Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-23 / 260. szám

1995. szeptember 23., szombat Oktatás Dünántuli Napló 13 Zene nélkül nincsen teljes ember! Sasvári Attila, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Intézete igazgatójának tanévnyitó beszéde Tisztelt Kollégák! Kedves Hallgatók! A zenei pályára készülőknek, a gyakorló muzsikusoknak nem egyértelműen kedvez a hosszú nyári szabadság. Arra gondolok, hogy bár számukra is igen fon­tos a pihenés, de a hangszer nem tűri, hogy porosodni hagyjuk. Foglalkoznunk kell vele, mert ha ne, drága árat fizetünk azért, hogy elhanyagoltuk. Azért re­mélem, hogy még a legszorgal­masabbak sem csak gyakorlás­sal töltötték a nyarat, kedvenc kikapcsolódásuknak éltek, pl: többet olvastak, mint a szor­galmi időben. Sok boldog ember Magam is ezt tettem, így ke­zembe került néhány olyan ol­vasmány, amelyik egyikével kí­vánom ünnepi beszédemet kez­deni. Teszem ezt abban a re­ményben, hogy az idézett törté­nettel önök is gazdagabbak lesz­nek. íme a történet: „Egy király, akit népe igaztevőnek hívott, a birodalmát járta. Egy napszította lejtőn tiszteletreméltó aggas­tyánt pillantott meg, amint gör­nyedt háttal munkálkodik. Köze­lebb ment hozzá, s ekkor látta, hogy az öreg éppen egy facse­metét ültet. Hát te mit csinálsz - kérdezte az uralkodó. Diófát ül­tetek - felelte az apó. Diófát a te korodban? - gondolkozott el a király. Ugyan minek ültetsz olyan hajtást, amelynek lombját már nem láthatod, árnyékában nem hűsölhetsz, gyümölcséből nem ehetsz? Az öreg így felelt: Akik előttünk jártak, ültettek, mi pedig szüretelünk. Most mi ülte­tünk, hogy majd azok, akik utá­nunk jönnek szintén szüretel­hessenek.” Valahogy mi is így vagyunk a pedagógusi, zenetanári pályán. Ültetünk, elhintjük a jó zene sze- retetének magvát és azt remél­jük, hogyha jó földbe hull, akkor az utánunk jövők szüretelnek, sok zenét szerető boldog ember nő fel. Elültetjük a magunk fáját. Zavartalan működés Nehéz, aggodalmakra is okot adó külső körülmények szorítá­sában kezdjük az 1995/96-os tanévet. Az élénk társadalmi mozgások, változások hatásai nem zárhatók ki az iskola falain kívülre. Az ország vezetői, gaz­dasági megszorítások kénysze­rében, szabad mozgásterünket korlátozni kényszerülve új fo­galmakkal ismertetnek meg bennünket. Bér- és létszám- csökkentés, elvonások, munka- és állásnélüliség, tandíj, stb. - a leggyakrabban előforduló fo­galmak, és várható, hogy újabb fogalmakkal is meg kell ismer­kednünk. Ennek ellenére, ha ne­hezebb körülmények között is, főiskolánk szakmai szempont­ból zavartalanul működik. Az anyaintézménnyel, a Zeneaka­démiával, mely intézmény a ze­netanári, zenekari és kamara­művészi, zenei előadó-művészi képzést integrálja közösen oldot­tuk meg a bércsökkentéssel kap­csolatos nehézségeket. A napjainkban sokat hangoz­tatott integrációt a zenei felsőok­tatás már évekkel ezelőtt megol­dotta. A Zeneakadémia és hat főiskolai kara (Zenei Felsőokta­tási Universitas) a továbbiakban is ebben a szakmai integráció­ban kíván maradni Liszt Ferenc neve alatt. Ez természetesen nem zárja ki, eddig sem zárta ki a helyi intézményekkel való szo­ros együttműködést. Ennek konkrét példái mindnyájunk előtt ismertek, vagy az érdeklő­dők előtt ismertek lehetnek. Létrehozni a szépet Kedves Hallgatók! Kedves Kollégáim! A zenei pálya még mindig vonzó. Erre a tanévre is sok jelentkezőnk, felvételizőnk volt. Sajnáljuk, hogy a több mint négyszeres túljelentkezés elle­nére, csak az itt jelenlévőket tud­tuk felvenni. Körzetünkben fo­lyamatos a zenetanári, zenekari zenész igény, különösen a tanév elején, de a tanévben is gyakran keresnek bennünket iskolák, ze­nei intézmények vezetői. Vonzó a pálya és talán nem szerénytelenség kijelenteni, hogy vonzó az intézményünk. Ez bizonyára kitűnő művészta­nári testületünk érdeme. A mi pályánkon minden bizonnyal nem az anyagiak, a meggazda­godás a vonzó, hiszen e tekintet­ben a mostani szűkös megélhe­tés egyformán sújt intézményt, oktatót, hallgatót. Az oktató és az oktatást ki­szolgáló személyzet szaktudá­sához, művészi kvalitásához, felkészültségéhez méltatlan munkabérért dolgozik. Ezért az­tán kénytelen állásait halmozni, második, harmadik állást vál­lalni. A hallgató majd tandíjat, fel­emelt kollégiumi díjat, vagy drága albérletet fizet, fenntartja magát ösztöndíjából, szüleinek keservesen megszerzett pénzé­ből. Mi a vonzó a pályánkon? A könnyűszerrel, kevés munkával megszerezhető diploma? Ez sem így van. A zenei pálya, a legne­hezebb pályák egyike. Sokéves mindennapi felkészülés, szigorú életrend, sok-sok lemondás, a testi-lelki egészséget veszélyez­tető számtalan egyéb tényező, kudarcok, mind-mind olyan té­nyező, amelyek nem éppen von­zóak. A kérdésre mindnyájunknak van egy saját válasza, de tapasz­talatom alapján sokan válaszo­lunk ugyanúgy. A vonzó a zene. Semmi mással nem pótolható, semmi mással nem fogható cso­dája, amely a lelket felemeli, gyógyítja, vagy felkavaija, gyöt­relmet és katarzist vált ki. Ez az igazán vonzó. Nap mint nap létrehozni a szépet, ebben élni, nemesedni és nemesíteni. Igen, nemesíteni, mert bennünk van az a vágy is, hogy másokat is megtanítsunk a szép létreho­zásra, értékelésére, élvezetére és továbbadására. A zenét tanítani kell Tisztelt Hallgatóim, Kedves Kollégák! Távol áll tőlem, hogy az eddig elmondottakkal azt su- galljam, hogy a zenét csak cso­dálni kell, a többi már magától megy. A zenei pályára készülők itt természetesen nem állhatnak meg. A zenét tanulni kell, a pá­lyára, hivatásra készülni kell. A főiskolai fokra érkező hallgató­jelölt mögött már kemény mun­kával eltöltött évek állnak. Mit nyújt a főiskola, hogyan látja el pályára állító feladatát? Néhány éve sok harc eredményeképpen a korábbi hároméves képzést négy évre emeltük. Az alapozó, a pályára való alkalmasságot megállapító szakmai alapvizsga után, a második és harmadik ta­nulmányi évek a hallgatói élet leghasznosabb, legszebb idő­szakai. A negyedik év az össze­gezés, a diplomára történő fel­készülés éve. Tantárgyak soka­sága ad lehetőséget, a széleskörű szakmai felkészültségre, vala­mint a zenei szakbarbarizmus elkerülésére. Szimfonikus zenekarunk, vo­nós kamarakarunk, énekkarunk számos koncertje, rádiófelvé­tele, külföldi szereplése jelzi munkájuk minőségét. A főiskola szakmai vezetése, szinte minden esetben hozzájárul ahhoz, hogy hallgatóink résztvegyenek in­tézményen kívüli zenei együtte­sek munkájában. (Pécsi Szimfo­nikus Zenekar, Vasutas Kon­certfúvószenekar, Pécsi Nemzeti Színház.) Hallgatóink egy része tanulmányainak folytatása mel­lett tanít, ezzel is enyhítve a kör­zet zenetanári gondjain. Örven­detesen szaporodnak mesterkur­zusaink. Igen fontos szerepet töl­tenek be a szakmai felkészülés folyamatában. Szakmai sikereket! Kedves elsőéves hallgatók! A zenetanári pályára készülés kemény munka. Kötelességtel­jesítések sorozata. Naponta tör­ténjen meg az önvizsgálat, jó úton járnak-e. Dolgoztak-e ele­get, megtettek-e mindent? Az idő múlik, vannak dolgok, ame­lyek később nem pótolhatók, bármekkora fáradsággal is jár, ma kell megtenni. Az emberi lé­lekkel foglalkozók egybehang­zóan állítják, hogy az embernek dolgozni kell. A munka bioló­giai szükséglet, nélküle nemcsak testileg, de lelkileg is elsatnyu- lunk. Ha nem foglalkozunk olyasmivel, amit arra érdemes­nek tartunk, agyunkban zűrzavar keletkezik. Ne az legyen a legfőbb céljuk, hogy a lehető legkevesebb mun­kával érjenek el valamilyen eredményt. Dolgozzanak kemé­nyen, sokat. Tapasztalat, hogy a munkában főleg a kudarc viseli meg az embert, de kudarcaik el­lenére a művészetekben, a tu­dományokban sokan jutottak a csúcsra. Tisztelt Hallgatóság, kedves Kollégáim! Szívből kívánom, hogy az új tanévben mindnyájan tudjuk teljesíteni kötelességün­ket. Éljünk el szakmai sikereket, legyen részünk magánéleti örö­mökben. Az 1995/96-os tanévet ezennel megnyitom. Sasvári Attila löffler Gábor felvétele Reagálni az élet eseményeire Mayer Mihály megyéspüspök beszéde a Teológiai Főiskola, Szeminárium tanévnyitó ünnepségén Tisztelt Professzor urak, Tanárok és Tanárnők, Tisz­telendő urak, Főiskolai hall­gatók! Minden szeptember az újra­indulás időszaka. Nem mintha a nyár a teljes leállás lehetett volna, de újra kell dobbanta­nunk, hogy feljebb jussunk, hogy értékeinket elmélyítsük. Nyitást, évnyitást mondunk. Résztvevők Megnyitás, megnyitni lehet egy kiállítást is. Minden ké­szen van, a megnyitó beszéd felhívja a figyelmet a mű­vészre, az értékekre, mi pedig mint külső szemlélők belé­pünk a helyiségbe. Kívülálló­ként léphetünk be. Befogadjuk mindazt, amit értéknek tartunk és elutasítjuk mindazt, ami ir­ritál minket. Szelektálunk! Az évnyitó mást jelent. Nem kívülállók vagyunk, ha­nem résztvevők! A tanárok is, s a hallgatók is. A tanár megnyílik, hogy tu­dását ne magának tartsa meg, hanem nyitottan átadhassa mindazt, ami benne van, mindazt, ami az egyház taní­tása. Nem csupán elméleteket, bizonytalan véleményeket kí­ván leadni vagy eladni. Az aj­tókat és a kapukat kinyitja, hogy a találkozási pontok lát­hatókká váljanak. A megis­mert és felismert igazságot pedig igaz gyöngyként felmu­tatja. Tudomány Néhány hónappal ezelőtt egy beszélgetésről tudósított a Magyar Televízió. Egy új megtérő, és vallását komolyan vevő katolikus is részese volt a beszélgetésnek. Egy liberális pszichológus szintén a beszél­getők között foglalt helyet. Megkérdezte a katolikus höl­gyet: ön mint katolikus meg­engedné, hogy én az egyete­men taníthassak ezekkel az el­vekkel? A hölgy egy kissé za­varba jött, mivel nem akart ki­rekesztő lenni, és kimondta, hogy nem. Nem egészen volt pontos a felelete. Nem azt kellett volna mondania, hogy nem, hanem azt: amennyiben nem egyéni hipotéziseket tanít, hanem tu­dományt, amennyiben épít, lenne helye az egyetemen. A tudományt akarjuk át­adni, a maga összetettségében, tartalmában, de úgy, hogy a szomjas hallgatóknak ne a szűrésre menjen rá az energiá­juk. Azt viszont szeretnénk, ha minden tanuló megtanulna szűrni is, hiszen az élet nem laboratóriumban, üvegházban nő és fejlődik. A búza és a konkoly együtt nő az aratásig. Szabadság A hallgatók is bátran meg­nyílhatnak, hiszen nem öm­lesztve kapják a pozitív és ne­gatív értékeket, nem érték­skála nélküli pluralizmust mu­tatunk fel. Nem az agnoszti- cista liberalizmus a cél, hanem a pozitív értékek helyes elsajá­títása és magunkévá tétele. A befogadás, a feldolgozás, a magunkévá tevés az év fel­adata. Nemrégen beszélgettem egy újságíróval. Érthetetlenül csodálta és kiemelte azt az en­gedelmességet, amely a kato­likus egyháznak sajátja. Meg­kérdeztem, miben érzékeli ezt a nagy engedelmességet. Én ugyanis azt érzékelem, hogy a katolikus egyház sokkalta szabadabb, mint ahogyan ezt sokan gondolják. Még akkor is, ha nem mondja magát libe­rálisnak. Azt a választ kaptam, hogy a legkisebb káplán ugyanazt a hittani és erkölcsi normát vallja, mint amit a püspök és a pápa! Kell-e ennél nagyobb engedelmesség! Ebből inkább az válhatna világossá, hogy meggyőződést adunk és meggyőződést kap­nak a fiatalok. Megnyílunk, mert nem tőlünk távolálló ide­ológiát tanítunk és tanulunk, hanem az Istennel való szemé­lyes kapcsolatunk vonatkozá­sait. Tehát nem olyan elméleti tudást sajátítunk el, amelytől távol tarthatjuk életünket! A keresztény igazság nem ideo­lógiai igazság elsősorban, ha­nem a tény igazsága. E tény pedig egy személy: Jézus Krisztus! O pedig életformánk meghatározója és alapja. Szá­munkra Ő nemcsak egy út, hanem az ÚT, nem egy a sok igazság között, hanem az Igazság és nem is csak egy életfelfogás a számtalan mel­lett, hanem az Élet. Ennek az értéknek a tükröződése nem az engedelmesség diktatúrája, hanem a szabadság felszaba­dult megélése. Ezt sokan nem értik, talán nem is érthetik. Az érték felmutatása azonban számunkra is a megbecsülé­sünk elismerése. Hasznosan Erős személyiséggé aka­runk alakulni, mert csak így tudunk bizonyságot tenni kör­nyezetükben. A gyenge sze­mélyiségek mindent kihívás­nak, provokációnak tartanak. Az adottságok, kötöttségek, törvények, előírások mind mind az agresszivitást táplál­ják bennük. Az agresszív em­ber gyenge jellem! E típus csak kritizál, elmarasztal, da­rabokra tör. Az az ember, aki csak szétszed, de nem haj­landó összerakni, egységesí­teni, mélyében agresszivitást hord. Megnyitjuk az 1995/96-os tanévet, hogy tovább gazda­godjunk és mélyüljünk, hogy meggyőződésünk szilárduljon és hogy értékeinkkel mások­nak is hasznosan szolgáljunk. E szolgálatnak különböző fo­kai vannak, így is mondjuk, hogy a karizmák különbözőek, de az adományozó Isten ugyanaz, és a szolgálat módja bár különböző, de Akit szolgá­lunk, több mint a csak valamit szolgálni. Ezen az úton nem a mini­mumot kívánjuk mércénkül, mert akkor csak írástudók és farizeusok leszünk. Teljesség Reagálni akarunk az élet eseményeire. Nem állhatunk a társadalmon kívül, mivel Jé­zus sem a társadalmon kívül élt. Ha Jézus számára a vallás csak privát ügy lett volna, nem feszítették volna keresztfára. Az élet vállalása több, mint karitatív jótékonyság. Ez is! A fa nemcsak a virágja, nemcsak a gyümölcse, nemcsak a tör­zse, nemcsak a gyökere, nem­csak az ágai, hanem a teljes­ség. Emberi szolgálatunkban, istenkapcsolatunkban is sze­retnénk a minél teljesebbet el­érni. E teljességre törekvésünk­ben segítsen a Szentlélek, akit a mise kezdetén segítségül hívtunk. Oktatás a teológiai főiskolán fotó: Tóth l. Mayer Mihály megyéspüspök beszédét mondja az évnyitón FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents