Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-17 / 224. szám

1995. augusztus 17., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Mai Lumiére-tekercsek 1895. december 28-án a pári­zsi Grand Palace-ban a Lumi- ére-testvérek valami egészen különös dolgot mutattak be a francia főváros közönségé­nek: a cinematographot. Ez volt az első mozi, mikor az ál­lókép megmozdult, és min­denki tátott szájjal bámulta, hogy a vászonra vetített em­berek futnak, beszélgetnek, gesztikulálnak, vagyis „él­nek”, talán örökké élnek. Száz évvel később, a mára gigantikus méretűvé nőtt, film, tv, videó néven futó mozgófilm centenáriumi ün­nepén, ugyanott, a Grand Pa- lace-ban Szirtes András ma­gyar filmrendező fog vetíteni. Még pedig nem is akármit. Szirtesnek ugyanis az az öt­lete támadt, hogy elfeledve minden elektronikát, 20. szá­zad végi hókusz-pókuszt, épít magának egy ugyanolyan filmfelvevőt, amilyet Lumi- ére-ék használtak, és azzal forgat újabb tekercseket. A magyarországi premier a na­pokban volt a budapesti Vö- rösmarty-téren, ahol Szirtes a kurblis felvevővel készített 10-15 másodperces „etűdö­ket” szintén kurblis vetítőn játszotta le, míg maga kom­mentálta a történéseket, és a háttérből Darvas Ferenc szol­gáltatott tradicionális zongo­razenét. A lehető legrövidebb fil­mek között szerepeltek olya­nok, amiket annak idején Lumiére-ék is bemutattak - pl. A megöntözött öntöző, A kisbaba reggelije, Természeti képek -, ezeket Szirtes újra­forgatta, mondhatni újra fel­dolgozta. A többi darabot „sa­ját történetként” emlegette, melyek nagyobb része egyéb­ként Franciaországban ké­szült, ottani barátok közre­működésével. A kurblis filmvetítés egy­ben fizikai edzés, mondta Szirtes, aki két kezét váltva tekerte a korhű masinát (kurb­lis televíziót sose vegyünk, üzeni, mert pokollá teszi a Dallas megtekintését!). Azonban tény, hogy ez a fajta kézi technika rejteget érde­kességeket. A természeti ké­pek rövid részletben jegenye­sort látunk, szélfúvás köze­pette. Helyesebben: ha a ve­títő egyén lassan tekeri a kurblit, akkor a vásznon épp hogy csak lengedez a szellő, azonban ha jobban rákapcsol, a szél is mindjárt erősebben fúj, és a fák buzgón dőlnek jobbra-balra. Ugyanez az ef­fektus működik - még tökéle­tesebben - A kút című fil­mecske esetében, ahol semmi más nem történik, mint hogy valaki teker egy kutat: ha gyorsan forgatják a vetítő kurbliját, ő is gyorsít, ha las­san, ő is komótosabbra vált. Az egyik legfrissebb darab egyébként a Lumi-papa címet viseli, és azt mutatja be, hogy míg a Lumiére-fiúk apja egy széken ülve, az öléből dinnyét eszeget, a fiúk két oldalról le- gyezgetik a nagy hőségben - az öreg Lumiére-t nem más, mint a Budapesten forgatott Marco Ferreri alakítja meg­győző erővel!- Mikor Lumiére-ék egy Párizs melletti kis faluban ve­títettek - meséli Szirtes -, A tenger hullámzását bemutató kis részlet annyira elbűvölte a nézők között az egyik pa­rasztnénit, aki még sose látta az óceánt, hogy elhatározta, mindenét pénzzé teszi, és el­megy a tengerpartra, kerül amibe kerül. Nekem a film száz éves históriájából talán ez a legfontosabb történetem. Szirtes András Lumiére-te­kercsek című munkáját az ősz folyamán a Magyar Televízió is bemutatja. Méhes K. Szeptember elsejétől nem átlagkereset, hanem távolléti díj Szabadságra kevesebb pénz Az Alkotmánybíróság ugyan több rendelkezést nem tartott alkotmányosnak az úgynevezett Bokros-csomagban, a táp­pénz és a betegszabadság feltételei nem változnak. Keve­sebb pénz jár viszont a szabadság idejére, ugyanis erre ezt követően távolléti díjat kell fizetnie a munkáltatónak. A Munka Törvénykönyv szeptember elsejei módosí­tása értelmében tehát a mun­kavállalónak betegsége első három napját továbbra sem kell igazolnia. Azt ezt követő tíz napban az átlagkereset 75 százaléka jár (ezt a munkál­tató fizeti), utána változatlan formában, az eddigieknek megfelelően táppénzre jogo­sult a beteg. (A Bokros-cso­mag a betegség 20, illetve jö­vőre 25 napját a munkáltató­nak kellett volna fizetnie.) Az eredeti csomagban szereplő távolléti díj azonban szep­tember elsejével hatályba lép. A munkavállaló, ha például szabadságra, véradásra, or­vosi vizsgálatra, sorozásra megy, ez időszakra ezentúl nem az átlagkeresetet veszik figyelembe, hanem a távolléti díjat. Ez nem tartalmaz mást, mint az alapkeresetet, vala­mint a rendszeresen megka­pott pótlékokat (például a túlmunka, műszakpótlék). Vagyis könnyen megjósol­ható, ez lényegesen kevesebb lesz, hiszen hogy csak egy té­telt emeljünk ki, ezentúl pél­dául a prémium nem számít a távolléti díjba. A törvénymódosítás értel­mében a terhes illetve a szülő nőt 52 hét betegszabadság il­leti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy 4 hét lehetőleg a szülés időpontja elé essen. Változik a munkaidő szabályozása is. Az egyenlőtlen beosztású munkaidőkeret esetén a napi nyolc órás munkaidőnek két hónap átlagában kell meglen­nie. A napi munkaidő azon­ban nem haladhatja meg a 12 órát. Az elrendelhető túlmunka felső határa négy egymást kö­vető napon összesen nyolc óra lehet, naptári évenként 144, kollektív szerződés alapján legfeljebb 200, több munkál­tatóra kiterjedő hatályú meg­állapodásnál legfeljebb 300 óra lehet. Szigorodott a szakszerve­zeti tisztségviselők számára megállapított munkaidőkeret is: 500 tagig havi egy óra, 200 fő alatti létszámnál havi két óra, a kettő közötti taglétszám esetén másfél órás munkaidő kedvezmény jár havonta. A szakszervezeti tisztségviselők a fel nem használt munkaidő- keret árát megkapják a mun­káltatóktól, maximum a teljes keret felét. B. G. A piaci napokon egy gombostűt sem lehet elejteni a pécsi vásárcsarnokban fotó: Müller a. / Armustra a zöldséges piacokon E heti piaci táblázatunk kiegé­szítéseként talán érdemes szót ejteni a szárazbab 200-350 fo­rintos kilónkénti áráról, amit a vásárlók sokallhatnak, hisz az idei termés mostanában került a jelenthet meglepetést, hisz a tyúkok ilyen tájt vedlenek, emiatt kevesebb a tojás. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy idén elvétve látni csak zöldhéjú (szaknyelven fekete­csíkosak mediterrán, forró ég­övi fajták. A meleg ellen úgy védekeznek, hogy vastag héjat növesztenek, szemben a feke- tehéjúakkal, melyek mérsékelt öviek, vékonyhéjúak. Ez a tu­Pécs, vásárcsarnok Uránváros Búza tér Harkányi piaccsarnok Komló Mohács Siklós paradicsom 45­70 40­80 40­r\r\ 60 on.' v/V 00 25­50 25 8 ' Ft/kg paprika 30-200 «■ 80 40­r\r\ 60 80-' 20 20­f\r\ 60 40 4( ■80 Ft/kg burgonya 20-40 3445 30­5 35­4( 40 30 4( Ft/kg karfiol 45-100 75-95 8 15 i 40­r\ a 60 8 Ft/kg szárazbab 240-300 250-320 200 35 200­220 300 250 Ft/kg vöröshagyma 40­50 40 61 41 40 L Ft/kg fokhagyma 100­1» 80­100-120 18 50 •L 10 Ft/kg sárgarépa Igflfe 60-K Mg 40/cs Olí 8®o 50-80IJ 25ta 40 Éö Ft/kg v. csomó petrezselyem 100/kofc. 60-120/kq 40/cs dó «3 50-80ta 25/csomó ikfl Ft/kg v. csomó eltenni való uborka 65­80 «0­75 4( 40­60 5 8 Ft/kg szilva f\r\ öü-1 20 90-100 60-70 10O­120 r1 70 60­00 Ft/kg ringló t 80 75-100 60-80 'i 30-70 8 60-100 Ft/kg körte 60-1 60-120 70-120 15 50­80 7 100-120 Ft/kg szőlő 60-' 80 80­50 90-1 80 18 120­50 80­20 Ft/kg sárgadinnye 30­40 30­40 40 6 4 2 3 Ft/kg görögdinnye 18­30 15-20 20­25 3 3 2 2 Ft/kg tojás 8-10 1 8-9,50 8 11 8-1 10 10-12 Ft/db standokra. Csakhogy kevés van belőle. A piacosok egy része a szárazságot okolja. Más véle­mény szerint keveset vetettek idén. Az „új gazdák”, akik vegyszerezett földet kaptak a téeszektől, még várnak a ter­mesztésével. Ara valószínűleg nem fog változni. Tojásból is kevés a felhozatal, de ez nem héjú) görögdinnyét. Hogy mi ennek az oka, Nagy Sándor sellyei vállalkozót kérdeztük, aki dinnyetermesztéssel is fog­lalkozik. A válasz egyszerű: a csíkos fajta jobban bírja a szál­lítást. A külföld is csak ezt vá­sárolja meg tőlünk, s ez össze­függésben áll a különféle diny- nyék biológiai felépítésével. A lajdonsága, mely a vásárlónak nem okoz éppen örömet, a csí­kos görögdinnyét alkalmasabbá teszi a teherautókban való zötykölődésre. ízben egyébként nincs különbség a két fajta kö­zött. Piaci áruk, miután még mindig igen jelentős a felhoza­tal belőlük, várhatóan lejjebb megy. Velősy G. Hadgyakorlat Közös éleslövészettel foly­tatódott szerdán a Csong- rád megyei Dócon a Ma­gyar Honvédség és a Ro­mán Hadsereg egy-egy gépesített lövész alegysé­gének múlt héten kezdő­dött közös kiképzése és gyakorlata. A magyar és a román honvédelmi minisztériu­mok együttműködési meg­állapodása alapján a két ország katonái a békepart­nerség jegyében 10 napon át végeznek közös katonai feladatokat. A Gyermekvédő Liga tábora Harmadszor rendezi nyári táborát Vas megyében az Országos Gyermekvédő Liga. Eddig Kőszeg adott otthont a rendezvénynek, az idén pedig a vépi Me­zőgazdasági Szakiskola fogadta az ország minden részéből, valamint a kárpá­taljai Ungvárról érkező 8- 10 éves gyerekeket. A tá­bor 130 résztvevőjét szo­ciális rászorultságuk alap­ján válogatták ki a liga és a családsegítő központok, valamint a települési ön- kormányzatok szociális osztályainak munkatársai. Az MSZP nem tárgyal a pártingatlanokról A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége au­gusztus 23-i ülésén a saj­tóhírekkel ellentétben nem kíván tárgyalni a pártingat­lanok helyzetéről. A testület napirendjén a jövő évi költségvetés s más időszerű kérdés meg­vitatása szerepel - jelen­tette ki Csintalan Sándor, az MSZP ügyvezető alel- nöke az MTI érdeklődé­sére. Az MSZP Országos Irodájának vezetője ez ügyben úgy nyilatkozott: nincs tudomása arról, hogy a pártnak bevétele szár­mazna a használatában lévő ingatlanok bérbeadá­sából. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének mérési adatai sze­rint augusztus 15-kén mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemez­ték az egészségügyi határér­ték százalékában: kéndioxid 12%, nitrogéndioxid 25%, szénmonoxid 12%, szálló por 74%, ózon 73%. A legmagasabb ózon­szennyezettséget (a határérték 94%-a) és a legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határérték 114%-a) a Kodály Zoltán úti mérőállomáson re­gisztrálták. (Az egészségügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okozhat közvetlen egészségkároso­dást.) Üzletház Orfűn - Több éven át aludta Csipkerózsika-álmát Orfűn, az ABC áruház szomszédságában épülő üzletközpont. Most, a nyár végén megtört az álom, ismét dolgoznak a munkások az építkezésen. A következő szezonban remélhetőleg már a nyaralók vásárol­hatnak, kereshetik fel az üzletházban dolgozó kiskereskedőket, kisiparosokat, fotó: laufer l.

Next

/
Thumbnails
Contents