Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
1995-09-21 / 258. szám
1995. szeptember 21., csütörtök VÁROSAINK Dünántúli Napló 11 A Hegyhát központja újabb esélyt kapott Baranya új városa, Sásd Kovács Sándorné 1979-ben Sásd elvesztette, csaknem 100 év után járási székhelyi rangját. A nyolcvanas években ennek hatására a leépülés jelei kezdtek mutatkozni a településen, de az itt élő emberek nem hagyták magukat, újból és újból talpra álltak, keresték a megoldást nem egyszer lehetetlen helyzetükre. Kihasználva a kilencvenes évek elején még létező lehetőséget, hogy egy nagyközség akkor is megpályázhatja a városi címet, ha ötezernél kevesebb a lakóinak száma, beadták a pályázatukat. Sikerült, ez év július elsején megkapták a városi rangot. Az avató ünnepségre szeptember 23-án kerül sor, amelyre a sásdiak apraja, nagyja nagy izgalommal készül.- A Hegyhát központja most újra esélyt kapott arra, hogy visszanyerje régi rangját. Hosszú távon nagyon sokat fog jelenteni a városi rang az itt élőknek és az egész térségnek egyaránt - mondja Kovács Sándorné, Sásd polgármestere. - Most egy történelmi időszakot élünk, amelynek a jelentősége, az eredményei talán 50-100 év múlva lesznek mérhetők. Azonban már most is érezhetők pozitív változások. Egy új településkoncepció is készül, ami hamarosan az önkormányzat elé kerül. Ebben nemcsak az infrastruktúra fejlesztésére, hanem az oktatásra, a kultúrára, valamint a civil szervezetekkel való kapcsolatra is kitérnek. Az elkövetkező évekre ad egy keretet az önkormányzat tevékenységéhez. A sásdi önkormányzat, mint eddig is, igyekszik a napi gondokon úrrá lenni. Mielőtt bármi újba belekezdenének be kell fejezniük a telefonfejlesztést. Az idén megtörténik a szennyvízhálózat kialakítása, és megépül a szennyvíztisztító is. Nem lesz többé szükség a talajt szennyező ülepítőgödrökre. S van mit javítani az utak, járdák állapotán is. Majd ez követően jövőre megkezdődhet a szeméttelep építése, ami várhatóan 1997-ben készül el. A következő nagy beruházás a gáz bevezetése lesz 1997-98-ban.- Jó tíz év múlva már igazi kisváros lehet Sásdból - folytatja Kovács Sándorné. - Azonban, amíg eddig eljutunk sok a tennivaló. A mostani olyan közigazgatási váltás, amelynek hosszú távon kell megfelelnünk. Éppen ezért a már elkészült településrendezési tervünket az új kihívásoknak megfelelően kell felülvizsgálnunk. Ebben többen között szerepel a vállalkozók részére egy mini ipari park kialakítása a teljes közmű kiépítésével, valamint szeretnénk egy hangulatos, emberléptékű városközpontot létre hozni. A hosszú távú tervet közösen állítjuk össze a környező települések önkormányzataival, akik eddig is partnerek voltak mindenben. A Hegyhát fejlesztési programját a Baranya Megyei Vállalkozói Központ készíti el, ezt a lehetőséget a Hegyhát-térségi Fejlesztési Tanács pályázta meg. Sásd még nagyon az elején van a várossá válásnak, tulajdonképpen egy előlegezett bizalmat kaptak az itt élők július elsején.-Hiszek abban - mondja Kovács Sándorné -, hogy azzal, hogy Sásd város lett a környező településekre is jó hatással lesz. Felpezsdül a gazdasági élet, az idegenforgalom. Mindezekkel együtt jár majd, hogy több lesz a munkahely, a családoknak is nagyobb lesz a jövedelme, ami a településnek csak jó, mert a bevételei nőnek, lesz miből fejleszteni. Szeretnénk, ha rövid időn belül újra lenne Sás- don tűzoltóság, a bíróság, és földhivatal. A környező településekkel összefogva jövőre pályázatot kívánunk benyújtani egy korszerű szelektív hulladékgyűjtő telep megépítésére. Szakmailag a legnagyobb sikeremnek tartom, hogy még a városi rang elnyerése előtt a Sásdhoz tartozó települések polgármestereivel sikerült megállapodnunk. Ugyan nem volt egyszerű, de végül megegyeztünk. Az együttműködési szerződés értelmében, amit mindannyian aláírtunk, Sásd nem körjegyzőség, de a települések tudta nélkül semmilyen őket is érintő döntést nem hozunk. Ez a szerződés nem személyhez kötött. Azt a mindenkori ön- kormányzatnak be kell tartania. Sz. K. Ünnepélyes városavató Oroszló is csatlakozik az új központra fotó: löffler Több lesz a telefon körkép Alkalmi postahivatal Alkalmi postahivatal működik szeptember 23-án délután két órától este hatig Sásdon a sportpályán felállításra kerülő sátorban, ahol a város alkalmi pecsétjével ellátott bélyeget lehet majd vásárolni. Közös szennyvízberuházás Együttes testületi ülést tartott tegnap a kaposszekcsői és a vá- sárosdombói képviselő-testület. A két falu közös beruházásként szennyvíztelepet- és hálózatot épít. A telep műszaki átadása a napokban megtörtént, jelenleg a próbaüzem tart. Az együttes ülésen a hálózat kiépítéséhez szükséges anyagi források, főként pályázatok elnyerésének lehetőségét vizsgálták, hogy a félbemaradt beruházást néhány éven belül befejezhessék. Vízvezeték Megkezdődött a Király-téglagyári vízvezetékhálózat építése. Sásd egyetlen külterületi lakott helyén élő hét család vezetékes ivóvízzel való ellátása oldódik meg ezzel a 3 millió forintba kerülő beruházással. Kiállítás Rab-Kováts Éva festőművész kiállítása szeptember 22-én nyílik Sásdon a Művelődési Központ és Könyvtárban. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási ideje alatt. Anyakönyv Született: Bogdán Alexandra. Házasságot kötött: Szeifer József Csaba és Szabó Andrea, Buchvald Mihály és Sziráczki Mónika. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia Sásdon a hét közepén megkezdődtek a várossá avatási ünnepségsorozat rendezvényei. Ma délután a gyerekek részére szerveznek játékos sportvetélkedőket a sportpályán, amit a „Hegyhát Kupáért” kiírt labdarúgó körmérkőzések követnek. Pénteken nyílik a „Sásd múltja és jelene” című kiállítás, valamint ekkor ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Honismereti Szakkör. A városavatás napján a Sásdi Ifjúsági Fúvószenekar zenés ébresztővel hívja a város lakosságát az ünnepségre. Ezt követően a Gruber Fúvószenekar ad térzenét a Hősök terén. Délelőtt tíz órakor kezdődik a hálaadó ökumenikus szentmise, amelyen felszentelik a Kolping zászlót. Az ünnepi misét Werner Imre kanonok, a Pécsi Püspöki Iroda igazgatója celebrálja. A városavató ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődik a Hősök terén, amelyen fellépnek a sásdi amatőr művészeti csoportok. Kovács Sándorné polgármester köszöntője után, Kuncze Gábor belügyminiszter mond avató beszédet, és átadja a város kulcsát. Itt köszöntik a város első szülöttét és legidősebb polgárát, valamint átadják az önkormányzat által adományozott díszpolgári címeket. A Sásd-Magyarszék labdarúgó-mérkőzést követően az egész napos rendezvény kulturális műsorral folytatódik a sportpályán, amelyen bemutatkozik a körzeti általános Iskola kórusa, a sásdi vegyeskar, az Őszidő-klub ének- és tánckara, a Lynx zenekar. A templomban Király Csaba orgonahangversenye hallható, míg a sportpályán a Ladánybene 27 együttes ad koncertet. Sásdon kerül sor a hatoslottó sorsolására is, színes gálaműsor keretében. Hétfőtől már 4-es számjeggyel kezdődnek a új digitális telefonközpont üzembehelyezését követően a sásdi telefonszámok. Új 1500-as telefonközpontot állítottak üzembe. Az elmúlt években már két önerős telefonfejlesztésre került sor. (Folytatás az 1. oldalról) A költségvetési törvénytervezetben szereplő összegnél az önkormányzati érdekszövetségek legalább 15 milliárd forinttal többet igényelnének.-Az a keretösszeg, ami a törvénytervezetben szerepel nem számol az inflációval - fejtette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. Nem jó az sem, hogy a költség- vetés szembeállítja a különböző önkormányzati szinteket, s ezeket ütközteti. A közöttük lévő érdekkülönbségeket kihasználva próbálja meg egymás ellen kijátszani a településeket. Köllner Ferenc, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára elmondta, az elmúlt hetekben már több költségvetési alternatívát kidolgoztak, amiben végül Szeptember 15-től három hónapon keresztül közhasznú munkavégzésre alkalmaz a vá- sárosdombói önkormányzat 12 olyan munkanélkülit, akinek hamarosan lejárna a jövedelempótló támogatásra való jogosultsága. A felmerülő költségek 70%-át pályázat útján elnyert állami támogatásból fedezik. - Idén 12 ember fért bele a költségvetésünkbe - mondta Farkas István polgármester. Ma már csaknem 600 családnak van telefonja és még ugyanennyien várnak arra, hogy legyen. A most átadott új digitális központra a már meglévő telefonvonalak kerülnek. Várhatóan a jövő évben kötik be az igénylők vonalai. megállapodott a hét szövetség, az érinti a legkevesebb önkormányzatot hátrányosan. Elvárják a kormánytól, hogy a javaslatukat az Országgyűlés elé terjesszék. Kéki Zoltán, a Megyei Jogú Városok Érdekszövetségének titkára annak a véleményének adott hangot, hogy a jövő évi költségvetési törvény- tervezet az ellenreform irányába hat. Szükség lenne egy stabil, pénzügyi szabályozó rendszerre, hogy az önkormányzatok hosszú távra tervezhessenek. Az szja az önkormányzatok számára az önállóságot jelenti - állítja dr. Magyar Levente, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Ha ezt központilag osztják le, az a települések gazdasági korlátozását jelenti. Sz. K. Kaszálnak, rendbe teszik az árkokat, járdákat, parkokat. Fontos, hogy a hozzáállásuk jó. Nem szégyennek, nem kényszernek fogják föl a lehetőséget sem ők, sem a falu. Egy munkaalkalom, ami mindenkinek hasznos. A munkanélküliek a 90 nap munkaviszony után újra kaphatják a munkanélküli ellátást, a falu pedig megszépül. Ha lehet, jövőre is pályázunk. Sz. L. I. Terítéken a költségvetés Átmeneti munkalehetőség Egy régi sásdi utcakép Az első írásos emlék 1332-ből származik Sásd Baranya északi részén a Mecsek-hegység kapujában fekszik, a Hegyhát központja. Már a bronzkortól lakott hely. A rómaiak idején a Pannónián áthaladó borostyánkő utak közül Mursa (Eszék) és Sopianae (Pécs) felől jövőnek itt volt egyetlen átkelő helye a sáros, mocsaras vidéken. A település neve is a sás vízinövényre utal. Címerében is a város kezdőbetűjét sás fogja át a vízililiomot stilizáló heraldikai jellel. A településről az első írásos emlék az 1332-ből származó pápai ti- zedgyűjtő jegyzék. Ekkor a Tolna megyei Regőlyi Főespe- rességhez tartozott. A XIV.- XVI században a Dombay és a Werbőczy családok birtokaként tartották számon. A török uralom idején épült palánkvárat 1664-ben Zrínyi Miklós rombolta le. A település 1686-ban szabadult fel a török uralom alól. Rá csaknem tíz évre a sásdi „vámhely” az Eszterhá- zyak tulajdonába került, majd 1793-ban egyházi központ lett. Ebben az időben építtetett az Eszterházy család a községben iskolát, valamint egy római katolikus templomot, amit 1796- ban szenteltek fel. Sásd 1850-1979-ig járási, valamint 1918. novemberétől 1921. augusztusáig Pécs szerb megszállása miatt Baranya székhelye volt. A korabeli, írásos források a XVI-XVII. században mezővárosként említik. A városi rangot sem akkor, sem az azt követő századokban az uralkodók nem adták könnyen. Mezővárosi rangját a település a három vásártartó napja, a polgári fejlődés felgyorsulása, a téglagyár, a kaszinó megépülése, a takarékszövetkezet, a posta és a létrejövő különböző egyesületek fémjelzik. A település fejlődése 1882- ben a vasútvonal megépülésével felgyorsult. Sorra újabb és újabb egyesületek, szövetkezetek alakultak, mint 1893-ban az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 1909-ben az első pénzintézet, 1920-ban a Sásdi Társas Kör és Sport Club, 1922-ben a Hangya Szövetkezet. 1923-ban megépült a polgári iskola, majd megnyílt a mozi, 1926-ban létrejött az Iparosok és Kereskedők Köre, ekkor a településen 61 iparos tevékenykedett. 1928-ban villamosították a malmot. 1929-ben Tenisz Club kezdte meg működését. A település gazdagságát mi sem jelzi jobban, mint hogy 1934-ben 4 mészáros és 5 hentes dolgozott a faluban. A község gazdasági életében nagy törést okozott a második világháború és az azt követő időszak. Újabb fejlődésnek a ’60-as években indult. Ekkor alakult meg a mezőgazdasági szövetkezet, települtek a környékre ipari üzemek, megépült a kenyérgyár. 1965. januárjában jött létre a Községi Közös Tanács Felsőe- gerszeg, Meződ, Varga, Vázs- nok, Oroszló községekkel, majd 1977. áprilisától Pálé is ide tartozott. 1990-ben önálló önkormányzatok jöttek létre, de a sásdi körjegyzőségben együtt maradt a hét község.