Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-14 / 251. szám

10 Dunántúli Napló Gazdaság 1995. szeptember 14., csütörtök Irodaházból szociális otthon - Az egykori Mezőgép Vállalat cserkúti irodaházából katolikus, egyházi szociális otthont alakítanak ki. A kívül-belül megszépülő, tetőtérbeépítés­sel is gyarapodó épületet a bonyhádi Piramis Építőipari Szövetkezet dolgozói újítják fel igé­nyesen a pécsi püspöki egyházmegye megbízásából. fotó: laufer László Bojkottra készülnek a szőlősgazdák Az alföldi szőlőtermelés központjának tekinthető Kiskunság­ban a szUreti dömping beköszöntével sem csillapodnak a pero- noszpóra-járvány nyomán felbolydult kedélyek. A szőlő- és bortermelő tájkörzetekben a gazdák képtelenek beletörődni a vártnál ötven százalékkal kisebb terméshozamba. Hiányzó inasévek Azok, akik ma még az iskolapadot koptatják, holnap felelős­ségre vonható felnőttek lesznek. Am csak az kérhető számon rajtuk, amire megtanították őket. Ha a tanulóévek idején ér­telmetlennek és céltalannak érzik azt, amit csinálnak, az bi­zonyára meglátszik majd azon, ahogy a munkahelyükön dol­gozni fognak. Ezeket a szempontokat is mérlegelniük kell a jogalkotóknak, amikor döntenek a szakképzési törvényről. A megszűnőben lévő gyárak, üzemek már jó ideje nem tudnak ipari tanulókat fo­gadni. A szakmák gyakorlati oktatását jórészt vállalkozók vég­zik. Nem mindegy azonban, hogy milyen színvonalon. Állami feladat lenne olyan oktatási központokat kiépíteni az ország különböző pontjain, ahol a legmodernebb technológiák­kal ismerkedhetnének meg a tanulmányaikat folytató diákok. Ehhez azonban megfelelően képzett, s a mesterséget kitűnően ismerő oktatókra van szükség. A versenyképesség érdekében sürgősen változtatni illenék az eddigi gyakorlaton, tehát, hogy az asztalos- vagy épp a fodrász­tanuló ne csak teher legyen a mestere számára, hanem lássák benne a szakma reményteljés folytatóját is. Mindehhez azonban legelőbb a vállalkozókat, a mestereket kellene érdekeltté tenni. Mert állami támogatás htján is kell valaki, aki megőrzi a szak- ‘ mák becsületét, gondozza a felnövekvő generáció sorsát. Bozsó Bea Nemzetközi gazdanapok A Bábolna Rt. - szeptember 20. és 23. között - ismét ki­tárja kapuit partnerei előtt: az idén negyedik alkalom­mal rendezik meg a Nem­zetközi gazdanapokat. A kiállítóként részt vevő 183 vállalat, a genetikai alapok előállításától kezdve egészen a feldolgozó, kereskedő, fi­nanszírozó és lízingcégekig, az agrárágazat egészét repre­zentálja. A szervezők arra vállalkoz­tak, hogy az agrárágazat leg­aktuálisabb problémáiról közvetítsenek üzenetet a láto­gatók számára. Három téma köré csoportosították a szük­séges tennivalókat: a gazda­sági megújulás, a termelési in­tegrációk technológiája és'fi­nanszírozása, valamint az in­formatika. Csupán ízelítőül: a gazda­sági alapon történő megújulás - a többi között - például olyan termelési, feldolgozási stmktúra kialakítását feltéte- lezi-igényli, amelyben az egész rendszer a piac igényei­re épül, és a termeléstől az ér­tékesítésig egy kézben össz­pontosul. A Bábolnán sikerrel alkal­mazott modell megszüntette a mezőgazdasági üzemek alá­rendeltségét a kereskedő és ipari vállalatokkal szemben. Jelentősége ennek a módszer­nek az, hogy alkalmazása so­rán a haszon a termelőknél marad, és így visszaforgat­ható a termelésbe, a fejlesz­tésbe. (újvári) Hiánycikk a Windows ’95 A szoftverek repülőgépen érkeznek Adóhíradó Ma hozza nyilvánosságra az adóhivatal a tavalyi adóbe­vallások tapasztalatait. Évek óta tudott, hogy ha minden előírásszerűén tör­ténne, másfélszer akkora adóbevételhez jutna az or­szág, mint jelenleg. A kü­lönbözet eltűnik a fekete- gazdaság bugyraiban. A feketegazdaság nagy veszélye, hogy vonzóvá te­heti hazánkat a nemkívána­tos külföldi tőke számára, márpedig nemzeti érde­künk, hogy az egyébként is nehéz helyzetben lévő ma­gyar gazdaság esélyeit ne rontsa tovább az illegális áruk forgalma - mondta Pit ti Zoltán, az APEH el­nöke, a Vám- és Pénzügyőr­ség vezetője tegnap, a Pé­csett rendezett országos munkaügyi konferencián. Az elnök rámutatott, hogy például a valódi költségeket és teljesítményeket nem létezők­kel keverő fantomcégek fiktív számláinak kiszűrése során azok ellen is fel kell lépni, akik ilyen módon próbálnak költséget elszámolni. A társasági adó jövőre harminchatról tizennyolc szá­zalékra csökken, s jócskán megváltozik e kör költségel­számolási rendszere is. Az adóhivatalban azt remé­lik, ha javul az adózási fegye­lem, akkor a csökkentett kulcs is elegendő bevételt hozhat. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,69 Osztrák schilling 12,89 USA-dollár 134,68 ECU (Európai Unió) 169,75 Kamarai fórum a foglalkoztatás­egészségügyi szolgálatokról A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagjai számára fórumot szervez a foglalkozta­tás-egészségügyi szolgálatok­ról. Ezek működési rendjét és finanszírozását egy frissen megjelent kormányrendelet szabályozza. A jogszabály minden munkáltatót érint, és szeptember 21-ig bejelentésre kötelez arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatás biztosításának le­hetséges formái közül melyiket választja. A szeptember 18-án a Tettye Irodaházban 14 órakor kezdődő fórumon az ÁNTSZ képviselője tart tájékoztatót, majd konzultáció keretében vá­laszol a felmerülő kérdésekre. A kiesés okát, azt a tényt, hogy a gombafertőzés több évtized óta nem tapasztalt mértékben elter­jedhetett, az eddigi vizsgálatok megállapításai ellenére változat­lanul a növényvédő szerek hatás­talanságában látják nemcsak Soltvadkerten, hanem Izsákon, Kecelen és Kiskunhalason is. A szőlőültetvényekben kelet­kezett peronoszpórakárok okai­val foglalkozott legutóbbi ülésén a Gazdakörök Bács-Kiskun Me­gyei Szövetsége is. A szervezet elnöke, Bagi Béla, szerint egyet­értésre jutottak abban, hogy a helyzetet mielőbb tisztázni kell. Az utóbbi öt év legnagyobb je­lentőségű kétoldalú megállapo­dásának nevezte Horn Gyula miniszterelnök azt az elvi együttműködési programot, ame­lyet szerdán a Parlamentben a magyar kormány nevében a mi­niszterelnök mellett Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, A növényvédő szerek vizsgá­latának megbízhatóságát illetően ugyan megoszlik a szakemberek véleménye, abban viszont egy­ségesek, hogy nem szabad a min­tavételi és vizsgálati módszerek vitájának irányába elterelni a fi­gyelmet. A szőlőművelésben már évti­zedes gyakorlatot szerzett gaz­dák közül sokan észleltek a per- metlékészítés közben a megszo­kottól eltérő jelenségeket, pél­dául a gyors felhabzást. Emiatt gyártástechnológiai hibára gya­nakodnak. A Gazdakörök Bács-Kiskun Peter Wallenberg, a svéd Inves­tor csoport elnöke és Bengt Halse, a SAAB AB elnök-vezér­igazgatója írt alá. Az együttműködés készségét kinyilvánító dokumentum alap­ján az ezredfordulóig 1 milliárd dollár összegű gazdasági-tudo­mányos programok valósulhat­Megyei Szövetségének tagjai el­ismerték, hogy a növényvédő- szer-felhasználás adminisztrá­lása, a permetezési napló veze­tése a termelők részéről nem ki­fogástalan, leszögezték viszont, hogy a forgalmazók kiválasz­tása, azok ellenőrzése nem a termelők feladata. A tisztességes piaci magatar­tás szabályait súlyosan sértő gyártók, forgalmazók kiszűrésé­ben hathatós lépéseket várnak az illetékesektől, és ehhez kérik az Ipari és Kereskedelmi Kamara segítséget.-Ha a várt intézkedések el­maradnak, a gazdák nem vásá­rolnak többé hazai forgalmazású növényvédő szert, hanem össze­fogva, megbízható piacon szer­zik be a szükséges termékeket - közölte Bagi Béla. nak meg a svéd és a magyar vál­lalatok, oktatási intézmények, bankok között. A magyar kor­mány azt is vállalta, hogy - figye­lembe véve a honvédség szükség­leteit és az ország pénzügyi lehe­tőségeit - a Gripen vadászrepü­lőgépek megvásárlásáról is dönt a jövő év végéig. A Microsoft legújabb operációs rendszere a Windows ’95 iránt hasonlóan a világ más országa­ihoz, Magyarországon is nagy a kereslet. Számos hazai eladó már értékesítette meglévő kész­leteit, és az újra rendelt meny- nyiséget már elővételben áru­sítja. Ezt a tájékoztatást a Mic­rosoft Hungary PR-ügynöksé- gének vezetője, Vigh Sándor adta szerdán. A szakember elmondta: a softverek az eddigi hagyomá­nyoknak megfelelően továbbra is repülőgéppel érkeznek az or­szágba. A Windows ’95 tíz leg­nagyobb hazai forgalmazója közül hatnál már teljesen el­fogytak a készletek. Várják az árut és elővételi megrendelése­ket vesznek fel, s így nincs idő megvárni, hogy Írországból megérkezzenek az áruval a ka­mionok. Ezért döntött a cég to­vábbra is a repülőgépes szállí­tás mellett. A vevők érdeklődésére jel­lemző az is, hogy a Microsoft Hungary ügyfélszolgálati irodá­jához érkező érdeklődő tele­fonhívások száma az elmúlt napokban megduplázódott, na­ponta 150-en is keresik őket. A cég egyelőre nem ad tájékozta­tást arról, hogy a Windows ’95 magyarországi forgalmazásá­nak megkezdése óta - Bill Ga­tes magyarországi tartózkodá­sát követően - hány program- csomagot adtak el és milyen ér­tékben. Az 1995. szeptember 7-13. között érvényes szabadpiaci árak (Ft/kg, ill. db) forrás: fm-akii Miskolc Kecskemét Szeged Szombathely Debrecen Pécs Burgonya 30- 40 30- 40 20- 45 40- 45 35- 42 25- 42 Karfiol 100-130 80- 90 100-130 180 80-150 80-140 Sárgarépa 60- 80 40- 60 45- 70 60-100 40- 70 40- 70 Petrezselyem 70-120 60- 80 70-110 80-120 70-150 70-120 Vöröshagyma 25- 60 35- 45 30- 35 40- 60 25- 50 30- 50 Fokhagyma 80-120 100-160 130-140 120-160 100-180 100-160 Uborka 60- 80 30- 60 50- 70 60-100 60-120 50-100 Alma 40-120 40-100 35-120 30- 80 35-100 35- 80 Körte Őszibarack 50-100 40-100 40- 70 35-100 40-110 40- 90 160-250 100-200 30-150 80-250 80-150 Egymilliárd dolláros svéd-magyar együttműködés Az évtized legnagyobb üzleti lehetősége Új rendszer a TIR igazolványok felhasználásában Az IRU - a közúti árufuvaro­zók nemzetközi szervezete - szigorú, a nemzetközi árufuva­rozókat érzékenyen érintő in­tézkedésekkel tudja fenntartani a vámáruk szállítására szolgáló TIR vámgarancia rendszert. 1994. május és 1995. április között az IRU 2,5 millió TIR igazolványt forgalmazott, eb­ből Magyarország világelső­ként 364 ezer darabolt használt fel. Minden szigorítás, amely nehezíti az árutovábbítást fo­lyamatát, növeli a szállítási költségeket, és fokozza a vám­hivatalok leterheltségét. Nem vitatható, hogy a TIR- igazolványok felhasználását fokozottan kell ellenőrizni, a mentesítés rendszerének bizto­sítania kell vámáruk után fize­tendő tartozások beszedésének a lehetőségét, és azt, ha a fuva­rozó visszaélt a TIR eljárás le­hetőségeivel, akkor zárják ki a TIR fuvarozásból. Ezt a célt igyekszik megva­lósítani az IRU 1995. szeptem­ber 1-től bevezetett új eljárási rendje, amely a TIR-igazol- ványt, a vámszempontú mente­sítést követően további ellenőr­zés alá vonja. Az IRU megálla­podást kötött az SGS (Société Générale de Surveilance) cég­gel, amelynek a TIR-igazolvá- nyok mentesítésének ellenőrzé­sét és igazolását kell végeznie. Az előzetes információk alapján Pécsett nem lesz SGS iroda, melyeknek területi elhe­lyezését az IRU és az SGS kép­viselői határozták meg. Ez a tény alapvetően megváltoztatja a TIR alatt szállított importáruk vámolásának a rendszerét, de kihat az exportáru rendeltetési országban történő vámoltatá­sára is, ha a fuvarozó továbbra is a TIR részese akar lenni. Az IRU bejelentése, illetve az új el­járása - elismerve az erőfeszí­téseket a veszélyhelyzetbe ke­rült TIR vámgarancia megmen­tésére - ellenállást és elégedet­lenséget váltott ki az IRU vám­bizottságában, a nemzeti tage­gyesületekben. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete bejelentette kifogá­sait, kérte a szabály megváltoz­tatását, de tekintettel arra, hogy az eljárás nem érinti az egyez­ményt, ily módon nem várható gyors eredmény. Az MKFE tá­jékoztatása szerint az új eljárási rendet - melynek szankcioná­lási hatálya 1995. október 1-től lép életbe - az egyesület és a Magyar Szállítmányozók Szö­vetségének minden tagja a na­pokban megkapja. Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Költözött és fejleszt a pécsi MASPED A hazai partnerkör mellett egyre több külföldi ügyfele van a cégnek Egyre nagyobb hangsúlyt kap a közúti fuvarozás Az elmúlt évi forgalmát és nyereségét is jócskán megfe­jelte a MASPED Rt. Dél-Du­nántúli Kirendeltsége már a je­lenlegi eredményével. A pécsi székhelyű szállítmányozási cég forgalmának 50%-át a közúti fuvaroztatás adja, a ma­radékon osztozik a vasút, a vízi és a légi forgalom. Az öt fős kirendeltségen a magyar mellett német, angol és horvát nyelven bonyolítják a szállítmányozást, talán en­nek is köszönhető, hogy a ha­zai ügyfélkör mellett egyre több külföldi - elsősorban német és olasz - megbízó ke­resi fel az irodát. A megindult fejlődést foly­tatva Tóth László kirendelt­ségvezető irányításával tovább bővülnek az egység szolgálta­tásai. A komplex ügyintézés­ben új színfoltként a jövőben nagyobb hangsúlyt kap a vá­molás, a baranyai mellett a tolnai és somogyi piac felmé­rése. A célok elérése érdeké­ben változtatta meg irodáját a „pécsi MASPED”, amely ezentúl a Római udvarban fo­gadja ügyfeleit. K. E. i ) i 4 I i

Next

/
Thumbnails
Contents