Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-26 / 232. szám

I 1995. augusztus 26., szombat Hazai Körkép Dünántúli Napló 11 Külkereskedelmi mérlegünk A külkereskedelemben az első hét hónap alatt 2,4 milliárd dol­láros hiány keletkezett, amiből I, 8 milliárd dollár terheli a fize­tési mérleget. Az export növe­kedése a hét hónap során már meghaladta az importét, a kivi­tel 17,3 százalékkal, a behoza­tal 15,9 százalékkal bővült. Jú­lius végéig az export elérte a 6,4 milliárd dollárt, míg az im­port - a korábbinál lassúbb nö­vekedés ellenére - 8,8 milliárd dollárt tett ki. Az import növe­kedése júliusban megállt. Minderről az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium tájékoz­tatta pénteken a Magyar Táv­irati Irodát. Az első hét hónapban az ex­port növekedése lényegesen gyorsult. Míg tavaly ebben az időszakban a növekedési ütem II, 3 százalék volt, az idén el­érte a 17,3 százalékot. Kedve­zőtlen azonban, hogy a kivitel­ben jelentős az anyagi és fél­kész jellegű termékek, alkatré­szek aránya. Az exportbővülés­ben meghatározó szerepet ját­szott a búza kivitele, a műanyag alapanyagok, alumínium, rúd, lemez és elektromos alkatré­szek külföldi értékesítése. Az exportban a fejlett orszá­gok részaránya megközelíti a 72 százalékot. Ezen belül az Európai Unióba irányuló kivitel részese­dése elérte a 65 százalékot, és az értékesítés is gyorsan növekszik ebben a térségben. A volt szocia­lista országokba irányuló kivitel közel 20 százalékkal bővült. A behozatal hét hónap alatt a múlt esztendőhöz képest 1,2 milliárd dollárral növekedett. A bővülés azonban júliusban megállt és 1994. júliusához ké­pest az import 20 millió dollár­ral csökkent. A felsőoktatásban megtört ajég Tiszta vizet a miniszternek! Tegnap reggel Fodor Gábor művelődésügyi miniszter hiva­talában fogadta Bokros Lajos pénzügyminisztert, valamint a Frenyó László vezette Rektori Konferencia képviselőit, akik augusztus 20-ára elkészültek a felsőoktatás fejlesztését célzó tervezetükkel. A találkozón megegyezés szü­letett arról, hogy az 1996-97-es tanévben a pénzügyi tárca nem szorgalmaz további létszámle­építést. Cserébe a felsőoktatás vezetői elfogadták a normatív finanszírozási rendszert és ígé­retet tettek, hogy felgyorsítják a már megkezdett integrációs fo­lyamatokat. Fodor Gábor kultuszminisz­ter hangsúlyozta: nagy jelentő­ségűnek tartja a megállapodást, hiszen hónapok óta csak „csa­táznak” egymással a felsőokta­tás érdekeltjei. Az intézményi integráció sehol sem a helyi ka­rok, szakok megszűnését je­lenti, hanem a felsőoktatás jobb, gazdaságosabb működé­sét szolgálná. A normatív tá­mogatási rendszer elfogadása nyomán pedig tágabbra nyílná­nak a felsőoktatás kapui. A pénzügyminiszter is „en­gedékenyebb” hangulatban le­hetett, hiszen támogatásáról biztosította Fodor kultúravédő törekvéseit, sőt pénzügyileg el­fogadhatónak minősítette a rek­torok oktatásfejlesztési elkép­zeléseit is. „Megvesztegetés­ről” nem lehetett szó, hiszen Bokros Lajos még az előtt nyi­latkozott így, hogy miniszter- társa átnyújtotta neki Lajos-nap alkalmából a kultúrtárca aján­dékát: egy üveg ásványvizet, buborék nélkül - díszcsomago­lásban. (szalóki) A hosszú távú, nemzeti lakás- koncepció kimunkálása elen­gedhetetlenül szükséges. A bérlakások elidegenítése és a lakbér-megállapítások ellent­mondásossága miatt két részre szakadt az ország. A legjobb helyzetben talán a fővárosi, illetve a megyei jogú városok polgárai vannak, míg a legkiszolgáltatottabbak a kisvá­rosok lakásbérlői - szögezte le Battha Pál, a Lakásbérlők Egyesületének (LABE) főtit­kára. A több százezer bérlakás­ban élő, közel egymillió állam­polgár érdekvédelmét szorgal­mazó szervezet a hét végén Keszthelyen tartja országos konferenciáját. Battha Pál kifejtette: a fővá­rosban - egyetlen kerület kivé- telévél - az elmúlt négy évben nem volt lakbéremelés. Ez ugyan kedvezőnek tűnhet, de valójában „ketyegő időzített bomba”. A főváros vezetése eddig még nem tudott korszerű, hosszú távú lakbértervet kiala­kítani. Emiatt mintegy konzer­válódott a hetvenes évek egész­ségtelen gyakorlata. Vidéken - Battha szerint - nem egy településen tízszeres lakbéremelést is végrehajtottak az önkormányzatok. Ezzel két­ségtelenül tiszta vizet öntöttek a pohárba, de hihetetlenül nagy terheket róttak a lakosságra. A bérlakások „magánosítá­sában” a fővárosiak voltak (vannak) kedvezőbb helyzet­ben, az öreg épületekben lévő lakásaikat a forgalmi érték 15- 20 százalékáért vehették meg. A kisvárosi bérlakásokban élők jelentős része viszont száz- százalékos „ajánlatot” kapott az önkormányzattól, amit néhány településen legfeljebb nyolcvan százalékra „csökkentettek”. Ezeket a lakókat gyakran 10 évi eladási tilalom is sújtja. Keresnek, nyilvántartanak Újonnan alakult szervezet a Központi Nyilvántartási és Vá­lasztási Hivatal. Milyen infor­mációkat őriznek a számítógé­peikben? - kérdeztük dr. Tóth Zoltánt, a hivatal vezetőjét.- Mi őrizzük a lakásbeje­lentő adatlapokat, az állampol­gár aláírását is tartalmazó sze­mélyi igazolványt kérő fényké­pes lapokat, a névváltozások iratait. Egybefogjuk a honvéd­ség, az adóhivatal és más szer­vek saját nyilvántartásait.- Kik férhetnek hozzá ezek­hez az információkhoz?- A bűnüldöző szerveknek, a bíróságoknak és a honvédség­nek évente több tízmillió adatot szolgáltatunk ki évente, de gaz­dálkodó szervek, ügyvédek és magánosok is több százezer adatot kapnak innen.-Beletekinthet bárki ezekbe az információkba?- Vannak adatok, amiket bárki megkérdezhet. Megtud­hatja például az adósa tartóz­kodási helyét is, ha hitelt ér­demlően igazolja a tartozást. De mielőtt kiadunk egy-egy adatot, írásban engedélyt ké­rünk az érintettől. Minden hónap utolsó csütör­tökén nyílt napot tart a hivatal. Koós Tamás A kisgazdák lemondásra szólították fel a kormányt, s új választást sürgetnek Tárgyalások - felemás eredménnyel Lezárult Horn Gyula miniszterelnök és az ellenzéki pártok ve­zetőinek szerdán kezdett eszmecseréje. Pénteken reggel a Par­lamentben a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt delegációjával, kora délután pedig a Fidesz-Magyar Polgári Párt küldöttségével konzultált a kormányfő. A zárt ajtók mögötti, csaknem kétórás tárgyalás után Tor- gyán József, az FKGP elnöke kifejtette: a Kisgazdapárt tel­jességgel elégedetlen a kor­mány működésével, sőt tevé­kenységét kifejezetten káros­nak tartja. Ezért felszólította Horn Gyulát és kormányát a lemondásra, és a rendkívüli választások kiírására. A fel­szólítást és a „rombolás leltá­rát” tartalmazó levelet átadták a miniszterelnöknek. Torgyán József úgy vélte, hogy az ország életében javu­lás csak akkor állhat elő, ha egy új kormány veszi át az irányítást. Jelezte, hogy a Kis­gazdapárt erre készen áll, s már alternatív gazdaságpoliti­kai programját is elkészítette. A Fidesz-Magyar Polgári Párt politikusaival lezajlott majdnem másfél órás megbe­szélést követően Szájer József kijelentette: a megbeszélé­sekre nehéz pillanatban került sor. Egyebek között azért, mert a kormány most kívánja bevezetni a fiatal családokat sújtó intézkedéseit. A konkrét témákról szólva a frakcióvezető elmondta: a Fi­desz szót emelt az önkor­mányzatok anyagi független­sége és a nagyobb arányú szja- visszatérítés mellett. Arra is felszólították a miniszterelnö­köt, hogy vonja vissza a széles körű elutasítást kiváltó tandíj­rendeletet. A médiatörvény ügyében - Szájer József megfogalmazása / szerint - a miniszterelnök po­zitív választ adott arra, hogy a törvény előkészítésével fog­lalkozó hatpárti parlamenti bi­zottság elvi kérdéseket is ve­gyen napirendjére. Horn Gyula az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott ta­lálkozóit értékelő sajtóértekez­letén a többi között kijelen­tette: az MDF, a KDNP és a Fidesz gondolkodásmódjában sok a reális elem, amely közel áll a kormány felfogásához. E pártok magatartását több szempontból konstruktívnak minősítette, s jelezte, hogy tárgyalópartnerei számos kér­désben - így a törvényhozási munka és a gazdasági jogalko­tás felgyorsításában - kifejez­ték egyetértésüket. A kisgazda pártelnök részé­ről a kormányfő szerint az is­mert „hangzatos jelszószerű” általános megfogalmazásokon túl semmilyen konkrét javaslat nem hangzott el. Kolibri - nemzetközi bábfesztivál a hét végén. A budapesti Kolibri Színház­ban és a margitszigeti szabadtéri színpadon francia, osztrák, román és magyar bábosok könnyítik meg a gyerekeknek a búcsút a szünidőtől. fotó:feb/bodó Gábor Világpremier színhelye volt pénteken a debreceni Déri Múzeum, ahol mostantól együtt látható Munkácsy Mi­hály Krisztus-trilógiájának mindhárom monumentális darabja: az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt. Göncz Árpád köztársa­sági elnök jelképesen a ma­gyar nemzetnek adta át a gyönyörű festményeket, ame­lyek kiállítása „egész Ma­gyarország közös ünnepe”. Újra teljes ülést tart hét­főn az Alkotmánybíróság. A többi között megvizsgálja: összeegyeztethető-e az Al­kotmánnyal a fegyveres erők és a fegyveres testüle­tek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló jogszabály; megsértette-e az Országgyűlés az Alkotmány előírásait, amikor egyes adózással kapcsolatos tör­vényeket nem kétharmados többséggel fogadott el. Rendkívül nagy a külföldi érdeklődés a magyar villa- mosenergia-rendszer priva­tizációja iránt. Eddig már 120 lehetséges vevő érdek­lődött és regisztráltatta ma­gát az ÁPV Rt.-nél. Ezt Ko­csis István, az rt. vezérigaz­gató-helyettese közölte egy szakmai konferencián. Új nyomtatványokat ké­szítenek a családi pótlék igényléséhez, miután az Al­kotmánybíróság hatályon kívül helyezte a személyi szám használatát engedé­lyező törvényt. Az új igény­lőlapok elkészítése legalább 100 millió forintba kerül. Ne tegyék még el a perme­tezőkannákat a szőlősgaz­dák, mert a kései érésű faj­ták termését számottevő veszteség érheti, ha elmu­lasztják az együtt támadó peronoszpóra, lisztharmat és botritisz elleni növény- védelmet. Erre a veszélyre Diófássy Lajos, a Dél-du­nántúli Szőlészeti és Borá­szati Kutatóintézet igazga­tója hívta fel a figyelmet. Ötven amerikai állampol­gár tesz ma esküt a veszprémi várban. Az Egyesült Államok Békeszolgálatának önkénte­sei két évig dolgoznak ha­zánkban. Munkájukat magyar iskolákban, környezetvé­delmi intézményekben és az üzleti szférában végzik majd. Megtartották a Magyaror­szági Református Egyház 85 oktatási intézményének és mintegy 17 ezer diákjá­nak országos tanévnyitóját. A budapesti Kálvin téri templomban megrendezett ünnepségen köszöntőt mon­dott Báthory Zoltán, a Mű­velődési és Közoktatási Mi­nisztérium helyettes állam­titkára, valamint Gellért Kis Gábor, az országgyűlés em­beri jogi és vallásügyi bi­zottságának elnöke. Egyház, társadalom és kommunikáció címmel kezdődött háromnapos konfe­rencia pénteken Balatonszár­szón. Á Magyarországi Re­formátus Egyház Soli Deo Gloria konferencia-telepén tartott előadásokon mintegy háromszázan vesznek részt. Czine Mihály irodalomtörté­nész, a református egyház fő­gondnoka megnyitójában a sajtó, a rádió és a televízió fe­lelősségét, közvéleményfor­máló hatását hangoztatta. Bí­rálta az utóbbi két média túl­zott liberalizmusát, ugyanak­kor felhívta a történeti egyhá­zak figyelmét a tömegkom­munikációs eszközökben rejlő lehetőségekre. k K i i í Ahány város, annyi lakbér

Next

/
Thumbnails
Contents