Új Dunántúli Napló, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)

1995-08-15 / 222. szám

1995. augusztus 15., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Eladták a Hungarotont Sokan zsúfolásig megrakott autókkal, az utolsó csepp benzinnel érkeznek a határátkelőkhöz Tranzit menekülők Szerbiából A Magyar Művészek Konzor­ciuma nyerte meg a Hungaro­ton Holding Rt. értékesítésére kiírt privatizációs pályázatot - erről számolt be hétfői sajtótá­jékoztatóján Lascsik Attila, az ÁPV Rt. vezérigazgatója. A Polygram International pályá­zatát az ÁPV érvénytelennek nyilvánította, mert az több fel­tételnek nem tett eleget. A vé­telár nagyságáról Lascsik Attila nem nyilatkozott, a szerződés- kötés néhány héten belül vár­ható. A 127 millió forint alap­tőkéjű Hungaroton Holding Rt.-t a komolyzenei lemezeket kiadó Hungaroton Classic, a könnyűzenei lemezeket megje­lentető Hungaroton Gong, és az A hosszúra nyúlt nyári szünetet követően 18 témakörben készí­tett előterjesztés megvitatására jöttek össze tegnap délután Mohács képviselői. A 18 fős létszámú testületből 15-en vol­tak jelen, elegen ahhoz, hogy több kérdésben döntő változás­hoz adják a szavazataikat. Mindjárt a lejárt határidejű határozatok között semmisnek minősítették azt a megállapo­dást, amelyet az önkormányzat részéről Kuti István polgármes­ter, illetve a katolikus egyház megbízásából Csősz István es­peres írtak alá a Fogadalmi templom orgonájának megvá­sárlására. A hangszer városi tu­lajdonba jutására új szerződés készítését írták elő. A testület mellett működő szakbizottságok, továbbá a he­lyi Lakásbérlők Egyesülete előzetesen tárgyalta azt az anyagot, amely az önkormány­zati tulajdonban maradó laká­sok új lakbérének megállapítá­sát tartalmazta. A kialakított ál­lásfoglalásokat rendre ismertet­ték is a bizottsági elnökök, ettől függetlenül több mint egy órás tanácskozást követően nagyon úgy tűnt, leveszik napirendről a témát. Azt minden felszólaló el­ismerte, hogy a kereken tíz éve változatlanul hagyott lakbérek­ből ma gondolni sem lehet a la­kóházak komolyabb felújítási Olyan egyesületet alakítottak Máriakéménden - tájékoztatta lapunkat Gáczy György -, mely már nevében is tükrözi a célt. A Környezetvédelmi és Kö­zösségi Ertékadó Egyesület védi és népszerűsíti a település természeti adottságait, feldol­gozza figyelemre méltó törté­nelmét és eseményeit, ápolja hagyományait. Cselekvési lehe­állam apportjaként a zenei ar­chívum alkotja. Lascsik Attila beszámolt ar­ról is, hogy az ÁPV Rt. igazga­tótanácsa hétfőn elfogadta az egyszerűsített privatizáció programját. Ennek keretében a legalább 600 millió forint alap­tőkéjű, és teljes munkaidőben legalább 500 főt foglalkoztató vállalatokat értékesítik. Az ér­tékesítés nem pályázat, hanem hirdetés útján valósul meg. A hirdetés csak a minimálárát tar­talmazza, vagyis a céget az ve­heti meg, aki többet ad érte. Je­lenleg 275 vállalat tartozik ebbe a körbe, a végleges listát szeptember 18-ára állítják ösz- sze. munkáira, sőt a befolyt összeg­ből már a fenntartásra sem futja. Csak az emelés mértéké­vel, illetve a magasabb bérleti díj bevezetésének időpontjával nem értettek egyet a képvise­lők. Végül többségi szavazattal arra az álláspontra jutottak, hogy a megközelítően 1000 la­kásból várhatóan önkormány­zati tulajdonban maradó 500 bérlakást az elhelyezkedése és a komfortfokozata alapján há­rom övezetbe sorolva feloszt­ják, s a kategóriáknak megfele­lően a havi bérleti díjakat 1996. január 1-től 100-200%-ig meg­emelik. Hogy ezzel nem a lak­hátralékosok táborát és a már összegyűlt húszmilliós tartozást növelik? Nos, azt is kimondták, az adósság behajtására hathatós intézkedéseket tegyen a város­háza, akár a szükséglakásba tör­ténő elhelyezés lehetőségét sem mellőzve. Az apparátus munkáját elemző anyag szintén hosszas vitára adott okot. Hiába érvelt dr. Olt György jegyző határo­zottan amellett, hogy minden dolgozójára igen nagy szüksége van a feladatok ellátásához, a képviselők többsége úgy hatá­rozott, hogy szeptember végé­től 7 közalkalmazottal és 16 fi­zikai állományban lévő dolgo­zóval csökkentse a létszá­mot! Berta M. tőséget kínál mindazoknak, akik tenni akarnak a szép falu­ért. Konkrét terveik között sze­repel helyi táboroztatások megvalósítása, a falu köztéri környezetének szépítése, a Ka- rasica patak vízminőségének feltérképezése. Szeretnének kü­lönféle segítő akciókkal a ne­héz körülmények között élő polgárokon is segíteni. K. F. (Folytatás az 1■ oldalról) Drávaszabolcs polgármestere szerint valamilyen békés meg­oldást kellene találni arra, hogy a Baranya háromszög jelenlegi rendezetlen helyzete megoldód­jon, hiszen az elmúlt öt év is bi­zonyította, hogy fegyverekkel csak ideig-óráig lehet csendet parancsolni. Beszéltünk dr. Várni Pál al­ezredessel, a Pécsi Határőr Igazgatóság rendészeti igazga­Kis- és nagyvállalkozóknak ad­tunk tanácsokat pénzforgalmi számlanyitáshoz augusztus 10-i számunkban „A számlanyitás fortélyai” címmel. Az Országos Takarékpénztár és Kereske­delmi Bank Rt.-nél azonban a pénzforgalmi számla nyitásával és kezelésével kapcsolatos juta­lék-, díj- és költségkondíciók 1995. augusztus elsejei hatály- lyal több pontban is megváltoz­Jó ütemben haladnak az utó­munkálatok Baranyában a nyári betakarítás befejeztével. Az időjárás kedvezett az aratásnak, ezért augusztus nyolcadikára betakarították a búzát, az őszi és tavaszi árpát, a zabot, a rozst, a borsót és a repcét. A kalászosok vetésterülete kicsit nagyobb volt, mint a ta­valyi, a termésátlag közepes, a minőség jó. 358 ezer tonna ke­rült raktárba 78 ezer hektárról. Borsó igen szépen termett, hat tóhelyettesével, aki lapunknak elmondotta, hogy a hét végén a határszakaszon különlegesen kirívó esemény nem történt. Mindössze két menekülő jött be zöldhatáron a megszállt horvát területről. A határforgalom az átkelőhelyeken kiegyensúlyo­zott és intenzív volt. Horvát ol­dalról inkább bevásárló turis­ták érkeztek. Érkezett viszont a vajdasági szerb területről közel kétszáz menekült, Horvátor­tak, így Bozsó Bea írását az alábbiakkal pontosítjuk: Az OTP-nél jelenleg a szám­lanyitási díj vállalkozók részére a korábbi 1000 helyett 3000 fo­rint, a negyedévente esedékes pénzforgalmi jutalék - amelyet a számlán bonyolított pénzfor­galom alapján számítanak fel, így hát nem nevezhető hosz- szabbítási díjnak - 2 ezrelék, de minimum 1500 forint (koráb­és félezer hektárról 2,8 tonnát takarítottak be. Az aratás után begyűjtik az alomszalmát, ahol szükség van rá, ahol nem ott szecskázzák és visszatárcsázzák a talajba. Idén a szokásos szárazság miatt tilos a tarlóégetés az erdők melletti kétszáz méteres sávban, és máshol is engedélyhez kötött. Egy-két hét múlva lombtala- nítják a napraforgót a nagy­üzemekben. Ez vegyszeres permetezéssel történik és hatá­szág felé tartva. Elmondásuk szerint a szerbek lakóhelyük el­hagyására kényszerítették őket. Egyébként a televízió tegnap reggeli adásában megszólaltak az intézkedést magyarázva Ke­leti György és Kovács László miniszterek is. Mint mondot­ták, a magyar lépésről - a ha­tárőrizet megerősítéséről - mind a szerb, mind a horvát felet diplomáciai úton is értesí­tették. Kozma Ferenc ban 1000 forint volt a minimá­lis díj). Félreértésre adhat okot a számlán lévő szabad pénzösz- szeg 1 havi lekötése esetén fize­tendő kamat értéke is, itt évi bruttó 21,5 százalékkal kell számolni az Országos Takarék- pénztár és Kereskedelmi Bank Rt.-nél elhelyezett tételeket ille­tően, s ez a kamatfeltétel 1995. június elsejétől érvényes. sára gyorsabbá és egyöntetűbbé válik az érés. A háztáji gazda­ságokban már szedik a krump­lit, a nagyüzemekben pedig a szárazság miatt még ebben a hónapban megkezdik a silóku­korica betakarítását. A jóval nagyobb vetésterület és a várható csapadékos időjá­rás miatt az őszi betakarítás idén is jóval nagyobb volu­menű és bonyolultabb munká­nak ígérkezik, mint a most be­fejeződött nyári aratás. Peták Zenés est a pécsi Bazilikában Holnap 20 órakor újabb koncertre kerül sor a „Ze­nés nyári esték” elneve­zésű rendezvénysorozat keretében a pécsi Bazili­kában. Ezúttal Szamosi Sza­bolcs (orgona) és Gyermán Júlia (hegedű) előadói est­jére kerül sor. A két zenész Handel, Bach, Massenel és Liszt műveket adnak elő. Gyermektábor Görcsönyben Tegnaptól 10 napos fog­lalkoztató gyermektábor indult a görcsönyi Műve­lődési Házban. Áz ingye­nes, szülők munkaidejéhez igazodó tábor kézműves elfoglaltságokkal, sportjá­tékokkal, falujárással, vi­deózással járul hozzá a szünidő hasznos eltöltésé­hez. A programok zárása­ként 22-én kétnapos ma- gyaregregyi kulcsosházas kiránduláson vesznek részt a gyerekek. A táborba még lehet jelentkezni. Tangó tanfolyam Carla Foris magyar szárma­zású koreográfus és Phi­lippe Lénáin francia társas­tánc tanár immár másodszor tart Pécsett argentin tangó tanfolyamot augusztus 18- án és 19-én a Papnövelde utca 1-ben. A táncos foglalkozások két részre bontva kezdő és haladó szinten folynak majd csütörtökön 18, pénteken pedig délelőtt 10 órától. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézetének mérési adatai szerint augusztus 13- kán mért 24 órás átlagérté­kek alapján Pécs város lég­szennyezettségét a követ­kező mutatók jellemezték a az egészségügyi határérték százalékában: kéndioxid 28%, nitrogéndioxid 31%, szénmonoxid 10%, szálló por 57%, ózon 64%. A legmagasabb nitrogéndio­xid szennyezettséget (a ha­tárérték 74%-a), a legma­gasabb ózon-szennyezett­séget (határérték 76%-a) és a legmagasabb szálló por szennyezettséget (a határér­ték 104%-a) a Kodály Zol­tán úti mérőállomás re­gisztrálta. (Az egészség- ügyi határérték 100%-nak felel meg, amely szint alatt a szennyeződés nem okoz közvetlen egészségkároso­dást.) Októbertől kevesebb dolgozó a mohácsi városházán Lakbéremelés januártól Faluegyesület Kéménden Számlanyitás az OTP-nél Véget ért a nyári betakarítás Sok kérdést már megoldottunk... Szeptember közepéig több ezerrel fővel nő Pécs lélek- száma. Nem a déli határ felől és nem a Távol-Keletről érke­zik az invázió - diákok kezdik a tanévet a városban. Amint költöző fecskék gyűlnek a dró­ton, egyetemisták köröznek Pécsett kiadó albérletet ke­resve - égre földre. Nemcsak a tandíj adja föl a leckét diáknak s szülőnek - ez ügyben még az utcán fogjuk látni őket szeptemberben - igazi érvágást a kollégiumhi­ány jelent. Évről évre több hallgatót vesznek fel az egye­temekre - idén a minisztérium kívánt a tervezetthez képest 30%-al több elsőst látni a JPTE jogi és közgazdasági ka­rán - de kollégium nem épül. Külön iparággá vált tehát Pécsett az albérlet-közvetítés, egyre többen várják az ottho­nukból kirepülők pénzét és ad­ják ki egyik szobájukat, vagy befektetésként vásárolt laká­sukat. Az egyetemista sok szempontból lehet jó albérlő. Először is: biztosan kiköltözik. Másodszor: az esetek többsé­gében intelligens, csendes, rendes, szorgalmas, nem do­hányzik - és lány. Idős höl­gyek vagy urak a legtöbbször ilyen diákkal szeretnék meg­osztani lakásukat és egyhangú hétköznapjaikat. Egy ilyen fő- bérlős szobáért (közös helyi­ségek közös használatra, egy polc a hűtőben) elkérnek hat­ezer forintot rezsivel vagy anélkül. A szülői köteléktől szaba­dult fiatalok szívesebben lak­nak egymással, mint főbérlő­vel, ezért inkább a kiadó laká­sokat kedvelik, elsősorban az iskolához közel. Ugyanis gyakran Kertvárosban is kér­nek annyit egy lakásért, mint az egyetemvárosban. Ideális esetben a tulajdonos nem köti ki, hogy hányán vegyék ki la­kását, a kialkudott havi össze­get számlára kéri és nem emeli évközben, a rezsi fizetését a diákokra bízza - és adott eset­ben leszereli a lépcsőház kö­zös képviselőjét, ha a bérlők kirakását követeli. A tapasztal­tabb albérletkeresők bútorozat­lan lakást keresnek, szívesen kifestik azt és saját igényeik szerint rendezkednek be. Újabban a tehetősebb szü­lők könnyen értékesíthető la­kást vesznek gyermeküknek egyetemi éveire, nemcsak azért, mert ennyi időre az al­bérleti díj akár több százezerre rúghat, és közben még köl­tözni is kell (néha a legvárat­lanabb időpontokban), hanem mert könnyebb eladni, mint kiadó lakást találni. A lakásbérleti díjaknak egyébként szinte nincs alsó és felső határa, az igényektől (te­lefonos gázfűtéses lakás tégla­épületben a belvárosban vagy a hegyen) és a szerencsétől függően kifogható bármi - az azonban ^valószínű, hogy aki túl sokáig keres az esetleg nem is talál megfelelőt. Peták Péter Sportcsarnok Pécsváradon - Már az üvegesek is dol­goznak a pécsváradi sportcsarnok építésén, a napokban pedig a parkettázók is megkezdik munkájukat a tornateremben. Az új létesítmény Pelényi Margit tervei alapján, a pécsi Baukomp­lex Rt. kivitelezésében épül. fotó: laufer László t

Next

/
Thumbnails
Contents