tapasztalatot a német nyelven nevelő óvodákban. Mint megtudsányi Ferenc evangélikus lelkész végezte. Dr. Otto-Raban Heinichen, Németország magyarországi nagykövete a toleranciakészségnek és a magyar kormány példamutató nemzetiségi politikája jelének nevezte a létesítményt, és ígéretet tett arra is, hogy tankönyvekkel, illetve tanárok továbbképzésének támogatásával ezentúl is segíteni fogják az iskolát. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Etnikai és Nemzetiségi Kisebbségi Főosztályának vezetőhelyettese, Mammel Adámné a tárca nevében félmillió forintot adott át. Beszédet mondott Báling József, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának alelnöke, és dr. Végh Mária, a szülői választmány elnöke. Az épületet a szalag átvágásával Tabajdi Csaba és dr. Páva Zsolt adta át. Az utókor számára egy fém- urnát is elhelyeztek az iskola bejárati lépcsőjébe, az alapító okirattal, iskolai évkönyvvel, jelvénnyel. H. I. Gy. tűk, a Stájer Tartományi Pedagógiai Intézet pedig évente ötven pedagógusnak biztosít lehetőséget szakmai, valamint nyelvi továbbképzésre. Tödling Corrina, az egyik tapasztalatszerzésen résztvevő diák lapunknak elmondta, hogy nagyon jó és hasznos volt megismerni egy teljesen más óvodai módszert, amiből még profitálni is tud. A szakmai dolgokon túl emberi kapcsolatok is kiépülnek egy ilyen látogatáson, szeretnék ha Ausztriában üdvözölhetnék vendéglátóikat. Stefanits Csaba Hartbergi óvónők látogatása Óvodába indulás előtti eligazítás fotó: löffler Gábor Babaruhabörze Szombaton babaruhabörze lesz Pécsett. A sportcsarnokban délelőtt fél kilenctől ingyen bör- zézhetnek a családok, használt, de még kitűnő állapotban lévő gyermekholmikkal. A különböző termelő és forgalmazó cégek termékbemutatóval, akciós árusítással népszerűsíthetik készítményeiket. Az érdeklődők Halász Etelkát, a Gyermeklánc Alapítvány vezetőjét kérdezhetik a részletekről a 06-30-483-975-ös telefonon. A rendezvényen a Gyermeklánc Alapítvány pécsi egészségügyi gyermekintézmények részére gyermekholmikat gyűjt. Ugyanezt teszi a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs- Baranyai Csoportja is, de ők a nagycsaládosok gyermekei részére gyűjtenek. A szolgálat - délelőtt 10 órától-rajzversenyt rendez a gyermekeknek. Jól megy a diákbüfé a Hevesy György Szakközépiskola kollégiumában FOTÓ: LÖFFLER Szövetkezet a korgó gyomrokért Nem sok iskola vagy diákintézmény dicsekedhet a megyében azzal, hogy náluk a gyerekek a vállalkozók életébe is belekóstolhatnak. Nos, a Hevesy György Műszaki Szakközépiskola (volt Vegyipari) kollégiumában tavaly döntöttek úgy, hogy iskolaszövetkezetét hoznak létre. A Puskin téri új épületükben ugyanis, ahová pár éve költöztek, gazdátlanná vált a büfé az egykori katonakollégium megszűntével. Tóth Miklós, a diákotthon vezetője úgy gondolta, érdemes lenne kézbe venni az üzemeltetését, s gyűlésre invitálva az érdeklődőket, diákok, tanárok, s a konyhai személyzet részvételével megalakították a szövetkezetét, mely szavazás útján a Korgó Gyomor elnevezést kapta. Jelenleg huszonnyolcán vannak, többségük tanuló. Az egyik alapító tag László hegedi Kornél, a kereskedelmi szakközépiskola ötödéves diákja elmondta, részükről akár szakmai gyakorlatnak is felfogható büfébeli ténykedésük. Minden héten más-más páros tart nyitva. Ők kezelik a pénztárgépet, olykor egyedül szerzik be az árut, hétvégeken pedig pontos leltár után adhatják át a munkát a váltásnak. Heti 8-10 ezer forintos forgalmuk van, ami főként szendvicsekből, üdítőkből, édességek árusításából származik. Tavaly a ketchupos sültkrumplinak volt a legnagyobb keletje, tudtuk meg Till Balázstól, a negyedikes „he- vesys”-től. A burgonya árának emelése aztán véget vetett a dolognak. Azért nem panaszkodnak. A havonta megrendezett kollégiumi discoból szépen jön a konyhára, s a borravalókból is csurran-cseppen néhány forint. Ha így megy, év végére visszafizethetik az iskolától kapott 100 ezer forintos kölcsönt, amiből a büfé felszerelését vásárolták. Velősy G. Kevés helyen topped a szőlő Megyeszerte végéhez közeledik a szüret. A legtöbb helyen persze már rég túl vannak a szedésen, hiszen a nyárvégi esőzések miatt a rothadásnak indult gyümölccsel nem lehetett tovább várni, még ha így alacsony is lett a must cukorfoka. Ahol azonban nem kellett kényszerszüretelni, a vénasz- szonyok nyara megtette hatását. A Dél-Dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnek még 5 hektárnyi termése lesze- detlen. A száraz időnek köszönhetően a káros rothadás megállt, töppednek a szemek, ami 20 fok fölé emeli a cukor- tartalmat. Sélley Tamás, a kutatási osztály vezetője elmondta, a tőkéken maradt szőlő mintegy 60-70%-a „mazsolásodon”, így jó minőségű, de a vízvesztés miatt kevesebb bort állíthatnak elő. A Villányi Szőlő-Bor Kitinéi október végéig eltart a kései fajták szüretelése. A meleg idő nekik is jól jött, cukrosodik a Merlot, a Cabemet. A nyár végi esők egyébként az ő területeiket nem viselték meg különösebben, nem rohadtak a fürtök. A legtöbb kistermelőnél már a kádakban van a szőlő. Szigetvár környékén például nem lehetett halogatni a dolgot, s a siklósi Gemer József szőlősgazda is már egy hete maga mögött tudja a munkát, a szőlő aszúsodását már nem merte kivárni. Fajtája válogatta, hogy az időjárást melyik mennyire sínylette meg, s ugyanaz a kezelés melyiknek használt, melyiknek nem. Ez az év nem a borosgazdáké volt. Jövőre talán jobban sikerül. V. G. Szüreti mulatság Mecseknádasdon Immár harmadik alkalommal rendeznek a mecseknádasdi cserkészek szüreti mulatságot falujukban. A szombat délutáni felvonulás után a sportcsarnokban bál kezdődik, mely bevételeinek egy része a cserkészprogramok anyagi alapjaihoz is hozzájárul. Horvát szentmise Siklóson Október 14-én, szombaton este 18 órától horvát nyelvű szentmisét hallgathatnak meg a hívek a siklósi római katolikus templomban. A misét Marco Bubalo celebrálja. A hitközösség összejöveteleire, miséire egyébként minden hónap második szombatján kerül sor. Épületenergetikai tanácsadás Tervek alapján ingyenes energetikai tanácsadás, szabvány alapján a tervek felülvizsgálata, egyszerűsített hőtechnikai számítások elvégzése, energiatakarékos termékek ajánlata szerepel azon az épületenergetikai konzultáción, melyet dr. Fülöp László főiskolai docens tart október 13-án, 14-18 óra között Pécsett, a Zöld-Híd Egyesülés Tanácsadó Irodában (Széchenyi tér 2.). Barokk melankólia Megváltozott kezdési időpontban, 17 órakor nyitják meg Soós Tamás képeinek kiállítását október 13-án Pécsett, a Nevelők Házában. A „Baroque Melancholy” című tárlaton 8 olajkép és egy kollázssorozat darabjai láthatók. A válogatás elé dr. Húsz Mária esztéta mond bevezetőt. Képeket a falra A hétvégén ismét újabb állomásához érkezik a pécsi Afium vendéglőben idén kezdődött kiállítássorozat. A fiatalabb és idősebb korosztály körében egyaránt népszerű étteremben október 14-én, este 7 órakor nyílik meg Nyírfalvi Károly Képeket a falra című kiállítása. Urológus szakmai napok Az alapító iránti tiszteletet is hordozza az a kétnapos tudományos ülés, amely tegnap délelőtt kezdődött Pécsett, a Helyőrségi Klubban. Itt rendezi a POTE Urológiai Klinikája azt az országos szakmai összejövetelt, amelynek elsődleges célja, hogy áttekintse az orvostudomány e területének új irányzatait. Ezúttal az uroimmunoló- gia, az uroradiológiai és a gyermekurológia több kérdésével foglalkoznak. A csaknem háromszáz résztvevő a Huth Tivadar Urológus Napokra kapta a meghívót. Huth Tivadar a pécsi Urológiai Klinika alapítója, akinek neve fémjelzi a pécsi tudományos napokat. Az esemény rendhagyó újdonsága, hogy társszakmák képviselőit, radiológusokat és gyermeksebészeket is meghívtak a találkozóra. Az országban elsőként arra is sort kerítettek, hogy az orvosokkal együttműködő asszisztensek és ápolók szintén véleményt, tapasztalatot cserélhessenek tevékenységükről, illetve a részükre tartandó továbbképző előadásokkal a magasabb szintű betegellátást kívánják segíteni.- Az urológia önálló szakterület, de nem létezhet az együttműködő társszakmák nélkül - mondja dr. Götz Frigyes professzor, a POTE Urológiai Klinikájának igazgatója. - Ilyen például a radiológia, amely nem csak a betegségek diagnosztikájában, hanem kezelésében is támogatja tevékenységünket. Szakmai tapaszMüszaki újdonságokat is láthatnak az érdeklődők fotó: löffler talatcserénk a közös álláspontok kialakítását, a hatékonyabb együttműködést szolgálja. Ugyanez a célunk a gyermeksebészettel, hisz köztudott, hogy a gyermeksebészek urológiai betegellátást is végeznek. T. É. Mától megtudhatja, mire futja az egymilliárdos német hitelből • lehet-e a PB-gázt szőkíteni • megúszható-e az adófizetés szakszervezet-alapítással • kik vállalják át az egyetemisták tandíjait? A LEGFRISSEBB ÚJSÁG t á f t i