Új Dunántúli Napló, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-14 / 251. szám

1995. szeptember 14., csütörtök Politikai Vitafórum Dunántúli Napló 11 Sem az MDF ellenzéki cselek­vési irányelvei, sem formálódó űj kormányprogramja nem té­vesztik szem elől, hogy a rend­szerváltás folyamata súlyos ellentmondásoktól terhes. Tudatában vagyunk annak, hogy- a piacgazdaság és a politi­kai demokrácia nem azonos alapelvek szerint működik (a gazdaság érdekei gyakran el­lentétbe kerülnek a politikával),- az európai szervezetekhez való csatlakozás esetenként a szuverenitásunkat érintő áldo­zatokat kívánnak,- a politikai ésszerűség gyakran ellentétbe kerülhet a hagyományokban gyökerező érzelmekkel és törekvésekkel. Mindezek mellett a gazda­sági fejlődést is fékezi, hogy-a magyar népesség gyor­suló ütemben - évenként im­már harmincezer fővel - apad, és ezáltal egyre kevesebb mun­kaképes korú állampolgárra terhelődnek az elöregedő társa­dalom ellátásának gondja, Szövetség Magyarországért Az MDF ellenzéki programjából (5.)- Magyarország a világ leg­veszélyeztetettebb természeti környezetű országainak sorába lépett,- a magyar társadalom köz­érzete és testi-lelki egészségi állapota folyamatosan romlik, s rohamosan növekszik a deviáns és önpusztító magatartásfor­mákba való menekülési kísérle­tek száma; ez a tény is oka an­nak, hogy- a gondoskodó állam iránti nosztalgiák folyamatosan újra­termelődnek. Az MDF éppen ezért- alapvető feladatának te­kinti a gyermekek megszületé­sének és a családokban való felnevelkedésének segítését, valamint a pályakezdő fiatalság érdekeinek képviseletét a par­lamentben és a közélet minden fórumán;- kiemelkedően fontosnak Új modernizációs zsákutca „Érdeklődéssel tanulmányozom a különböző restrikciós elméleteket és gazdaságpolitikákat, igaz, még seholsem ve­zettek eredményre.” Miton Friedman, Nobel-díjas közgaz­dász Századunkban két nagy tragi­kus modernizációs kísérlet nyomta rá Közép- és Kelet- Európára bélyegét: a fasizmus és a bolsevizmus. Oroszor­szág Nagy Péter óta küszkö­dik extenzív erőforrásai kor­látlanságának és gazdasági „alulmodemizáltságának” kínzó ellentmondásával, a fölzárkózás kényszerével, va­lamint a nyilvánvaló kudarc­cal a tragikus áldozathozatal ellenére. Magyarország a két világ­háború között tulajdonképpen a modernizációról is lemon­dott, a múltba révedve, a fa­sizmus peremvidékén egy konzervatív-jobboldali, fejlő­désképtelen alakzatba mere­vedve, hogy majd a II. világ­háború után belesodródjon a nagy társadalomátalakító „szocialista kísérletbe”, vé­gigjárva annak minden tragi­kus buktatóját. 1989-90-ben azután egy rövid időre megnyílt a kitörés keskeny rése számunkra, élni nem tudtunk a lehetőséggel, a rés újra bezárult, a szekér to­vábbra is zsákutcában zötyög előre. Most már csupán a kap­kodó tűzoltó munkára telik, vagy a fuldokló kétségbeesett csapkodására, hogy felszínen maradjon, lásd: Bokros-cso­mag, „stabilizáció”, stb. A rendszerváltás lázában égő ország, s főként a nagypo­litika képtelen volt megtalálni a helyes prioritási sorrendet, a kitörés lehetséges irányát, összekeverte a lényeget a lé­nyegtelennel. Az egyik meghatározó tévhit az, hogy az egyensúlyi zava­rokért a túlzott fogyasztás a felelős, vagyis hogy „mesz- szebbre nyújtóztunk, mint ameddig a takarónk ért”. Maga Horn Gyula is kijelen­tette, hogy túlfejlett a szociá­lis háló az ország gazdasági teljesítőképességéhez mérten. Ha ez így lenne, akkor a több mint másfél évtizede folyó restrikciós politikának már rég be kellett volna érnie, egyelőre azonban csupán a le­felé menő spirált látjuk. A Bokros-csomag csupán a ke­ménységében különbözik az eddigi restrikciós intézkedé­sektől. Az egyensúlyi zavarok va­lós oka nem a túlfogyasztás, hanem a rossz gazdaságszer­kezet. Magyarország a világ­piacon elavult, energia- és nyersanyagigényes terméke­ket kínál, amelyekhez ráadá­sul az energiát és a nyers­anyagot importból szerzi be. Ez a termékstruktúra folya­matosan leértékelődik a vi­lágpiacon, egyre nagyobb vo­lument kell ugyanannyi dol­lárbevételért kivinni. A belső egyensúly fölboru­lása mindennek csupán kö­vetkezménye. Végre kellett volna hajtanunk azt a szerke­zetváltást, amit a Nyugat az 1970-es évek struktúrális vál­sága következtében már rég végrehajtott, de sajnos mi el­mulasztottuk. Innentől kezdve a Bokros­csomag ugyanúgy bukásra ítéltetett akár a másfél évti­zede tartó eddigi restrikciós politika. Átmeneti látszat­eredményei lesznek, de mert nem a bajok gyökerét ragadja meg, vagyis nem az elavult gazdaságszerkezet átalakítá­sára koncentrál, nem tud majd valós eredményeket fölmu­tatni. Magyarországon a szűkös (és egyre szűkülő) erőforrá­sok továbbra is az elavult gazdaságszerkezet megőrzé­sére fordítódnak, a konzerva­tív, energia- és nyersanyag­faló szektorba áramlanak, és nem a humán erőforrások te­rületére, sőt, éppen ez utóbbi­akból indult be igazán a ma­radék tartalékok elszvattyú- zása is. Gazdag László Elkanyarodtunk” Tempókésést szenvedett a "nagyprivatizáció" és már nem vagyunk eléggé kedvező alku­helyzetben - többek között azért -, mert a Nyugat számára nem tettük időben világossá, milyen privatizációt és adós­ságpolitikát akarunk folytatni. Megkéstünk a kül- és belföldi befektetők számára egyaránt kiszámítható adórendszer ki­tartja a természeti környezet ál­lapotának javítását;- a gazdasági hatalom korlát­lanságával szemben a társada­lom széles rétegeinek polgári létfeltételeit biztosító politikát folytat. Olyan politikát, amely nem hagyja magára az elszegé­nyedő, a testileg vagy lelkileg sérült, elesett emberek százez­reit sem;- az Európai Unió és a NATO kérdéseiben nem mel­lőzhető céljának tekinti a ked­vező, méltányos feltételek kiví­vását;- a nemzeti érzelmeket kiját­szani kívánó kísérletekkel a nemzet hosszú távú érdekeinek képviseletét állítja szembe és végül- arra törekszik, hogy a gon­doskodó állam iránt táplált, s kalandor politikai erők által gerjesztett nosztalgia helyett az egyes ember életkedve, önmaga erejébe, képességeibe, közös­ség-vállalásának értelmébe ve­tett hite erősödjék, és azok a létfeltételek javuljanak, ame­lyek visszadják az állampolgá­rok biztonságérzetét. Ezeknek az elveknek és céloknak a je­gyében hívjuk fel valamennyi honfitársunkat a Magyar De­mokrata Fórum törekvéseinek támogatására. Programunk lényege: Szövetség Magyarorszá­gért! Szövetséget ajánlunk min­denkinek,- aki megérti, hogy a kor­szakváltás lelki és fizikai meg­próbáltatásain a magával meg­békélő nemzet erőinek mozgó­sításával lehetünk úrrá,- aki nem törődik bele, hogy jövőnk külső kényszerek és ön­célú hatalmi harcok áldozatává váljék, és- aki személyes sorsa jobbra- fordulását Magyarország fel- emelkedésétől reméli. A MIÉP véleménye a koalíció válságáról Akivel csak beszéltem, min­denkit elszomorított a koalíció fennmaradása, erőszakos egy- bentartása. Mindenki lélegzet­visszafojtva várta: na . . . na ... na most! S nem történt meg, hi­ába vártuk! De csak azért nem, mert ők is tudták, hogy ezt vár­juk. Pedig mindenki úgy érzi, ideje lenne „újra osztani a la­pot”! Ideje lenne új kormány­alakításnak, új választás kiírá­sának. Ez esetben lehetőséget kapna a nép, hogy az 1994-es rászedettséget korrigálhassa, sorsán változtathasson. Horn Gyula szeretné fenntar­tani a stabilizációt. Miféle stabi­lizációra gondolhat, a saját trónjának stabilizációján kívül? Szeretné a kormányzását négy évre kihúzni s aztán utána az özönvíz! Marad egy megko- pasztott nép, elherdált nemzeti vagyon; ilyen eladósodási ütem mellett legalább 40 milliárd dollár adósság; lezüllesztett ipar, mezőgazdaság, oktatás, egészségügy, kultúra; 1 millió munkanélküli, 3 millió „kis- nyögdíjas”, 1 millió idegen be­vándorló, szeretnivaló „más­ság”. És mindez miért ? Stabilizáción mi azt értjük, hogy kiszámítható legyen a jövő. Tervezhető legyen a csa­ládalapítás, a családi ház épí­tése csakúgy, mint az egyéni egzisztencia biztonságban le­gyen. Itt semmi sem stabil: sem a házépítési anyag ára, sem a forint, sem az állásunk; sem egy iskola, üzem, vagy kórház fennállása. Egyedül a nép­nyúzó, országrontó koalíció, a posztkommunisták helyzete stabil a „csipkerózsika" álmát alvó nép miatt. Szomszédunkban egyre job­ban dörögnek az ágyuk, s mi tankokat, rakétákat semmisí­tünk meg s leépítjük hadsere­günket. Nem ismerős ez? Két szó romba döntötte a Szovjetuniót: a „glasznoszty” (=nyiltság, szólásszabadság). Ki lehetett mondani: „meztelen a király”, ez a rendszer nem emberszabású. A másik szó a „peresztrojka” (=gyorsított ha­ladás). A rendszer sürgősen át­alakításra szorul. Négy bűvös fogalom rombadönti hazánkat: 1. „békés átmenet" (nem szá­moltunk le a bűnösökkel!), 2. „szakértői kormány" (dilettáns funkcionáriusok gyülekezete, akik évekig csak felsőbb utasí­tást hajtottak végre), 3. „stabili­tás megőrzése” (ne boruljon fel a koalíciós paktum), 4. „Mo­dernizáció”. Miféle moderni­záció az, ahol állagmegóvásra sincs pénz, nemhogy csúcs- technika telepítésére? Gidai Erzsébet jövőkutató­közgazdász professzor szerint: 2010-re 9 millió magyar marad, minden negyedik család cigány lesz, s a jelen tendenciák mel­lett harmadik világ színvona­lára való lesüllyedés lesz a sor­sunk, ha nem jön közbe valami. Szerinte, közbejöhet egy „Deus ex machina” (isteni beavatko­zás): egy újabb 56, vagy a har­madik világháború. Más alter­natíva nincs! Dr. Vörös György MIÉP megyei szóvivő Közös érdek Az elmúlt hónapban hat pécsi polgár fellebbezése nyomán újabb fordulatot vett a pécsi huszonöt emeletes épület rég­óta húzódó ügye. Az első ria­dalom után mára úgy tűnik, az eredeti építési engedélyt hatá­lyon kívül helyezte a szakha­tóság, a környezetvédelmi ki­fogásokat támasztó lakók és a város képviselői kompro­misszumos megoldást talál­tak. így - megállapodásuk ér­telmében - a kölcsönös en­gedmények hatására az, „Erzsébet” háznak keresztelt építmény felújítása bár mint­egy két hónapos csúszással, de mégis megindulhat majd. Nos, mint pécsi polgárt és történetesen az érintett 10. vá­lasztókerület önkormányzati képviselőjét, engem is aggo­dalommal töltött el az a - saj­nos még mindig nem teljesen kizárható - lehetőség, hogy a felújítást elvállaló osztrák AST cég, megunva a húzavo- nát, esetleg eláll eredeti terve­itől, s az építmény gondja is­mét a város nyakába szakad. Ebből a szempontból termé­szetesen örömmel töltött el a kompromisszum megtalálá­sának híre. Ám úgy vélem, nem árt azt is elmondani, az idáig vezető úton mi előzte meg a sajtó által szocialista képviselőtársaim áldozatos közvetítő munkája gyümöl­cseként aposztrofált megálla­podást. Szóval, a környék úgy­mond aktív lakosai részvéte­lével ez év februárjától máju­sáig három alkalommal szer­veztem kizárólag e tárgyban lakossági fórumot a Mezőszél utcai általános iskolában. Az érintett polgárok ezeken a ta­lálkozókon azt az álláspontot képviselték, hogy az egész üz­leti komplexum kerüljön át a Hungária út északi felére. Ez az egyébként rendezési terv módosítást kívánó megoldás több nehézséget is felvetett. Például, hogy az új üzletház elfogta volna a Városi Könyv­tár ott található műemlék jel­legű épületét. Ennek ellenére tárgyalásokat folytattam az osztrák cég vezetőivel az eset­leges tervmódosításról, majd az illetékes Környezetvé­delmi és Városfejlesztési Bi­zottság elé terjesztettem a ké­rést. Ott javaslatommal egye­dül maradtam, a bizottság egyhangúlag, a benne részt vevő két szocialista képviselő voksát is ideértve szavazta le előterjesztésemet. Ezzel egy­idejűleg a jegyző jóváhagyta az építési tervet, amit aztán a lakosok egy része megfelleb­bezett. Ennyit talán az előzmé­nyekről, melyek alapján, úgy gondolom, nem állja meg a helyét az a több fórumon is elhangzott állítás, miszerint az önkormányzat és a terület képviselője nem, kizárólag szocialista országgyűlési és önkormányzati képviselők foglalkoztak az üggyel a leg­utóbbi egyeztető tárgyaláso­kat, ám oda sem engem, sem pedig más képviselőtársaimat nem hívtak meg. Persze, hogy a történet ke­rek legyen, nem árt azt is fel­idézni: az MSZP jogelődje indította be a „magasház pro- jectet”, majd a körzet akkori szocialista önkormányzati képviselője kezdeményezett többször is az építési terv el­len tiltakozó lakossági fóru­mokat. Azóta persze sok min­den megváltozott: a valóban közös érdekre hivatkozva kormánypárti képviselőtár­saim némi újabb politikai tő­két kovácsolva az adott hely­zetből - ha kissé másként is, mint néhány évvel ezelőtt -, befejezik azt, amit elkezdtek. Dr. Kádár Géza 10. vk. önkormányzati képviselő r Eszre kell venni Az elmúlt néhány évben váro­sunkban számos, a lakosság életkörülményeit rontó, vissza­fejlődésre utaló folyamat volt tapasztalható. Ezek között elsősorban a vá­ros romló köztisztasági álla­pota, a közterületek gondozat- lansága volt kihívóan irritáló a város polgárai és az ide látoga­tók számára. Úgy tűnt, hogy ennek a fo­lyamatnak egyetlen oka van, a romló gazdásági helyzet, az egyre kevesebb pénzeszköz. A valóság azonban - mint megannyi területen - szeren­csére mást mutat. Ismét beiga­zolódott, hogy a pénzeszköz csak az egyik tényező és egyre inkább fontos a kevés pénz ra­cionálisabb, okosabb felhaszná­lása. Észre kell venni, hogy az idén a helyzet közterületeinken a kevesebb ráfordítható pénz el­lenében nem romlott, sőt némi javulás volt tapasztalható. A Közüzemi Rt. az idén a keve­sebb pénz ismeretében az eddi­gieknél nagyobb figyelemmel és szervezettséggel dolgozott. Szirmai Csaba önkormányzati képviselő MSZP alakításával is, ami fékezheti a hosszú távú beruházási kedvet - hangsúlyozta egyebek között Lengyel László, a Pénzügyku­tató Rt. vezérigazgatója kedden Zalaegerszegen, az ország gaz­dasági helyzetéről rendezett szakmai fórumon. Az agrárágazatról szólva ki­jelentette: nem tapasztalható növekedés. A z „ábléz” szó a bányászok között használt megjelö­lése volt az egy munkahelyen dolgozó váltótársaknak, ám an­nál mégis többet mondott, mert gyakran elítélő jelleget is öltött, különösen, ha kézlegyintéssel kísérték a kimondását. Akinek abléza volt, az ké­nyelmes helyzetben volt, mert mindent rá lehetett kenni, mondván: nincs teljesítmény?, ő az oka, mert még az én mun­kámat is elrontja és először helyre kell hozni, amit elron­tott, csak ezután kezdhetem el a magam feladatát. Minőségi hi­bát talál az ellenőrzés? Ót ter­heli, mert csapnivaló munkát végez, nem tartja be, amit meg­beszélünk, nem törődik a biz­tonsággal, teljesítménye fele az enyémnek, rajtam élősködik. Legokosabb volna elzavarni! Akkor van baj, ha két tipikus abléz kerül össze, mert a fenti szöveggel traktálják a vezetői­ket. A gyenge teljesítmény és rossz minőségű munka miatt Ablézok előbb-utóbb el kell választani őket és aztán hamar kiderül a tehetetlenségük, ha valódi szakemberek mellett sem tud­ják kifutni a formájukat (ami nincs is). Abléz bárki lehet, beosztás­tól függetlenül, a feltétel csak a megosztott felelősség, a közös teljesítmény mérése. A jó abléz egyébként ritka, mint a fehér holló, vagy a jó koalíciós társ, aki teszi a dolgát képessége szerint és csak a maga felada­tára összpontosít. A politikában is csaknem annyi az abléz, mint ahány a politikus. A kormányt nemcsak elődjének számtalan rossz intézkedése hátráltatja, hanem az ellenzék (még ha ki­csi is) állandó akadékoskodása is zavarja. Ilyen körülmények között igazán nehéz dolgozni! Az ellenzéket a kormány el­nyomja, egyetlen jobbító javas­latát sem fogadja el, csak azért, hogy négy év után minél zilál­tabb állapotok között tudjon hozzákezdeni a valódi, jó kor­mányzáshoz. Aztán még van­nak álellenzékiek is, akik csak színből kritizálnak, hogy ne lógjon ki a lóláb és csak arra jók, hogy gáncsoskodjanak, a valódi ellenzéknek is útját áll­ják. Ha a kormánypártok is ablé- zokká válnak, akkor kezd iga­zán elfajulni a világ! A kor­mányzati munka áll, mert egyi­kük sem tudja, hogyan tovább. Elkezdenek hát egymásra mu­togatni, hogy a másik mindent elront, amit ők jól indítanak el és ilyen (abléz) koalíciós társsal nagyon nehéz együtt dolgozni; előbb-utóbb szakítani kell! Az éppen soros ellentéten elvitat­kozgatnak, nyilatkoznak, el­lennyilatkoznak, megsértődnek és visszasértenek. Ha végül megunják a témát, kézen fogás­sal lezárják. És minden válto­zatlanul megy tovább. A meddő, hetekig tartó pen­geváltások alatt persze lehet csip-csup kormányozgatási fel­adatokkal bíbelődni, mert el kell dönteni, kinek van igaza. Ez mégiscsak fontosabb te­endő! Ha belátnák, hogy a kor­mányzás elsősorban nem hata­lom, uralom, hanem a „minisz­ter” szó eredeti jelentése sze­rint: szolgálat, talán még vé­gezhetnének hasznos munkát: együtt. De addig? Az összeférhetetlen, a több hatalomért marakodó ablézokat szét kell választani, hogy a munka helyett ne a viták szín­vonala emelkedjék, mert még egyedül is különb teljesítményt lehet nyújtani, mint acsargó pá­rosban. Meg kéne mondani ne­kik, hogy egy ország süllyed el az ő maradásuk közben. De ki mondja még? Majd a válasz­tók? Székely Sándor < i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents